A gyilkosnak két arca van IX. rész 31. fejezet

FIGYELEM! A történetben több leszbikus karakter is szerepel (köztük a főszereplő, Johnetta Green is). A történetet át és átszövik a leszbikus szexuális utalások és nem ritkán leszbikus szexjelenetek is előfordulnak. Aki ezt nem tolerálja, azt ezúton kérném meg, hogy itt fejezze be, és ne olvassa tovább a történetet.

Írta: Tonya S. Coley
Fordította: Sinara

***********************************************************************

Marie Ricotta az ablak mellett állt, miközben a költöztetők eltávolították Ballantine bútorait az új irodájából.
– Asszonyom! Szeretné megtartani ezt a könyvszekrényt? – kérdezte az egyik költöztető, titkon remélve, hogy a nő nem kényszeríti rá őket, hogy elcipeljék a tölgyfa monstrumot.
– Sajnálom, fiúk. Az én bútoraim cseresznyefából készültek. A tölgy nem illene hozzájuk – válaszolta Marie, egy együttérző mosoly társaságában. – Talán szétszerelhetnék. Úgy könnyebb lenne szállítani.
– Szerintem ez tömör fa – vizsgálta meg egy másik férfi a bútordarabot. – Hál’ Istennek, ez az utolsó darab.
Marie félre állt az útból, ahogy a két férfi kezdte elvonszolni a szekrényt a faltól.
„Ez az Alex mindig is egy hivalkodó féreg volt” – gondolta, miközben figyelte a monstrummal küzdő munkásokat. Óvatosan műanyag lapokat helyeztek a szekrény sarkai alá, amelyek könnyebben csúsztak a padlón, és nem is sértették fel. Amikor a bútordarab eltávolodott a faltól, a nő egy apró diktafont vett észre a padlón.
„Ez biztos Alexé volt” – emelte fel. – „Hmm. Kíváncsi vagyok, mit mondott rá az a seggfej.”
– Úgy tűnik, ezek a fickók megérik a pénzüket – rántotta vissza a gondolataiból Marie-t Judith Bates hangja.
Az új polgármester melegen a barátjára mosolygott.
– Valóban. Az új szőnyeget majd később lerakják. A bútoraim pedig csak holnap érkeznek meg.
– Jól hangzik, Marie – mosolygott Judith. – Mit szólnál egy csésze kávéhoz?
– Nagyon jól esne – válaszolta a másik nő. A retiküljébe süllyesztette a diktafont, majd a vállára emelte a táskát. – Most tényleg nagy szükségem lenne rá.

***

Karen korábbi főnöke irodájában ült a számítógép fölé görnyedve. Az Annette Scottról készült fájlokat futotta át.
– Ez volt a tizenötödik éve a huszonöt évtől életfogytiglaniig terjedő büntetésből – mormogta magában. – A mostohaapja megöléséért csukták le. Vajon miért tette?
– Találtál valamit? – lépett be Dave Bliek, a korábbi főnöke az irodába.
– Igen. Annette Scott a huszonöt évtől életfogytiglaniig tartó büntetését tölti. Azzal gyanúsítják, hogy megölte a mostohaapját.
– Igen. Emlékszem az ügyre – gondolkodott el Dave, miközben leült a nővel szemben. – Az a pasas még a szart is kiverte az egész családjából éveken keresztül. Ez a Scott nő rögtön elköltözött, amikor elég idős lett, de volt egy kisöccse, aki még mindig ott lakott. A vallomásában azt mondta, amikor visszament a házhoz, ott találta a mostohaapját, amint épp az anyját és az öccsét veri. A védelmükre kelt, de az öregember rá is rátámadt.
– Akkor miért ítélték el, ha önvédelem volt? – fordította Karen felé a teljes figyelmét.
A férfi megrázta a fejét.
– Az anya azt vallotta, hogy Annette hidegvérrel megölte a mostohaapját, aztán őt is megtámadta.
– Most csak szívatsz. A saját lánya ellen fordult, aki meg akarta menteni őt és a fiát? – rökönyödött meg Katen. – A fiú tudott tanúskodni?
– Nem. Sokkos állapotban volt – csóválta a fejét Dave. – Szegény srác éveket töltött terápiával, hogy feldolgozza a traumát.
– Na és most hol van?
– Senki sem tudja – vont vállat a férfi. – Miután felépült, elhagyta az államot.
– Úgy tűnik, az emberünk minden reményét elveszítette, hogy valaha is kijut a börtönből. – Karen beleivott a kávéjába. – És az anyával mi történt?
– Meghalt egy tűzesetben pár éve.
„Csak azt kapta, amit megérdemelt” – gondolta Karen, miközben visszafordult a számítógéphez.
– Emlékszel a testvér nevére? Nem szerepel egy anyagban sem.
Dave beleivott a kólájába.
– Nem hiszem, hogy bárhol is szerepelne, de kideríthetem neked, ha akarod… Miért érdekel annyira a fiú neve?
– Nem tudom. Csak megérzés – merült ismét a munkájába a nő.

***

Tracy még mindig szorította Laura kezét, amikor a nővér megvizsgálta a pupilláit.
– Emlékeztess, hogy rúgjam fel ezt a kurvát, ha végre felépülünk – visszhangzott a hang a férfi fejében.
– Fogd már be! – morogta Tracy. – Már majdnem ott vagyunk. Segítenem kell Johnnie-nak.
– Ez az, Tracy! – szorította a férfi kezét Laura. – Tarts ki! Nagyon jól csinálod.
– Beszéljen hozzá tovább, amíg hívom az orvost! – sietett el a nővér.
– Mindjárt megvagy Tracy – mondta Laura. – Csak gondolj arra, mennyire fog örülni Johnnie, ha megtudja! – Érezte, hogy a férfi szorítása erősödik. – De ha összetöröd a kezem, Courtney szétrúgja a seggedet.
– Sajnálom, Laura – válaszolta némán a férfi.
Amikor a nő érezte, hogy Tracy szorítása enyhül, elmosolyodott.
– Így már jobb. Tudod, mennyire aggódtunk érted?
– Tudom – akarta válaszolni Tracy. – És sajnálom.
Laura fölé hajolt, és a férfi remegő szempilláit nézte.
– Gyerünk, nagyfiú! Csak még egy kicsit!
Tracy szemei tovább rázkódtak, majd végül lassan kinyíltak. Laura szemeiből az öröm könnyei csordultak ki. A férfi torka kiszáradt.
– Johnnie! – suttogta, immáron hangosan.
– Mit mondtál, Tracy? – hajolt közelebb Laura.
– Nem Johnnie tette – válaszolta a férfi most már hangosabban. – Tudom, ki tette.

***

Johnnie teljesen kimerülve sétált a bejárati ajtó felé, ahol Alma már várta. Nem szóltak egy szót sem, csak szorosan átölelték egymást. Johnnie beleolvadt felesége ölelésébe, és élvezte, ahogy a nő gömbölyödő pocakja neki feszül. Érezte, ahogy a gyerek rúg egyet.
– Hogy ment, kicsim? – hajtotta a fejét Johnnie mellére Alma.
A másik nő felsóhajtott.
– Csak ahogy számítani lehetett rá, kislány.
– Gyere be, drágám! Zuhanyozz le, és öltözz át. Tori, Ceecee, Myra és Annie elmentek egy kicsit. Annie már alig várja, hogy láthasson.
– Én is örülnék neki – lépett be a hálószobába Johnnie. Levette a dzsekijét, és azonnal lerángatta magáról a ruháit is. Alma alig tudta visszatartani magát, hogy nekiugorjon. Tekintete fel-alá futkosott a tökéletes testen. – Tetszik, amit látsz, kicsim? – duruzsolta Johnnie.
Alma megnyalta az ajkait.
– Gyere közelebb! – mondta Johnnie csábos hangon, és felé nyújtotta a karját.
Alma lassan odalépett hozzá, tekintetét még mindig Johnnie testére szegezve. Amikor elérte a célját, magához vonta a felesége meztelen testét.
– Csak engedd, hogy veled legyek, Querida!
Johnnie elernyedt az ölelésében, és egy pillanatra biztonságban érezte magát. Habár ő volt a domináns egyéniség a kapcsolatukban, néha neki is szüksége volt arra, hogy érezze, valaki megvédi őt. Alma többnyire érzékenyebb volt, de szükség esetén szívesen vállalta a „védelmező” szerepét.
– Köszönöm, kicsim – suttogta Johnnie.
– Micsodát? – duruzsolta Alma a mellkasának.
– Hogy tudod, mire van szükségem, és mikor – csókolta meg a felesége feje búbját Johnnie.
– Bármikor, szerelmem.
Johnnie tett egy lépést hátra, és felemelte Alma állát.
– Szeretlek, Alma – helyezte az ajkait a másik nőéire.
A mexikói nő elmosolyodott.
– Én is szeretlek, de azt hiszem, tőled egy kicsit több is telik, Querida.
Johnnie ismét lehajtotta a fejét, hogy szája találkozzon Alma éhes ajkaival, és szűnni nem akaró hévvel csókolta őt. Épp csak belemerültek, amikor a barátaik beléptek a ház ajtaján.
– Mint mindig, most is pocsék az időzítés.

***

Karen meztelenül feküdt a hasán, miközben Maddie egyik lába a fenekén pihent, miközben a barna hajú nő vállait simogatta.
– Mire gondolsz, kicsim? – kérdezte Maddie.
Karen felsóhajtott.
– Egy elveszett fiúra.
– Egy eltűnt gyerek esetén dolgozol?
– Nos, nem egészen. Most már nem gyerek – fordult a hátára Karen. – Mostanra már felnőtt férfi.
Maddie közelebb húzódott hozzá, és barátnője vállára tette a fejét.
– Szeretnél beszélni róla?
– Vájkáltam egy kicsit Annette Scott múltjában. Azzal gyanúsítják, hogy megölte a mostohaapját.
– Alvin Markhamet? – kérdezett vissza Maddie.
– Pontosan.
– Az volt az egyik első ügyem.
Karen felült, és magához vonta a nőt.
– Kicsim! Emlékszel az ügy részleteire?
– Nem nagyon. Csak arra, hogy valami nagyon nem stimmelt azzal az üggyel. Az anya azt vallotta, hogy ez a Scott nő támadt rá a férjére.
– Tudom. És ez feldühít. Hogy tehet egy anya ilyet a saját lányával? – Karen képtelen volt palástolni az undorát.
Maddie kedvese arcába nézett.
– Hogy lehetsz annyira biztos benne, hogy nem az anya mondott igazat?
– Az az ember évekig terrorizálta a családját. Ezek után hogy lehet egy szemernyi kétséged is? – kérdezte Karen, egy kicsit talán túl dühösen is.
– Először is, ez a munkám – válaszolta Maddie. – Másodszor, semmilyen bizonyíték nem támasztotta alá az ellenkezőjét. Se egy rendőrségi jelentés, semmi. – Egy pillanatra elhallgatott, hogy lecsillapítsa a dühét.
Karen csak most döbbent rá, mennyire megsértette.
– Édesem, sajnálom. Nem akartam azt sugallni, hogy a te hibád lenne.
– Semmi gond – vont vállat Maddie. – De miért érdekel a fiú?
– Nem tudom. Van egy érzésem vele kapcsolatban – merengett Karen. – Emlékszel a nevére?
– Danny Scott. Azt hiszem, tizenhárom lehetett akkoriban.
– Köszönöm, kicsim – csókolta meg Karen, majd kimászott az ágyból, de Maddie megállította.
– Hova mégy?
– Még dolgoznom kell egy kicsit – csókolta meg őt ismét Karen. – Bízz bennem! Visszajövök.
Maddie csábosan rámosolygott.
– Azt biztosra veszem.

***

Annette belépett a zuhanyzóba, és figyelte, ahogy kijelölt áldozata a testét szappanozza.
– A fene se gondolná, hogy egy mocskos spicli is törődik a higiéniájával, hm? – vigyorgott cinikusan.
– Mi a francot akarsz tőlem? – morogta Mary. Tudta, csak úgy lehet esélye, ha nem mutat félelmet a fölé magasodó nővel szemben.
– Nagyon jól tudod, mi történik azokkal, akik túl sokat beszélnek – jegyezte meg Annette. – Nem is értem, miért viszed vásárra a bőrödet azért a disznóért.
– Ki mondta, hogy a vásárra viszem a bőröm bárkiért is? – sziszegte Mary, megfeszítve az izmait.
Annette közelebb lépett hozzá, elzárva a menekülés útját.
– Rengeteg embert dühítesz fel azzal, ha kinyitod a pofádat. Én azért vagyok itt, hogy meggyőzzelek, ne tedd.
Mary tudta, hogy ha el akar szökni, most kell lépnie, úgyhogy gyorsan előre lendült, és a vállát belefúrta Annette gyomrába.
– Te nyomorult ribanc! – szisszent fel a magasabb nő, miközben a zuhanyfülke falának szédült. Egy gyors ütéssel Mary hátába vágta az öklét, hogy megakadályozza a nő szökését. – Ezért kicsinállak – vetette magát áldozatára.
A két nő a földön hempergett. Mindketten próbáltak a másik fölé kerekedni. Vér és kitört fogak lepték el a padlót, ahogy Mary próbált feltápászkodni.
– Okosabb is lehetnél, minthogy megpróbáld átbaszni a barátainkat – morogta Annette, áldozata füléhez hajolva. Szeme előtt hirtelen csillagok szikráztak fel, ahogy Mary az orrába vágta a könyökét, lelökve őt magáról.
Az áldozat felhasználta a pillanatot, hogy talpra álljon. A zuhanyzó falához rohant, és felfeszített egy kilazult csempét, hogy aztán a szilánkot maga elé tartva, visszaforduljon támadójához.
– Gyere csak, te kurva! Ezúttal rossz emberrel kezdtél ki.
Annette letörölte a vért az orráról és a szájáról, megrázta a fejét, és ő is feltápászkodott egy ördögi vigyor kíséretében.
– Nem oldhatnánk meg ezt civilizált emberek módjára? Add azt ide!
Lassan köröztek, miközben Mary tétován előre döfött a csempedarabbal. Annette-nek vigyáznia kellett, hogy ne engedje magához túl közel a másikat. Hirtelen megragadott egy kis szappandarabot, és előre lendült. Mary felé döfött, de ellenfele hárította, és a nő karját magával rántva, áldozatára vetette magát. A dulakodás folytatódott, míg végül Mary hangosan felnyögött, Annette pedig, ahogy lehajolt, látta a csempedarabot mélyen Mary mellkasába fúródni.
– Ó, a fenébe is! – sziszegte, miközben Mary fölé hajolt. – Sajnálom – zihálta, majd kiszaladt a zuhanyzóból.

***

– Ezt tényleg elbasztam – roskadt Annette a magánzárka priccsére. Dühében a falba vágta az öklét. – Miért történik ez épp velem?
„Senki nem hibáztad téged, csak te magadat. Mindig csak beleütöd az orrod mások dolgába. Tanulnod kellett volna az első esetből” – korholta magát, amikor egy ismerős hang rántotta ki gondolataiból.
Felállt, és odalépett a zárka ajtajához.
– Miért jöttél?
– Csak látni akartalak – mondta a férfi. – Jól vagy, Nette?
Annette felsóhajtott. A barátságos hang megnyugtatta.
– Kutya bajom. Hogy jutottál be ide?
– Kölcsönvettem egy őr egyenruháját… Nette! Sajnálom. Úgy tűnik, mindig csak a bajt hozom rád.
– Ezt most fejezd be, Danny! Baleset volt. Ne hibáztasd magad!
– Megígérem, hogy megteszek mindent, amit csak tudok, hogy kihúzzalak ebből. Még akkor is, ha ehhez fel kell fednem magam.
– Hagyd ezt abba! – szakította félbe a nő. – Nem teszel semmi ilyet. Amúgy is itt lennék, nincs semmi változás.
A férfi felsóhajtott.
– Nem lennél itt, ha nem történt volna ez az egész velem és anyával.
– Csak ő tehet róla. Ő volt az, aki hazudott – mondta Annette, kicsit fagyosabban is, mint szerette volna. – Sajnálom, Danny fiú.
– Nézd! Most mennem kell, mielőtt valaki kiszúr. Szeretlek, Nette – préselte át az ujjait az ajtóba vágott részen.
Annette hozzá érintette a kezét.
– Én is szeretlek.

***

Johnnie a földön térdelt, miközben Annie kántálva körözött felette. A többiek tisztes távolságból figyelték őket. Amikor Annie befejezte a Vörös Út Bejárásának szertartását, letérdelt Johnnie elé.
– Vörös Bagoly! Meglásd, minden rendben lesz!
– Tudom. A Szellemek elmondták. Egy időre elvesztettem a hitem – válaszolta a másik nő.
Annie a vállára tette a kezét.
– Ez igaz. Apád eljött hozzám álmomban. Azt mondta, nem tud elérni. Megkért, hogy kérjem a Szellemeket a te nevedben is. Megtettem minden egyes este a tárgyalás kezdete óta.
– Köszönöm, Álló Medve.
Tori halkan odasuttogta Myrának: – Ez a leggyönyörűbb dolog, amit valaha láttam.
– Már egy jó ideje minden este végigcsinálja – válaszolta Myra. – Előző éjjel még táncolt is. Na az volt csak igazán a látványosság. Hihetetlen volt.
– Emlékszem, amikor Johnnie elvitt Pembroke-ba a Nuwatiegwa-ra[1] – mondta Alma. – Mindannyian hagyományos ruhába öltöztek… – A telefon csörgése szakította félbe. – Halló?
– Alma! Itt Mark – hallatszott a férfi hangja a vonal másik végéről. – Johnnie ott van? Nagyszerű híreim vannak neki.
– Most nem tudom adni. Miről van szó, Mark?
– Tracy épp most tért magához.
Alma megkönnyebbülten felsóhajtott, mire a barátai mind felé fordultak.
– Ez csodálatos.
– És ez nem minden, Alma. Tudja, hogy nem Johnnie ölte meg Ballantine-t.
– Mind tudjuk.
– Nem, Alma. Tudja, ki tette – mondta Mark. – Most pedig, hívd ide gyorsan!
Alma szeme könnyel telt meg.
– Megyünk, amint tudunk – tette le a telefont, és izgatott barátai felé fordult. – Tracy magához tért, és tudja, ki ölte meg Ballantine-t.
– Hogyan? – rökönyödött meg Ceecee.
Tori ledöbbent.
– Miért nem mondta el ezt már az elején?
Mielőtt Alma válaszolhatott volna, Johnnie és Annie léptek oda hozzájuk.
– Mi folyik itt? – nézett Johnnie az izgatott arcokra.

Alma a felesége karjaiba vetette magát.
– Mark hívott. Tracy magához tért, és azt mondja, tudja, ki ölte meg Ballantine-t.
Johnnie végig sem hallgatta, máris hálaimát rebegett.
– Hála a Szellemeknek. Induljunk azonnal! – rohant a hálószoba felé, hogy átöltözzön.

***

Glenda fel-alá járkált a szobában, és hallgatott, miközben Tracy felidézte, mi történt Ballantine irodájában.
– Tracy! Ez hihetetlen. – Elhallgatott és az ágy mellé lépett. – Miért nem beszéltél erről már korábban?
A féri kortyolt egyet a vízéből. A torka gyorsan kiszáradt.
– Nem tudom, Glen – próbált hangosan beszélni, de csak suttogásra futotta. – Furcsa dolgok történnek velem. Nem tudom megmagyarázni, mert én sem értem – ivott ismét egy keveset. – Csak annyit tudok, hogy egy férfi lépett be Ballantine irodájába, miután Johnnie elment, és megölte.
Glenda a férfit nézte. Össze volt zavarodva, fejében pedig csak úgy cikáztak a kérdések.
– Tracy! Teljesen biztos vagy ebben?
A férfi felsóhajtott.
– Igen, Glen. Teljesen… Már megkértem az orvost, hogy hívjon egy pszichiátert.
– Hogyan? – rökönyödött meg Glenda. – Mi a kénköves pokolért kell neked egy agyturkász.
Tracy feje lüktetni kezdett.
„Mit gondolsz, mit tehetsz a te drágalátos Johnnie-dért? Még a legjobb barátod sem hisz neked. Senki más sem fog. Add fel” – suttogta a hang.
– Fogd be, a fenébe is! – üvöltötte Tracy.
– Miért üvöltözöl velem? Csak egy egyszerű kérdést tettem fel – morogta Glenda.
Tracy csak most vette észre, hogy hangosan beszélt.
– Ó, sajnálom, Glen. Én nem…
A nő a vállára tette a kezét.
– Semmi gond, Tracy. Sok mindenen keresztülmentél. Nincs semmi baj.
– Köszönöm, Glen.
A nő előre hajolt, és megcsókolta a barátja arcát.

Folytatása következik!

Ui.: A képen Sara Sampaio alias Karen Grace.
________________________________________
[1] Nuwatiegwa: Amit találtam róla, az alapján egy indián szertartás, amit a Nagy Újhold Ceremóniájának fordítanak, és az első újhold idején ünneplik.