Kurtafa - 10

34.
Hamarosan felgyorsultak az események. Pemetenéni állta a szavát. A Kókányfa és Kurtafa között elterülő Savanyú rétből, Kurtafa folytatásaként egy 1tizenkét portából álló utcát hasított ki és telekkönyvileg ráíratta a cigány családokra. A megyei Földhivatalnál elintézték a hivatalos dolgokat, és tulajdonképpen kezdődhetett volna az építkezés. Egy bökkenő volt csak. Kókányfával le kellett nyeletni a békát.
Amikor Krapajjal bementek a Kókányfai Polgármesteri Hivatalba a polgármester és a jegyzőnő ájultan estek össze a hír hallatára. Se köpni, se nyelni nem tudtak a megdöbbenéstől. Amint meglátták az ablakon át kitekintve az Apácát-mert egymás közt csak így emlegették Pemetenénit- és egy újabb cigány embert közeledni, elfehéredtek. A polgármester imigyen szólt a jegyzőnőhöz.
– Mancika, azt hiszem megint felköthetjük a gatyát! Nem tudom, miben sántikál ez az apáca, de hogy nem lesz jó vége az, biztos. Nem volt elég, hogy a balga módon rásózott parlagföldön kecskefarmot rendezett be a cigányoknak! A több ezer kecske lezabálja a kerteket, még a kerítésléceket is felfalják. Nem beszélve a faiskolák fiatal hajtásairól! Komolyan mondom rosszabb ez a bibliai sáskajárásnál…
– Hát Jenő, a faluban nagy a felzúdulás ellenük, de ellenünk is. A fejünket követelik egyesek. Falugyűlést, rendkívüli jegyző és polgármester választást akarnak! Azzal agitálnak ellenünk, hogy lefizettek bennünket a cigányok, és rájuk szabadítottuk őket.
– Hát, nem tudom, mi lenne jobb? Hiszen az apácák fellendülést hoztak ezzel az Otthonnal. A cigányoknak pedig munkát szereztek. Azért nem kötöttünk olyan rossz bótot velük. Na, de már itt is vannak. Lássuk a medvét! –fejezte be a polgármester és kinyitotta az érkezők előtt az ajtót.
– Kézcsókom, jó napot, fáradjanak be hölgyeim, uraim!
– Miben lehetünk a segítségükre?–kérdezte aggodalommal a hangjában Mancika.
– Tulajdonképpen csak tudomásulvétel miatt jöttünk. A megyénél már mindent elintéztünk. A Kurtafához tartozó Savanyú rétet, ami a Misszió területe felparcelláztuk és tizenkét cigány család ajándékoztuk.
– Mi, hogy mi? Nem értettem, mondja mégegyszer! Csípjen meg Jenő! –óbégatott a jegyzőnő és pillanatok alatt leizzadt.
– Jól hallottad: a cigány falu összenőtt velünk. Mostantól a farok, fogja csóválni a kutyát! Te, jó ég honnan szedték ezeket, az újabb cigányokat Pemetenéni?
– Hát, csak úgy jöttek fiam. A Jóisten küldte őket. Felépítették az öregotthont. Kápolnát is emeltek, hogy legyen hol laknia az isten fiának…úgy gondolják, hogy ha már itt lakik a Jóisten, akkor ők is szeretnének a közelében letelepedni.
– Atyagatya! Ezt nem gondolják komolyan! Kurtafa egy mesterségesen elsorvasztott, kihalásra ítélt falu. Erre jönnek maguk páran, besompolyognak–itt Yetire és Margitra mutogatott– aztán idecsalogatják a cigány pereputtyukat, és a tetejébe az apácák! Komolyan mondom elment az esze, aki ezeket az engedélyeket kiadta! Kurtafa nem is létezik. Kókányfa egyik kerülete. Mancika, most hány lélek lakik benne?
– Ha pontosak a statisztikák, akkor száztizenheten lakják per, pillanat.
– De, hiszen a tavaszon már csak tizenketten lakták!
– Ez az, polgármester úr! Úgy szaporodnak, mint a nyulak!
– Most, ha letelepedik ide ez a tizenkét család, az, szorozva durván, csak úgy héttel, akkor is nyolcvan-kilencven újabb lakos! Ettől meg lehet őrülni. Ha ilyen rohamtempóban szaporodna a magyarság, akkor nem kellene kihalástól félnünk. Ember, próbálja beleélni magát az én helyzetembe!–nézett Krapajra–engem meglincselnek emiatt! Hiába ütötte rá a pecsétet a megye! Rajtam verik el a port. Falugyűlést akarnak összehívni! Ha pedig ez az újabb akció kiderül, nemhogy leváltanak, de el is vernek! –nézett esdeklőn Karpajra. Krapaj így válaszolt neki.
– Ne féjjen amíg minket lát! A cigányok egy emberként állnak maguk mögé!
– Nem inkább a Községháza elé a segélyosztáskor? Maguk a segélypénzeket veszik el a falusiak elől, ettől félnek.
– Félreértésben van nagy jó uram: mi nem vinni, hanem hozni fogunk maguknak!–jelentette ki önérzetesen Krapaj és Yetire pillantott. Yeti most előhozakodott a farbával.
– Idefigyeljen Polgármester Úr! Nem jönne jól maguknak pár milliócska iparűzési adó? Már ugye üzemel a kecskefarm, ebből is jön pár millió, most ha a frissiben meghalkult Vályog BT is tejelni fog, akkor lesz a bugris parasztjainak pénz a segélyekre!
– Hmm, ez igaz! Erre nem is gondoltunk Jenő! Ezek a cigányok nem lopni, ingyen élni, hanem pénzt fialtatni jönnek ide hozzánk! Meggondolandó, hogy egyértelműen melléjük kell állnunk!
– És, ha meglincselnek a parasztok?
– Mert rájuk hoztuk a cigányokat?
– Ühüm…
– De, Jenőkém, te is nagyon jól tudod, hogy infrastruktúra nincs a vidékünkön. A lakosság szociális segélyeken tengődik. Ezek, meg dolgoznak, munkát hoznak ide. Aki akar, az kaphat munkát náluk. Kevesebb segélyt kell kiosztanunk. Marad egy kicsi nekünk is, többet tudunk lenyúlni!
– Nem kérünk mi semmit ingyen! Sőt, megígértem Pemete néninek, hogy ha készen leszünk a kápolnával egy faluházat is, építünk Kurtafán.
– Mit mond? Nem hallottam jól? Még hogy, faluházat egy nem létező faluban! Mancika, tölts valamit, mert menten megbolondulok! Kiakadt az eszem kereke, mint a kakukkos óra! –Mancika előveszi a bárszekrényből a Napóleon konyakot, és egy vizespohárral tölt a polgármesternek. Az, gyorsan bekap kép tablettát és lehúzza a konyakot. Ettől helyrebillen az eszmélete. Így a lelki egyensúlyának helyreállítása után mégegyszer rákérdez.
– Miben sántikálnak maguk?
– Hát, Jenőkém, csak a túrabakancsunkban! – vágta ketté a gordiuszi csomót Yeti. Kérlekszépen az Unio elfogadta a tanulmányunkat. Hamarosan elnyerjük a pályázati pénzt. És akkor, Kurtafának egy belevaló, gyakorlott, minden hájjal megkent polgármesterre és jegyzőre lesz hamarosan szüksége! De, csitt! Nem hallottatok semmit!
– Mancikám, nem kell aggódnotok!–fordult a székéről éppen leájulni kezdő jegyzőnőhöz Margó.– szépen sodortassátok magatokat az árral. Falugyűlés lesz. Hadd legyen! Állunk elébe.
– És, ha elsöpör bennünket a népharag?
– Söpörjön, csak söpörjön…
– Húzni kell az időt. Pár hét és Itt a pályázati pénz. Aztán meddig tart a megyénél elintézni a falu reaktivizálását. Addigra lesz kápolnánk, faluházunk, az Irmát is reaktivizáljuk: lesz postáskisasszonyunk, mi hiányzik még?
– Korcsma, kérlekalásan, egy Kurtakocsma!–vetette közbe Krapaj. –Olyan cigánykocsmát rittyentünk a két falu közé, hogy megszólal. Ágyesz-bugyesz, nagyharang!
– Na látod, Jenő! Nem kell beszarni! Szépen megoldódik itt minden. Nektek most az a dolgotok, hogy csendben, meglapulva kivárásra játszatok. Vagy annyira ragaszkodtok egy pusztulófélben lévő községhez? Nem jobb inkább az új idők szelét a vitorlákba fogni? Gondoljátok át mégegyszer, mit akartok.
– Velünk, vagy nélkülünk? Ez itt a kérdés–szólalt meg most Pemetenéni. –nézzék, mi fellendülést hozunk ide. Lehet, hogy nemzetközileg is felfigyelnek a kezdeményezésünkre. Európai modell leszünk. Az újrakezdés licencét fogjuk kínálni a nyugatnak! Csapjunk a lovak közé! –mondta és nyújtotta a tenyerét. A polgármester belecsapott, miközben óvatosan zsebre gyűrte a húszezresekkel bélelt tenyérben átnyújtott borítékot. Mancika pedig ráütötte az építési engedélyekre a pecséteket.
Miután a küldöttség eltávozott gyorsan nekiálltak megszámolni a kenőpénzt. Hatszázezer kemény magyar Forint lapult a borítékban, melyen testvériesen megosztoztak. Utána sarkig tárták az ablakokat, hogy kiszellőztessék a hivatalt megülő korrupció, áporodott szagát.
35.
Ahogyan közeledett a falugyűlés napja, úgy nőtt a feszültség a faluban. Eddig 12 ház üresedett meg a kilencvenhét házból. A háromszáztíz lakos létszáma lecsökkent kétszáznegyvenre. Amilyen arányban csökkent Kókányfa lakossága olyan arányban növekedett Kurtafa lélekszáma. A falugyűlés napjára elérte a kétszázhetvenkét főt. Túlsúlyba került az eddigi kisebbség.
Az eddig színtiszta göcseji magyar lakosság megijedt a cigányok áradatától és rettegni kezdett. Mendemondák keltek szárnya a cigányok rémtetteiről, amiből jelen esetben egy szó sem volt igaz.  Mindenképpen a falu újra széjjelválasztását szorgalmazták. Így, ilyen forrongó hangulatban kezdődött a gyűlés.
A templom és a kocsma közötti füves területen jelölték ki a falugyűlés színhelyét. Itt szokták tartani a piacokat. A kofák asztalai mellé kihozták a kultúrházból, és a tornaterem öltözőjéből a padokat. Akinek nem jutott ülőhely az hazulról hozott rozoga székekre, hokedlikra ülve foglalt helyet.
A tér másik oldalán a Kurtafai lakosok gyülekeztek. Magukkal hozták a Guszti által a kápolnába faragott padokat, a faluház padsorait és a stokedlikat'. A többség azonban állva hallgatta a sorsdöntő falugyűlést. A sebtiben emelt pódiumra helyezett nemzetiszín drapériával leterített tanári katedra mögött a polgármester, a jegyzőnő és a plébános foglaltak helyet. A polgármester citerázó lábakkal állt fel és megnyitotta a falugyűlést.
– Tisztelt egybegyűltek! Azért jöttünk ilyen szép számmal össze, hogy ne legyünk széjjel, akarom mondani, hogy egy alulról jövő kezdeményezést tárgyaljuk meg. Tehát a fő napirendi pont: Kókányfa és Kurtafa széjjelválásának ügye. Utána pedig egyebek. Mindenkinek szót adunk, aki közérdekű dologban akar felszólalni. Átadom a szót a jegyzőnek. Parancsolj, Mancika: tiéd a szó.
– Tisztelt lakosok! A sok bejelentés, és kérés hatására határoztuk el, hogy falugyűlést tartunk. Itt mindenki elmondhatja a véleményét, és ha ezekután elég aláírás gyűlik egybe, akkor felterjesztjük a megyéhez a falú szétválását. Megmondom nem lesz könnyű munka, mert a közigazgatás, iskola, óvoda, posta közös. Tehát, ha bele is egyeznek a két falu különválásába, egy ideig Kókányfán fogják intézni Kurtafa ügyeit is.
A jövő évi költségvetésben, ha a Miniszter tanács jóváhagyja, akkor önálló költségvetést kap Kurtafa és elkezdheti a közintézményei kiépítését. Jól gondolják meg, hogy érdemes-e belevágni?
– Tessék, Gerendaibácsi, magáé a szó! – A kék kötényben lévő helyi szatócsbolt gazdája bajszát megpödörve előrelépett és megállt a pulpitus a feszülten figyelő tömeg között.
– Én sok emberrel találkozom nap, mint nap. Hallok ilyet is, olyat is. Panaszkodnak sokan, hogy egyre kisebb a járandóságuk. Vékonyan csurran-cseppen a segély, mióta a Kurtafai cigányok színre léptek. Elviszik a segélyen nagy részét. Most már olyanok is hitelbe vásárolnak, akik eddig készpénzen vették nálam a tejet, kenyeret naponta. Megmondom őszintén, féltik, hogy kiesik a szájukból a cici, s elesnek a segélyektől.

– Maga is érzi a saját bőrén a vásárlóerő csökkenését? –kérdezett rá a túloldalról Yeti.
–Hát, azt nem mondhatnám. Épen ellenkezőleg, mióta a vályogvetők idejöttek és építkeztek azóta háromszor annyi élelem, fogy. Én nem panaszkodhatok, csak mégis, elvesztem az eddigi fix vevőimet.
– Tegye a szívére a kezét Gerendaibácsi, az egyre jobban elmaradó hitel-visszafizetéseket sajnálja? Hitelből nem tud árut venni. Ha maga elmegy a nagykerbe ott készpénzzel, kell fizetnie, nem mondhatja nekik, hogy a Kisék, Nagyék, Mocsoládiék zsebébe lapul a kintlévősége!
– Hát, ez igaz, de akkor is. Nem akarunk a cigányokkal közösködni! Adják vissza az önállóságunkat!
– Visszakapják, ne féljen. Csak, aztán ha elfogynak a lakosaik, akkor majd félre áll a szája! Jöhet bótossegédnek a cigány faluba!
– Hogy én-e? Inkább felkötöm magamat! Felgyútom' azt a rohadt bótot, ha elfogynak a vevőim!
– Úgy van! Igaza van! Csináljanak bótot' is maguknak. Húzzunk kerítést a két falu közé! – óbégatott Dikóné a kövér zöldségeskofa! –Yeti most a lilára színeződött arcú pufogó kofához fordult.
– Zsófinéni, kik hordják magától a legtöbb zöldséget, gyümölcsöt? – a kofában megállt az ütő. A kérdés letaglózta, mint mészáros az ökröt. Akadozó nyelvvel hebegte…
– Mé’, olyan fontos e’ neked?
– Csak úgy kérdezem, a szociológiai tanulmányom számára, adatgyűjtés miatt…
– Cocilógia, adatgyűrés! De, kicirkalmaztad! Na, mire is akarsz kilyukadni te sátánfattya?
– Kérdezem magától, kik vásárolnak magánál készpénzre?
– Hááát', a cigányok. Mán jóformán csak nekik árulok. A parasztok a kiskertekben termelgetnek maguknak.
– Hát, ha a cigányok vásárolnak magánál, akkor mért tiltakozik ellenük?
– Háát', csak, úgy… mer a többiek is, ugye.–tátogott és leült a kissámlira.
– Tessék, Mucsi úr!–adta meg a kocsmárosnak a szót a jegyzőnő. A kövér, vöröshajú, robusztus termetű korcsmáros öblös hangja betöltötte a teret.
– Az a bajom a cigányokkal, hogy elözönlik a kocsmámat, hangoskodnak, vidámak, ugratják egymást, heccelődnek. A magyarokat nem hagyják szóhoz jutni. –Krapaj lépett ki és a korcsmárosnak szegezte a kérdést.
– Karcsibácsi, maradt-e adósa egyetlen cigány is magának?
– Nem, soha.
– Mitől nőt meg háromszorosára a forgalma két hónap alatt?
– Hááát, megvallom őszintén, nem titok, ha a cigányok nem innának, mán rég lehúzhattam vóna a redőnyt!
– Akkor mért csípi a szemit, a cigányság?
–Nekem, a cigányokkal semmi bajom, megvallom őszintén! Az a bajom, hogy a két falu határában épülnek. És ha összeér a falu, addigra állni fog a cigány kocsma! Akkor pedig nekem végem lesz, mint a botnak, mert nem marad kuncsaftom. Tényleg lehúzhatom a rolót!
Ekkor Krapaj szembefordulva a korcsmárossal, mellé lépett és sutyorogni kezdett neki.
– Karcsibátyám, a Kurtakocsmába kellene nekünk, egy tapasztalt kocsmáros, mit szól hozzá?
A kocsmáros hűdötten nézett Karpajra, tátogni kezdett és nagy, húsos markával beleragadt Krapaj tenyerébe. Többet egy nyikkot' sem szólt. Úgy hallgatott ezután, mint a sült hal. Hiszen máris elkötelezte magát Kurtafának.
Aztán a bótoshoz' fordult Krapaj.– Gerendai bácsi, gondolkozzék keed, kellene nekünk az új bótunkba' egy tapasztalt boltvezető. Na, itt a kezem nem disznóláb: csapjon mán bele, he! Hogy a devla rúgja meg magát! – Ekkora csábító ajánlatnak nem tudott ellenállni a bótos'. Belevágott Krapaj tenyerébe.
Miután a bótost és kocsmárost megnyerték maguknak nyeregben, érezték magukat. Már csak valamivel fel kellett még tüzelni őket, hogy tényleg írják alá azt a különválási nyilatkozatot. Így aztán a saját csapdájukba esve legalizálják Kurtafa önállósulásának a létjogosultságát. Pemetenéni a plébánoshoz fordult.

─ Szeretném ezúton házkáplánunknak megfogadni a plébános urat. Már írtam ezügyben a püspökatyának. A Móricz napi búcsúra meghívtuk a kápolnaavatásra. Akkora ígéri a pozitív választ. Elvállalja-e nálunk ezt a megtisztelő gyóntatópapi és hospic felelősségteljes megbízatást atyám? Nálunk egyre több idős, beteg gondozott él. Kell nekik a napi lelki vigasz. Imádkozás, gyónás, lelki megtisztulás…– A pap kenetteljesen elmosolyodott és rábólintott.
– Ha a püspökatya kinevez, akkor majd Kurtafáról járok át ebbe a kihaló félben lévő faluba prédikálni…
Ekkor elszabadult a pokol.- Mindenki egyszerre beszélt. Széklábakkal fenyegetőzve rontottak egymásnak. Szidták a papot pálfordulásáért, a kofákat, a bótost' és a kocsmárost. Már-már úgy látszott, hogy meglincselik az árulókat, amiért a cigányokkal tartanak, amikor a Bábé megindult az acsarkodók felé. Mögötte nyugodtan, csendben lépkedtek a cigány férfiak. A Bábé elbődült, mint egy oroszlán.
– Ácsi! Hogy a Devla rúgjon meg benneteket. Magyarok, hát, ha annyira utálkoztok a cigányoktól, akkor most mi a fészkes fene bajotok van? Nem akartok velünk egy faluban élni, mert féltitek a péterfilléreiteket, amit az államtól pumpoltok ki? Mert ígérem, hogy mostantól kiverem a szemit annak a cigánynak, aki segélyért mer kuncsorogni! Hozzám Gyüjjetek, akiknek pénzre lesz szüksége! A Krapaj és a Kece BT olyan segélyalapot képez, hogy mindenkinek jut belőle, aki nem a kocsmába viszi. Amelyik cigány lopásra vetemedne, elvenné a más javait, asszonyát, azt saját kezűleg herélem ki! De, megígérem, ha csak egy magyart is tyúklopáson érünk, annak szomorú vége lesz! Most pedig cigányok, utánam! Írjuk alá azt a különválási kérelmet egy emberként! –mondta a Bábé, és elsőnek tette a keresztet az irományra.
Így esett a híres falugyűlés, amin a falu népei a két helység újra széjjelválasztására tették le a voksukat. Most már csak a hivatalos szerveken volt a sor, hogy elindítsák és lezongorázzák az ügyet.
36.
A falugyűlés nem maradt hatás nélkül. Mondhatnám úgyis, hogy begyűrűzött. A Kókányfalviak saját dugukba' dőltek. Nagy kevélységükben és pöffeszkedésükben nem vették észre, hogy öngólt lőttek maguknak. Mivel ők szorgalmazták a különválást, így elindult hivatalos útjára a beadvány. Kurtafa pedig állott elébe.
Kurtafát hét ökörrel sem lehetett már visszafordítani a haladás útjáról. Harminchét háznak volt lakója és gőzerővel épült az új utca tizenkét lakóháza is. És Krapaj állta a szavát: brigádjával megépítette a két falu határán a Kurta Kocsmát. A kocsma ivója egy nyolcszor tíz méteres, olykor akár rendezvények, mulatságok tartására is alkalmas teremből, valamint egy nyitott, szabad kéményű, nyílttüzű kemencetűzhelyből állt. Itt lehetett sütni, főzni. Akár egy lakodalmat is kifőzhettek.
A Kármentőt és a söntéspultot a múlt századokban épült kocsmai kármentők rajzai alapján Gusztival készítették el. A faragásokkal való díszítést Vendel vállalta magára. Miután a pincétől a nádfedélig minden elkészült már csak a bérlemény kiadása és beüzemelése volt hátra. Krapaj a BT nevében fontos tanácskozásra ült össze Mucsival, hogy ígérte szerint megkínálja a Kurta kocsmával. Miután végigmustrálták a kocsmát, leültek egy sarokasztalhoz egy kancsó bor mellé. Krapaj feltette a kérdést Karcsibácsinak.
– Na,  Karcsibátyám, mit szól ehhez a műremekhez?
– Mit szónék, fiam? Patent. Jól jár vele, aki kibérli! Egyet hiányolok, és akkor teljesen képbe leszünk, akár mehetne a Szennai skanzenbe is.
– Éspedig?
– Nincsen a kéményen gólyafészek!
– Csak ennyi? Majd felteszünk egy kaskát. Fonatok a Vendelekkel. Aztán lopunk egy gólyapárt valahunnan'. Levágjuk a szárnyaikat, hogy ne tudjanak visszarepülni, és addig etetjük őket békával, vízisiklókkal amíg itt ragadnak. Na, akkor megfelel a szabványnak?
– Hát, így már más a helyzet. Nem, mondom, én is szívesen kibérelném, ha nem kötne a múltam Kókányfához.
– Hát, vágjuk el azt a kötelet Károlybátyám!
– Aztán ugyan, he? Ugorgyak' fejest a semmibe!
– Na, idefigyeljen! Tegyünk egy próbát! Egy évig nem kérünk bérleti díjat, és nem fizet vállalkozási adót. Ha ezután is megéri magának, akkor, majd beszélünk a folytatásról.
– És, ha nem lesz meg az a bevételem, ami Kókányfán vót? Ki kárpótol engemet?
– Tehetünk róla! Mennyi az ötévi átlag haszna? Amiről nem tud az állam?
– Öt milla körül van gyerekem…
– Rendbe van. Kötünk magával egy szerződést öt évre. Ha kevesebb lesz az éves haszna öt millánál, kiegészítjük. Ez lesz a minimum garancia. De, amennyivel meghaladja, azt szépen befizeti a községházának, iparűzési adóba! Na, áll az alku?
– Itt a kezem, nem disznóláb!–nyújtotta parolára nagy. Vörhenyes, szőrös mancsát Karcsibácsi. Egymás tenyerébe csaptak.
– Amint kinyit a Kurtakocsma bezár a Falumocska Kókányfán! Megértettük?
– Meg.
– Van-e még valami?
– Kellene egy belevaló cigányzenekar, ami fellendítené az idegen forgalmat!
– Van valami ötlete?
– Én a Csicseri Csiger Samura gondútam'. Megszűnt a zenekara Egerszegen, mert nincs rá igény. Itt van most itthon és eszik a fiával a munkanélküliek kenyerét. Egy prímás és bőgős már lenne. A többit majd hozzászerezzük…
És ebben maradtak. Krapaj még aznap este átalment' a Bábéhoz. Leültek a kecskelábú asztalhoz egy demizson golyhói mellé és elkezdődött a tere-fere.
– Bábé, nagy a baj!
– Mi baj van, ki vele?
– Van egy kocsma, de nincs bele cigányzene! Mondja mán meg, mit ér a kocsma cigányzene nélkül?
– Megmondom neked: mint a pina szőr nélkül!
– Hát, idefigyeljen! Hallottam, a maga családjában vannak zenéhez értő emberek.
– Nem titok, vannak.
– És, van-é hajlandóság a tudás mellett bennük a munkához?
– Ha, megfizetik őket…–vette közbe a Bábé, és telecsurgatta a poharakat. Koccintottak, ittak. Aztán a Bábé megkérdezte.
– Hogy gondoljátok?
– A Mucsi lenne a bérlő. Ő szakember a kocsmák terén. Hozna egy prímást és egy bőgőst. Kellene, egy-két köcsögdudás, ceglédi kannaverő, kanálcsörgető, csörgődobos… megmondom őszintén olyan cigány folklórt, szeretnék, amivel esetleg a „Ki mit tud „ -ban, vagy a Repül a pávában is, felléphetnénk később.
– Idefigyelj Krapaj! Én nem vagyok ellensége a fiatalok kibontakozásának. Tudok ilyeneket.
– Láthatnám őket?
– He’, Arany!–kiabált a krumplis lángost sütő asszonyok felé hátra a katlan felé Bábé– szaladj mán átal a Vendelékhez! Jönnének átal a Sambecék a zeneszerszámaikkal, megmutatni a tudásukat ennek a hitetleneknek!–Arany átszaladt és kisvártatva meg is jött Sambeccel, Umbival, Bakfittyel és Leilával.
Sambec és Umbi a köcsögdudával és herflivel, Bakfitty a ceglédi kannával felszerelkezve érkeztek. Krapaj kérdően néz Leilára. –Hát te mit tudsz kislány, hol hagytad a nyenyerédet?
– Én, csak énekelni, meg táncolni tudok Krapajbátyó…
– Hát, akkor rajta!–adta ki a parancsot Krapaj és a fiúk rákezdték.
Egymás után szólt a nóta. Leila táncolt, verte a csörgődobot és szólót is énekelt. A többiek pedig kísérték. Karcsibácsi, se köpni, se nyelni nem tudott a gyönyörtől. Így szólt a Bábéhoz.
– He’, Bábé, mit szóná', ha próbaidőre leszerződtetném a gyerekeket?
– Tőlük kérdezd! Na, gyerekek, mit szónátok' egy kis munkához? –fordul a zenészekhez. Azok menten rávágták.

– Van pénz benne Bábé?
– Lesz, egy szakajtóval!
– Akkor menünk!
Miután így megköttetett az egyezség, egymás tenyerébe csaptak a szerződő felek és minden akadály elhárult a kocsmanyitás elől. Egyik nap lakat került a Kókányfai kocsma rozoga ajtajára és a másik nap megnyílt a Kurta kocsma a két falu határában.
A kocsma premierje igen jól sikerült. Megúszták verekedés nélkül. A frissen toborzott zenekar nagyszerűen debütált. A lopott gólyák vígan kelepeltek a nádtető kéményére szerelt gólyafészekben és a zenészek vígan húzták a talpalávalót. A legjobban a kis Leila cigány tánca és csengő hangján előadott cigánynótái tetszettek a közönségnek. Még az apácák is táncraperdültek. A finom étkekről Arany és Trézsi vezényletével a Bábé unokalányai gondolkodtak. Olyan cigánypecsenyéket készítettek és tálaltak a Vendel által faragott fatányérokon hogy a vendégek kiitták rá a hordót is!
Amikor hajnali háromkor Károlybácsi véget vetett a kis lakodalomnak is beillő kocsmaszentelőnek és lehúzta a kármentő rácsát, a vendégek szépen, csendben hazaszállingóztak. Elvitték magukkal a faluba a kocsma jó hírét.
37.
Megépült Kurtafának a szépséges kápolnája, volt már kocsmája, és utolsó simításokat végezték a Faluházán. A tervező javaslatára kettős funkcióval ruházták fel a Faluházat. Mivel a Krapaj és Kece BT pénzén, és a falusiak társadalmi munkájával, kalákában épült így egyik felében helyet kapott a két BT irodahelyisége, míg a másik felében egy kétszáz főt befogadó kultúrterem, és két iroda. Egyik a leendő polgármester, másik pedig a jegyző irodájaként funkcionál majd.
A tetszetős épületet stílszerűen zsindelytetővel fedték be. A kéményre bakfitty és csapata szerzett egy újabb gólyapárt, mert ugye mit ér egy faluház gólyafészek nélkül–semmit. És Kurtafa lakosai nem szerették volna, ha szó éri a faluház elejit. Kívülről okkersárga kőporral tatarozták ki. A nyílászárókat szintén Szombathelyen gyártatták le a SOFA céggel. Vendel gőzerővel faragta az impozáns, székely kaput. Minden készen állt az avatásra, csak az önállóságot kimondó okiratra kellett várni.
Miközben Kókányfa népe irigykedve és sandán méregette a földből és az elmúlás talajából kinövő, új életre kelő falut, új életek voltak készülőben. Irma és Ramóna mindennaposak lettek. Irma elhatározta, hogy itthon szüli meg gyermekét Katinéni bábáskodása mellett, mert mindenképpen szerette volna, ha ő lesz Kurtafa első, helyben született, bejegyzett lakosa. Ramóna esetében pedig nem volt kétség, hogy csakis Trézsi Mámi asszisztálása mellett ad életet kisfiának.
Úgy okoskodtak, hogy, mivel a terheskönyvet kiváltották, a GYES igénybevétele szempontjából, és a tanácsadásokra is eljártak, már a szülésbe nem engednek beleszólni. Az összeesküvésbe bevonták az Öregotthon doktor bácsiját is. Bubó doktor semmi jónak nem volt elrontója. Mit veszthet, ha kirúgják állásból. Hatvannégy évesen nyugdíjba vonul és nyugdíj mellett főállásban a falu doktorává, avanzsál elő…
A férfiak, leendő apák a Kurta kocsmában múlatták az időt, és alkoholba fojtották a gyermekvárás feletti izgalmakat. Imrééknél a Mámi, Arany és Panka serénykedett, míg Irmáéknál Margó és Katinéni jelentette a szakember gárdát. A doktor becsomagolva műszereit kézitáskájába a kocsmában várta a hívást. Egyrészt, ha orvosi segítségnyújtásra lenne szükség, másrészt, aláírásával tanúsítani, hogy rendben folyt le a szülés.
Az apácák még elmondták az esti imákat. Kérték az urat, hogy fordítsa arcát a falu felé, majd csatlakoztak a bábákhoz. A két apáca Irmáéknál, míg Pemetenéni Imrééknél állt be a sorompó mögé. A kocsmában folytak a tréfálkozások, ugratások, és a poharazgatások. A zenekar pedig húzta a csendes, gyerekváró nótákat. Előre nem volt szabad belevetni magukat a szórakozásba. Csak pianóban iszogattak, beszélgettek.
Fél tíz felé Imrééknél megmozdult az állóvíz. Háromperces fájások jöttek Ramónára. Ekkor a Mámi a következőket tette. A szoba közepére levert karóhoz parancsolta Ramónát. A padlót már előre felszóratta friss szalmával. Ide guggolt Ramóna, és a karóba kapaszkodva jajgatott. Mennél jobban jajgatott a Mámi annál jobban köpködött a szoba négy sarka felé. Így kérve a szellemek jóindulatát. Aztán hirtelen megragadta Ramóna vállait és magához húzva felemelte. Abban a pillanatban megjelent a kis jövevény fejecskéje a szülőcsatorna nyílásában.
Irmáéknál ez alatt sűrű imádkozások közepette Katinéni vezényletével folyt a szülés előkészülete. A vizet már előre megmelegítették, felforralták, majd langyosra visszahűtötték. Tíz óra felé jöttek a szapora fájások. Katinéni szakszerűen vezényelte a lábak széjjelterpesztését, és sűrűn biztatta Irmát a nyomásra. Tíz óra hét perckor egy nagy, bozontos, fekete hajú kisfiú kéredzkedett erre a bűnös világra. Katinéni profi módon lekezelte a köldökzsinórt, majd a kis Martint az édesanya mellére helyezte. Azonnal szopni kezdte az életet.
Az apácák sűrű imádkozásokkal egyfolytában kérték, majd dicsérték az urat. Miután a kisfiú teleszívta magát az életet jelentő anyatejjel Katinéni szokatlan dolgot művelt: a kisbabáról tenyerével leszedte a magzatmázat és az arcára, nyakára, karjaira kente. Ezután jöhetett az első fürösztés. Ezt a rutinmunkát már a két apácára bízta. Ő pedig leült az asztal mellé a hokedlira és felhajtotta az előre odakészített két deci rumot.
– Isten éltessen sokáig!–emelte poharát Martinra és egy húzásra megitta a nedűt. Aztán Margóhoz fordult.
–Margókám, ergye’ átal a kocsmába és közöld a jó hírt: megszületett Kurtafa első állampolgára!
Közben a másik házban is folyt ám a munka. Míg Trézsi a szülés levezénylésével volt elfoglalva, addig Pemetenéni sűrű imádkozással kérte az urat a szülés sikeres lefolyásáért. Arany és Panka a vízforralással, tiszta pelenka előkészítésével foglalatoskodtak. Tizóra után pár perccel Ramóna nagyot ordított és hála a Mámi ösztökélésének a szalmába pottyantotta a kis fekete, göndör hajú leánykát. Megszületett Hajnalka.
A Mámi felemelte a kis újszülöttet, és azonnal az anyja mellére fektette. Jó tíz percig hagyta, hogy ott feküdjék, majd amikor elkezdett szopni, akkor egy csomót kötött a köldökzsinórra és elharapta. Amikor a kislány jóllakva szuszogni kezdett, akkor Ramónát Aranyék gondjaira bízta. Azok megfürdették, és e priccsre fektették. Trézsi pedig kivitte az udvarra a kislányt és a telihold felé tartva bemutatta őt az isteneknek.
– Hold istene! Fogadd őt kegyeidbe és szeressed úgy, mint édes gyermekedet! Nap istene! Fogadd szeretetedbe a kicsi Hajnalkát, mint az élete ajándékát. Szeressétek és kísértétek végig az élet göröngyös útján! Miután bemutatta őket a természet két fő istenségének, bevitte a kislányt a házba. Átadta az ifjú anyának. Azonban az ő feladata még ezzel nem ért véget. Fogta a méhlepényt-a, poklát- és kivivé, hátra, a szemétdomb felé indult vele. Ott jó mélyen elásta. Aztán fölé guggolt és levizelte.
Erre azért volt szükség, hogy az ártó szellemek száját befogja. Megkapták ők is jussukat, így sosem fognak ártani a kislánynak. Ezzel az ős szerepe végetért. Bement a házba és így szólt Pankához.
–Ergye lyányom, vidd meg a jó hírt a kocsmába! –Panka pedig szaladt a jó hírrel. A kocsmában már magasra csapott a felszabadult jókedv, hiszen előbb ért oda a kis Martin születésének jó híre. Panka bejelentése még csak tetézte a jókedvet. Most már szabad volt a gazda! Lehetett múlatni. A banda belehúzott és folyt a bor,a jókedv. Másnap reggelig tartott a mulatság.
Reggel, a kútnál lemosakodva, kijózanodva Bubó doktor, hóna alá csapva doktortáskáját elindult, hogy hivatalosan konstatálja, és igazolja, a kényszerű otthonszülés tényét. Úgy gondolta, hogy ráér a hatóságok tudomására hozni hétfőn. Minek zaklassa a kórházat péntek éjjel ilyen csipri- csupri ügyekkel. Ebből aztán keletkezett egy kisebb kalamajka, de végül is a kórház napirendre tért a dolgok felett és kiadta a születési bizonyítványt. Így született meg Kurtafa első két állampolgára, mielőtt Kurtafa hivatalosan is megszülethetett volna.