Kurtafa - 13

44.
A miniszterelnök sokadszorra hívatta magaelé a pénzügyminisztert, de az eszmecserétől nem lettek okosabbak. Ekkor valaki súgott nekik. A megbeszélés hevében mintha azt a sugallatot hallották volna, hogy miért nem hívatják maguk elé a Józsibácsit. A miniszterelnök azonnal kiadta a parancsot, hogy teremtsék elő és állítsák a színe elé Józsibácsit az aranytojást tojó tyúkocskával együtt. Pillanatok alatt ott is termett Józsibácsi a tyúkocskával.
– Isten hozta minálunk!–fogott vele kezet a miniszterelnök. Remélem, tudja, miről van szó? Az úton már ismertették a titkáraim magával a tényállást. Szóval, van valami tippje?
– Nézzék, nekem van ez a tyúkocskám, ez naponta tojik egy aranytojást. Arra elég csak, hogy a környékemen élő szegény embereket támogassam. Itt nagyobb volumenben kellene gondolkodniuk. Évi 360 aranytojással nem lehet az ország szekerét kihúzni a bajból.
– Az isten szerelmére ember, éppen ezért hívattuk magát a színünk elé. Úgy tudjuk, hogy vannak kapcsolatai. Nem tudnánk hasznosítani és elérni, hogy megteljen a kincstár.
– Nézze miniszterelnök úr, ehhez én kicsi vagyok. Segítséget kell hívnom, ha megengedik. Pardon, bocsánat– Mondta és egyet bucskázott a fején át. Rögtön ott termett a két kanördög.
– Mit parancsolsz, kedves gazdánk?
– Nagy baj van cimborák: szarban van az ország. Üres a kincstár, megkéne tölteni.
– Csak ennyi a baj! Az ördög csettintett egyet és máris ott állt az asztalon egy aranybolyú.
– Csak kérnetek kell és ontja a valutát.–mondta és a pénzügyminiszterre siklott tekintete. Az pedig a borjú elé lépett és egy milliárd Eurót kért tőle. A borjú eltátotta aranypofját és csakúgy hullottak belőle az eurók. A pénzügyminiszternek megköszönni sem maradt ideje. Az egyik kanördög az ölébe kapta, lehúzta a nadrágját, és a térdére fektetve megbillogozta. A pénzügyminiszter úgy ordított, mint egy marha.
A kanördög így szólt a fenekén csúszó, átkozódó miniszterhez. Most már örökre elkötelezted magadat az ördögnek. Ha valami kérésed lesz ezután, csak egyet bucskázzál a fejeden át, és máris megjelenünk. Kirángatjuk neked az ország szekerét a bajból. –mondta az ördög és mindketten eltűntek, mint Kossuth a ködben.
Nagyon megörültek a miniszterek ennek a pénzfejési lehetőségnek, és most már elhanyagolták a pályázatokat. Minek veszkődni velük, mikor annyi Eurót hívnak le a borjú által amennyit, csak akarnak. Lett is nagy ünneplés, dinom-dánom. Az egész testület, a minisztertanács, élén a miniszterelnökkel hét napra szóló vigasságot rendezett munkatársaiknak.
De hát a jó hír lepkeszárnyakon száll. Eljutott az aranyborjú híre az Unióba is. Felszólították a magyarokat, hogy osszák meg velük ezt a pénzszerzési forrást, különben kizárják őket az Unióból! Főtt a feje a miniszterelnöknek, mit lehetne tenni, hogy a kecske is jóllakjon, meg a káposzta is megmaradjon. Ekkor úgy döntött, hogy az ördöghöz fordul segítségért. Hívatta Józsibácsit, hogy hozza össze őt az ördögökkel. Józsibácsi sietve jő, és belépve lekezelnek egymással. A miniszterelnök azonnal a tárgyra tér.
– Józsikám, nagy baj van. Csak a te segítségeddel tudjuk ezt megoldani. Nézd, az Unió sarkall bennünket, hogy adjuk ki nekik az aranyborjút. Én viszont ezt nemzetárulásnak tartanám. Valami más megoldásban kell gondolkodnunk.
– Ferikém – csak így per Feri– lenne egy megoldás: összehozlak a kanördöggel. Ő biztosan segít, de ennek ára lesz! Örökre lekötelezed magad Belzebubnak. Vállalod így is?
– Vállalom hát! A karrierem érdekében mindenre hajlandó vagyok. Azt se bánom, ha az ördög köti meg a nyakkendőmet!
Józsibácsi látva ezt a nagy elszántságot, egyet bucskázott a fején és máris ott teremett a két kanördög.
– Mit parancsolsz kedves gazdánk?
– Nem parancsolok, csak kérek. Hallgassátok meg a miniszterelnök urat és teljesítsétek a kérését! – A miniszterelnök első döbbenetéből magához térve, dadogva vezette elő a témát.
– Tisztelt uraim, az Unió szarban van! Javaslom, hogy terjesszük ki áldásos tevékenységünket Európára is. Ki kell lépnünk kies hazánk korlátiból.
– Az a kérés, hogy oldjuk meg az olajválságot! Az olajárak az egekig szöktek. Az arabok elszemtelenkedtek. Úgy ülnek az olajon, mint kotlós a tojásokon. Lehet erre valamit kitalálni?
– Lehet, de ennek ára van.
– Állok elébe.
A két ördög fogta a miniszterelnököt. Lehúzták a nadrágját az ördög tüzes billogjával, megbillogozták alfelét. Mondanom sem kell a miniszterelnök úgy visított, mint a fába szorult féreg. Miután lecsillapodott és szepegve, egyre csak tapogatta égő valagát, mint egy kisgyerek a verés után az ördög így szólt hozzá.
Mielőtt elindulnál Brüsszelbe, bucskázz egyet a fejeden át. A pokolban találod magadat. Ott minden segítséget megkapsz. Kész projekttel vár maga Belzebub, melyet a rendelkezésedre bocsát. –befejezve mondókáját, mind a két ördög eltűnt, mint a kámfor.
45.
Így is tett a miniszterelnök. Bucskázott egyet a fején és máris a pokolban találta magát. Belzebub és Lucifer már várta.
– Nos, mi az óhaj? –kérdezték tőle, egymás szavába vágva. A miniszterelnök előadta az országnak és Európának, az olajválság miatti sanyarú helyzetét.
– Erre kérnék frappáns megoldást ördöguraim!
– Csak ennyi a baj?
– Nem elég ez uram?
Belzebub csettintett egyet és máris a hatalmas olajtengert varázsolt az alföld alá. Lucifer sem akarván kimaradni a buliból, ő pedig a Dunántúl alá gáztározót varázsolt. Miután befejezték a varázslást a miniszterelnökhöz fordultak.
– Csak be kell csatlakoztatnotok az üresen hörgő olaj és gázvezetékeket a csapokhoz. A csap kulcsa mindig a miniszterelnöknél lesz. Ha csettint egyet, leállíthatja egész Európa energiaellátását. Magyarország kulcspozícióba kerül.
– Van még valami kérésed?
– Uram, ha összecsapnak a kormány felett a hullámok, és ennek ellenére is megbukunk, nem tudnál kibrusztolni nekem a Kovács helyett egy energiaügyi miniszteri állást Brüsszelben?
– Kérésed parancs!–mondta Belzebub és a két kanördög megragadta, lehúzta a nadrágját és a meztelen fenekére, égette a billogot. Mondani sem kell, hogy úgy vonyított a miniszterelnök, mint a kutya.
Így beavatván visszarepítették az országházba. Első dolga volt magaelé rendelni az energia minisztert és kiautózni vele a gáz, és olajtengert megszemlélni. Valóban elkészültek a becsatlakozók a csonkokra és áramlott az olaj nyugat felé. Ezt a hirtelen ölünkbe hullott gazdagságot meg kellett ünnepelni. Ünnepi ülést hívtak össze az országházba. Ott volt mindenki, aki számított akkoriban. Halomban álltak az Euró kötegek az asztalokon. Aranytojásokat szervíroztak desszertként és körbetáncolták az aranyborjút, meg a kendermagos tyúkocskát.
Tószt követett tószt. Mindenki a miniszterelnökről zengett dicshimnuszokat, hogy kihúzta az ország szekerét a bajból. Már olyan hangok is elhangzottak, hogy fel kellene terjeszteni az Unió elnöki posztjára. Itt tartottak benn. Kinn pedig a Kossuth téren hatalmas tömeg lincshangulatban követelte a kormány lemondását. Az egyik honatya kinyitotta az ablakot és behallatszott az elégedetlenkedők kántálása.
– Munkát, kenyeret, az uraknak kötelet!
– Csukd be gyorsan! – szólt rá a miniszterelnök. Fülemnek kellemetlen-e zaj. Miután becsukódott az ablak tovább folyt benn a mulatozás. Mindenki előtt Euró milliárdok tornyosultak és a pityókás honatyák aranytojásokkal hajigálták egymást.
A mulatozás csúcspontján a tömeg betörve a nagyajtót, bezúdult a terembe. A miniszterelnök kétségbeesésében bucskázott egyet a fején át és máris ott állt a két kanördög. Kérdezik tőle.
– Mit parancsolsz kedves gazdánk?
– Vigyél minket a pokolba, még ott is jobb lesz nekünk, mintha a tömeg prédaivá válunk.
– Kérésed parancs.–mondta a kanördög és csettintett egyet. Abban a pillanatban kifordult a tér és az összes honatya a pokolban találta magát. A berontó tömeg vasvillával hányta széjjel a levegőbe az Euró kötegeket. Vitte, aki érte. A nagy rablás közepette észre sem vették, hogy megnyílt alattuk a föld és Országházastól együtt a pokolba süllyedtek…
46.
A kocsmában zajlik a mindennapi élet. Az egyik sarokasztalnál a kártyázók verik a blattot és erősítgetik az öntudatukat, fröccsel, pálinkával és sörrel. A középső asztalnál Kukucska Lajos nagybérlő tartja a mindennapi eligazítást fekete napszámosainak. Ilyenkor fizeti őket az aznap végzett munkájukért, aminek egy részét, itt helyben el is isszák. Miért ne? Megdolgoztak érte.
–Emberek, a mai napszám tíz órára 3000 Ft. Járuljanak az úr asztalához!  Lajosbácsi fizet.– A népek pedig, szépen sorjában tartják a markukat a megérdemelt jussukért.
Lajos, agronómusként valaha a TSZ-be ágazatvezetőként dolgozott. Mikor a TSZ-t széjjelcincálták, akkor lecsapott két kombájnra és három traktorra. Fillérekért, szinte kilóra megvásárolta a gépeket. Ki vette a saját apai és anyai örökségét, a huszonhét hold földet. Elkezdett rajta gazdálkodni. Jól ment az üzlet és kevésnek bizonyult a föld. Ekkor ütött be a jólét. Hála Józsibácsi kendermagosának a lakosság tele volt aranytojással. Lajosnak jó volt a lapjárása és hamarosan elnyeregette a falusiak aranytojásait.
Mivel a hirtelen ölükbe hullott földekkel a mezőgazdaságból kiábrándult lakosok nem tudtak mit kezdeni gépek nélkül, szépen bér beadogatták Lajosnak a földjeiket. Lajos a tőlük elnyert aranytojásokkal fizetett nekik a bérletért, amit pár nap alatt Csócsával a veres hentessel és Lexivel egyetemben újfent visszanyertek. Így nem maradt más választásuk a népeknek, mint a saját, bérbe adott földjeiken napszámosként Lajosnak extraprofitot termelni verítékes munkájukkal. Avagy a tyúkosnál trágyát hordani, tápot keverni, tojást szedni fillérekért.
A kártyaasztalnál tyúkos Lexi, Csócsa hentes, Fejgli Csula, a Kottafejű foltozószabó, és Dikóné a helyi fűszeres, ütötték a lapokat. A lakosoktól záloghitelbe adott aranytojásokkal játszottak. Egy aranytojásnak húszezer Ft volt az értéke. Kártyázás közben folyt az ilyenkor szokásos eszmecsere. Éppen a kormány adócsomagjának taglalásán rágódtak. Lexi vezette fel a témát.
– Emberek, mit szóltok ezekhez, a karácsonyi csomagokhoz?
– Úgy igaz: ezek előrehozták nekünk a karácsonyt! Jól feljbekólintották a népet az adóemeléssel!–szívott egyet a szivarján Dikóné, és emelte a tétet.
A partnerek komolyan bólogattak, és fröccseikbe fojtották utálatukat. Legszívesebben lábuknál fogva rángatták volna ki a bársonyszékekből az adóprés kiagyalóit. Csócsa, elkeseredetten vágott közbe:– ha így megy, tovább lehúzhatom a redőnyt! A népnek nemhogy pénze, de már egy szem aranytojása sincsen, hogy húst vásárolják nálam! Sorra büdösödik a hús a mélyhűtőmbe. Nem győzöm tizedszerre is újra fagyasztani, amit nem visznek el. Kontra! Ütöm a bankot! –zárta a monológot. Tyúkos Lexi trónfolt: kontra innen is! Mondta és kiterítve a lapokat besöpörte a bankban lévő hetvenkét aranytojást. Megelégedetten nézett körbe és egyhajtókára kiitta a sörét. Majd lassan, komótosan megszólalt.
– Lassan mondom, hogy minden hülye, balek értse: nem igaz, hogy nem lesz gázáremelés, nemigaz, hogy nem lesz több csomag! Értitek, hee? Nemtom mire megy ki a játék, de nem lesz ennek jó vége. Az Unió felzabál bennünket szőröstől-bőröstől. Eddig is csak úgy éltünk meg, ha kicsaltuk, loptuk a szemit az államnak! Ezután meg belefingunk nekik a nullás lisztbe! Most ezzel a rohadt Ügyfélkapuval kergetnek az őrületbe bennünket. Hát honnan vegyen a paraszt számítógépet, mi a francnak neki az Internet, amikor örül, ha ki tudja böngészni a Népszabadságot! Nem igaz Józsibácsi?
– Jól beszélsz, mert nem dadogsz!–vette közbe Józsibácsi és nagyot sercintve köpte a sarokba, a nikotinízű, keserű nyálat. Még, jó, hogy az ördög ajándékait nem adóztatják meg!
– Ne keseredj el arra is sor, kerül cimbora. Mindig lesz olyan ember a közösségben, aki beárul az APEH-nál! Majd jön az Adókommandó, vizslatnak, aztán bilincsbe verve visznek el, hiába is lamentálsz! Bezárnak a dutyiba a tyúkocskáddal együtt!
– Akkor már vigyék el a Börcsök tehenét is! –vágott vissza Józsibácsi. Erre Börcsök megütötte a bankot és meg is nyerte.
– Na, erre varrjá’ gombot cimbora! Te elviteted a tehenemet, én meg elnyerem a kendermagosodat. Na, ütöd a bankot? A kendermagos a tét!
Józsibácsi azonban óvatos duhajként hagyta veszni a tojásit. Nem válaszolt a kihívásra. Csócsa fordított egyet a szón.
– Emberek, mit szólnak ehhez a Zöld könyvhöz?
– Mit szónánk'? –húzogatták a vállaikat, meg a poharukban levő borokat, söröket. Miután lehúzták a maradék cseppeket is újabb kört rendeltek. Csócsa folytatta okításukat.
– Tudjátok ti mit jelent az a rohadt vízit meg az ágydíj?  Nem, majd megtudjátok.
– Eddig három hónapra ki írathatták a krónikus betegek a szokásos gyógyszereiket. Most, majd havonta kell, hogy több legyen a vizit, vagy receptdíj!
– Én meg azt hallottam, hogy az ágydíjba beszámolják a kacsáztatást, lepedőmosást is! Naponta háromszor fog ezen túl vizitelni a főorvos, osztályos orvos, és az alorvos… Amikor kikupálsz, akkor a kezedbe nyomott számlától újból kómába esel és megüt a guta. Ekkor újabb kezelés következik. Újabb számla, újabb stroke! Azt mondják, hogy agyi történés…–fitogtatta műveltségét Lexi.
– De tudod?–vágott közbe Csula, a foltozószabó.
–Tudom, hát: az anyósomat harmadszor ütötte meg a guta, de mindig túlélte. Komolyan mondom, nem győzöm termelni a tojásokat, hogy álljam a kórházi költségeit. Hogy nem tudja az ég beszippantani!
– Gyerekek, nem érdemes betegnek lenni!
– Aki beteg, haljon meg!–kontra!
– Rekontra!
– Szubkontra, Fedák Sári!
– Csillagos ég! –zárta rövidre a kört Dikóné, és kiterítette a lapokat. Mélyet szívott a szivarból, leharapta a végit és kiköpte a sarokba csumát! Kajánul végignézett a savanyú pofát vágókon, és besöpörte a harminchét aranytojást. Miután elrakta feneketlen erszényébe, ráült, mint kotlós a tojásaira és így sopánkodott, miközben keverte a lapokat, az újabb osztáshoz.
– Megöl bennünket az állam! Vagyonadó, kamatadó, építményadó, kapuadó, kéményadó… Nem győzi az ember letagadni, széjjelíratni a vagyonkáját a szegény rokonokra, csecsemőkre, aggokra. Egyre csak csavarják a nyakunk körül az adóprést. Komolyan mondom már lopni, csalni, hazudni se éri meg, mert ha így megy, bevezetik még a hazugságadót is, aztán, kampec!
– Rettegjenek a gazdagok! A csóróknak nincs mitől félniük! Legfeljebb éhen döglünk mire ránk köszönt a kollektív jólét. Úgy járunk, mint a Toldi lova!– Szólt bele a vitába Krapaj, a vendéglős. –Ha legatyásodik a nép, ki jön a Kurta kocsmába!
–Igazad van Krapaj! Egy kör pálinkát az uraknak! Az én kontómra!–szólott Dikóné a kocsmárosnak. Így folyt a békés iszogatás, kártyázás, kulturálódás, amikor elsötétült a bejárati ajtó és feketére maszkírozott pofájú kommandósok lepték el a kocsmát. Egyenesen Börcsökhöz léptek. Kiemelték, és már vitték is. Betuszkolták a feketeautóba és meg sem álltak vele a parlamentig.
– A szentségit! Elvitte az ördög a Börcsököt! –óbégattak, és megrökönyödésüket pálinkába fojtották.
– Így jár az, aki az ördöggel cimborál!–mondták kárörvendően Józsibácsira tekintgetve. Az öreg elvörösödve tekintgetett körbe pártfogóra vadászva, de mindenünnen ellenséges tekintetek meredtek rá. Hiába az irigység még a hálánál is nagyobb úr. Magában minden aranytojással megajándékozott azt kívánta, hogy bárcsak vinné el az ördög a Józsibácsit is, és akkor itt maradna nekik az aranytojást tojó tyúk!
Az öreg kétségbeesésében bucskázott egyet a fején és úgy eltűnt előlük, mint a kámfor. A kocsmatöltelékek egyre csak meresztgették a szemeiket, mint borjú az újkapura. Az ördög pedig mintha a földből nőt volna ki ott állt előttük. Meghajolt és a kezében tartott aranytojást tojó tyúkocskát az asztal közepére állítva, így szólt hozzájuk.
– Kérésetek parancs. Elvittem a Józsibácsit. Mi legyen a kendermagossal? Egyszerre éktelen hangzavar keletkezett és mindenki magának követelte a tyúkocskát. Az ördög megvakarta a fejét zavarában így szólt.
– Emberek: aranytojást tojó tyúkocska, csak egy van. Ti pedig sokan vagytok. Ha annyifelé szedjük, ahányan kéritek, mi marad belőle? Nevezzétek, meg azt, akit érdemesnek tartotok a tyúkocska birtoklására. Erre aztán kitört a botrány. Mindegyik saját magának vindikálta a tyúkocskát. Az ördög felháborodott ilyen nagy önzés, és mohóság láttán és csettintett egyet. Megjelent a másik kanördög. Egyenként a térdére fektette a kocsmatöltelékeket. Lehúzta a gatyájukat, míg a másik kanördög a tüzes billoggal rásütötte meztelen fenekükre a billogot.
Miután elvégezték a dolgukat, bucskáztak egyet a fejükön, és a tyúkocskával együtt visszatértek a pokolba. A síró, rívó kocsmázók pedig pájinkával próbálták helyrebillenteni az öntudatukat. Úgy ríttak, mint akiknek nem jutott krumpliföld.
47.
Az Unióban összeráncolták a homlokukat, és azonnal hívatták a miniszterelnököt és a pénzügyminisztert. Az uniós biztos vallatóra fogta őket a népességfogyás, az infláció miatt.
–Uraim, ha egy hónapon belül nem mutatnak be egy konszolidációs tervet, akkor kizárjuk az országukat az Unióból. Mégiscsak szégyen, hogy még Albánia is megelőzte magukat! Hova fogy a népesség? Mennyien is vannak most?
– Cirka ötmilliónyian. El lennék mi ennyien is, nem nagy az ország eltartóképessége. Csak az a bajunk, hogy felbillent az egyensúlyunk. Akiket kitaníttattunk a nép zsírján, pénzén, azok már mind az agyelszívás áldozatául esve Amerikának hozzák az extraprofitot. Aki meg itthon maradt annak nagy része béna, sánta, elmebeteg és skizofrén. A lakosság nagy része nyugdíjas és gyerek. Kétharmada pedig cigány. A cigányokat is nekünk kell eltartanunk. Az istennek se akarnak dolgozni!
–Ember, hova tették azt a töménytelen pénzt, amit az aranyborjú fialt?
–Befektettük uram.
–Mibe?
–Távoli szigeteken lévő ingatlanokba, vállalkozásokba, Offshore cégekbe. Az olajból pedig Grippeneket vásároltunk, hogy meg tudjuk védeni a légterünket!
–Nem mondom, jó üzlet volt. Hogy lehettek ekkora majmok, Hát ezt a zsebkendőnyi országot egy perc alatt átrepülik. Megfordulni is csak úgy tudnak a gépek, ha átmennek Szlovákiába! Minek maguknak ekkora vadászgép park? Hova akarnak maguk csapást mérni Afganisztánba?
– Oda is, mindenhova! Körkörös védelemre rendezkedtünk be uram.
– Mi ellen, a hülyeség ellen? Nem akarják beengedni az észt, maguk balfácánok. Hamarosan összeomlik a gazdaságuk.
– Már így is romokban heverünk uram. A gyárainkat lerombolták a tőkések, akiknek eladtuk, annak reményében, hogy munkahelyeket teremtenek nekünk. Ehelyett elvitték a berendezéseket keletre, mert ott tízszer olcsóbb a munkaerő. Nem kekeckedik velük a Szakszervezet, mert nincs nekik. –sorolta zihálva a pénzügyminiszter. Nagy, kockás zsebkendőjével gyöngyöző homlokát törölgetve, kifulladva tátogott. A miniszterelnök vette át a szót.
– Uram eladtuk a hegyeinket. Radarokat telepítettek rájuk bagóért. Teli vagyunk amerikai rakétabázisokkal, onnan se sok csurran, cseppen, merthogy azzal érvelnek Nato tagoknak kötelességük ingyen átadni a területet, hiszen őket is védik a rakéták. Az egyetemeket nagyrészt bezártuk, mert mi sem vagyunk marhák a gazdag Amerikának képezni szakembereket. A Művelődési házakat szintén felszámoltuk, most kuplerájok működnek bennük, gebinben. Az Operaházat kiadtuk játékkaszinónak, mert nem tudtuk fenntartani. Még az Országház lenne eladó, ha vevőt találnánk rá.–fejezte be, mert kifulladt. Újra a pénzügyminiszter vette át a szót.
– Már, már azon tanakodunk, minek nekünk ekkora terület nem tudjuk kivel megműveltetni. Bérbe kéne adni valakiknek, de kiknek? Már az osztrákok sem vevők rá. Befellegzett zsebszerződéseknek is. Mi lettünk Európa parlagfűbázisa! Egész Európa tőlünk tüsszög. Úgy elkerülnek bennünket a turisták, mint ördög a tömjénfüstöt. – toldotta meg a pénzügyminiszter főnöke szavait. Az uniós biztos keményen az asztalra csapott és így oktatta őket.
– Kapnak egy hónapot. Számolják a káoszt. Konszolidálódjanak, mert, ha nem, akkor kizárjuk magukat az Unióból! Nem érdekel, hogy csinálják. Azt sem bánjuk, ha elkótyavetyélik az Országházukat! Majd megtartják az üléseiket a Fehér ökörben, vagy a Hági sörözőben! A cigányokkal meg azt csinálnak, amit akarnak! Küldjék őket átnevelő táborba. Tartsanak nekik szemináriumokat! Ecseteljék nekik, hogy a munka az, nemesit! Elmehetnek!
Hazatérve azonnal összehívták a minisztertanácsot. A miniszterelnök elsírta magát tehetetlenségében. Seggnyalói, szekértoló, hű párttársai ugyancsak szipogni kezdtek. Kicsúszni érezték maguk alól a talajt. Aztán a miniszterelnök valagán égni kezdett a billog. Hirtelen kapcsolt. Bucskázott egyet a fején át és máris a pokolban találta magát Belzebub előtt. A főördög meghallgatta sirámait és rögtön intézkedett.
– Nem kell mindjárt beszarni Fercsikém'! Kihúzlak benneteket a bajból, de tudod az árát?
– Tudom uram, el kell adnunk a lelkeinket a pokol urának.
– Úgy van. Amint visszatérsz, jelentkezik nálad két kínai. Megegyeztek. Ők kihúznak benneteket majd a szarból. Aztán a kabinet minden tagjára rásütjük a billogot. Egy hónap múlva viheted a győzelmi jelentést az unióba.
Úgy történt minden, ahogy Belzebub megjósolta. A két szolgálattevő kanördög megfogta és gatyáját lehúzva a még szabad másik seggepartjára is, rásütötte a billogot, megerősítve az ördöggel kötött szövetséget. Aztán pillanatok alatt visszarepítette az ülésterembe. Semmit sem vettek észre a kabinet tagjai. Fel sem tűnt nekik a miniszterelnök távolléte. A teremőr sietett be, hogy két kínai úr kér bebocsátást. Miután beengedte őket a miniszterelnök előtt megálltak és átnyújtották neki a tervezetüket. A miniszterelnök bólintott és felkérte őket, hogy nagy-vonalakban ismertessék a stratégiájukat.
Az alacsonyabbik, de magasabb rangú kínai adta elő elsőnek tervezetét.
– Uraim. Ismerve az állattenyésztés tragikus helyzetét van egy javaslatom. Mivel a madárinfluenza kipusztította a baromfiállományt, a kerge marha kór miatt kivágták a marhákat, a sertéspestis sorra-rendre elviszi a sertésállományt, új stratégiát kell kidolgoznunk. Hogy többé ilyen csapdába ne eshessünk, betelepítjük a szilaj, mindennek ellenálló ízletes húsú, jól tejelő tibeti jakokat. A jakokkal két legyet ütünk egy csapásra: lelegeltetjük velük a parlagfüvet, és munkát adunk a segélyeken tengődő cigány lakosságnak.
– Ácsi! – kiabáltak közbe innen is-onnan is. –a cigányt semmivel sem lehet munkára kényszeríteni. Úgy félnek azok a munkától, mint ördög a tömjénfüsttől.
– Erre is van orvosságunk uraim. Megvonjuk tőlük a segélyeket.
– Akkor széjjellopják a lakosokat, levágják a villanydrótokat, felszedik a síneket…–óbégattak a honatyák. A kínai ezt is kivédte.
– Hagy, szedjék! A vasút úgyis ráfizetéses. Megszüntetjük a vasúti közlekedést. Járjanak kocsin, vagy kerékpáron, ahogy Kínában is teszik. Hogy széjjellopják a lakosokat? Hagy tegyék. Egyszer azok is kiputyulnak és ők is munkáért fognak kuncsorogni, hogy új javakat szerezzenek.
– De, édes úr, ha nem tudná nálunk akkora a munkanélküliség, hogy az égig ér! Vetette közbe a munkaügyi miniszter. A másik kínai ezt is kivédte. Imigyen szólott.
– Uraim, hatszáz gyárat telepítek ide. Itt lesz a kínai márkahamisító üzemek központja. Ontani fogjuk a hamis márkás cipőket, sportszereket, ruhákat. Becsődöltetjük vele az Uniót. Lesznek munkahelyek bőven. Lehet dolgozni, nem pedig a segélyeken piálni a kocsmákban! Aki magyar az, velünk tart! Lesz munka, lesz pénz, lesz kaja pia!
– És, ha az Unió bezártja a gyárakat, a hamisítások miatt!
– A kezünkre játszik uraim.
– Akkora kártérítést kérünk ezért a nemes gesztusért, amiért felhagyunk a hamisítással, hogy örömmel elengedik a magyarok összes adóság tartozását, csak szüntessük meg ezt a galád aknamunkát ellenük.
– Zseniális. Kinevezem Önt azonnali hatállyal gazdasági miniszterré! Csak még egyet áruljon el édes úr, mi lesz a gyárakkal, ha nem termelhetnek? Mi lenne, tyúkfarmokat rendezünk be bennük. A baromfipestisnek ellenálló kínai gyöngytyúkokat, és pekingi kacsákat fogunk tenyészteni. Ezekkel és a tojásaikkal árasztjuk el az Uniót.
– Eszméletlen. Én azonnal lemondok a pénzügyminiszteri tárcáról és átadom a helyemet a másik zseniális hogyishívják kínai úrnak!–éktelenkedett a pénzügyminiszter is. A másik kínai úr mosolyogva fonta karjait mellére és meghajolva így válaszolt.
– Köszönöm a megtisztelő megbízatást. Tisztelettel elfogadom. Az egész projekt finanszírozását bízzák rám az urak! Miután eltörölték az adósságunkat, egyet bucskázok a fejemen, és máris hozom az aranyborjút. Elárasztjuk az Uniót hamis Eurókkal. Úgy fognak ríni, mint a taknyos gyerek, hogy tüntessük el az aranyborjút. Kihúzom én magukat az adósságspirálból. Mondta. A miniszterelnök intett és a két kínai helyet cserélt a leváltott miniszterekkel.
A kínai csettintett egyet és máris ott állt az asztalon az aranyborjú. A másik kínai is csettintett, majd meghúzta az aranyborjú farkát. Az pedig úgy okádta ki magából a friss, ropogós Eurókat, mint aki sosem akarja abbahagyni. Nem győzték a miniszterek összekapkodni és a zsebeikbe, táskájukba gyömöszölni. Ebbe a nagy osztozkodásba egyszercsak a két kínai egyet bucskázott a fején át és átváltoztak kanördögökké. Egyenként lefogták a honatyákat, és meztelen seggükre ütötték a pokol bélyegét.
Miután mindegyiket megbélyegezték, visszaváltoztak kinaikká és feltette egyikük a kérdést –van-e még óhaj, sóhaj panasz? –a honatyák úgy nyögtek, mint a faszos tehén. Egyre csak vakargatták a fejük búbját. Aztán óvatosan megkérdezte egyikük.
– Mi lesz, ha a cigányok ellenállnak és nem akarnak jak pásztorkodni? Ha inkább levagdossák és felzabálják a rájuk bízott jakokat?
– Mi lenne?
– Belzebub majd elviszi őket magával a pokolba átnevelő munkatáborba. A pokolbeli szurokfőző üstök alá kell nekik tüzelniük, hogy legyen bennük mindig elegendő forró szurok, a harácsoló potentátok, miniszterek, honatyák és síbolók főzéséhez. Miután kifőztük őket, vitriolban áztatjuk, hogy kiszáradjanak, mint a dió. Aztán hipóban fehérre mossuk a pokolbeli mosodában a lelkeiket és visszaküldjük őket Magyarországra, hogy folytassák áldásos tevékenységüket.
Amint befejezte válaszát a kanördög csettintett egyet és az egész stábot elnyelte a pokol, tisztító tüze. A két kínai pedig elkezdte áldásos tevékenységét a szétzilált gazdaság stabilizációs tervének megvalósítására. Hamarosan százezres létszámú jakcsordákat terelgettek a cigányok és eszük ágában sem volt levagdosni őket, hiszen belőlük éltek. Az országban úgy nőttek ki a kínai gyárak a földből, mint a gomba. A lakosok boldogan robotoltak bennük, mert kellett a hamis Euró, amivel kifizették őket tejre, kenyérre, ruhára, cipőre.  Így éltek boldogan amíg meg nem haltak. Az utódaik már azt hívén, hogy itt van már a Kánaán zombiként teljesítették virtuális világuk urainak parancsait. Magyarország biztos láncszemként kapcsolódott bele Európa vérkeringésébe.
Ezzel Kurtafa neve bekerült a csodák aranykönyvébe. Hamarosan búcsújáró hellyé avanzsál, mert a benne lakók megmutatták a világnak a magyarok istenét. Feltámasztották haló poraiból a falut és a pokolbéli kanördögök segítségével, kihúzták az ország szekerét a kátyúból. A falu soha nem látott virágzásnak indult.