Another Side

Halálom

Részegen bandukoltam az utcán és nem érdekelt, hogy már éjfél is elmúlt. A barátaim megpróbáltak haza vinni, de fogtam magam és elfutottam tőlük. A fejem kezdett kitisztulni, bár még eléggé idétlenül járkáltam. Aztán hirtelen jéghideg karok fonták körbe a testemet és a hűvös falhoz szorítottak. Elfelejtettem volna, hogy a városban több az ember, mint a vámpír? Nos, igen elfelejtettem. Nem próbáltam kiszabadulni halálos öleléséből, mert tudtam, hogy úgy sem sikerülne, így hát vártam a halált. Vicces, amikor még messzinek véltem a halálomat nem féltem tőle, sőt még vártam is, de most, hogy itt van, a félelem tüskeként szúrja át a testemet. Érzem, ahogyan az idegen a nyakamra leheli fagyasztó, vérszomjas éhségét. Titokban viaskodik magával, hogy ezt nem teheti, de az ösztöne legyőzi emberi tartását és lecsap. Két tűhegyes foga úgy hatol át a bőrömön, mint vajon a kés. A fájdalom lobogva árad szét testemben és felordítok. Érzem, ahogyan a vér elhagyja testemet és a szívem egyre vadabbul ver, hogy pótolja a hiányt. De a szívem nem bírja és leáll, ezzel egy időben végez a vámpír is, és lassan hagyja lecsúszni élettelen testemet a földre. Most még megmenthet, gondolja és meg is teszi. Körmével felhasítja tenyerén a b?rt, majd összeszorítja a kezét. A vér, cseppenként esik számba egyre gyorsabban és egyre kegyetlenebbül. Végül már az agy sem bírja tovább és leáll. Halottnak hiszem magam, majd végül lehunyom a szemem és meghalok, bízva abban, hogy újra felébredek.

Az első harapás

Pilláim lassan felemelkednek, sötétséget látok magam körül. Felemelem a kezeimet és körbetapogatom a helyet, ahol vagyok. Egy koporsó. Minden oldalról körbevagyok zárva, érzem, ahogyan a sötétség bekebelez. Pár perc gondolkodás után, megpróbálom lelökni a koporsó tetejét, és meglepetésemre könnyen sikerül is. Kívül valamivel világosabb van, de a félhomályban egy ember számára nincs remény. Nekem viszont, aki már valószínűleg a vámpírok társadalmát gazdagítom nem probléma. Könnyedén kiszállok a koporsóból, és egy halványan derengő ajtó felé veszem az utam. A szobában nincs semmi egy gardróbon és a sötétségen kívül, ja, meg persze a koporsó. Lenyomom az ajtókilincset, s ezzel együtt megcsap a vér émelyítő, és mégis oly megnyugtató fémes illata.

Beléptem hát ebbe a szörnyű és titokzatos világba. Nyüzsgő élet fogadott, egyenesen előre haladtam, bódított a vér illata. Majd hirtelen karon ragadott egy erős kéz és maga után rántott. Hagytam, mivel úgy se tudom, hogy mi itt a járás. Ahogy meg tudtam állapítani, egy magas, hosszú fekete hajú idegen után mentem. Átmentünk egy ajtón, majd becsapódott mögöttünk. Ismét sötétben találtam magam, de most tudtam, hogy ő is itt van. Félnem kellene? Talán, de nem teszem, nem tehetem meg. Aminek meg kell történnie, annak meg kell történnie. Álltam hát, és vártam. Pár pillanat után megrezdült a levegő, elindult felém. Láttam, ahogyan félelmetes szemeivel felém jön, és kísértetiesen mosolyog. Végül megállt előttem és beszélni kezdett.
- Tudod mi vagy. Nincs semmi kérdésed? - kérdezte.
- Hát, talán, hogy mi a neve? - kérdeztem.
- Dominic. A tied pedig…- válaszolta egyszer?en.
- Arlene.
- Nos Arlene, mint látod, meghaltál, de kaptál egy új életet. Remélem, nem fogod megbánni.
- Az egyetlen, amit bánok, hogy részeg voltam, miközben te falatoztál belőlem- válaszoltam tisztán és kimérten. Azt hiszem egy kicsit meglepődött, amiért nem mutattam a félelmemet. Pedig nagyon is félek tőle, sőt legszívesebben el is futnék, de nem lehetek gyenge. Tudom, hogy úgy is érzi a félelmet rajtam, úgy hogy mindegy.
- Rendben, nem sokára elmegyünk innen, csak még van egy kis dolgom. Ha gondolod, kimehetsz enni a többiekhez.
- Kösz, inkább várok- dacosan. Dominic bólintott egyet és kiment az ajtó. Sok id? telt el, míg visszatért, de megérte várnom, hiszen hozott magával egy embert. Beráncigálta a szobába és a falnak lökte.
- Most pedig magatokra hagylak titeket. - mondta bűntudattal teli hangon. Gyorsan kilépett az ajtón és bezárta azt, még mielőtt eszembe juthatott volna ellenkezni.

Utána akartam kiáltatni, hogy vigye innen, de már csak én és a hevesen remegő lány hallottuk a hangom. Fiatal volt még, talán 17 éves, de már a halál szemet vetett rá, és a halál az ő szemében én voltam. Lány a földön ült, lábait felhúzta a melleihez és karját erősen maga köré kulcsolta. Fejvesztetten ringatta magát, majd mikor észre vette, hogy Dominic kiment könnyes szemekkel és remegő ajkakkal beszélni kezdett hozzám.
- Te… te is közülük való vagy?- kérdezte vékony, sípolós hangon. Megpróbáltam húzni az időt, hátha el tud menekülni a lány, de végül, megadtam magam az éhségnek és hirtelen a nyakánál fogva felemeltem és a falhoz szorítottam.

- Minek játszol vámpírokkal, ha nem akarsz meghalni? Túl fiatal vagy még és nekem, most mégis meg kell ölnöm téged!- ordítottam neki. Dühömben fogtam és elhajítottam a szoba másik végébe. Ahogy a falnak csapódott éles sikítás hagyta el fiatal ajkait. Odamentem hozzá és a szemébe néztem. Fájdalom volt benne és a tudat, hogy most örökre vége. Arra gondolt, hogy miért kellett neki vámpírokkal játszania, ha tudta volna, hogy ez lesz a vége, tudomást se vett volna róluk. Azonban most már mindegy, megteszem, amit az én mesterem is megtett velem. Nyakába harapok, és magamba szívom az éltető vért. Pár perc multával a lány már nem mozdul és én is jól lakom, hagyom, hogy élettelen teste a fölre csússzon. Meredten nézem az áldozatom, és nem hiszem el, hogy én öltem meg.

- Induljunk. - mondta csöndesen Dominic. Észre se vettem, hogy bejött, a vállamra tette az egyik kezét a másikkal pedig egy fekete zsebkendőt nyújtott oda nekem. Lassan felálltam, még mindig meredten nézve a valaha élt lányt, és megtöröltem a számat. Dominic megfogta a karomat és maga után húzott. Az ajtón kívül még mindig nagy volt a hangzavar és a nyüzsgés, kivezetett a szabadba, majd hagyta, hogy egyedül menjek utána. Egy régi házhoz vezetett, kívülről úgy festett, mintha már ezer éve ott állt volna. Magas, erős kinézetű fák keretezték a kapubejárót. Az udvarában, zöld pázsiton kívül nem volt semmi más, csak a hatalmas fák. Miután bementünk a házba, elképesztő látvány tárult elém. Belül nyoma sem volt a kívül látott, öregségnek. Kívül ronda, hogy ne törjenek be, belül azonban, modern gazdagság, ami csak egy királynak lehet. A berendezés elegáns és mégis rusztikus, ötvözve a régit az újjal. Felmentünk a lépcsőn, majd balra fordultunk és bementünk a legelső szobába.

- Itt lesz a te szobád, ha valamire szükséged van a másik oldalon lévő első szobában vagyok- mondta, majd elment. A szobából rögtön a koporsót láttam meg elsőnek. Nem is néztem körbe, csak felnyitottam a koporsót, bemásztam és magamra zártam. Belül az ismer?s sötétség fogadott, lehunytam a szemem és azzal a tudattal aludtam el, hogy most már nincs vissza út.