Lord Scipio adatai

Valahol lenn a sötét mélyben talán ádáz csata dúlt, de kint a hideg hajnal-ködben néma vakság leple takarta a tájat. Meleg kabátomba dideregve húztam vissza ködtől ázott nyakamat, s szívemben egy érzés hideg ujja érintett meg hirtelen. Nem kísértettek a földi világ rémképei, s lelkemben nem voltak már remények, sem forrongó terveim, csak régi társam, a vén magány...

Rengetegszer másztam fel óriási ágaira, s innen figyeltem a közeli vasúti síneken elrobogó vonatot. Hatalmas koronája paszományos ködmönként takarta vastag törzsét. De most inkább a földön ülve figyeltem egy feketerigó párt, amint hangos éneklés közepette ugráltak egyik ágról a másikra. Tekintetem ezután a patak csillogó vízére siklott. Kicsiny folyócska a Gaja, egy jobb sportoló képes lenne egyik partjáról a másikra szökkenni...

zóval többedmagammal ücsörögtünk, s közben azon törtük a fejünket, hogy vajon ki milyen munkát kap majd. Eszembe jutott az, amit Vektor mondott a buszon. Hogy milyen jó lesz, ha hozzá osztanak be. Azt persze nem mondta el, hogy pontosan mivel is foglalkozik, de ennek ellenére mégis azért szorítottam, hogy igaza legyen...

- Milyen kocsik ezek? - tettem fel a kérdést. Robi rögtön rávágta a választ.
- Itt a Cassiopeián már évek óta vízhajtásos autókat gyártanak. A víz bontásából nyeri az energiát és a végtermék oxigén, ami a környezetbe távozik és hidrogén, amit pedig egy tartályba gyűjt össze. Tankolásnál ezt a tartályt is ki lehet üríteni, és pénzt kapsz a hidrogénért...

- Tehát akkor hol is vagyok? - tettem fel a kérdést. Örültem, hogy nem egy szófukar tahó buszsofőrt fogtam ki.
- Hát a Cassiopeián - mondta - Magyarul nem a Földön. Az a kő, amire valami úton módon rákerültél, az hozott ide. Ja és egy kis víz is volt a dologban - hadarta. Most kicsit sem tűnt mókásnak. Inkább komoly hangvételű volt és szemét egy másodpercre sem vette le az útról - Tudod háromféle képpen lehet idejutni...

Eleinte szuper volt minden, de mikor elmentem pár barátnőmmel a mosdóba, a tükörben megláttam, hogy az addig szőke hajam elkezdett feketedni, és hogy a fülem mögött... szóval elkezdett ilyen ronda lenni a bőröm... - mondta szipogva, s hogy elnyomja könnyeit, nagyot kortyolt a forró teából - hiába dörzsöltem, vagy próbáltam bármivel is leszedni, nem sikerült. Mostmár tudom, hogy soha nem is fog sikerülni...

Raven egyébként hozzászokhatott volna, hogy a legtöbb férfi nem tudja megjegyzés nélkül szemlélni tökéletes alakját. Most azonban mindenki a fülkéjében ült és dolgozott, így Raven végre egyedül maradhatott, s két tenyerére támasztva állát újra elmerülhetett gondolataiban. Előtte hevert a sok idomtalan csomag, levelek tucatjai. Ahogy nagyot sóhajtva lehajtotta fejét, tekintete megakadt egy címzés nélküli fehér borítékon...

Hidrogénszőke libák áradata kapott el, s az olcsó kölnik fojtogató szaga töltötte meg a helységet. "Nem csodálom, hogy elszáradnak ezek a virágok." - jegyeztem meg, miután elvonultak. Sokszor hallani, hogy még ahhoz sem nagyon értenek, amivel elvileg a munkájukat kell végezniük...

Amit most elmesélek a teljes valóság. Talán az ilyen írás a legritkább ezen az oldalon. Olyan dolgokra szeretnék rámutatni, amiről mindenki tud, csak eddig nem mindenkinek volt alkalma megtapasztalni. Írásom leglényege, tömény iróniával persze, de egy mondatba leírható: Minden ember egyformán fontos. No de kezdjük az elején...