Történetek

- Nem ezt akartam mutatni, hanem... - és cirógatni kezdte a lány kezét. A lány zavarba jött, nem tudta, hogy mire vélje ezt az egészet - ...hanem - és egyre közelebb hajolt a lányhoz, szinte a fülébe súgta- ...hanem azt, hogy vajon leélhetem - e az életem úgy...- most a nyakához hajolt és puszit adott rá... de a lány még mindig meg volt illetődve -...leélhetem - e úgy, hogy nem csókoltalak meg soha - ...és szájuk immár önkéntelenül egymáshoz fordult, remegve, félszegen, mint a kamaszok...

Anya, légy szíves, ne kiabálj velem! Azért nem érted, mit mondok, mert kiabálsz, most mondtam. Ne kiabálj, kérlek! Hogy megérdemlem? Mindjárt adsz egy pofont is, ha nem fogom be a szám? Azt mondod, még csodálkozom, ha dühös vagy... Nem, nem csodálkozok, csak várj már egy kicsit, kérlek, rendben, igazad van, bocsánatot kérek inkább, csak hagyd ezt abba...

Fanni mindegyiket szemügyre vette és 4-5 darabot a kezébe is vett, s tiszta erőből marokba szorította a kezét. Eddigre viszont benyitott édesanyja, de már nem tudta megakadályozni a dolgot. A lány kezéből, az ujjai között vér kezdett csorogni. Anyja ránézett, és eleinte meg sem tudott szólalni, nézte lánya kezét, ahogy az ujjak szorítása egyre gyengébb lesz, s végül kiejtette a tenyeréből a szilánkokat...

A völgyben ketten masíroznak, megemelt fejjel, szinte bűnösként. Arcuk sötét tó a nap fényében. A kürtöket nem hallják, az élet zörgését, kincsek csörgését sem. Aligha élnek – a sár mocsárrá válik talpuk alatt, bőrükön férgek hadának nyüzsgése. A szentek előttük megjelennek...

Forró szél sikolya hallik a szentségtelen föld felől. Iszonyú virágok sarjadnak a színtelen, kérges talajból. Vizet sehol nem lelni; a bálványok mozdulatlansága némi teátrális ízt kölcsönöz az egyébként érdektelen eseményeknek.
Tovább fogom álmodni, tovább ezt az álmot...

A látvány gyönyörű volt: a felhőkarcolók minden kis ablakából fény szűrődött ki. Az ég sejtelmesen felhős volt, csak néhol bukkant fel néhány csillag. Akár az elméjében. A sűrű homályban motoszkált valahol az érzelem. A remény éltetője. Egy emlék oltalmazója. Hallotta a sírást, a szívdobogást, minden szót...

- Ez lehetetlen, halucináltam volna? - kavargott Tessa fejében a gondolat, miközben újabb kávét főzött magának, már a hatodikat. Miközben az erőt adó folyadékot szürcsölte, kopogtattak az ajtaján. Tessa meglepetten nyitott ajtót, de a nem várt vendéget, ekkor már eltakarta a lift ajtaja.
A lány ébenfekete haja rakoncátlanul hullott szemébe, mikor lefelé pillantott. A küszöbön egy fekete borítékot hagyott az ismeretlen.
Tessa félénken emelte fel azt. Látszott rajta, hogy nagyon...

Sűrű szénfüst – szövete ágnak és árnynak – egy hóesés gyarló illúziói; kiterítik lepleiket a semmi parttalansága és a Természet csalafintasága felett, utat mutatva ezzel a jövendő teljességhez, mit elképzelni is tékozlás, noha a legmegbecsültebbek közül való. Miért is fájlalnunk bármi áligazságot? Szolgálói vagyunk a boldogságnak, s lekötelezettjei mindennemű álomnak és tévelygésnek, amit eldobunk majd egy napon. Hanem egyelőre a gyönyörűség, amit múlt és jövő nem remélt, amit mi sem reméltünk!......