G.O.D 24-25

24.Jégvirág

- Mégis hogy akarod elkezdeni? Bocsi Mia, megcsókoltam az exbarátnőmet, és most ki akar pakolni az újságnak?!
- Fogalmam sincs! –Soulness csöndben pötyögni kezdte a számot, vett egy mély levegőt.
- Igen…? –A hang másik végéről egy derűs lány hang köszöntötte őt. Soulnessnek kezdett gombóc nőni a torkában.
- Szia Mia, én vagyok az…Soulness…- Soulness behunyta a szemét. Hogy most mennyire gyűlöli magát!
- Szia… Mi a baj? Olyan fura vagy…
- Tehát… Az a helyzet… - A gitáros remegett. –Liona eljött hozzám…
Néma csönd. Bizonyára Mia kezdi sejteni a dolgot.
- És…? –Gyanúsan visszakérdezett.
- És… megcsókolt… - Soulness kilehelte a szót.

Újabb méla csönd.
- Ezt mi a fenének mondtad el?! –Soulness érezte a lány hangján hogy remeg. Bizonyára sír.
- Mert tudnod kell, és mert én szeretlek, és nem akartam vele… csókolózni…
- De mégis megtetted! –Igen, most már Soulness tisztán halotta hogy Mia könnyezik.
- Ne sírj Mia könyörgöm… - A fiú igyekezett megnyugtatni a lányt, de ez így telefonon keresztül lehetetlen volt.
- Mégis mit vársz tőlem? Áldásom rátok! Hallgatnom kellett volna a lányokra!
- Mia nem igaz! Kérlek! Ne tedd le… a telefont…- Soulness úgy érezte neki mentem vége, Mia lecsapta a telefont.
- Soulness, legalább megtetted és nem az újságból tudta meg… - Micha vigasztalóan nézett a barátjára, aki teljesen összetört, széthullott.
- Most utál… Gyűlöl… - Soulness komoran lehajtotta a fejét, akárcsak egy elhervadt virág, akiből eltűnt minden élet.
- Soulness, ne izgasd magad, ez csak egy lány! –Micha nem tudott mit mondani. Rossz helyen tapogatózott.
- Igen.. Ez csak egy lány… - Soulness hangja is remegett, ugrált az oktávok között. –És én szeretem ezt a lányt! –Felkapta a kabátját.

- Hová készülsz? –A billentyűs aggódva nézett barátjára, aki totál ki volt borulva.
- El… Semmi közöd hozzá!
- Soulness annak semmi értelme…
- Minek? –Soulnessből végleg előtörtek az indulatok. –Micha, te igazán nem értesz semmit! Próbálok mosolyogni azon, amit most átélek, ha mással történne, bizonyára megtenném, de nem mással történnek! Én baszom el az életemet, én sínylődök! Nem te! Örülj hogy élsz, és hogy boldog vagy! Fél lábbal a halálban vagyok, de igyekszem úgy viselkedni a többiek előtt mint akinek nincs semmi baja! Erre feltűnik Liona, és ami eddig jól alakult azt ő elrontja! Esélyem sincs hogy kibéküljek Miával, mert mire ő megtenné én már nem leszek! Érted?! Meg fogok halni! És igaza van Miának! A lányoknak igaza volt! Teljesen más vagyok, mint ő mert én egy mocsok alak vagyok! Nem érdemlek meg semmit! Élhetnék boldogan, vele de nem teszem, mert az én lelkemnek kellett a hírnév! Itt halok bele a magányba, és ebbe a betegségbe, de itt maradtam! És bocs de ezen most nem tudok nevetni! Nem tudok nem rá figyelni, mert az egész életem egy nagy kudarc, onnan hogy vagyok! –a következő pillanatban Micha megütötte Soulnesst.

- Normális vagy amikor ilyeneket mondasz?! –A két fiú indulatokkal teli tekintettel nézett farkasszemet.
Soulness meglepődött az ütéstől, a helye kipirult az arcán, ő pedig könnyezni kezdett.
- Soha nem fogod megérteni, min megyek keresztül! Soha! –Ismételte, és feltépte az ajtót. Micha utánaeredt, te hamar nyomát vesztette…
- Megtaláltátok? –Laus idegesen tekintett körül. Hajnal körül lehetett már, átkutatták az egész várost, de Soulnesst nem találták sehol.
- Gondoljátok hogy…
- Ne, erről még csak beszélni sem szabad, Soulness okos fiú, tudja mit csinál! - Laus nyugtatni próbálta a többieket, de egyre több érv szólt amellett hogy Soulness már nem él, valamit tehetett, ha nem találják. Mindenki csöndben hallgatott, fáradtak voltak, és pánikba voltak esve, hogy elvesztették Soulnesst.

- Mondd Micha, mit mondtál neki, ami ennyire felzaklatta? –kérdőn néztek a zavart billentyűsre.
- Felhívta Miát hogy elmondja neki, hogy Liona, és ő… Mia lecsapta a telefont, én meg mondtam hogy ne csináljon semmi hülyeséget, erre ő üvöltözni kezdett…magát hibáztatta mindenért, és megütöttem…
- Mi? –Mindenki meghökkent.
- Nem bírt megnyugodni, le kellett állítanom… és elment.
- És most így jobb?!
- Nem számítottam rá hogy elmegy! Azt se tudta mit csinál! Teljesen kész volt!
- Egyetlen egy helyen nem néztük meg… - gondolkodott Laus.
- Hol? –Krisma belefújt egy zsebkendőbe, amúgy is beteg volt.
- Amikor a lányokkal jöttek hozzánk, akkor Cassandra azt mondta, hogy a Malären tótól jöttek. Nincs sok esély rá de…
- Igazad van Laus! Menjünk! –Mindenki bizonytalanul bizakodott, hogy ne keltsenek egymásban még ennél is nagyobb félelmet…

- Ott van! –Micha futni kezdett a hóban, teljesen lehűlt a levegő. Hajnali háromkor értek el a tóhoz, Lausnak igaza volt. Soulness ott ült a tó szélén egy rumosüveggel a kezében a padon, és csak bambult. A fiúk odarohantak hozzá, de a gitáros mintha észre sem vette volna őket, nézte a tükörsima jégfelszínt.
- Teljesen lehűlt a teste! –Micha tapogatni kezdte barátja átfagyott tagjait.
- Soulness! –Laus ráterítette az útközben magukkal cipelt pokrócot. –Jól van?
- Nem… - Micha könnyezni kezdett. Átölelte a mozdulatlanra dermedt fiút. –Soulness, kérlek ne tedd ezt! Bocsánat! Nem akartalak megütni! Érted?!
Soulness meg sem szólalt.
- Megfagyott…? –Krisma csöndesen nézett rájuk.
- Nem! Nem! Soulness! Ébredj fel! –Micha kétségbeesett karolta át megint Soulnesst. Elvette a gitáros kezében lévő üveget. –Rumot ivott! Az melegen tartotta a testét! Soulness!

A gitáros másik kezéből kiesett egy papír.
- Ez meg mi? –Laus érdeklődve vette fel a papirost. –Egy dalszöveg…- Morogta. Friol még most is imponálni akart neked…
- Mutasd! –mindenki elkezdte olvasni:

Jégvirág

Miért legyen létem jégvirág?
Hol van az a tűz ami kettőnkben élt tovább?
Rejts el, óvd meg szívünk szerelmét
Ott hol hívét sosem értették

Nézd mennyire fázom
Elzár kínzó magányom
Feledem múltam
Eltörlöm jövőm
Csupán a gyötrődő jelen vár
Mely szívem feslő sebeit kibontá

Miért legyen létem jégvirág?
Hol a hely hol megnyugvás vár?
Megkésve bár de jön maga a halál
Mosoly arcomra soha jön már

Nézd mennyire fázom
Megöl vágyakozásom
De hisz őrült voltam
Nem gondolkodtam
Csupán a szenvedő jelen vár
S a múlt nem jön vissza soha már

Miért legyen létem jégvirág?
Hol a könny, mely bűneimet elmoshatná?
Fenn az égben angyalok várnak rám
Vagy dalomat lenn az ördög hallgatná


25.Feltétlen szeretet

Mia napokig zokogott. Nem akart látni senkit, és az még jobban bántotta, hogy Soulness még csak nem is jelentkezik. Letépte az összes G.O.D- os posztert, nem akarta többé látni Soulnesst, nem akart többé hinni a férfiak szavának, az csapta be akit igazán szeretett, akinek önmaga kínálta fel az ártatlanságát. És még csak meg sem próbálkozik rendbe tenni a dolgokat, sem kibékülni.

Hetek teltek el így, Mia nem kereste senkinek a társaságát, a G.O.D –os cuccok a szekrény mélyén hevertek, az összes reményével együtt, amit Soulness iránt táplált, hogy ő még össze is házasodhatna vele. A lány szinte röhögött magán, micsoda szánalmas gondolatokkal fárasztotta saját magát, soha nem kellett volna hinnie Soulness álszent szavainak, sohasem kellett volna megbíznia egy sztárban. De még mindig szereti, hiába próbálta megtagadni a fiútól az összes érzelmet. Az viszont fájdalmasan megnyugtatta hogy soha többet nem találkozik Soulnessel.

Egy borús hétfői napra virradt. Mia aznap előtt este a történelemkönyve fölött aludt el, Soulnessel álmodott, de mikor felkelt hamar elhessegette a gondolatot a fejéből. Hirtelen csörgött a mobilja. Ránézett, ismeretlen szám. Felvette.
- Haló!
- Szia Mia! –Ismerős recsegős hang.
- Gyűlölöm Soulnesst! Hagyjatok békén! –Mia éppen letenni készült a telefont, mikor Micha megszólalt.
- Várj még egy percet Szélkisasszony! Azt se tudod mi történt!
- Nem is vagyok rá Micha kíváncsi, őszintén szólva semmire ami Soulnessel kapcsolatos!
- Mia… Soulness tüdőgyulladást kapott…
- Mit? –Mia megkövült.
- Mia, Soulness 40 fokos lázasan fekszik, az ágyban, lázálmában sírva könyörög hogy bocsáss meg neki, hörög… Nem jól van…
- Volt nála orvos? –Mia teljesen megrémült.
- Azt mondja nem biztos hogy túléli…Mert nem csak ez vele a gond…

- Micha… Még ma este repülőre szállok! Hallod?! –Mián felül kerekedett egy fura érzés. Egy érzés ami legyőzte a lány büszkeségét, a gyűlöletét, a megvetését Soulnessel szemben. És ez az érzés a fiú iránti feltétlen szerelem volt, az a szerelem amit még a halál sem olthat ki.
- Mia ezt mi elintézzük, neked már Soulness nem ér annyit, hogy onnan, ide Stockholmba utazz érte!
Miából kitört a sírás.
- De igenis ér annyit! Igenis odamegyek! Ha nem engedtek be hozzá berúgom az ajtót, értetted?!
- Mia…
- Semmi, Mia! Még most is fontosabb a büszkeséged a barátod boldogságánál! Nem hiszem el hogy keveredhetett egy ilyen pocsék bandába, ahol mindegyikőtök egy önző részeges disznó!
- Állj le! Hogy beszélsz?! Én is ugyanezt mondhatnám neked!
- Nem igaz!
- De igen! Elmondta neked, hogy Liona megcsókolta, erre te mintha nem emberrel beszéltél volna lecsaptad! Emiatt ütött ki az egész balhé, nem miattam! Nem kell hogy ide gyere, és hogy még jobban kínozd őt! Ha ezt túléli úgy akkor is meghal!

- Mi? – Mia szinte rögtön lenyugodott.
- Mióta ismer téged halálosan beteg, csak nem mert szólni senkinek! Neked se, nem akarta a pillekönnyű felelőtlen lelkedet ezzel terhelni, nem akarta hogy aggódj érte…!
- Fogd be a szád! Nem a te sérelmeid érdekelnek! Mióta tudod?
- Meg akarta ölni magát… Nálam… Nem lehetett rajta nem észrevenni, bevallotta…
Mia halálfélelmét már semmi sem múlhatta felül. Egy ember életének felelőssége nehezedett a vállára. A szerelme élete.
- Akkor megyek!
- Semmi szükség itt rád!
- Mondod te! Viszlát! –A lány kinyomta a telefont.

Kinyitotta a szekrényét pakolni kezdett. Górálta a cuccokat az utazótáskájába. Néhány perc múlva készen is volt. A szülei elmentek otthonról munkába, a lány mindig egyedül ment, ő zárta a lakást.
Most remegő tagokkal írni kezdett:

„Anya, apa!
Amióta az eszemet tudom arra neveltetek, hogy álljak ki amellett akiben bízok, legyek amellett akit szeretek.
Ezt teszem! Én szeretem ezt a férfit, aki most lehet hogy a halálos ágyán fekszik, és értem könyörög.
Nem tehetek róla, SZERETEM, és szeretni is fogom amíg csak élek!
Majd jelentkezek:
Mia

Kirohant a házból…Az úton nem tudott aludni, mardosta a lelkét a lelkiismeret, hogy Soulness miatta fog meghalni minden bizonnyal.
- Még mindig meleg az arca! És hidegek a kezei… Soulness először Mia hangját hallotta. Kinyitotta a szemét, otthon volt a kanapén.
- Mi történt…? –Mint aki másnapos úgy érezte magát, fájt a feje, a torka és hányingere volt.
- Tüdőgyulladást kaptál… - Mia egy borogatást tett az arcára, és visszafektette a fiút. A többiek is aggódóan figyelték Soulnesst. Felült. Visszatértek az emlékei.
- Jól vagy? – kérdezte Micha.
- Azt akarom, hogy mindenki tűnjön el innen! –Soulness sírva fakadt.
- Cssss…- Mia megpróbálta átölelni a fiút, de az ridegen elhúzódott tőle.
- Jobb lesz, ha ti most elmentek… - Állt fel Mia. Soulness üvöltése mélyen megbántotta, de tudta a fiú nem teljesen tudta most miket beszél.

- Nem vagyok beteg! – Soulness felzokogott. Szemei körül egy vörös kör volt, ez mutatta magas lázát de az arca falfehér volt.
- Azt akarom, hogy mindenki elmenjen senkire és semmire nincs szükségem! –Soulnessnek remegett a hangja. Aki nem látott még férfit zokogni a kétségbeeséstől, annak most egy életre elég lett belőle.
- Én itt maradok Soulness, nem érdekel, hogy te mit akarsz! – Mia próbált a legnyugodtabb hangnemben válaszolni.
Soulness mint aki meg se hallotta.
- Akkor elbírsz vele? – Laus Miára nézett. –ne maradjon itt valaki?

- Nem szükséges! – Mia könyörgően váltott pillantást. Mikor a többiek elmentek, Soulness míg Mia nem ért vissza támolyogva felállt. Napok óta ez volt az első alkalom, hogy felébredt, és lábra állt, ezért most fájó zsibbadt tagokkal kezdett lépkedni, néha megtámaszkodva valamiben. Soulness bemenekült az egyik szobába, és nem volt hajlandó ajtót nyitni sem. Mia próbálkozott, de sikertelenül. A fiú stresszesen ült az ajtó előtt, és csöndben bámult maga elé, 40 fokos lázzal. Megtört. Eddig tudta magát tartani, eddig bírta ki, hogy ne essen teljesen szét, hogy összetartsa rongyosra sebzett lelkét. A fejét az ajtónak támasztotta, és könnyezett. Még most is a mi lesz velem kérdéssel küszködött mint minden éjszaka. Remegett, érezte, megint erőt vett rajta a rosszullét. Egy valamit viszont már tudott: nem hagyja hogy Mia szenvedni lássa többet. Sem a lány sem más nem láthatja a fájdalmait. Nem akart senkinek sem szomorúságot okozni. Nem viselné el azt a sok gyászos arcot a halálos ágyánál. Nem tudná itt hagyni őket. Így sem tudja, de így könnyebbnek tűnt.

- Engedj be hallod! –Mia feszítette a kulcsra zárt ajtót, bánkódott hogy egyedül hagyta egy pillanatra is a fiút. Nem tudott bejutni. –Ne csináld ezt! –Tudta hogy Soulness bármilyen őrültségre képes, és a legrosszabbtól félt a legjobban, hogy a fiú egy ajtóval mögötte sebzi magát halálra. A pánik óriási erőt kölcsönzött neki, de még ez sem volt elég, hogy be tudjon jutni. Körülnézett, mi lenne az a tárgy ami a segítségére lehetne. Talált egy rudat, amivel a sötétítőket lehetett irányítani. Beillesztette az ajtóhoz, és feszíteni kezdte.
- Én nem ezt akartam… nem ezt.. azt hittem, hogy itt minden olyan jó… minden olyan mint amilyennek Magyarországon keresztül látszik… Soulness, hogy teheted tönkre magad…?!- megroppant az ajtó és kitört a helyéről. Mia szinte rávetette magát, és vele együtt beesett a szobába. Felemelte a fejét. Előtte pár méterre Soulness csöndesen ült, tenyerét figyelte. Mia felpattant, és odarohant hozzá.
- Megőrülök tőled! Nem vagy normális! – magához ölelte a fiút, majd hirtelen elengedte. Mia ruhája véres volt. –Hol vágtad meg magad, mutasd! –Úgy érezte, cérnaszálon függenek az idegei. Miért is nem kért segítséget a bandától? Miért is mondta hogy elbír Soulnessel?! Nem számított arra, hogy a fiú ennyire beleroppan a betegségbe. A fiú tenyerén volt egy vágás, a lány letépett a felsőjéből egy darabot, és bekötözte a gitáros kezét. Most fogta fel, ha nem jött volna hamarabb Soulness még nagyobb kárt tesz magában.

- Miért csinálod ezt?! Miért?! – Eljutott oda hogy felpofozza a fiút, amiért teljesen tönkreteszi magát, és a kapcsolatukat is, de amikor belenézett Soulness szemeibe, mérhetetlen fájdalmat érzett. Ez a fiú teljesen biztos volt benne hogy meg fog halni, és nem akar szenvedni. Legyen akkor vége most, ne később, nem akar sínylődni, az időpocsékolás lenne…!
- Azzal okozod a legnagyobb fájdalmat, ha most ellököd magadtól az életet… Nekem is, a G.O.Dnak is… - Az ölébe hajtotta a fiú fejét. –Így mindenki azt hiszi gyáva vagy… Pedig nem… - Végigsimította szerelmének könnyeitől nedves fürtjeit. –Soulness, harcolj! Tudod mit jelent a szó, nap mint nap szembesülsz vele…Amikor gyakoroltok, amikor felléptek… Akkor most miért félsz? Mi veszteni valód van?

- Te… - Soulness rekedt hangja még mindig a kétségbeesést juttatta a lány eszébe. Soulness érezte Mia lágy ölének ringatását, a fájdalmat, amit saját magának okozott a kezén, és úgy érezte elvesztett valamit. Elvesztett valami olyasmit ami mélyen a lelkében nyugodott addig, és eddig nem nagyon vette elő. A megértést, és a bizalmat. Eddig csak azzal jóformán, hogy ő neki hogy lesz a könnyebb, a többiek szenvedését, úgy érezte figyelembe sem vette. Rájuk fogta, mikor maga is tudta hogy saját maga miatt csinálja… - Iszonyatosan önző vagyok… - Ismét könnyezett, Mia véres ruhájára ráperegtek a könnycseppjei. A lány bánatosan elmosolyodott, és tovább cirógatta.

- Nem vagy önző… És szeresd magad, és az életet… és a gitárodat, amivel olyan gyönyörűen játszol…és a szövegeidet, amik olyan gyönyörű melankóliával töltik meg az ember gondolatait, de mégsem lesz tőle szomorú, mert a dal végén az utolsó húrpendülésedben ott bujkál a mosoly, a remény…Az élet is egy dal… A te dalod… neked kell megírnod a szövegét, és eljátszani, de itt nem szabad hibázni, ha elrontasz egy hangot, az végzetes lehet.
- Ez még az én életfilozófiámat is lekörözi…
- Akkor legyen ez az új… - Mia végighúzta a gitáros száraz ajkai az ujjait. –És engem nem veszítesz el… soha az életben…
Soulness elmosolyodott. Miát bár kész nőnek látta, de nem hitte hogy sokáig kitart mellette, főleg ha így beteg, és ha meghal, nem sokáig fogja emlékét őrizni a lány, hisz fiatal… de ez így van rendjén, Soulnessnek csupán egyetlen egy vágya volt, hogy Mia legyen boldog. Vagy vele vagy nélküle…

- Tudod, amikor két- három éve megismertem a G.O.D- ot már rögtön szemet szúrtál. Aztán ez csak fokozódott, és azon kaptam magam hogy fülig beléd vagyok esve, úgy szeretlek, mint embert még soha. Te voltál az első az életemben, akit tökéletesnek találtam. A többiek persze kinevettek, hogy lehetek Én beléd szerelmes. De hittem benne hogy egyszer egy szép napon, majd magadhoz ölelsz, és úgy szeretsz majd, ahogyan én téged… És megtörtént… észrevettél, bár nem tudom hogyan…
- Elbuktál a tömegben… - Szipogott Soulness, hátrasimította kócos haját.
- Aztán a véletlen úgy hozta, hogy eltévedtetek, mi meg éppen kiruccantunk megkoronázni azt a gyönyörű napot, egy sétával. És mint az isten találkoztam veled! Először ellenszenves voltál részegen… - Mia elmosolyodott. –De akkor bántam volna meg, ha nem engedem meg hogy nálam aludj… - Mia kötözgetni kezdte Soulness lelkén lévő sebeket, nem is tudta mekkora segítséget jelentenek ezek a szavak a fiú számára. Soulness megnyugodott, már csak vöröslő szemei mutatták a sírás nyomait, és a kötés a kezén.
- Akarod, hogy meséljek még?
- Szánalomból vagy itt te is… Gyűlölsz…
- Szeretlek…
- Ne hazudj nekem…
- Nem hazudok…
- Mi van Lionával? És a többivel? Mérges vagy még?
- Eddig sem voltam…
Persze…
- Féltékeny voltam…
- Nem hiszem…
- Tehát amikor megláttalak reggel, egyszerűen nem tudtam magamhoz térni hogy lehetsz ennyire de ennyire tökéletes… - Tért vissza Mia megint a történethez.
Soulness felkacagott, eszébe jutott Mia szégyenlős kis arcocskája.
- Aztán amikor megcsókoltál….
- Igen?

- Akkor azt hittem csak játszol velem… És ezért kaptad a pofont is… Aztán rájöttem hogy hiba volt, és hogy te tényleg komolyan gondolod a dolgot. Egyre jobban beléd estem… Egyszerűen legyőzhetetlen voltál… Aztán elváltunk… - Mia az ajkaiba harapott, nehogy ismét sírni kezdjen. –És nem jelentkeztél, én meg totál kész voltam… És láss csodát felhívtál, és úgy szárnyaltam mint még soha az életben, és mindez miattad volt. Eljöttem ide, csak azért hogy veled lehessek…Csak azért hogy te arcodat lássam reggel amikor felébredek… Csak ezért. De tudtam hogy gubanc van.
- Mi? –Soulness tágra nyitotta a vöröslő szemeit.
- Amikor Pesten a hotelben hánytál… Otthagytad…Onnantól tudtam veled valami nem jól van… Nincs rendben… Vártam hogy elmondod, de nem…Hallgattál, és én ezt tűrtem… De most elég volt! Az előbb küldtél el a francba Soulness, mondd meg hogy nem kellek és nem látsz soha többé! –A lánynak síróssá vált a hangja. –Mert ez az egész csakis miattam van!

- Gyere ide, és ne beszélj baromságokat! –Tárta szét karjait Soulness, felemelkedett, és engedte, hogy Mia hozzábújjon, és megcsókolja újra meg újra a sós ízű ajkaival.
–És nekem még most is ugyanaz a tökéletes férfi vagy, aki eddig voltál! Nálam semmit sem vesztesz, ezt tudnod kell!
- Mondtam már hogy meg sem érdemellek! Túl jó vagy nekem!
- Ez nem igaz! Soulness, mondd mi baj? Megoldjuk, nincs az a baj, amit mi ketten ne lennénk képesek megoldani!
- Egy kicsit a halálomon vagyok, és szétestem ennyi… - Soulness mosolygott, még mindig nem akarta elmondani a végzetes titkot, talán majd egy szép napon. Pedig már Mia jól tudta amit a többiek még csak nem is sejtettek. Soulness halálosan beteg volt, egy elég ritka vírust kapott, ami nem fertőződik tovább.

- Gyere, zuhanyozz le! –Mia segített neki betámolyogni. Finoman bontogatni kezdte a fiú ingén lévő gombokat, gyöngédebben mint annak idején. Végigsimította a hátán a tetoválást, aminek hatására Soulness megrázkódott. Mia átölelte Soulnesst. A fiú még mindig sokkhatás alatt volt. A lány megengedte a vizet, nem akarta hogy Soulnessnek feljebb menjem a láza, ezért kész volt hűtőfürdőztetni is. Gyengéden végigsimította Soulness derekát, kibontotta a nadrágját, egy lenge mozdulattal megfosztotta a fiút az övétől, ami eddig rajta tartotta a nála jóval nagyobb nadrágot, amely magától lecsusszant a fiú vékony csípőjéről. Mia végignézett Soulness testén, melynek belsejébe fájdalmas érzések dúltak még most is. Még így összetörve is tökéletesnek találta. Talán elvakította a szerelem? Közelebb lépett a fiúhoz, és megpuszilta annak ajkait, átölelte őt. Soulness tűrte Mia tetteit, nem ellenkezett, de nem is támogatta a dolgokat. Üresnek érezte magát, lelkében csupán a lány iránti heves érzelem pislákolt. A lány finoman besegítette őt a kádba. Soulness megremegett mikor a langyos víz körülfogta testét. Még soha nem senki vele ennyire gyengéd. A lány felemelte sebes tenyerét, kikötözte.

Visszacsúsztatta a vízbe, ami vörösre színeződött Soulness vérpiros vérétől.
- Ne nézz oda! –súgta a lány a fülébe, és a vállához húzta a fiú fejét. A gitáros felszisszent, a seb most fájdalmasabban égett, mint amikor megvágta magát.
- Megígéred, hogy nem csinálsz több hülyeséget? –Mia aggodalmasan nézett a szemébe, bízott Soulnessben. –Meg?
A fiú lassan bólintott, zöld szemei most szürkék voltak és élettelenek.
- Minden rendben lesz, csak engedd hogy segítsenek rajtad! –A lány elengedte, és a fejét a kád szélére hajtotta. Soulness szótlanul figyelte, most jött rá, hogy ez a lány mekkora kincs, mennyi kitartás szorult belé. Tudta Mia többet ér mint ő. Már régen túlszárnyalta őt.
- Gyere kedvesem… - Mia kivezette a szobába, leültette az ágyra, és egy törölközővel törölgetni kezdte őt. Felöltöztette mint egy babát, majd lefektette.
- Aludj, pihenj! Neked most ez kell! –Finoman az ujjára tekerte Soulness fekete tincseit, majd fésülgetni kezdte a kezével.
- Velem még soha nem foglalkozott ennyit senki… még Micha sem…
- Végre megszólaltál… - A lány a vállához bújt, és megpuszilta.
Nem szóltak egymáshoz többet, a párt ott lelte az álom szorosan egymáshoz közel.