Testvérháború III. rész 8-10. fejezet

FIGYELEM! A történetben több leszbikus karakter is szerepet kap, közben a két főszereplőnek tekinthető személy, Frances és Katie is. Emellett a történetet át- és átszövik a leszbikus utalások és néha szexjelenetek is. Aki ezt nem tolerálja, azt ezúton kérném meg, hogy itt fejezze be és ne olvassa tovább a történetet.
Köszönöm.

Írta: Katia N. Ruiz
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének ideje: 1997

*****************************************************************

8. fejezet
New York, Egyesült Államok

Syrah a Hatodik Sugárúton sétált Greenwich Village-ben. Különösebb érdeklődés nélkül szemlélte a kirakatokat. A lakása a közelben volt egy kényelmes hotelben az Ötödik Sugárúton, de nem igazán tudta, miért is sétál erre, ha nincs semmi dolga. Magányos volt. Kellett valaki, akivel beszélgethet. Épp rá akart fordulni a Nyolcadik Utcára, amikor meglátta Lucy-t, Frances titkárnőjét. Oda lépett hozzá és elmosolyodott.
Lucy megállt és összevonta a szemöldökét, emlékezetében kutatva a nő után.
– Te vagy Lucy, igaz? Frances titkárnője – mérte végig Syrah. Konzervatív munkaruhája nélkül Lucy lenyűgözően nézett ki. Hullámos fekete haja kibontva omlott a vállaira. Sokkal jobban állt neki, mint a munka közben viselt lófarok.
Tekintetük találkozott, majd Lucy elmosolyodott, ahogy felismerte és bólintott.
– Te pedig Syrah, igaz?
Syrah viszonozta a mosolyt és ő is bólintott.
– Szóval – kezdte kicsit zavartan. – Mit csinálsz errefelé?
Lucy felfigyelt a változásra és elmosolyodott.
– Csak sétálgatok – vont vállat. – Épp nincs semmi dolgom. A barátommal mászkáltunk, de aztán haza kellett mennie.
A “barát” szó megragadta Syrah figyelmét.
– A barátod? Mármint… a pasid? Vagy barátnőd? – buggyant ki a száján, mielőtt leállíthatta volna magát. A szája elé kapta a kezét és idegesen nézett Lucy-ra, aki viszont csak felnevetett. Azóta, hogy először meglátta az irodában, amikor épp Frances-hez érkezett, Lucy sokszor gondolt rá.
– Csak barát – mondta. – Most épp nincs barátnőm.
Syrah lesütötte gyönyörű barna szemeit és elmosolyodott.
– Ööö… értem… Figyelj, egy kicsit meéheztem. Nem lenne kedved harapni velem valamit?
Lucy szikrázóan elmosolyodott.
– Persze. Én is épp valami kaját kerestem. Hova menjünk?
Syrah vállat vont.
– Igazából nem vagyok nagyon ismerős errefelé. Ismersz esetleg egy jó helyet?
– Az igazat megvallva, igen – mosolygott Lucy.

***

Egy nagyszerű vacsora után Syrah meghívta Lucy-t a lakására. A nő elfogadta és huncut mosoly jelent meg az arcán. Syrah ennek láttán elpirult. Amikor beléptek a sötét lakásba, Syrah felkapcsolta a lámpát.
– Kérsz valamit inni, Lucy? – kérdezte és intett neki, hogy üljön le.
Lucy megrázta a fejét és megveregette a kanapé párnáját maga mellett.
– Nem. Csak ülj ide mellém és beszélgessünk!
Syrah vonakodva mellé ült.
– És… miről szeretnél beszélgetni?
– Mondjuk, hogy mi van közted és Frances között – nézett rá Lucy kíváncsian.
Syrah felsóhajtott.
– Régen szeretők voltunk – mondta ki őszintén. – Mielőtt elvette Katie-t. Aztán megpróbáltuk felmelegíteni a kapcsolatot, amikor szétmentek.
Lucy kifejezéstelen arccal nézett rá.
– És ez folytatódni fog, ha visszajön?
Syrah az ölében nyugvó kezeit nézte.
– Nem, ha találok valakit, aki el tudja feledtetni velem – nézett fel Lucy-ra. – Szeretem őt, de tudom, nekünk nincs jövőnk. Tudom, ő túlságosan is szereti Katie-t, de nem tehetek róla.
– És még sosem akartál valaki mással lenni? – vette a kezébe Lucy Syrah-ét, rákényszerítve a nőt, hogy a szemébe nézzen.
– Nem – rázta a fejét Syrah. – Voltam más nőkkel is, de az alig volt több szexnél. Az egyetlen nő, akit komolyan vettem, Frances volt. De ő sosem viszonozta az érzéseimet.
Lucy nem tudta, mit mondhatna. Ez a nő vele szemben nagyon magányosnak tűnt. Hirtelen rátört a vágy, hogy átölelje és megvígasztalja. Előre hajolt és gyengéden szájon csókolta, majd visszahúzódott. Syrah megmerevedett egy pillanatra, majd kezét Lucy arcához simította. A szemébe nézett és látta a benne csillogó kedvességet. Előre hajolt és ajkait a nőéihez érintette. Lucy átkarolta a derekát és hozzá simult.
Syrah szemébe könny szökött, ahogy a másik nőt ölelte és hevesen sóhajtozva a nyaka hajlatába fúrta az arcát. Lucy erősen tartotta őt és a nyakát csókolgatta. Aztán ajkaik ismét találkoztak egy szenvedélyes csókban. Syrah Lucy hátát simogatta, aki még jobban magához szorította őt és keze a nő combjára siklott. Erre Syrah teste megfeszült és magára húzta Lucy-t a kanapén. Egymás szemébe néztek és hevesen ziháltak.
– Adsz nekem egy esélyt? – kérdezte Lucy fátyolos hangon, de időt sem hagyott Syrah-nak, hogy válaszoljon, csak mohón megcsókolta, nyelvével gyengéden átölelve a nőét, majd visszahúzódott és kérlelőn a szemébe nézett. – Ugye adsz?
Syrah mosolyogva bólintott.
– Igen – suttogta, majd magához húzta Lucy-t és ajkaik ismét találkoztak. Hamarosan meztelenül feküdtek egymáson és a kanapé kezdett kényelmetlenné válni.
Lucy gyengéden simogatta őt, kitapintva a legérzékenyebb pontjait, hangos nyögéseket csalva elő belőle, mielőtt belé hatolt volna. Mire Syrah hevesen zihálni kezdett a gyönyörtől.
De amikor magához tért, Lucy még mindig nem hagyta abba, és ő túl gyenge volt, hogy ellenkezzen, miközben a másik nő belehajszolta egy újabb orgazmusba.
Ő is szeretett volna örömet okozni Lucy-nak, de úgy tűnt, a nő energiája sosem fogy el. Ajkaik találkoztak és hevesen csókolózvak. Míg mindketten bele nem olvadtak a gyönyörbe és végül, órákig tartó szeretkezés után, egymás karjaiban aludtak el.

***

– Szóval – kezdte Syrah – honnan is származol?
Syrah ágyában feküdtek. Sajgó testtel ébredtek, úgyhogy azt javasolta Lucy-nak, inkább menjenek át ide.
Lucy félig ülő helyzetben nézte az arcát.
– Nos – kezdte – félig kínai vagyok, félig Puerto Rico-i. De itt születtem.
Syrah elmosolyodott. Lucy nem nézett ki kínainak. Puerto Rico-inak sokkal inkább. Sötét, göndör haj keretezte ovális arcát. Orra nem volt nagy, de kicsi sem. Talán a kevert vér tette ilyen gyönyörűvé. A szemei olyanok voltak, mint egy kölyökkutyáé. Nagyok, barnák és kedvesek. Gyengéden megsimogatta Lucy arcát, aki rá mosolygott.
– És te?
– Angliából származom, de sokat utazok – válaszolta, ami azonnal megmagyarázta Lucy-nak, honnan jön az akcentusa. – Művészcsalád az enyém, de csak engem ért az a szerencse, hogy külföldön is ismert legyek. Látod azokat a képeket? – mutatott a falon lógó festményekre. – Azért tettem ki őket, mert megnyugtat a látványuk. Amikor dolgoztam rajtuk, nyugodt voltam és nem zavart semmi. Szóval megtartottam őket. Amikor befejezek egy képet, órákig tudok ülni és csak bámulni. Szóval éjjel, amikor nem tudok aludni, csak nézem őket és mindig megnyugszom. – Hülyén érezte magát, ahogy felnézett Lucy-ra, de ő csak mosolygott. – Sokat beszélek. Bocsánat.
Lucy felnevetett.
– Szó sincs róla. Gyönyörű vagy, amikor beszélsz. Látnod kellene a fényt a szemedben, amikor a munkádról beszélsz – nevetett és végigfuttatta az ujjait Syrah haján. – Szegény, drága Syrah – suttogta, majd gyengéden megcsókolta. – Beszélned kell valakihez, ugye? – kérdezte fátyolos hangon.
Syrah magához vonta őt és megcsókolta. Gyengéden áttolta a nyelvét Lucy szájába és lehanyatlottak az ágyra, ismét hevesen ölelve és kényeztetve egymást.

9. fejezet

Teltek-múltak a napok és Katie magánya köpenyként borult rá. Még nem kapott visszajelzést az iskolától, de már kutatott lehetőségek után William elhelyezésére. Hosszú sétákat tettek délutánonként, de még a gyönyörű tavaszi idő is csak arra emlékeztette, amikor Frances-szel sétálgattak a terhessége alatt. Alig egy-két perceket beszélgettek csak az elmúlt időben, és mindig szinte azonnal a gyerekre terelődött a szó. Katie megbántva érezte magát és ő is ugyanúgy viselkedett Frances-szel, mint az vele.
Egyik nap épp a nappaliban üldögélt, amikor, nagy meglepetésére, Richard toppant be egy meglepetéssel. Két férfi követte egy nagy dobozzal a kezükben. A lány értetlen tekintetét látva az apósa elmosolyodott.
– Frances kért, hogy szerezzek neked egy számítógépet internetkapcsolattal és kamerával.
– Minek? – vonta össze Katie a szemöldökét. Bár a szakmája miatt érdeklődött a technikai újdonságok iránt, sosem látta szükségét egy számítógépnek. Amire szüksége volt, azt elvégezte fejben. És Frances sem mutatott különösebb érdeklődést, hogy beszerezzen egyet. Akkor meg honnan ez a hirtelen változás? Pláne, hogy már nem is lakik itt.
Richard elmosolyodott.
– Így amikor hív, láthat is titeket – mondta, miközben mutatta az utat a szállítóknak. – Tegyék le ide és szereljék össze! – Azzal ismét Katie-re mosolygott. – Nos, gyermekem, nem is hívsz be?
Katie szabadkozott egy sort, majd beinvitálta a férfit az irodába, miközben figyelte, ahogy a másik két alak összeszereli a számítógépet.
Fél órán belül minden készen állt. Richard kifizette a két férfit, majd azok elköszöntek és távoztak. Aztán Richard leült a számítógép elé és megnyomott egy gombot. A monitor villant egyet és egy kép jelent meg rajta. Tárcsázás hangja hallatszott a hangszórókból. Katie mögé állt és kíváncsian nézte.
– Látod? – nézett fel rá Richard. – Frances is beszerzett egy ugyanilyet.
Egyszercsak a tárcsahang elhalt és megszólalt Frances hangja: – Helló!
Ezzelegy időben az arca is megjelent a képernyőn. Katie megremegett a látványtól. Frances még mindig gyönyörű volt. – Szia, apa! Tökéletesen látlak.
– Ahogy én is téged. Fél óra alatt kész lettünk.
Frances elmosolyodott.
– Mondtam neked, hogy nem fog sokáig tartani… Hol a kisfiam, apa? – kérdezte kíváncsi tekintettel.
Richard látta a szemein, hogy azt nagyon érdekelné Katie hogyléte is, és nem értette, arról miért nem kérdez.
– William rajzfilmet néz – mondta Katie. – Mindjárt ide hozom.
– Ne, ne! – állt fel Richard. – Majd én.
Katie vonakodva ült le a gép elé és a képernyőre nézett.
– Helló! – bámulta Frances elérzékenyülő arcát.
Katie látványa azonnal előhozta belőle az utolsó együtt töltött éjszaka emlékeit.
– Helló! – válaszolta. Mindennél jobban vágyott rá, hogy megérinthesse a lány gyönyörű arcát, de a képernyőn keresztül nem tehette. Látta, hogy Katie szeme megtelik könnyel. – Katie… – csuklott el az ő hangja is. – Hiányzol Szeretlek.
– Én is szeretlek téged – suttogta a lány.
Erre Frances elsírta magát. Katie is a kezei közé temette az arcát és potyogott a könnye. Richard épp akkor lépett be Williammel. Katie átadta a helyét és kisietett, hogy a fia ne láthassa az arcát.
Richard megcsóválta a fejét és az ölében Williammel leült a székre. A kisfiú álmélkodve nyögött fel, amikor meglátta Frances arcát a képernyőn. Előre dőlt és kis kezeit a képre tapasztotta.
– Di? – kerekedtek el a szemei.
– Igen, kicsim – törölte le Frances a könnyeit. – Hogy vagy, Egérke? – tette ő is a kezét a képernyőre, és mintha érezte is volna fia bőrének az érintését.
– Jól va’ok – kacagott William.
Frances elmosolyodott. A fia egyre tisztábban beszélt.
– Hiányzom, kicsim?
William hevesen bólogatott.
– Miko’ jössz haza?
– Ahogy mondtam, kicsim. Hamarosan. Oké?
William ismét bólintott, majd leugrott a nagyapja öléből és elszaladt megkeresni az anyját. Richard figyelte, ahogy eltűnik az ajtóban, majd a lányához fordult.
– Majd még beszélünk, kedvesem – mondta.
Frances bólintott és elmosolyodott.
– Minél hamarabb, apa. Szia! – Azzal bontotta a kapcsolatot.

10. fejezet

Már több mint egy hónap telt el, mióta Frances elment Franciaországba, Ross pedig úgy döntött, ideje nagyobb sebességre kapcsolni. Egyre gyakrabban látogatta meg Katie-t, aki pedig magányában kérés nélkül is behívta őt. Aztán, amikor elérkezettnek látta az időt, ajándékokkal kezdte elhalmozni a kis Williamet. A gyereket viszont egyáltalán nem érdekelték a tőle kapott játékok. Amikor rá nézett, Ross arra gondolt, ha Katie viszonozná az érzéseit, William az ő fia lenne. Ettől csak még jobban gyűlölte szegény gyereket.
William elég okos volt, hogy egyből visszolyogjon tőle. Ross ezt egyből átlátta, de nem számított. Elvégre nem a gyerek érdekelte. Amikor pedig egy nap megkérdezte Katie-t, elviheti-e Williamet sétálni, a kisfiú, átlátva a helyzetet, elsírta magát, anyja mögé bújva az ijesztő férfi elől.
De Katie nem értette meg, mi a problémája. Ő semmi kivetnivalót nem látott Ross-ban. Próbálta megnyugtatni a síró kisfiút és azzal vígasztalta, hogy bizonyára nagyon jól fognak szórakozni “Ross bácsival”. Végül, amikor látta, hogy már nincs remény, William abbahagyta a sírást és engedte, hogy Ross kézen fogva kivezesse a házból. Amikor befordultak az első sarkon, Ross gyorsítani kezdett, a kisfiú pedig alig bírta kapkodni a lábait.
– Na mi az, poronty? Azt hitted, elfuthatsz Ross bácsi elől? – grimaszolt a férfi.
William ismét szipogni kezdett a félelemtől. Haza akart menni a mamihoz, de Ross tovább vonszolta őt, míg a kisfiú majdnem elesett.
– Hadd mondjak valamit, te kis görcs! – szűrte a férfi a fogai között, William hóna alá nyúlva és szemmagasságba emelte őt. – A mamid az enyém. Megértetted? – rázta a rémült kisfiút, aki már majdnem elsírta magát. Amikor egy nő elsétált mellettük, Ross magához ölelte őt, talán egy kicsit túl szorosan is, mintha meg akarná vígasztalni. A nő együttérzően mosolygott az imitáltan bensőséges apa-fia képtől.
Amikor eltávolodott, Ross letette a földre Williamet, de mielőtt megfoghatta volna a kezét, a kisfiú elszaladt. A puskagolyó találó megnevezés volt rá, ahogy rohant Ross elől és zokogva a mamija után kiabált. Ross próbálta elkapni.
William viszont, két évesen, még nem tudott rendesen közlekedni. Valahányszor elmentek otthonról, valamelyik anyja mindig fogta a kezét. Most viszont akadály nélkül szaladt ki az útra, amikor a semmiből megjelent egy kocsi. A sofőr azonnal a fékre taposott, de már nem tudott időben megállni.
– Ne! – kiáltott fel Ross.
Mire oda ért, már kisebb tömeg gyűlt össze és a sofőr is kikászálódott a kocsiból, hogy a könnyeivel küzdve rohanjon előre, karjaiba vette a kisfiút és mentőért kiabált.

***

Katie anyai ösztöne azonnal jelezte, hogy valami baj van. Mindent félbehagyva rohant ki az utcára a fiát keresve, a könnyei pedig azonnal potyogni kezdtek, amikor meglátta a kisfiú eszméletelen testét a hordágyon. Felsikoltott és eszét vesztve verekedte át magát a tömegen, odarohanva az egyik mentőshöz.
– A fiam! A kisfiam! – zokogta hisztérikusan. A mentős bólintott és beengedte a kocsiba.
Ross látta, ahogy elhajtanak, és tudva, már nem tehet semmit, inkább visszarohant a házhoz. Látta, hogy Katie nyitvahagyta az ajtót, így azonnal besietett a konyhába, felkapta a telefont és tárcsázott.
– Flores! – kiáltott bele a telefonba. – Az apámat! Most.
A házvezetőnő érezte a sürgetést a hangjában és szó nélkül engedelmeskedett.
– Ross? – szólalt meg Richard hangja. – Valami baj van?
– Apa! Williamnek balesete volt – dörgölte a homlokát. “A francba! A francba! A francba! Mit csináljak most?”
– Hogyan? – fult el Richard hangja. – Melyik kórházba vitték.
– A Jamaicába – válaszolta Ross, mire az apja azonnal letette a telefont. – A fenébe! – szűrte a fogai között. Ez most nagyon nem kellett neki. Ezek után hogy nyerhetné el Katie bizalmát? Azonnal kiment a házból, de előtte még felkapta Katie kulcsait és retiküljét.

Folytatása következik!

Vége a III. résznek!