Testvérháború III. rész 1-2. fejezet

Írta: Katia N. Ruiz
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének ideje: 1997

*****************************************************************

1. fejezet

Párizs, Franciaország

Frances másnap, pénteken érkezett meg Párizsba. A Concorde mindössze két és háromnegyed óra alatt tette meg az utat idáig New York-ból. Louie Bordeaux már a reptéren várta őt. Most látta először a férfit, mióta az négy éve meglátogatta őt New York-ban, amikor oda költözött. Louie gyorsan odarohant hozzá és átölelte, hogy a levegőbe emelje. Frances is szorosan átölelte a nyakát és hangosan nevetett.
– Én is örülök neked, Louie – szökött könny a szemébe a nevetéstől.
Aztán a férfi elengedte és átvette a csomagjait.
– Helló, Frances! – mondta franciául. – Még mindig gyönyörű vagy.
A nő hátravetette a fejét és felnevetett.
– Neked sem lehet okod panaszra – mérte végig a rövidre vágott szőke hajú férfit. Szürkéskék szemei most is örömtől sugároztak, ahogy mindig, amikor Frances látta. Mindenkit meglepett, mennyire hasonlítottak egymásra ők ketten, sokan készséggel elhitték volna, hogy valóban testvérek. Ezért is esett rá a választás, amikor Frances és Katie gyereket szeretett volna. Ami pedig a legjobb, Louie-ban fel se merült, hogy jogokat követeljen magának a gyerek felett. Ő csak William nagybátyja akart lenni.
– Szóval – folytatta a férfi, összevonva a szemöldökét –, voltál Katie-nél, mielőtt eljöttél?
– Oui – fordította el a tekintetét Frances.
Louie mindenttudóan bólintott, majd elindult a kijárat felé. Csendben sétáltak, míg el nem érték a férfi kocsiját. Louie segített bepakolni a csomagokat, majd beültek és elhajtottak.

***

– Sokat változott a ház – jegyezte meg Frances, végigmérve a hatalmas nappalit. Az épület a DeValoi-család tulajdonában volt, de mióta Louie is a család tagja lett, távollétükben ő irányított itt mindent.
Frances gyönyörködve mérte végig a piszkosfehér-színű függönyöket, amelyek épp csak elég fényt engedtek be, hogy halvány, romantikus derengésbe vonják a hasonló színű bútorokkal berendezett helyiséget.
Most döbbent csak rá, hogy már négy éve nem járt Franciaországban. Arra gondolt, egyszer majd Katie-t és Williamet is el kell hoznia erre a gyönyörű helyre. De aztán emlékeztetnie kellett magát, hogy Katie-vel már nincsenek együtt többé. A bánat marta a szívét.
Louie felfigyelt a nő arcán átfutó érzelmekre, odalépett hozzá és átkarolta a vállát.
– Mi a baj? – vezette őt a kanapéhoz, majd töltött neki egy pohár bort. – Valami nem tetszik a házban?
Frances hálásan átvette a poharat és letette az asztalra, majd keresztbe tette a lábait.
– A ház csodás – nyugtatta meg Louie-t. Egy pillanatig csak csendben bámult a padlóra, majd folytatta: – Azon gondolkodtam, elhozhatnám ide Katie-t és Williamet is – nézett a férfi fürkésző szemeibe. – Ha még együtt lennénk – nevetett keserűen, majd egy hajtásra megitta a kitöltött bort és a férfi felé nyújtotta a poharát egy újabb adagért.
– Ne add fel ilyen könnyen, Frances! – lépett el a bárpulttól Louie. – Légy óvatos! – mosolygott, miközben újratöltötte a poharat. – Nem akarom, hogy lerészegedj itt nekem. Azoknak a napoknak már vége, emlékszel?
Frances felnézett rá. Már kezdte érezni az alkohol hatását. Már hosszú ideje nem ivott. Aztán ismét kiürítette a poharat.
– Ne aggódj, barátom! – nevetett fel. – Tudok vigyázni magamra. Most pedig, tölts!
A férfi vállat vont és engedelmeskedett.
– Te, barátom, sosem változol – mondta kedvesen és leült Frances-szel szembe.
A nő mosoly lehervadt.
– De igen, megváltoztam – suttogta keserűen. – És mit értem vele?
Louie átérezte egyetlen húga bánatát, akit valaha is ismert. Tizenöt évvel korábban, még tizenhét éves középiskolásként, elvesztette a családját egy autóbalesetben és a DeValoi-k vették a pártfogásukba, úgy nevelve, mint a saját gyereküket. Frances, aki akkor tizennégy volt, rögtön a legjobb barátja lett, és társa volt minden kis csínyben.
Frances és a szülei voltak az egyedüliek, akikben megbízott. Ross-szal sosem jött ki igazán jól, aki mindigis kívülállóként kezelte őt, és nem mulasztotta el a fejéhez vágni, hogy neki nincsenek igazi szülei, se testvérei. Louie mindigis látta az irigységet Ross szemében a nővére iránt, bár sosem értette, miért gyűlöli ennyire Frances-t, aki megtett minden lehetségest, hogy jól kijöjjön vele.
Aztán, tizenhat éves korában, Frances felfedezte a női nem szépségeit. Sok lányt vitt haza. Gyönyörű lányokat. És sosem mulasztotta el Louie-t is bevonni, hogy duplarandira mehessenek. A férfi elmosolyodott az emlékektől. Frances sehova se ment nélküle. Kivéve persze ha azoknak a lányoknak az egyikét kellett ágyba vinni, ami elég gyakran megtörtént. Egyesekkel olyan komoly lett a kapcsolata, hogy a családjának is bemutatta őket, de aztán előbb vagy utóbb, de inkább előbb, mindegyikre ráunt, és ezzel vége is volt. Szerencsére Richard és Francine sosem helytelenítették a lányuk szexuális orientációját, és meghagyták neki a szabadságot, hogy ezekben a kérdésekben döntsön. Habár Frances-t amúgy sem igazán érdekelte, mit gondolnak. Tudta, bármi is történjék, a szülei támogatni fogják.
Ross gyűlölete viszont csak tovább nőtt iránta. Elítélte a nővérét és sokszor megpróbálta elszeretni a barátnőit, ha sikertelenül is. Frances-t viszont ez sem érdekelte. Sosem vette komolyan egyik lányt se, ahogy azt Louie-nak be is vallotta. Aztán jogot kezdett tanulni, miközben a családja New York-ba költözött és az intelligens ifjú Louie-ra bízta a franciaországi borüzletet.
Aztán majdnem kilenc évig csak ők ketten osztoztak ezen a hatalmas házon, habár mindkettőjük minden egyes este másik nőt vitt haza. Akkor tűnt fel Syrah is, az egyetlen nő, akinek elég elhivatottsága volt, hogy megpróbálja rávenni Frances-t egy komoly kapcsolatra. De egy évnyi próbálkozás után ő is elbukott és otthagyta Frances-t. Aztán, amikor Frances huszonöt éves lett, úgy döntött, New York-ban fejezi be a tanulmányait.
Ott pedig találkozott a fiatal és gyönyörű Katie-vel, aki egy csapásra levette őt a lábáról, elfeledtetve vele minden más nőt. Azóta egy másik nőre se nézett rá, egy évvel később pedig megkérték Louie-t, hogy segítse hozzá őket a közös gyermekükhöz, aki következő évben meg is született.
Hirtelen Frances hangos fújtatása térítette magához. a nő elnyúlt a kanapén és mélyen aludt. Az arca gondtalan nyugalomba simult, tisztán mutatva Louie-nak, milyen régen is aludt egy kiadósat. Hirtelen sajnálat fogta el a testvére iránt. Letette a borosüveget és gyengéden megsimogatta a nő fejét, mire az felmordult.
– Gyere! Feküdjünk le! – suttogta neki, mire Frances bólintott, engedte, hogy a férfi talpra segítse és átkarolta a vállát.
– Majd holnap este elmegyünk valahova, ígérem – motyogta. – Most túl fáradt vagyok.
Louie felnevetett és felkísérte a lépcsőn.
– Te pedig mindig megtartod az ígéreteidet – vezette be a régi szobájába, ahol lesegítette a cipőjét és hagyta, hogy a nő teljesen felöltözve végignyúljon az ágyon. Aztán visszament a nappaliba, hogy befejezze az üveg bort és elgondolkozzon a barátja szomorú helyzetén.

2. fejezet

Másnap, New York, Egyesült Államok

Katie a nappaliban ült Richard és Francine társaságában. William csendesen ült az ölében.
– Gondolkoztam – mondta lassan. – Visszamegyek az iskolába. – Csinálni akart valamit ahelyett, hogy csak rágódik azon, ami Frances-szel történt-
Richard elégedetten elmosolyodott és előre dőlt.
– Remek ötlet. Mikor szeretnéd kezdeni?
Katie felsóhajtott.
– Amilyen hamar csak lehet. Rájöttem, hogy sosem tettem a tanulmányaimat az első helyre. Frances támogatott volna, de én vele akartam maradni. Aztán meg jött William és nem tehettem – merült a gondolataiba.
– Értem – csatlakozott Francine is a beszélgetéshez. – Tudod, Frances elég nagy összeget hagyott nektek hátra. Szerintem nagyon boldog lesz, ha megtudja, hogy annak egy részét a tanulmányaidra fordítod. – Williamre nézett és elmosolyodott. – És mit akarsz csinálni ezzel a kis puskagolyóval? – kapta fel a kisfiút. A Puskagolyó név azóta ragadt rá Williamre, hogy először járni kezdett. Jobban mondva, szaladni. Először kilenc hónaposan tett meg két métert Katie és Frances között, de az utolsó pár lépést olyan sebességgel és magabiztossággal, ami mindenkit meglepett.
Katie szeretetteljesen nézett rájuk. Neki nem volt saját családja, és mindig is úgy érezte, ők töltik be ezt a szerepet az életében. Ők a kezdetektől fogva elfogadták őt, amikor találkozott és beleszeretett Frances-be. Ez az elfogadás és szeretet pedig csak nőtt, amikor látták, milyen boldogok ők együtt. Örültek, hogy ő végre megállapodásra tudta késztetni a lányukat. Kezdték azt hinni, hogy miközben nőt nőre cserélt az ágyában, Frances végig csak őt kereste.
– Majd megoldom – mondta. – Neki is nagy tapasztalat lesz, és amilyen okos, nem fog problémát okozni.
– Helyes – bólintott Richard. – Amúgy, elhoztam a csekkfüzetet is. – Elgondolkodott egy pillanatra. – Katie! Mikor láttad utoljára Frances-t?
Katie lesütötte a tekintetét, majd ismét felnézett Richardra.
– Csütörtök éjszaka… itt aludt. Miért? – próbálta megakadályozni hangja remegését. Richard viszont úgy olvasott benne, mint egy nyitott könyvben.
– Nem tudom… Azt hiszem, csak kíváncsi voltam. Az volt az utolsó alkalom?
Katie azonnal értette, mire gondol.
– Oui – hajtotta le a fejét.
Richard lehajtotta a fejét.
– Tudod, hogy úgy szeretlek, mintha a lányom lennél. Te igazán boldoggá tetted őt – nézett a lány szemébe. – Teljes szívemből remélem, rendbe jönnek még a dolgok.
– Köszönöm – mosolyodott el halványan Katie, és csak nehezen tudta visszatartani a könnyeit. Többet sírt az elmúlt hónapban, mint a szülei elvesztésekor tizenöt éves korában.
– Te is olyan vagy, mintha az apám lennél, Richard – válaszolta remegő hangon és könny szökött a szemébe. – Már unom a sírást – törölte meg a szemét. – Muszáj kezdenem valamit magammal.
A férfi egyetértően bólintott.

Folytatása következik!