Történetek

Mikor nagyapámhoz értem, nem mertem ránézni. Elfordítottam a fejem, és láttam, hogy nappalijuk ajtaja be van csukva. Ekkor ütötték meg fülemet az első hangok.
Nyammogás... motyogás vékony, de félelmetes hangon... Egész testem remegett, ahogy kinyitottam az ajtót. S amit láttam, még most is minden este rémálomként tér vissza hozzám...

- Jó napot! Lépett közelebb a parancsnok, és a kezét nyújtotta – Mátravölgyi Géza vagyok, az Országos Rendőrkapitányság Gyilkossági osztályának parancsnoka.
- Pásztor István, ennek a diliháznak az igazgatója.
- Ugye még senki sem ment el?
- Nem, amint telefonáltak, azonnal két embert állítottam a kapuba, és mindenkit itt tartottunk. Pár szülő, főleg nők, hisztériás rohamot kaptak emiatt.
- Nos, akkor osztályonként meg kéne kérni a tanulókat, hogy jöjjenek a tornaterembe....

- Na jó tetszik egy kicsit Kradek, de semmi több. Hisz gondoljatok csak bel: ha lenne köztünk valami, sohasem érezhetném magam biztonságban. Mert, ha mellette fekszem vagy épp vele vagyok, sohasem tudhatom mikor kapja el a hév és harap belém.
- Jajj túl sokat aggódsz, úgysem harapna beléd soha, ha szeret. - próbálta nyugtatni Morgánát Júlia.
- Én is azt hittem, hogy Max sohasem fog belém harapni, és most látjátok mi lett belőlem! - mondta csak úgy teljesen mellékesen Lena......

Kicsivel több, mint 600 évet éltem Atlantszion, melyhez foghatót azóta sem találtam sehol a világon. Gyönyörű kék ég és tenger, dús növény és állatvilág, gazdag tisztások... Az vizes
fű illata eső után... egy álom. Itt találkoztam tanítómesteremmel, aki halhatatlan volt, mint én...

Három koporsó feküdt egymás mellett. Egy szénfekete, egy hófehér és egy mélybarna.
- A fekete tölgyfa - mutatott rá Gino. - Szállításnál kicsit nehéz ugyan, de vámpírok vagyunk, csak kibírjuk valahogy… Aztán ha utazol és benne fekszel, legalább nem szakad be, ha elejtik - mosolygott kópésan. - A fehér rózsafa - mutatta. - Kellemes anyaga van, olyan természetes, még így, feldolgozott állapotban is. Ha le akarod cserélni a mahagónikoporsód, csak ilyenre cserélnéd szerintem. - nézett...

Mikor a végtelennek tűnő kaland után felébredtem, szobámat jeges levegő töltötte be. Ez talán betudható a forró nyári napok döbbenetesen hideg éjjeleinek. Lerúgott takaróm a padlón terült szét, s egy pillanatig mozdulni sem mertem. Arra vártam, hogy a pokol gyermekei fagyos kezeikkel visszarántanak a mélybe. Nyugalmat erőltetve magamra felvettem a takarómat a földről, hogy aztán védelmében nyugtalan álomban, mozdulatlanul aludhassak tovább reggelig...

Magába zárkózva ment csak egyre tovább. Nem szólt senkinek kivel találkozott. Közelgő halálról mélyen álmodozott, lassan felkapaszkodott egy szikla tetejére, utolsó pillantást vetett a tájra. Levetette magát, a mélybe zuhant, földre csapódva a lelke elsuhant. Hiába várták, nem ment haza többé, barátai mentek, hogy megkeressék. Hűvös őszi reggelen rátaláltak végre, megmeredve feküdt egy szikla tövében...

Üvöltötték a vadászok saját kattogó és pattogó nyelvükön. Az újoncok letették az esküt. Mind a nagyterem fala mellett álltak, és megkapták maszkjaikat. Shak-Tor nagyon izgatott volt. Sok bevetésen volt már, de ez ígérkezett a legizgalmasabbnak. Egy királynő elejtése. Egyesek csak álmodoznak róla, hogy ilyen megadasson nekik. Őt kiválasztották. Nagyon boldog volt...

Egy hosszú két-három órás beszélgetés után a lányt visszaküldte a sebészetre, hisz sebeit még mindig nem sikerült összevarrni. Bement hát a hosszú folyosóra, ami a sebészetre vezetett és, hogy ne kezdjen el gondolkodni, számolni állt. Fekete és fehér kockák gyülekezetének látszott az egész világ. Belépett hát az ajtón, de senki nem volt a rendelőben. Látta a tűt és cérnát, amivel alig pár órája még az ő karjába, húsába szúrtak. Valami hatással lehettek rá a tárgyak, mert felborította az...

Éles folyamatos hang emelkedik felül az állandó zúgáson. Figyelem. Nem értek semmit. Mi ez? Honnan jön. Érzékeim nem engednek. Szorítanak, magukhoz kötnek. Akaratom küzd. Lassan elhal. Másodpercek nem akarnak szökni. Minden hosszú. Másik hang tűnik fel. Tompább, hosszabb. Egyre közeledik. Újra próbálom tudatom éleszteni. Nem, nem enged. Nem tudok győzedelmeskedni felette...