Történetek

- A miniszter őrjöngött, mikor megtudta mi történt Azkabannal – mondta Kingsley. – Parancsba adta minden kobold azonnali letartóztatását.
- Huh, abból nagy botrány lesz – jegyezte meg Mr Weasley.
- Az biztos. Ilyen intézkedést nem adtak ki már vagy háromszáz éve…
- Kettőszáz-harminchat éve – javította ki Hermione Kingsley-t. – Az utolsó óriásháború idején adták parancsba minden óriás kiűzését az országból. Ez persze később módosult…

- A gyerekkorom elég ... hmm ... félresikerült. Hogy is mondjam ... szóval utáltam apám; menekültem, ha láttam; anyámat és engem sokszor megvert, szegény anyát... nem elég, hogy csalta, de valamivel még zsarolta is. Erre még nem jöttem rá, hogy mi lehetett. - Ahogy a lány visszaesett a múltba a szemei a láthatatlan távolba meredtek, arcára kiült a nagyfokú kétségbeesés és kezeit esetlenül tördelni kezdte...

Bekanyarodva egy szűk sikátorba végül zsákutcába találta magát. Kardját elővéve várta a lányt kinek árnyéka egyre jobban közeledett. Nem vette le csuklyáját, mégis néha mikor felvillantak a szemek arcán valamiféle mosoly vélhető felfedezni. Mindig mosolyogott mikor új feladatot kapott, mert tudta, hogy ez a sorsa. Ezt kell követnie, erre született...

Miért is vagyok itt? Na várjunk csak, miért rohantam fel ide sírva? Mostmár megnyugodtam, mostmár jó. Leülök ide kicsit, bár rémesen hideg a kő. Lógatom a lábam, és minden tériszony nélkül nézek le az alant elterülő városra. Mielőtt leugrom, még elgyönyörködöm benne kicsit, így lesz időm is, hogy átgondoljam a dolgokat...

A garou neki háttal ekkor tépte le Janov fejét...ez ismét csak egy bizonyíték volt Bennek, hogy a Bolhás egy Csillagtalan. Egy egyszerű vérfarkasnak eddig nem nagyon sikerült megölni szemtől szemben egy vámpírt. Mindig gyorsabban voltak, mint a garouk, akik ugyan emberekhez mérten fürgék voltak, de egy vámpír még őket is lekörözte, minden nehézség nélkül...

Az arca merev volt, de a szeme beszélt helyette. Ez a fiatal fiú, aki azelőtt mindig mosolygott, most rettegve nézett rám, és bennem valami nagyon bűnös gondolatot indított a félelme. Szégyelltem magam, ahogy láttam őt akkor egy pillanatra, és amit, szintén csak egy pillanatra tenni akartam...

Hiányzik Fred! Szeretnék beszélgetni vele. Az a baj, hogy nagyrészt én beszélek hozzá. Ő nagyon hallgatag. Mondtam is már párszor neki, de nem szokta érdekelni. Engem sem zavar annyira, hiszen mire valók a barátok, ha nem arra, hogy melletted álljanak? ...

Látta a játszadozó kislányt, ahogy kijön az egyik kertes házból, az utcára, ahová vendégségbe mentek. Látta a pitbullját, amint felfigyelt az éppen megbotlott kislányra. Látta, amint a dög odaszalad, és több helyen harapja, és cibálja a gyereket. Hallotta a sikoltozást, jobban, mint a többi ember, akik odagyűltek, és a látványtól ledöbbenve pár másodpercig semmit nem tudtak csinálni...

Az elegáns tanári szoba elegáns tanárnője a lehető legegyüttérzőben nézett az elegáns párra.
- Iskolánkban - kezdte mondandóját, az elnyújtva kiejtett szó után szándékosan szünetet hagyva - volt már példa hasonló esetekre. És huszonkét évnyi tapasztalattal a hátam mögött állítom, hogy nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni. A rengeteg amerikai film, a televízióban látható töméntelen erőszak sokszor ezt okozza a hasonló korú gyerekeknél...

Hello, Mr. Hunt. Játszani akarok egy játékot. Monopoly-nak hívják, de nincs meg, úgyhogy marad ez. Ha egy kicsit megmozgatja a lejátszót a kezében, rájöhet, hogy a kazetta belseje szupererős pillanatragasztóval van, helyesbítek: volt megtöltve. És most jól figyeljen, mert ezen múlik a hátralevő élete. Ha körülnéz, talál maga mellett jó néhány éles követ.
- Mi a... minek nekem éles kő?
Ez a szalag három percen belül megsemmisíti önmagát. Ha élni akar, jobb lesz sietni....