Megváltás I.

Hónapok óta nem látott mást, csak a halált. Ha lehunyta a szemét lidérces álmok szállták meg, ha ébren volt érezte az elmúlás szagát a levegőben. Pedig tudta, innen már nincs visszaút.

Talán életében először volt bátor, mikor elfogadta ezt az életet. Bátor... legalábbis azt hitte. De így visszagondolva már egészen máshogy látja a helyzetet. Van mikor az ember küzd, de úgy igazából. Az utolsó csepp vérével, az utolsó lélegzetével a jövő ellen és néha túl könnyen jön az orvosság.

Anna 19 éves volt mikor úgy döntött eldobja magától az életét...túl nehéz volt, túl kegyetlen és neki nem volt elég ereje hozzá. Persze a félelem közbeszólt. Milliószor állat az erkélykorlátnál és bámulta az aszfaltot. Azon töprengett vajon ott fönt jobb-e, lehet hogy mégsem éri meg? Ekkor jött Ő.

Már féléve volt hogy eltávolodott a régi barátaitól, csak az éjszakának élt. Ördögi kör volt, este az ital és a drog, reggel a józanodás, délután pedig a minek élünk egyáltalán érzés.

Éppen hazafelé tartott, ...lepusztult környék..., mikor érezte, hogy valaki figyel. Hátranézett, de nem látott senkit. Mégis megmaradt a gyötrő érzés mikor az ember tudja,, hogy követik. Egyre szaporábban vert a szíve és elkezdte gyorsabbra venni a tempót. Egyszer csak valaki megérintette a vállát. Nem mert hátranézni, csak állt némán és megadóan. Jöjjön aminek jönnie kell gondolta , végülis teljesen mindegy.
Mégis félt, nem tudta magát becsapni. Behunyta a szemét, mintha ezzel változtatni tudna valamin. Fél percet állhatott így , mikor hirtelen mozgást érzett a háta mögött. Kinyitotta a szemét, körbenézett és meglepődött mikor ”támadóját” nem látta sehol. De hisz ez képtelenség gondolta. Hisz csak úgy nem tűnhet el senki.

Hirtelen felvillant agyában annak a lehetősége, hogy csupán a szer játszik vele. Elgondolkozott azon, hogy talán ideje lenne leállni, de nem gondolta komolyan. Már túl késő volt, szinte a rabjává vált. Nem tudott volna megküzdeni vele, hisz még a saját életével sem sikerült szembenéznie. Csak állt ott az út közepén, nem tudta mire vár. Most tudatosult benn, hogy szinte teljesen megbénult a félelemtől. Végül megerőltette magát és elindult az utcán. Egyre gyorsabban és gyorsabban haladt.

Végre ott volt előtte az ismerős ajtó. De mikor belépett a lakásba megint elfogta a félelem fojtogató érzése. Belépett a nappaliba és ekkor meglátta a férfit, aki az ablaknál állt. Sikítani akart, de nem jött ki hang a torkán. Ekkor a férfi megfordult és ránézett. Szemeiben volt valami, ami megnyugtatta Annát. A lánynak most már volt annyi lélekjelenléte, hogy végig mérje. Hosszú sötét haja keretezte sápadt vékony arcát. Nem volt kifejezetten jóképű, de mégis volt valami benne, ami megfogta. Nem tudta mit akar tőle, de már rájött, hogy ő volt az aki követte az úton.

Sokáig töprengett volna még, de ekkor a férfi megtörte a csendet. – Tudom, mire vágysz... egy új életre szenvedés és fájdalom nélkül.. halál nélkül. Anna Csendesen bólintott. Megdöbbentették a szavak. Nem tudta, hogy lát bele ennyire ez az ember.
– Teljesíthetem a vágyad, ha úgy ítélem meg, hogy méltó vagy rá. – halotta újra a lágy mégis szenvedélyes hangot. A férfi ekkor már elindult az ajtó fele. Anna követte, úgy gondolta kapott egy lehetőséget, amit nem szabad kihagynia. Az idegen hátranézett, és rámosolygott így előtűntek hosszú hegyes szemfogai. A lány nem értette az egészet, de tudta innen már nincs visszaút...

Folyt. köv.