Történetek

Óvatosan belenyúltam Peti táskájába. A farkas ismét közelebb lépett. Kihúztam a magnót… bekapcsoltam… levettem a hangot… beállítottam az egyik számot, s lestoppoltam és teljes hangerőre állítottam. A farkas ismét közelebb jött. Magam elé kaptam a magnót, mire a fenevad megindult. Mikor már közel volt elindítottam a számot. Az állat megtorpant és visszafutott az erdőbe. Láttuk. Ott állt az egyik fánál. Csak távolabb ment, nem menekült el véglegesen...

- Mondtam már, hogy meg sem érdemellek! Túl jó vagy nekem!
- Ez nem igaz! Soulness, mondd mi baj? Megoldjuk, nincs az a baj, amit mi ketten ne lennénk képesek megoldani!
- Egy kicsit a halálomon vagyok, és szétestem, ennyi… - Soulness mosolygott, még mindig nem akarta elmondani a végzetes titkot, talán majd egy szép napon. Pedig már Mia jól tudta, amit a többiek még csak nem is sejtettek. Soulness halálosan beteg volt, egy elég ritka vírust kapott, ami nem fertőződik tovább......

A húga volt az első barátnőm. Mindenki irigyelt, de én megcsókolni is utáltam. Aztán amikor tovább is akart lépni… Szerinted ez normális?- az arca kétségbeesést tükrözött. Igazán megsajnáltam szegényt, és nem is csodáltam, hogy már azt se tudja, hogy fiú-e vagy lány. Össze volt zavarodva.- Csak Zoli figyelt rám, aztán ideköltözött hozzám. Utána minden jött magától. Ennek 3 hónapja.
- Meddig mentetek el?- féltem a választól, de jobb félni, mint megijedni.
- Ameddig csak lehetett,...

- Gondolhattam volna… - állapította meg. –Még mindig szeretsz! Még mindig… - Egyre jobban közeledett az arcuk. Soulness hirtelen elkapta a fejét.
- Mondtam, nem! – megvetően nézett a nőre. –Liona, kettőnk közt mindennek vége! Összejöttél mással, és itt hagytál! Ezek után nekem beszélni valóm veled nincs!
- Ne ordíts! – Liona tudta mit csinál. Megfogta Soulness karját, és magához húzta. –És ne ellenkezz! Ezeket a dalokat nekem írtad, tudom…
- Nem… - Soulness már csak...

Tomi felmegy a lépcsőn az ajtóhoz, hogy kinyissa és belépjen, majd lepakolja a cuccát az ajtó mellé, amit azután be akarna csukni, de nem tudja, mert meglát valakit, aki pont előtte áll a sötétben, és megemeli a kezét.
Tomi felmegy a lépcsőn az ajtóhoz, hogy kinyissa és belépjen, majd lepakolja a cuccát az ajtó mellé, amit azután be akarna csukni, de nem tudja, mert meglát valakit, aki pont előtte áll a sötétben, és megemeli a kezét, amiben egy vascsövet szorongat...

- Mi a fenét műveltél magaddal?!
Veregetni kezdte Soulness arcát, de még ez sem segített, a gitáros, ernyedten nyúlt el a karjaiban.
- Uramisten! – Laus szóhoz sem jutott. Nem látott még így embert.
- Mi a franc van veled Soulness?! –Micha kétségbeesetten veregette tovább Soulness sápadt arcát.
Laus lehajolt, megnézte fiú pulzusát.
- Még él…
- Kösz hogy szólsz! –Micha végigsimította ájult barátja fürtjeit. –Hozz egy kis vizet! ...

...A vér ömlött a lány csuklójából. A kés és fal véres volt. A fal egy névtől melyet ő írt fel rá a saját vérével. Szerette a fiút, de ő eldobta magától. Egy újabb fiú, egy újabb csalódás. Egyszerűen csak meg akart halni...

A fiú ugyan titkolta csalódottságát, hosszú idő óta ez volt ez az időszak volt a legeslegjobb az életében. Bár még nem ment el a lány, már nem érezte azt a bársonyos illatot, amit Mia lénye árasztott.
Már hiányzott neki. Engedte, hogy Mia ujjai lassan elmerüljenek a fürtjeiben.
- Úgy volt hogy ma be kell mennem… - suttogta szomorúan, majd hangja eltökélté vált. –De együtt akarok lenni veled, és holnap után úgyis karácsony lesz, nekem meg nincs semmim itthon… Szeretném, ha...

- Mindenki a földre, bankrablás! – majd hangos lövésektől zengett a terem. Egy-két ember feljajdulva csuklott össze. A rablók mind símaszkot viseltek. Telefonon hívták a rendőrséget, és elmondták követeléseiket. A beszélgetés azt a nem elhanyagolható információt is tartalmazta, hogy ha nem teljesítik követeléseiket, tíz percenként tarkón lőnek egy embert. Úgy tűnt komolyan is gondolják. Kiválasztottak néhány embert, és sorban letérdeltették őket a fogadóterem padlójára. Az egyik rabló...

Megtörtént amitől régóta rettegtem . Sokat készültem rá nem ért váratlanul . Mégis , most itt állok dermetten , fájdalomba zárva és ez az ismerős érzés. Igen ez a minden mindegy .....lassan felemészt...