Történetek
a a
2016.04.24 | Rozványi Dávid | Sci-fi | Megtekintések száma: 299
A Les-hegy titka 09. A sír
A hegygerinc, mint egy fal őrizte a fennsíkot. A tudó megállapította magában, hogy valóban nem kell különösebb fantázia ahhoz, hogy valaki egy őskori erődítményt képzeljen ide. És magában már kezdte sajnálni, amire készült.
- Hol vagyunk? – kérdezte a férfi.
- Nem tudom – vallotta be a hegyjáró. – Valahol. Csak azt tudom, hogy ez az út vége.
- Miért, mi van itt?
- Nézzen a lába elé!
- Kövek… – állapította meg a tudó. – Szilánkok. Nincs semmi jele emberi tevékenységnek.
- Nézze meg jobban! Nem látja – és a hegyjáró egy téglalapot rajzolt a levegőbe.
- Ez nem lehet igaz… Ez nem lehet véletlen… – suttogta a férfi. Többet már nem bírt megszólalni.
- Hát, legalábbis nagyon valószínűtlen. Furcsa, hogy eddig nem vettem észre, hogy eddig senki sem vette észre, csak maga – halkult el a tudó hangja is.
- Én sem vettem azonnal észre. Egyszer télen másképpen olvadt meg a hó, akkor rajzolódott ki ez a téglalap.
- Határozottam érdekes. És maga szerint ez mi lehet?
- Nem tudom. De eddig minden, ahogy maga is mondta, lehet természetes képződmény is, de ez… Ez nem. Most én is tanácstalan vagyok. Mondhatnám, hogy bár valószínűtlen, de mégis természetes képződmény, de ez nem lenne becsületes.  Most, ha azt mondja, hogy ez az őskori királyok kincsestárának bejárata, elhiszem.
- Lehet az is… Lehet sír. Lehet egy borospince.
- Vagy pöcegödör… – tért vissza a gúnyos magabiztosság a tudó hangjába. – Ki kéne bontani.
- Tudom. Ezért hoztam ide. Ezért akartam, hogy lássa.
- Látni akartam, hogy mi van itt. Hogy mi igaz a mesékből. Megjártam, mert ezek szerint valami csak van… És ezek szerint maga is tudta, hogy miért jövök ide. Vagy csak út közben találta ki az elszólásomból?
- Is-is. Éreztem, hogy magának az a fontos, hogy bebizonyítsa, hogy mindez nem igaz. Hogy már ezzel az előítélettel vágott neki az útnak – nézett a hegyjáró a tudó szemébe.
- Tudja, valamikor másképpen álltam a dolgokhoz. Amikor még fiatal voltam, minden más volt. Akkor izgatott a tudomány, hittem abban, hogy valami újat, valami fontosat fogok felfedezni. Hogy meg fogom érteni jobban és meg fogom értetni a világot másokkal. De ahogy múlt az idő, kezdtem megunni. Minden szürkévé és unalmassá vált – vallotta be a tudó.
- Mi? – szólalt meg végre a férfi is.
- Hogy minden érthető. Hogy nincsenek titkok. És hiába fedezek fel valami új törvényszerűséget, attól csak még jobban szabályozott, még unalmasabb lesz a világ. Azt hiszem, olyan lettem, mint egy öreg házas, aki már nem izgat a felesége, de a többi nő sem, hiszen tudja, hogy mindtől csak ugyanazt kapná. Már nem tudtam izgalomba jönni semmitől. Csak az számított, hogy legyen munkám és jól fizessen. Nem volt hitem, tehát nem voltak kétségeim sem. Aztán jött ez a megbízatás.
- De mi? – kérdezte a férfi.
- Hogy tervezzek egy utat, ami keresztülvezet a hegyen. És akkor hallottam, hogy van egy őrült hegyjáró, aki szerint valami titkot rejt ez a hely, és egy pillanatra elgondolkoztam: mi van akkor, ha valóban van itt valami, amit meg kellene óvni? Mert igaz, ha felépül az út, akkor a mesék eltűnnek. Ezért mondtam, ha még vissza akar térni, akkor siessen – válaszolt a tudó a férfinak. – De maga tudta, vagy legalább érezte, hogy miért jövök ide, nem? – fordult a hegyjáróhoz.
- Igen. Tudtam, hogy bármit mutatok magának, nem fogja elhinni. Hogy már kész ítélettel jött ide, hogy nem fog semmit sem találni. De pont magára volt szükségem.
- Miért? Nem volt elég cinikus alak a közelében?
- Valaki olyanra volt szükségem, akinek nincs hite és így nincs félelme sem. Itt állunk ez előtt a valami előtt. Évtizedek óta járom a hegyet, mindennek kitaláltam már egy mesét, ami vagy igaz, vagy nem, ez már nem is izgatott. Volt, aki elhitte, volt, aki nem. Nem számít. De itt van ez a valami. Talán egy ajtó, talán csak egy véletlen sziklaalakzat, nem tudom. Én félek megbolygatni, mert lehet, hogy valóban van valami mögötte.
- És akkor? Akkor minden rendben van, kiderül, hogy maga mégsem egy őrült hegyjáró, hanem végig igaza volt – válaszolta a tudó.
- Ettől félek. A bizonyosságtól. Hogy ami eddig csak mese volt, a történelemkönyvek részévé válik. Eltűnik a hit és a tudás lép a helyébe. Amíg kérdőjelek vannak, addig van titok is. De a felkiáltójelek kiirtják az álmodozást. Eltűnik a „talán” varázsa.
- Azt várja tőlem, hogy én bolygassam meg ezt a valamit, ezt a bejáratot?
- Igen. Ha nem talál semmit, akkor megnyugodva hazamehet. De ha talál valamit, akkor magáé lehet a felfedezés dicsősége.
- És ha valóban van valami ott lent?
- Mi lenne? A legjobb esetben is pár csont, vagy nagyon nagy szerencsével még pár cserépdarab – kapcsolódott be a beszélgetésbe a férfi. – Vagy komolyan gondolja, hogy évezrednyi titok lappang ott, ami minden megváltoztat?
- Nem tudom és nem is akarom tudni. Eddig mindenen csak nevettem. Hiszen képtelenség, hogy ezeket a sziklákat emberek emelték volna a helyükre. Akkor isteneknek kellett volna lenniük. Képtelenség.
- De ott van a mégis… Mi van, ha ezek az egykor éltek ismerték a titkot, és nem várakat és házakat emeltek, hanem valami titokzatos erővel a természettel együtt formálták a környezetüket? Ehhez képest a mi technikai civilizációnk színtiszta barbárság – bizonytalanodott el a tudó.
- Egyszerű a válasz. Nézze meg, hogy mit rejt ez a valami. És akkor pár percen belül megnyugodhat – jelentette ki a hegyjáró. – De, tudja mit? Mi elsétálunk, a sziklafal alá. Itt hagyjuk magát egyedül. Megnézi, aztán utánunk jön. Ha akarja, majd elmondja, ha nem, megtarthatja magának, nem kérdezzük.
- Meg fogom találni magukat? – kérdezte rimánkodva a tudó. – Maga mondta, hogy ezen a hegyen nem lehet kétszer ugyanazon az úton menni.
- Ez igaz. Nincs két ugyanolyan út. De minden út találkozik. Akkor így rendben lesz?
A tudó némán bólintott, mire a két másik lassan elindult a sziklafalon túlra.
Egyedül volt.
Folytatások
Ha szakadékkal találkozik, akkor ne essen bele. Ha patakhoz ér, akkor forduljon jobbra. Ha úthoz, akkor balra. A világ valójában sokkal egyszerűbb, mint gondolnánk. Csak a mai korb...
Előző részek
Gondoljon Macbethre. Igaz, hogy ma a neveknek nincs jelentésük, de nem is bilincselik meg a sorsot. Macbethnek királyságot jósolnak, és ő beleőrül ebbe, a barátjának, már nem emlék...
A sötét középkorban még mindenki tudta, hogy a lényeg és a forma összetartozik. De aztán jött a reneszánsz és a felvilágosodás, és ami addig egész volt darabokra tört. A forma és a...
Valamikor még képesek voltak szeretni az emberek. Ehhez képest a mai világunk rend nélküli és felszínes. Valamikor még a bűn is nagyszerű volt, egy szakításba évszázados fák dőltek...
- Szóval – a tudó nagyon élvezte, hogy intellektuálisan megalázhatja a férfit, – a bűnöknek is lehet helye Isten, most a hipotézis kedvéért nevezzük így a magasabb rendű erkölcsi i...
Itt nincsenek utak. Sok úton el lehet indulni, de kétszer nem lehet ugyanazon az úton eljutni a célhoz. Ezt magyarázom. Itt nincsenek térképek, csak érzések. Hogy, ha felfele megyü...
Nem arról van egyszerűen szó, hogy maga csak addig érzi magát férfinak, amíg újabb és újabb hódításokat tudhat a magáénak? Ugyanazt csinálja, mint nagyban az emberiség. Megszerez e...
...De minden viszonylagos – bólintott a tudó: – a háborúban a kitörő német és magyar csapatok képtelenek voltak megtenni azt a rövid utat, amit mi most könnyedén bejárunk. Ők akkor...
Nincs unalmasabb, mint a tudomány. Mindig ugyanazok a törvényszerűségek. Egy után mindig kettő jön. Néha egy pillanatra felbomlik egy rend, de akkor is előbb-utóbb kiderül, hogy cs...
Hasonló írások
Hozzászólások
Nem vagy bejelentkezve! A hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Hasonló írások
Ajánlott oldalak