Történetek

Részegen bandukoltam az utcán és nem érdekelt, hogy már éjfél is elmúlt. A barátaim megpróbáltak haza vinni, de fogtam magam és elfutottam tőlük. A fejem kezdett kitisztulni, bár még eléggé idétlenül járkáltam. Aztán hirtelen jéghideg karok fonták körbe a testemet és a hűvös falhoz szorítottak. Elfelejtettem volna, hogy a városban több az ember, mint a vámpír? Nos, igen elfelejtettem. Nem próbáltam kiszabadulni halálos öleléséből, mert tudtam, hogy úgy sem sikerülne, így hát vártam a halált......

-Csak egy kérdést engedj meg: miért mondta mindenki, hogy Foundenberg, mikor téged Bergond-nak hívnak?
-Tudod Jenna, a családunknak kettős neve van: Bergond- Foundenberg, csak utóbbit inkább mellőzöm, ha lehet.
-Jól megtréfáltatok!
-Minden bizonnyal. De most a legfontosabb a bál. Menjetek fel a szobátokba, s kezdjetek el készülődni. 7-kor szeretnénk kezdeni...

Melleik szint egyvonalban voltak, látta, ahogy mellkasa lassan emelkedik, majd süllyed.
Alig kéne kinyújtania a kezét, s máris megérinthetné azt a selymes bőrt a nyakán.
Vagy domborodó melleket, melyekre ráfeszült a ruganyos anyagból készült táncruha…
Úgy tetszett neki, mintha tanára kérdőn nézne rá.
„Igen”- száraz nehéz nyelve végül is megmozdult...

A lány az övéhez kap. Illetve kapna, mert hát az öve nincs nála, nincs szüksége rá. Igazából két dolgot szokott magával hordani, az egyik a pénz, de hát arra itt nincs szüksége, nem valószínű, hogy vásárlással üti el az időt. A másik pedig egy kis ezüstfeszület. Az meg végképp nem kell ide.
- Miért vagy te a ’Gonz’ kripta mögött. A legtöbben elkerülik azt a helyet.
- Nem hallottad a nevem? Algernon Gonz. Ennek a családnak az utolsó sarja vagyok...

Üres tisztásra jutok ki, ahol a kék fűben narancsszínű fák nőnek a zöld égig. Sárga felhők úsznak fölöttem, szép ez a világ. Érzem, boldog vagyok.
Itt építem fel a kertünket... itt fogok várni RÁD.

- De ez egy gyermek! - válaszolt Feri.
- Lőjj!!!
Feri még habozott egy darabig. Sanyi rémülten nézte a puska csövét. Végül meghúzta a ravaszt Ferenc. A nagy dörrenés közepette kirepülő kis golyócskák cafatokra tépték, horzsolták, szakították a gyerek fejét. A vér, és az agyvelő csöpögött a levelekről, miközben Sanyi, és a markában lévő gyümölcsök a földre zuhantak...

Van egy rossz szokásom pár éve. Egyszerűen nem vagyok barátnő nélkül néhány hétnél tovább. Ez önmagában nem is rossz szokás, de a legtöbb kapcsolatom elég rövid, és sokszor gyökerezik kétes talajban. Például a bulikon összeszedett kapcsolatok. De azért vannak jól sikerült kapcsolataim is, amikor több hónapig vagyunk egymással egy-egy lánnyal, de sajnos nem ez a jellemző, bár nem szeretem a változatosságot...

Ha holnap meghalok sok fehér virágot kérek, és nyitott koporsót! Hamvasan, pillekönnyűn szeretnék feküdni a ravatalon. Ne legyek túlzottan kifestve, akkor már nem akarok dacolni az elmúlással. A ruhám legyen halvány és vékony, de persze nem kell, hogy sejteni engedje a mellem vonalát, akkor már kár kacérkodni. De ami a legfontosabb: szüleimet és testvérkéimet leszámítva (őket nem akarom ilyennek kitenni) mindenki jöjjön el, akit valaha ismertem! ...

- Nem igaz… Soulness úgy fogtad azt a gitárt, mint ha gyermeked lenne… Elválaszthatatlanok vagytok, és amíg élsz ez a tárgy kísérni fog, akárhol is jársz… Bárhol és bármerre…
- Honnan tudod, mikor mit kell mondani?
- Nem tudom… Csak kiválasztok egy mondatot a fejemből…
- Mia… én… nem tudom, hogy képes vagyok e végigcsinálni… Egyre jobban érzem hogy…Nemsokára végem…
- Az csak illúzió! Higgy nekem… - A lány megcirógatta kedvese arcát. – Együtt menni fog…

A nőbe olyan fájdalommal hatolt a felismerés, mintha őt is megszúrták volna. A gyerekek szobája! Nem látta már a gyilkosokat, a kardokat, nem látott semmit, csak a szomszéd szobát elválasztó ajtót. Hatalmas sikollyal félrelökte azt, és védelmezően a csöppségekre vetette magát, csodálatos módon még mindig aludtak. Serizawa alig egy méterre esett el tőlük, hörögve próbált feltápászkodni, aztán végleg elnyúlt a földön. Testét számtalan árok borította, melyekből sötétebb, világosabb vér áradt,...