Rockerek: Félelem az erdőben 4. fejezet

Égetett a nap. A „térképet” fürkésztük, de hiába néztük át többször is nem volt rajta a 22–es út. Helyette egy folyót ábrázolt a rajz.
-Még mindig nem működnek a telefonok-nézett balra Peti. Eddig frankón alakul a nyár. Ugye! Én eleve nem akartam jönni, de ti…
-Kényszeríttetünk-tártam szét kezeimet.
-Hagyjátok már abba… -szólt Laci miközben előhúzta telefonját. Na nézzük… Jó, működik –emelte fel hangját… De nem lehet hívni, a…
-És az idő?
-Idő. Tizenegy óra múlt.
-Ez igen és még sehol nem vagyunk.
Kémleltük a fasorokat. Csend volt. A mi hangunkon kívül dermedt csend. Furcsa volt. Olyan érzés keringett bennem mintha valaki követne minket.
„Bebeszéltem magamnak… lehet”

Halk csobogás hallatszott a közelből. Megtaláltuk a folyót. Eldöntöttük arra megyünk amerre a folyó, folyik. Eltekintettem a távolba és a part mentén minden tiszta volt. Elindultunk. Pár lépést követően morgás törte meg a csendet. Közelinek tűnt, nagyon közelinek. Farkas? Nem lehet. Itt nem élnek farkasok, de mégis olyan volt. Fenyegető hangja visszhangzott a hatalmas területen. A folyó másik partjának száraz levelei recsegtek. A túlsó part nem volt messzebb, mint három méter, ezt a kis folyót simán átugorja egy farkas.
A többiek sem hitték hogy farkas. Mindenki valami más állatot mondott…
-Gábor az tudná-hátratűrtem hajam és lehajtott fejjel mentem a többiek mellett…
Nem sokkal később feltűnt előttünk egy traktor.
-Közel lehet a falu.
-Reméljük –mondta Laci.

Nem lehettünk annyira nyugodtak, mert az a valami követett minket. Nem lehetett látni, de hallani viszont igen. Lassan haladt. Olyan tempóban, mint mi…
A traktor üres volt. Az ülésen egy kevés alvadt vér volt. Gondoltuk a tulajdonosa már biztos nem él. Ott hagytuk, hiába volt bent a kulcs. A zajra biztos megjelent volna az, aki végzett a traktorossal.
Szemeim a túlsó erdőrészre meredtek. Ott ált. Arcára rásimult hosszú fekete haja. Éreztem, figyel. Lassan odamentem a többiekhez.
-Menjünk… mert –fordultam Laci felé.
-Mi az?
-Ott –mutattam a fák közé.
Nem volt ott. Szerintük üldözési mániám van. Tudtam, hogy nem. Láttam, biztos, hogy láttam.

Valamit hallottunk. Ismerős volt. Harangoztak. Dél volt. Sietősre vettük a figurát. Közel volt a hang. Látszott a falu…
Odaértünk.
Mindenütt fák voltak. Az egész helyet körbevették. Kihalt volt minden. De akkor hogy harangoznak? Nem láttunk áramforrást, ezért elindultunk a hang elé. Egy kis iskolánál szólt. Az öreg fáról egy férfi test lógott le. Ahogy dülöngélt úgy ütötte a harangot.
Szemeit kiszedték, nyakát pedig átvágták. Alatta egy kis vértócsa volt. Nem is lett volna különös, de egy kicsike lábnyom süllyedt bele a friss vérbe. Egy kisgyereké lehetett…
Körülnéztünk a helyen, de semmi. Azon az egy halotton kívül semmi más. De hol lehetnek az emberek? Pár faház alkotta a falut, melyeket átnéztünk.
Az volt a furcsa, hogy minden házban volt egy bizonyos jel.
(o I-I o)
Nem jöttünk rá mit jelenthet. A biztonság kedvéért Peti lerajzolta.
Hirtelen.
-Kapcsold ki azt a szart. Nem hiszem el. Ki volt az a barom, aki beállította az automata bekapcsolást –kapott a fejéhez Peti.
-Gábor volt –szólt Laci. Néma csend ült ki a levegőre.
-Nem tudhattuk. Különben is nem volt jó az óra, szóval… Ahogy lenullázódott úgy kapcsolt be
-Most hogy mondod az órát, próbálj meg telefonálni.
Hiába. Messze van a legközelebbi állomás.
Nem tudtunk segítséget kérni, még az autók sem voltak a faluban. Látszódtak a nyomok a poros utón. Némelyik elég frissnek tűnt… Nem volt mire várni, ezért tovább haladtunk a folyó mentén.

Itt teljesen más volt a hangulat. Nem volt csend. Úgy lehetett hallani, hogy valaki fát vág. Távolodtunk a falutól és közeledtünk, a hanghoz. Az erdőből jött. A másik oldalon ismét előjött az a furcsa hang. A kettő elég rosszul ötvözte egymást. Elértünk egy hidat, de jobbnak véltük, ha nem megyünk át rajta…
Szél támadt. Nem volt nagy, de megzörgette a száraz leveleket. Hirtelen nem is tudtuk hova figyeljünk. Olyan volt mintha be lettünk volna kerítve, pedig csak a hangok játszottak a levegőben…
A nap felhőkbe burkolódzott. Nem esőfelhők voltak, pedig nem lett volna rossz.
Arra lettünk figyelmesek, hogy a felerősödött szél a levelek egy irányba fújja. Mögénk. Hátrapillantottam. Ott állt. Körülbelül hatvan méterre lehetett. Arcát most sem láttam.
Most a többiek is látták. Futottunk. Ő nem mozdult.
Távolodtunk. Feltűnt, amiben nem hittünk… Egy farkas. A fenevad csak nézett ránk. Szemfogairól csöpögött le a nyál. A farkas tett egy fenyegető lépést és tovább várt. Lassan hátrapillantottam és némileg megnyugodtam hogy az idegen eltűnt. Az állat szemeiben látszott az éhség.

Óvatosan belenyúltam Peti táskájába. A farkas ismét közelebb lépett. Kihúztam a magnót… bekapcsoltam… levettem a hangot… beállítottam az egyik számot, s lestoppoltam és teljes hangerőre állítottam. A farkas ismét közelebb jött. Magam elé kaptam a magnót, mire a fenevad megindult. Mikor már közel volt elindítottam a számot. Az állat megtorpant és visszafutott az erdőbe. Láttuk. Ott állt az egyik fánál. Csak távolabb ment, nem menekült el véglegesen. Peti keresett egy vastag ágat. Addigra kinyomtam a zenét és egy vastag, kemény ággal a tulajdonunkban lassan tovább indultunk. Ő követett minket. A távolságot tartotta… Aztán az egyik pillanatban eltűnt a sűrű fasorok között. Nagy levegővételek után fokozatosan lenyugodtunk.
Bajban voltunk. A folyó elágazásához értünk.

Laci a jobb oldalt javasolta. Én balra mentem volna, de végül követtem őket jobbra. Fáradtak voltunk és éhesek. Utoljára az öregnél ettünk, azóta viszont semmit. Pia van még bőven, nem halunk szomjan. Szerencsére a felhők eltakarták a napot, így nem olvadtunk el az úton.
Javasoltam álljunk meg egy kicsit. Leültünk a folyópartra és pihentünk egy keveset.
Sok kedvem nem volt továbbmenni, de valahogy rászántam magam. Hatalmas erdő volt. Megbántam hogy bejöttem. Eredetileg nem ide terveztük. Ez egy ismeretlen hely, távol az otthonunktól. Olyan száz-százötven kilométerre lehet ez az erdő. Izgalmasabbnak tűnt, mint a mienk. Emlékszem Gábor találta ki az egészet. Az Ő emlékére felvettünk pár részt a folyóról és a környékről…
Elég „fagyott” volt az út. Laci folyton a telefont próbálgatta, én gondolkodtam, Peti pedig figyelte a terepet.
Egymással nem is törődtünk, csak amikor…