Kurtafa - 9

31.
Másnap jött a markoló. Kece szerzett négy segéderőt a rokonságból és elkezdődött az alapozás. A kitermelt földet billenős teherautóval a vályogvetés helyszínére szállították, a sofőr lebillentette, és nem volt vele több munka. A föld hamarosan gúlaként magasodott. Jöhettek a vályogvetők. A segéderők pedig nekiálltak az előre odaszállított szabvány zsaluk lepakolásának. Mire végeztek, az alapot ki is ásta a markoló.
Miska vezényletével méretre faragták az alap falait, majd az így kitermelt földet feltalicskázták a többihez. A beton vasalatot és hálót lepakolták, és még aznap lefektették az alapra. Összeállították és ezzel a napnak vége is lett. Másnap reggel megjöttek a betonkeveréket szállító mixerkocsik.
A mixerkocsik beöntötték a nyers betont és ezzel a másnap ki is merült. Miután a beton alapzatot elkésztették, két álló nap slaggal öntözték, hogy a beton ki ne égjen. A kötés ideje alatt a segédmunkások elkészültek az oldalfalak vasbetonhálójával is. Amikor már rámehettek az alapra, akkor összeszerelték az oldalfalak zsaluit, közé a betonvasalat dróthálóját és összecsukták a zsalukat. Jöhettek a mixerkocsik.
Úgy nőttek ki a falak az alapból, mint a gomba. Hála az állandó locsolásnak, nagyon szép, tökéletes alapot kaptak. Felhelyezték a darus kocsival odaszállított födémeket és elkezdődött a szuterén zsaluzása, beöntése. Mire a szuterénnel is elkészültek a vályogtéglák már piramisokba rakva száradtak a napon. Nem siették el a munkát. Miska jól tudta, hogy a tökéletes alap a titka minden építkezésnek.
A betonvázat hungarocell lapokkal körbeszigetelte és csak ezután döngölték köré a földet. Tökéletes hőszigetelt és vízzáró héjazatot építettek. Az apácák, és az egész falu lakossága egész nap el nem mozdult onnan. Moccanatlanul figyelte amint kinő az építmény a talajból. Miska saját magát és munkásait hajcsárként hajtotta, és őrületes tempót diktált. Lazítani nem lehetett. Délben egy óra ebédszünet, este hatkor fájront.
Tíz nap alatt álltak az alapok. Ekkor két nap szabadnapot kapott mindenki. Miska ez alatt beszerezte a fa nyílászárókat, szarugerendákat, hajópallókat. Minden patentra kéznél legyen. Mielőtt elkezdték volna rakni a falakat mindenkit kifizetett. Senki nem reklamált. Meg voltak elégedve a fizetéssel. Összehívta az embereket és bemutatta a két kűmíves segédet, akiknek a keze alá kell dolgozni. És pontosan huszonnyolc napra az első kapavágás után elkezdődhetett a falazás.
A vályogtéglákkal öröm volt dolgozni. Úgy lehetett őket faragni, mint az itongot. A két szint három hét alatt elkészült. Kifizette a vályogvetőket, a kőmíveseket és a segédmunkásokat. Jöhettek az ácsok,a tetőfedők és a külső-belső burkolók. A hungarocellel kívül-belül szigetelt falak hófehéren virítottak a piros tetőcserepek alatt. Olyan volt az épület, mint egy ékszerdoboz. A soproni SOFA által készített eredeti, keményfa ajtó ablaktokok, a tölgyfa ajtók tették fel a koronát az egészre. Mikor megkapta a külső belső vakolatot, a nyílászárók festését, az ablakkeretek beüvegezését, szinte szerkezetkész volt az épület.
Miska kifizette a mesterembereket, segédmunkásokat és jöhettek a szaniter, víz, villany, kazán, fűtésszerelők. Augusztus huszadikára kulcsrakészen átadta az épületet az apácáknak. Még arról is gondoskodott, hogy kertépítő szakembert szerezzen a gyepesítésre és egy csodálatos pihenőpark kialakítására. Mikor elszámoltak az apácákkal nem győzte a dicséreteket zsebre vágni. Szerényen csak ennyit jegyzett meg.
– Pemetenéni, én még máskor is építeni akarok magukat, ha bővülnek. Mondjuk, ha eszükbe jutna egy kápolna építése…
– Bár a Jóisten szólna belőled fiam! –mondta Pemete, és egy könnycseppet töröld ki szeme sarkából. A meghatottságtól nem tudott többet mondani.
Kezdődhetett az épület beüzemelése. A villanyszeretés, víz és gázcsövek helyére tétele, kazán, radiátorok beszerelése eltartott két hétig. Ekkor két hét próbaüzem kezdődött, a kisebb javítási munkák elvégzésre. Közben a burkolók gőzerővel dolgoztak. Egymásután érkeztek a beépíthető faliszekrények, konyhafelszerelések, bútorok. Az apácák hátán folyt a víz a sok munka miatt. Pemete egyik este így imádkozott.
–Édes istenkém, mielőtt megtelne élettel a ház, adj nekem egy kiváló szakácsnőt és egy gazdaasszonyt is mellé, de akkor már egy udvarost és kazánűtő szerelőembert is! A Jóisten meghallgatta, mert egyik este szalad át hozzá Irma.
– Pemetenéni! Olyat mondok, hogy elájul!
– Elébb leülök kedvesem! Most mondjad!
– A Netten kerestem maguknak olyan családot, aki idejönne, és minden kritériumnak megfelelne.A férfi vizes lakatos,az asszony gazdász volt egy óvodában, míg meg nem szűnt.Végzett szakácsnő. A lányuk elszegődne mindenesnek, akár a konyhára is, a fiuk pedig gépkocsivezető. A szállítást megoldaná, de a gyepet is rendben tartaná.
– A jóisten meghallgatott!–csapta össze a tenyerét Pemetenéni. – mikor jönnek?
– Holnapra jó?
– Szeretettel várom őket. A szuterén gondnoki lakásul szolgál nekik. Ingyen lakhatnak, amíg fel nem épül a gondnoki lakás hátul. Aztán a szuterént teljes egészében mosodává, és javítóműhelyekké alakítjuk. Lesz varroda, cipőjavító, és egyebek. De, ezek távlati tervek. Az isten áldjon meg ezért leányom!
Másnap megékezett a Kovács család. Albérletüket felszámolták és úgy maguk mögött, hagyták Ózdot, hogy vissza se néztek. Most már hogy az épület lassan elkészül, és megvan a technikai személyzet is, hozzá lehetett látni a jövőbeli lakók beszervezéséhez. Ez is Irmára hárult. Az apácák jogosítványa napköziotthonos, panziószerű öregotthonra szólt, ahol ápolással is foglalkoznak és a temetést is, elvégzik. A lakhatás és tartás összege megegyezik az állami normatívával. Viszont itt, bár emeltszintű lesz az ellátás nem, kell beugrót fizetni. A zsebpénzével és megtakarításával mindenki önállóan rendelkezik. Ha úgy dönt, hogy halála esetén a misszióra hagyja értékeit, megteheti.
Az állam csak felügyeletet gyakorol, de nem szólhat bele az alapítvány életébe. Ez volt az a pont, amit ki kellett harcolni és kemény alku tárgyává vált. Végülis minden engedélyre pecsét került. Kaptak egy félállású orvosi státust, mégpedig oly módon, hogy minden költséget ők állnak. Ez volt a legkeményebb csata, amit meg kellett vívniuk. A Megyei Tisztiorvosi Szolgálat vezetője kötötte az ebet a karóhoz, és jottányit sem akart engedni a huszonegyből. A Polgármesteri Hivatal Egészségügyi és Szociális Osztályán folyt a késhegyig menő vita.
– Hogy gondolják önök, hogy egy nem létező faluba körzeti orvosi státuszt kreáljunk? Ez nonszensz.
– Viszont Kókányfa nem győzi a megszaporodott lakosság ellátását. Már hetvenkettőre nőt a lakosok száma fél év alatt Kurtafán. Úgy szaporodnak, mint a nyulak! – jegyezte meg dr. Bubó, a megyei Tiszti Főorvos, kezével idegesen markolászva a levegőben elkapott semmit! Majd elkezdte az öklét rágni, aztán az asztalra csapott, majd a Kókányfai jegyzőre tekintett. Az, zavartan pislogott, mint a Rimóci nyúl, hiszen félig-meddig már el volt kötelezve az apácák felé.
– Jegyző asszony, hány betegkártyával rendelkezik a Kókányfai háziorvos?
– Négyezer hatszázzal.
– Hát, ami azt illeti bőven, meghaladja a normális létszámot. Ha még pár százzal szaporodik a falu létszáma, ha beköltöznek az öregek, akkor elérheti az ötezret is. Ez sok egy orvosnak. Meggondolandó, hogy kérjünk még egy státuszt maguknak.
– Főorvosúr, lehetne hivatkozni, az ügyeletre. Nem győzi már a háziorvos az ügyeletet ellátni. Kellene az a státusz, de nagyon!
– Igazad van Elek! Újra megigényeljük a másik státuszt Kókányfának. Jól jött ez a hirtelen népszaporulat. Az isten küldte ide ezeket a cigányokat… és természetesen, nem utolsósorban önöket, kedves nővérkék… mert szép dolog az, amit Önök végeznek. Le a kalappal a tevékenységük előtt.
– Köszönjük a bókot –t ette zsebre az elismerést Pemetenéni–de nekünk ott egy olyan státusz, kell, ami napi fél rendelési időt ott tartózkodik helyben. Ellátná a falut is, meg az otthont is.
– Igen, kedves nővérkéim, a realitás ezt támassza alá. Bújtatott státuszt hozunk létre Önöknél. Kókányfára igényeljük meg a fejkvótát. Hivatalosan ott lesz bejegyezve, de amint megkapjuk rá a státuszt, akkor helyileg kihelyezzük Kurtafára. Nézze, Kókányfának így is szűk a költségvetése. Nem bír egy orvosi rendelőt pluszban kiállítani. Két legyet ütünk egy csapásra. Mi szerzünk az otthonnak egy bújtatott státuszt, maguk szereznek a státusznak egy rendelőt, orvosi lakással együtt. OK?
– Mi is így gondoltuk Főorvosúr–jegyzete meg Margó, levonva a konzekvenciát az ügyből. A hatóságnak ne fájjon a feje: szerzünk orvost, nővéreket, berendezzük a rendelőt, önöknek egy a feladata: státuszt szerezni. Ki kell taposni az államból! Nem lehet szégyenszemre egy Öregotthont, egy Missziót orvos nélkül hagyni! Megpályáztatjuk, ahogy illik, és természetesen az kapja, meg akit mi kijelölünk! Pályázattal kiszúrjuk a hatóság szemét és betesszük a mi jelöltünket. OKÉ? Megegyeztünk?
– Természetesen, ha maguk adják a lakást, a rendelőt, akkor maguk szerzik az orvost is. Mi csak ráütjük a pecsétet. Az orvos pedig eltartja magát. Ha nem lesz elég betege, akkor az otthon kipótolja kétezerre a betegkártyaszámát.
– Jaj, drága főorvos úr, most ne cicókázzunk ilyen piszlicsáré ügyekkel! Papíron lejelentünk kétezer betegstátuszt és kész.
– De, nem vehetnek el egy beteget sem Kókányfáról!–kardoskodott Kretén Helén, a Kókányfai jegyzőnő.
– Állj!–csapott az asztalra a Tiszti Főorvos–nem most sírtak, hogy nem győzi a Kókányfai családorvos ellátni a körzetét! Levesszük a hiányzó létszámot tőle, és kettéosztjuk a körzetét. Mit képzelnek maguk! Sírnak, hogy sok a betege, de mikor intézkednénk, akkor meg nem akar lemondani egy részéről. Hogy is van ez? A betegkártya pénz kellene, de a beteg nem?
– Jaj, drága Főorvosúr, nem így gondoltuk. Majd elrendezzük, azokat a kártyákat! Bízza ránk, csak hajtsa ki a hatóságból a másik státuszt!
– Bízzák rám. Már régóta porosodik a státuszkérelmük a fiókomban. Majd most szépen leporoljuk, kifényesítjük, és újra beküldjük. Aztán pár éven belül majd csak pecsét kerül rá…
– De, nekünk két hónapon belül kell az a fél státusz, mert nem engedik megnyitni az Otthont!
– Noés, csak ez a baj? Meglesz a státus addigra. Csak meg kell kenni a kocsi kerekét…–és kifordított tenyerével egyértelműen mutatta, hogy hova kell az a kenőpénz.
– Ó, drága Főorvosúr, csak nem képzeli, hogy hálátlanok leszünk. Természetesen respektáljuk a fáradozásait! –mondta Pemetenéni–Krisztus koporsóját, sem őrizték ingyen.
– Na, nem azért mondtam, csak ugye a lobbizásnak költségei is vannak. Az én dolgom a pecsétes papír kitaposása az Államból. A maguké az orvosállítás, eltartása és a rendelő üzemeltetése. Papíron a Bubó doktor látja el az Önök betegeit, amíg nem kapjuk meg az új státuszt. Amint megkapjuk az új státuszt, osztódunk, mint az amőba. Építhetik az Orvosi rendelőjüket!
– Köszönjük, drága jótevőnk! –Hálálkodott Pemetenéni és húszezresektől dagadó bélelt borítékot csúsztatott a főorvos tátongó, feneketlen zsebébe.
32.
Hála Pemetenéni és Margó szervezőképességének, az Internetnek, és a Missziós pénzek kiapadhatatlan zsákjának az Öregotthon, vagy mint elnevezték a későbbiekben: Elízium hamarosan kulcsrakész állapotba került. A ház avatását az első lakók beköltözésének napjára tűzték ki.
Először a földszinti négy szobát töltötték fel. Ezek a szobák négy ágyasak voltak. Az emeleten kialakított tíz darab kétágyas szoba még befejezés előtt állt. Ezek már manzárdok voltak saját fürdőszobával, teakonyhával. Lenn pedig egy közös női és egy férfifürdő, zuhanyozó és külön WC-ék helyezkedtek el.
A földszinten volt az Alapítvány konyhája, a közös étkezde és egy közösségi tartózkodó helység. A földszinti lakók költségeit az alapítvány vállalta magára karitatív szempontok szerint. Csak teljesen egyedülálló, család és rokonság nélküli magára maradt embereket fogadtak be. Amennyiben volt némi vagyonuk, pénzük, értékeik, azokkal szabadon rendelkeztek és haláluk esetére, ha úgy döntöttek, akkor az alapítványra hagyták.
Szeptember hetedikén és nyolcadikán költöztek be a lakók. Nyolc nő és hat férfilakó. A ház felszentelését és avatását egy ünnepi ebéd keretében ejtették meg vasárnap. Az avatási ünnepségre és a házszentelésre meghívták Hamuska epres urat Kókányfáról. A vendégsereg a falu összlakossága és a házlakónak közösségéből állt. Olyan volt az egész, mint egy kis lakodalom.
A hatalmas, gyepes udvaron asztalok végtelen során terítettek. A falubeli asszonyok, lányok főzték kondérokban az ünnepi ebédet. Katinéninél a búbos kemencében sütötték a kenyereket, foszlós kalácsokat. Umbi és Sambec vállalta a ministráns szerepet a pap mellett. A misét a közösségi teremben tartották. Guszti egy gyönyörűen megmunkált mini oltárt fabrikál erre a jeles napra. Úgy gondolták, hogy a heti egy alkalommal tartandó vasárnapi misék alkalmára megfelelő lesz. Kamilla és Irma vásárolta meg a kegyszer boltban az oltárterítőket, ministráns csengőket, gyertyatartókat, gyertyákat, füstölőt, ostyákat, ostyatartókat, áldozópoharakat és ministránsruhákat a két ministránsnak.
Az ünnepélyes alkalomra délelőtt 10 órára megtelt a terem ünneplőbe öltözött, áhítatos csendben várakozó emberekkel. Megérkezett az atya is. Átöltözött a szomszéd szobában és ministránsai kíséretében bevonult. Megállt az oltár előtt és megszólalt az imára hívó ministráns csengő. Ekkor szokatlan dolog történt. Pemetenéni a sarokban álló, letakart asztalhoz lépett. Leemelte róla a leplet és felnyitotta az asztal tetejét, mely egy villanyorgonát rejtett. Leült mellé, és felharsant Áld meg Uram népedet!
Sokan sírtak a meghatottságtól és törölgették könnyeiket. Akik ismerték a kardalt, azok az apácákkal és a pappal együtt énekelték. Aztán csend lett és elkezdődött a mise. A pap gyönyörű beszédet mondott és kérte az urat, hogy ez a spontán kialakulófélben lévő közösség úgy kovácsolódjon egybe, hogy kovásza az isten szeretet legyen. A mise végén egyenként a pap elé járulván mindenki megkapta az ostyát.
Ezzel a mise véget is ért. Pemetenéni még eljátszott két Bach korállt, melytől zengett az épület, és beleremegett a jelenlévők lelke. A mise végeztével a pap körbejárta kívül belül az épületet és beszentelte. A tömeg áhítatos csendben követte. Ezzel a mise és szentelés véget is ért. Az ünnepi ebédhez terített asztalok mellé invitálták a faluközösséget. A főhelyen a tisztelendő atya foglalt helyet Pemetenéni mellett.
Miután elmondták az asztali áldást, mindenki a kulináris örömöknek áldozott a továbbiakban. Az ünnepi ebéd elköltése után kötetlen beszélgetésbe kezdtek a jelenlévők. A gyereksereg pedig elviharzott, a rétre játszani. Pemetenéni megbeszélte az atyával a vasárnapi misézéseket.
– Esperes úr, mi véleménye arról, hogy lehetséges lenne-e kialakítani egy kis kápolnaszerűséget az épületen belül? Ne, keljen a közösségi teremet igénybe vennünk. Ahol tudnánk áhítattal este, reggel, akár napközben imával dicsérni az urat, anélkül, hogy zavarnánk a ház életét.–az esperes helyeselte az elképzelést.
– Az, hogy az ember miképpen és hol dicséri az urat, nem előírásszerű. Lehet négy fehérre meszelt fal között is, de lehet cifra templomokban imádni az urat. Az áhítaton és az imán van a hangsúly. Felszentelem anyám alkalomadtán az imahelységet és lehet dicsérni az urat.
Ekkor szokatlan dolog történt. A Bábé felállt és szót kért.
– Csak annyit szeretnék mondani, a cigányok nevében, hogy mi lenne, ha építenénk egy kápolnát? Arra gondoltunk, hogy lenne, hol áldoznunk, gyónnunk, esküdnünk, keresztelkednünk és hitéletet élnünk. A hajlandóságunk, pénzünk, munkakedvünk megvan. Összefogunk a vályogvetőkkel és egy szépséges kis kápolnát, építünk az Úr tiszteletére. –a pap nagy örömmel fogadta a felajánlást.
– Csak tisztelettel és örömmel tudom az Úr nevében ezt a nemes gesztust elfogadni. Kezdjenek hozzá mielőbb. Az avatásra meghívjuk a püspök atyát. Ezzel a pap eltávozott, mert még a mai nap négy helyen kell miséznie. Beült Trabantjába és elpöfögött. A vendégek is elszállingóztak és csak a személyzet és a lakók maradtak a házban. Elkezdődött az ismerkedés és a szobatársak kiválasztása. Ki, kivel szeretne együtt lakni. A barátkozás gyorsan ment. Guszti is hazament a saját lakrészébe, mely eddig főhadiszállásul szolgált. Sehogyan sem találta a helyét. Bement a műhelybe és spekulálni kezdett. Aztán agyarai közé kapva csutoráját átballagott Vendelékhez. Hellyel, itallal kínálták. Aztán egyszercsak így fordult Vendelhez.
– Idefigyelj Vendel! Tudom, hogy te remekül faragsz. Értesz a fához. Mi lenne, ketten elvállalnánk az oltár, a padok és a bejárati kapu elkészítését. Nekem vannak tizenöt éves keményfáim. Minek tartogassam őket. Mit szósz hozzá pajtás, elvállaljuk?
– De, még mennyire! Meglátod, mit tud a cigány! Olyan oltárt faragok, hogy megszólal. Kifaragom a Krisztust is a keresztfán, angyalkákat, mindent. Csak anyag legyen!
– Én meg megcsinálom a padokat, az ablakkereteket… na, erre igyunk! –és megitták az áldomást. Másnap aztán Vendel nappalra beköltözött Guszti műhelyébe. Fúrtak, faragtak és újra élettel és forgácsillattal telt meg a helység.
Yeti át-átnézett és friss forgácsillatban elgyönyörködött a két ember keze munkája által alakuló padokon, oltáron és a többi faszerkezeteken. Az Internetről több mintát is levett, s addig, addig alakítgatták, míg végleges formát adtak az oltárnak. Amíg ők fúrtak, faragtak, pácoltak, mázoltak, az alatt a vályogvetők által kivetett válykokból kalákában Miska négy nap alatt felhúzta, bevakolta a kápolnát.
A tető befedését Kovács úr vállalta, hiszen szakmája volt a bádogosság. A gondnoki munkába ez is belefért. A kápolna belsejét hófehérre meszelték. Csak az oltár fölött elhelyezett csodálatos feszület és a mellette lévő két aranyozott szárnyú angyal adta a terem összes díszét.
Hetven személy fért el a padokon. Guszti és Vendel egy haranglábat is készített nagy titokban. Meglepetésnek szánták. A cigányok összeadták a pénzt és egy kétmázsás kis harangot rendeltek Lombos Mátyás harangöntő mesternél. Ez az ő ajándékuk a Jézuskának. Mert mit ér egy templom harang nélkül. Első perctől fogva templomnak hívták a kápolnát.
Miközben gőzerővel folyt az Öregotthon betelepítése és a kápolna építése azért a faluban nem állt meg az élet. Margó igencsak elemében volt az állam és az UNIO megfejésének terén. Fejében ragyogó ötletek cikáztak. Egyik nap karon fogta Kecét és nagy hasával óvatosan cammogva átmentek a Bábéékhoz.
A Bábénál már ott volt a család összes valamire való férfitagja. Komoly beszélgetésnek néztek elébe. Sorsfordító dologban kellett dönteniük
33.
Délután, négy óra felé érkeztek meg a vendégek: betolatott nagy hasával Margó, Kecét karolva. Vélük jött Irma, mindennapos terhességgel, még nagyobb hassal tolatva, Yetit karolva. Az apácák percekkel később érkeztek, s így teljes lett a csapat. A hatalmas eperfa árnyéka alá helyezett kecskelábú asztaloknál foglaltak helyet a férfiak: Bábé, Kece, Bakfitty, Bódog, Vendel, Krapaj, Yeti. Szemben velük Pemetenéni és a két apáca, Irma, Margó.
Az asztalon bodzavirág üdítő, mézsör és tepertős pogácsa nassollnivalónak. Hátul a nyári konyha szabad-tűzhelye, a katlan felől finom illatokat hozott a meg-meglengedező szellő. Arany és Trézsi vezérletével a vacsorát készítették az asszonyok. Margó rögtön a téma közepébe vágott.
– Idefigyeljetek cigányok! Akartok-e a magatok uraként élni, vagy megmaradtok az állam kenyerén? Válasszatok! Én most egy soha vissza nem térő alkalmat kínálok fel nektek. Nos, had hallom, ki vele! –elsőre a Bábé szólalt meg. Lila ajkai közül megfontoltan jöttek elő a szavak.
– Margókám, mi rád, mint a család eszére tekintünk fel. Olyan vagy a cigányoknak mintha az anyánk lennél. Persze, hogy akarjuk az emberesedést! Ha csak egy kis remény is lenne, hogy kijussunk ebből a kegyelemkenyéren élésből, hát, amondó vagyok, akkor hogy csapjunk a lovak közé! Hej, Devla! Hely! Lássuk a medvét!
– Tudom, és tiszteletben tartom a cigányok vándorló, szabadsághoz szokott életmódját! Éppenezért örültem, meg amikor az UNIOS pályázatom szerkesztésekor találkoztam ezzel a lehetőséggel. A környezetvédelem óriási összeget ad a parlagfű elleni küzdelemre. De, csak vállalkozásoknak. Ekkor jött az ötletünk Kecével. Alakítottunk egy BT-ét. Ebben a BT-ben mi, ketten vagyunk a beltagok, és aki beáll hozzánk, az, kültagként juthat tisztességes munkához.
– Mi lenne, ez a munka lyányom?
– Parlagfű kommandó.
– Hogy jövünk mi a képbe?–fészkelődött izgatottan Bakfitty.
– Úgy, hogy a Yetinek remek ötlete támadt egy éjszaka, amint ott kuporgott fenn a treplin. Elképzelte, hogy a hatalmas parlagon hagyott földeket, és a kaszálatlan réteket, pusztákat kecskékkel kellene lelegeltetni.
– Hej, devla, anyám, ne hagyj el!–óbégattak a cigányok, honnan veszünk mi ennyi kecskét?– Onnan, ahol van.
– Itt most beléptetjük a férfiakat kültagnak. Aláírjuk az alapítási okiratot és holnap már Brüsszelben az illetékesek előtt lesz. Egyelőre ezerkétszáz szimentáli kecskét tudunk erre a célra ingyen és bérmentve beszerezni az UNIO-tól.
–Szüzmárjauramisten'! Ne hagyj el!–hányták magukra a kereszteket a cigányok. Hova teszünk ennyi kecskét, kizabálják a lelkünket!
– Ej, hogy a devla rúgjon meg benneteket! Ne, óbégassatok itt nekem, hanem hanyatt-omlott írjatok alá a belépési okmánynak. Aki nem tud írni az, keresztet rajzol… Pemeteméninek koszalkotó ötlete támadt tegnap este. Átadom neki a szót.
– Testvéreim, az úrban! A Misszió rendelkezik hetvenkét hold parlagfölddel. Itt berendezhetitek a kecskefarmot. Amíg nem kezditek meg az akciót addig a kecskék el, legelésznek az irdatlan területen. Gusztibácsi vezetésével kialakítjuk a karámokat, az ellető és fejő fakkokat. A Málinéni vezetésével egy kecskesajt üzemet létesítünk, mindezt a misszió pénzén. Ellenszolgáltatásul csak azt kérjük, hogy az öregjeinket lássátok el túróval, tejjel, sajttal!

– Na, gyerekeim, rajta! Írjuk alá egymás után!–adta ki a parancsot, ellentmondást nem tűrő hangon a Bábé és egy hatalmas keresztet rajzolt a neve mellé… a többiek követték a példáját. Miután hivatalosan is megalakult a BT megkezdődhetett a tervezgetés.
– Emberek, két héten belül megjönnek a kecskék. Addigra fogadókészre kell tennünk a kecskefarmot. Újabb két hét a kecskék beszoktatása és a marketing stratégia elkészítése. Yetivel már felvettük a kapcsolatot a Bugaci nemzeti parkkal. Szívesen szerződnének velünk, mivel óriási összegekbe kerül a gépi kaszálás, begyűjtés, komposztálás. Az első kommandót Bugacra küldenénk. Egyre kell vigyázni, az árvalányhajas területekre nem szabad ráengedni a kecskéket. A többit rághatják kedvükre. Amint ott végeznek, máris mehetnek tovább a Dél balatoni Nemzeti Park területére. A többi meg adja magát.
– Jó, jó, rendben van. Megyünk, legeltetünk, de ki feji meg a kecskéket naponta, és mi lesz a tejjel?–okoskodtak egyesek. Margó erre is megfelelt.
– Hajnalban ott a fejőgépekkel ellátott hűtőkocsi..Az erre kiképzett fejőlányok megfejik a kecskéket  reggel,délben,este. Este indulnak vissza a kecskefarmra. Másnap hajnalban újra ott vannak. Nektek a terelgetés, őrzés, legeltetés a feladatotok. Akkor hányan lépnek be a BT-be? – Tekintett körbe Margó. Az asztal végéről elébe csúsztatták a taglistát. Huszonnégyen írták alá. Megelégedetten szemlélte az okmányt és dossziéba helyezte.
– Akkor kedves tagok, ezennel megnyitom a közgyűlést! A közgyűlés első napirendi pontja…
– A ropogós malacsült bőriben! –helyezték a tálakat az asztalra Trézsiék. Most már felszabadultan folyt az étkezés és társalgás. Hamarosan megérkeztek Katinéniék is a lányokkal és hozták a vízen kullogót, és a friss vekni kenyereket a vacsorához. Aztán ugye, ilyenkor elmaradhatatlanok az Imrék is. Imike karolta a nagy hassal tolató Ramónát, Imrebácsi meg egy demizson golyhóival és egy flaska Lófingatóval egyensúlyozott.
Már javában folyt a dínom dánom, lakodalom és a süteményeknél tartottak, amikor Pemetenéni emelkedett szólásra.
–Gyermekeim! Hálát adok a teremtőnek, hogy rátok találtam ebben a nem létező faluközösségben. Bár papíron nem vagyunk önállóak, viszont hamarosan egy olyan cigány-magyar közösségé kovácsolódunk össze, hogy Kurtafa újból életre kel. Amint felépül a kápolnánk, és isten beköltözik a faluba, attól a perctől kezdve Kurtafa újra él. Rajtatok múlik, hogy önállókká válunk-e!
– Éljen, éljen!–hangzott innen is, onnan is. Irma emelkedett szólásra.
– Reménykedem, hogy újra lesz Kurtafának postája és postáskisasszonya!
– És lészen nekünk kocsmánk és népboltunk!– éktelenkedtek a cigányok.
– Meg lészen nekünk faluházunk!–tette hozzá Yeti. A nagy összeborulásnak Pemetenéni vetett véget. Felállt. Szigorúan végignézett a jelenlevőkön és így fedte őket.–gyermekeim, amikor felszenteli a püspökatya a kápolnánkat, akkor szeretném, ha hármas esküvő és keresztelő lenne egyszerre. Ez az én kívánságom.
– Esküvőt! Keresztelőt!– hallatszott innen is onnan is. Pemetenéni most Krapajra nézett és így szólt. – Hálás szívvel köszönetet mondok a vályogvetőknek a hozzáállásukért. Nélkülük nem lett volna kápolnánk, ahol az urat imádhatnánk. Van-e valami kérésetek, amivel közbenjárhatnék az úrnál számotokra fiam?
– Anyám, kérésünk oly nagy, hogy az eget ostromolja. Félek, nem teljesíthető. Hiszen máris ki lehetne tenni Kurtafára a megtelt táblát.
– Ha jól értem sóvárgó szavaid, maradni szeretnétek?
– Nem én mondtam…
– Hány családról van szó gyermekem?
– Hét család egy bokor. Hetvenketten vagyunk a purdékkal, öregekkel együtt. Ebből huszonnégy a munkáskéz.
– Mi lenne, ha a Misszió birtokából a Kurtafa és Kókányfa közötti Savanyórétből kihasítanánk nektek egy utcát, tizenkét portával?
– Ó, anyám, csókolom a szívedet! Lehetséges lenne ez? Mi örömest letelepednénk nálatok, ha a közösség befogadna bennünket!–mondta és a Bábéra nézett. A bábé, bólintott.
– Ágyesz-bugyesz, vakeresz! Gyertek testvérek, legyünk minél többen, hátha visszakapjuk a falut!
– Szűmária uramisten mit szól ehhez a jegyzőnő?–aggodalmaskodott Irma és Margóval pusmogni kezdtek. Yetit is bevonták a tanácskozásba és így fordultak a többiekhez.
– Emberek, holnap bemegyünk Pemeteménivel a megyéhez. Átíratjuk a telkeket a cigány családok nevére. Utána megyünk Kókányfára a jegyzőnőhöz. Ráüttetjük vele pecsétet, lenyomjuk a torkán a békát, és máris lehet egyezkedni Miskával. Ti, pedig gyárthatjátok a blokkokat, most már a saját házaitokhoz!
– Ój, devla, hej! Cigányok istene, ha vagy az égben hallod ezt? Rásütött a cigányokra a nap! Ezért megígérem a testvéreim nevében, hogy felépítjük a faluházát kalákában!
– Ámen!–állt fel Pemetenéni és rázendítettek az apácákkal az Úr angyalára. A cigányok ríva, óbégatva, kántálták a reflémeket. Aztán Pemetenéniék a három terhes asszonykával kart karba fonva eltávoztak. Hagyták a férfiakat kibontakozni.
Ekkor aztán elszabadult a pokol. Előkerültek a pálinkás butykosok, és a savanyóborok. Umbi és Sambec hozták a köcsögdudákat, ceglédi kannákat. Vendel átszalasztott a citeráért és elkezdődött a dáridó. Kezdték a Cigányok sátorával, folytatták Szép a rózsám, bárki tudja, majd befejezésként az elmaradhatatlan Szomorú disznószar, de megrepedeztél, című nótákkal.
Aztán, amint feljött a hold eljárták a Tápéi darudöbögőst, és a guggolóst, majd szép csendesen, kissé dülöngélve, hazamentek a legények.