FIGYELEM! A történetben több leszbikus karakter is szerepel (köztük a főszereplő, Johnetta Green is). A történetet át és átszövik a leszbikus szexuális utalások és nem ritkán leszbikus szexjelenetek is előfordulnak. Aki ezt nem tolerálja, azt ezúton kérném meg, hogy itt fejezze be, és ne olvassa tovább a történetet.
Írta: Tonya S. Coley
Fordította: Sinara
**************************************************************************
– Si, Querida! Még! – hadarta Alma levegővétel nélkül.
Johnnie, mindig készen, hogy örömet szerezzen a feleségének, még két ujját becsúsztatta a mexikói nő nyílásába, miközben a csiklóját szopogatta. Bal keze eközben Alma mellére tapadt. A vágya olyan hevesen tört fel belőle, hogy Alma ugyanúgy csillagokat látott, mint pár pillanattal ezelőtt Johnnie maga, amikor fordított felállásban csinálták ugyanezt.
Alma mindkét kezével erősen megmarkolta a felesége haját, és olyan közel húzta őt magához, amennyire csak az lehetséges. Combjai Johnnie vállain nyugodtak, míg csak a másik nő fel nem csúszott mellé az ágyra. A mexikói nő azonnal szerető felesége karjaiba vetette magát.
– Azt hiszem, most már ideje lenne lezuhanyozni és felöltözni – suttogta Johnnie. – Biztos vagyok benne, hogy már Tori és Ceecee is fent van. – Javaslata azonban csak tiltakozó morgással találkozott. Halkan felnevetett, ahogy Alma közelebb húzódott hozzá. – Szeretlek, kislány. – Alma erre fölé gördült, és megduzzadt hasát Johnnie hasához préselte. A másik nő érezte, hogy a gyerek odabent megmozdul, és ő is rúg egyet. – Téged is szeretlek, apróság.
Úgy egy órával később Johnnie érezte, hogy kezd rátörni a fenyegető szükség. Odamormogott valamit Almának, miközben kikászálódott az ágyból. Miután elvégezte a dolgát a legkisebb helyiségben, beállt a zuhany alá, és csak élvezte a testét végigsimogató víz sugarait. Ijedten megrándult, amikor a zuhanyfülke ajtaja hirtelen kinyílt, de aztán csak mosolyogva nézte a mellé belépő Almát. Hevesen megcsókolta őt, és bevonta a zuhany permete alá. Miután tisztára mosta őt, a mexikói nő is viszonozta a gesztust. Alaposan lecsutakolta Johnnie jól kidolgozott testét, végigtapogatva széles vállait, majd lefelé haladva karcsú derekán, míg végül belemarkolhatott felesége izmos fenekébe. Johnnie felnyögött, amikor a felesége belévájta a körmeit, és csókokkal árasztotta el a melleit. Az intim pillanatot viszont egy ismerős kopogás szakította félbe a hálószoba ajtaján.
– Egyszer még kinyírom ezért Torit – morogta Alma, mire Johnnie csak nevetni tudott.
– Ahhoz sorba kell állnod.
***
– 1456-os ügy. Tracy Kenon, fehér, 36 éves férfi – mondta Dr. Wilson a diktafonjába. – A páciens fejfájásra és periodikus emlékezetkiesésre panaszkodik. Emellett a disszociatív személyiségzavar tüneteit is mutatja. Pontos diagnózis a szükséges anyagok rendelkezésre állása után. – Az ajtaja felől hallatszó kopogás szakította félbe. – Szabad!
Dr. Marcus Fredrick, Tracy orvosa lépett be az irodába.
– Van egy perceg, Stacey?
Dr. Wilson letette a diktafonját az asztalra, és felpillantott a kollégájára.
– Persze. Mi újság?
A férfi bezárta az ajtót, és odalépett az asztalhoz.
– Meghoztam Tracy Kenon orvosi jelentését. – Miután átadta a dossziét, kényelmesen elhelyezkedett a székben. – Találsz benne egy pszichológiai kiértékelést is.
Stacey elmosolyodott.
– Remek. Ez egy kicsit megkönnyíti a munkámat. – Kinyitotta a mappát, és megkereste a jelentést, hogy beleolvasson. A mosolya azonnal grimaszba rándult. – Olvastad már?
– Igen. Ezért hoztam át hozzád azonnal.
– Hol van a többi? – kérdezte dühösen.
– Ez az egész.
A nő undorodva az asztalra dobta a papírköteget.
– Elkeserítő. Ezt az embert a saját apja molesztálta. Öngyilkosságot kísérelt meg, és mindezt csak egy három oldalas jelentésben képesek összefoglalni. El sem hiszem.
– Stacey! Nyugodj meg! Tudom, mennyire elhivatott vagy a munkádat illetően. De nem minden dilidoki olyan tehetséges mint te. Épp ezért fordultam rögtön hozzád, amikor Mr. Kenon segítséget kért.
– A kötelesség elmulasztására nincs mentség! – csattant fel a nő, mielőtt átgondolta volna, hogy kivel ül szemben. – Sajnálom, Marc. Nem kellett volna ezt rád zúdítanom. De én úgy vélem, ha valaki ezt a pályát választja, kutya kötelessége, hogy segítsen az érzelmi traumák feldolgozásában, és nem oldhatja meg ennyivel.
Marcus küldött felé egy barátságos mosolyt.
– Semmi gond. Tudom, milyen elhivatott vagy, ha az embereken való segítésről van szó.
– Csak remélem, hogy segíthetek Mr. Kenonon.
– Tudom, hogy menni fog, Stacey.
***
Pizo a börtön egyik konferenciatermében ült, és arra várt, hogy meghozzák Annette-et a kihallgatásra. „Remélem, nem kell sokáig itt maradnom. Csak válaszolj gyorsan a kérdéseimre, hogy minél hamarabb kikerülhessek innen!” – gondolta. Gyűlölte a börtönöket. Ez volt az, ami a törvény jó oldalára állította, míg a régi barátai piti rablásokra és a rendőrséggel való folyamatos összetűzésre adták a fejüket.
Amikor az ajtó kinyílt, és Annette belépett a helyiségbe, Pizónak leesett az álla. „Te jóságos Isten a mennyekben! Ez a nő nagyobb, mint Annie. Csak add, hogy gyorsan végezhessek!”
Csendben figyelte, ahogy az őr a székhez rögzíti Annette láncait, majd átsétál a helyiség másik végébe.
– Miss Scott! Szeretnék feltenni magának pár kérdést.
– Vágjon bele!
A modoros hangnem arcul ütötte Pizót. Arra számított, hogy a nő hangosan ki fog fakadni.
– A… A nevem Pizo Petrillo nyomozó a wilmingtoni rendőrségtől. Szeretném, ha elmondaná nekem Mary Steven halálának pontos körülményeit.
Belenézett a fáradt, már-már élettelen szemekbe.
– Sajnálom – szabadkozott –, de ez most fontos.
A nő egy pillanatra még hallgatott.
– Csak rá kellett volna ijesztenem, hogy elálljon a tanúskodástól – szólalt meg végül. – Dulakodni kezdtünk, és ő fegyvert ragadott. Nekem ugrott, és meg akart szúrni. Dulakodtunk, és amikor fölé kerültem, a fegyver belefúródott a mellkasába.
Pizo alaposan megvizsgálta az arcát, miközben hallgatta őt. Ismerős gesztusokat vélt felfedezni rajta. „Miért tűnsz te nekem olyan ismerősnek?”
– Csak egy kérdésem van még. Miért akarta rávenni, hogy ne tanúskodjon?
A nő vállai megroggyantak, szemeit pedig lesütötte.
– Nem szeretjük a spicliket errefelé, nyomozó.
– Biztos benne, hogy nincs semmi más oka? – Tudta, hogy amit hall, az igaz, de volt egy olyan érzése, hogy messze nem csak erről van szó. – Nem fizette le senki, hogy ezt tegye?
Annette megrázta a fejét. Még hálás is volt, hogy nem kell hazudnia. „Ó nem, nem fizettek le. Szívesen tettem.”
Pizo felállt.
– Köszönöm, Miss Scott – lépett el az asztaltól, de aztán hirtelen megállt, és ismét felé fordult. – elképzelhető, hogy találkoztunk már valahol?
Nem tudta kiverni azt az ismerős érzést a fejéből.
Halvány mosoly jelent meg a nő arcán.
– Azt hiszem, emlékezne rá, ha találkoztunk volna, nyomozó.
Pizo megrázta a fejét és elmosolyodott.
– Valószínűleg igaza van. Még egyszer köszönöm.
***
Drew épp telefonált, amikor észrevette az iratraktárba belépő Pizót. Miután végzett a hívással, várt még pár pillanatot, hogy kövesse őt.
– Hello, Pizo! – szólította meg.
A másik férfi bólintott, miközben a fénymásolóhoz lépett.
– Nézd! – vett Drew egy mély levegőt. – Csak szeretnék bocsánatot kérni mindenért, amit mondtam. Tudom, milyen közel álltok egymáshoz Johnnie-val. Meg kellett volna tartanom a véleményem magamnak.
– Nem. Örülök, hogy megengedted, hogy tisztán lássak. Nem akarok egy bigottal együtt dolgozni – válaszolta Pizo. – Csak szívességet tettél nekem. – Kivette az utolsó fénymásolatot is, és visszatette az eredeti papírokat a dossziéba, a másolatokat pedig egy újba helyezte. – Most pedig, ha megbocsátasz, sok a dolgom.
Drew ellépett az ajtóból, hogy engedje őt távozni. Amikor Pizo kilépett, odament a szekrényhez, ahova a másik férfi visszatette az iratokat. „Lezárt ügyek”, állt rajta. Kinyitotta a fiókot, és kihúzta a megfelelő mappákat. Ez egyik megragadta a figyelmét. „Ezt kerested, Pizo? Ha igen, vajon miért?”
***
Maddie a konyhában ügyködött egy kései ebéden, amíg Karen a dolgozószobájában ücsörgött. Amikor a csengő megszólalt, átkiabált neki, hogy nyitja az ajtót. Meglepetten találta magát szembe az odakint várakozó Pizóval.
A férfi Maddie-t látva elpirult.
– Sajnálom. Biztos rossz helyen járok – lépett hátra, és megnézte a házszámot.
– Ha Karent keresi, jó helyen jár. Jöjjön csak be! – lépett hátra Maddie, hogy beengedje a férfit.
– Ki az, édesem? – lépett ki Karen a folyosóra, fel sem nézve a papírjaiból.
Maddie megköszörülte a torkát.
– Petrillo nyomozó szeretne látni.
Karen szemei elkerekedtek, és kínos csend telepedett mindhármójukra.
– Egyedül hagylak titeket, hogy tudjatok beszélgetni – mondta Maddie, hálásan, hogy a sütő épp akkor jelzett.
Miután távozott, Karen szólásra nyitotta a száját, de Pizo megelőzte.
– Nem az én dolgom. Csak azért jöttem, hogy elmondjam, beszéltem Annette-tel.
Hálásan a témaváltásért, Karen elmosolyodott.
– Kérem, foglaljon helyet, nyomozó!
Pizo leült a kanapéra, és kihúzott egy dossziét a hóna alól.
– Aszerint, amit mondott, Mary halála baleset volt. Csak rá akart ijeszteni, hogy elálljon a tanúskodástól, de ehelyett dulakodni kezdtek. Mary fegyvert rántott, ami végül az ő mellkasába fúródott.
– Elhiszi ezt? – kérdezte Karen.
– Bizonyos okokból, igen – vakarta meg a fejét a férfi. – Hogy őszinte legyek. Szerintem nem is kellene ott lennie.
– Maga szerint is? Ha engem kérdez, ez az egész bűzlik. Azok után, hogy át kellett élnie a folyamatos molesztálást, még a saját anyja is ellene fordul… Ez undorító.
– Ismeri az ügyet? – kúszott a kanapé szélére a férfi.
Karen bólintott.
– Nem értem, hogy nem tűnt fel a szomszédoknak semmi.
– Nos, a jelentések alapján, az a férfi az alagsorban dolgozott, ahol senki sem hallhatja – nyújtotta át a papírt a nőnek.
– Nem kerül bajba emiatt? Úgy értem, én nem vagyok rendőr.
– Ezek nyilvános iratok. Csak lemásoltam őket magának. Bármi előrelépés a fivér ügyében?
– Igen – bólintott Karen. – Kaptam egy fülest, miután elváltunk reggel. Danny Marylandbe ment. Már elég idős volt, hogy egyedül élhessen. Úgy egy év után mintha elnyelte volna a föld. Se bankszámla, se munka. Egyszerűen eltűnt.
– Megnézem, hogy a helyiek tudnak-e róla valamit – válaszolta a férfi. – Talán jobb, ha megyek, és engedem, hogy a vendégével foglalkozzon.
– Értesít, ha jut valamire? – állt fel Karen.
– Persze. Számíthatok erre én is?
– Természetesen. És köszönöm – indult a nő az ajtó felé.
Karen becsukta az ajtót a férfi mögött, és neki dőlt.
– Hogy ment? – kérdezte Maddie bizonytalanul.
– Sajnálom, Maddie. Szólnom kellett volna, hogy idejöhet. Nem gondoltam, hogy… Remélem, nem volt ez túl kellemetlen neked.
A szőke nő odalépett a kedveséhez.
– Először meglepődtem, hogy itt látom őt. De elvégre nincs szó semmiféle titokról, vagy ilyesmi.
Karen megvonta a vállát.
– Tudom. De mégiscsak Johnnie társa volt.
Maddie átlépte a köztük lévő távolságot, és átölelte a másik nőt.
– Johnnie tud rólunk, és semmi baja vele. Talán, azt hiszem, még boldog is… Félsz, hogy bárki tudomást szerezhet rólunk?
– Nem. Nem erről van szó – tiltakozott Karen. – De ne is foglalkozzunk vele! Az ebéd mindjárt kihűl! Evés közben is beszélgethetünk.
Folytatása következik!
Ui.: a képen Bar Refaeli alias Maddie Marshall.