Kutyák

Kutyák

Írta: Thomas J. Redfield

Ahogy Tim a ház felé közeledett, egy pillanatra határozottan azt érezte, hogy megfordul, és elszalad. Gyáva nyúl módjára, megfutamodva, és ezzel magát örökre saját bűntudata alá ásva.
De nem tette meg. Csak megállt, rágyújtani.
Keze remegett, de nyelte egyet, és másodszorra sikerült neki tűzbe hozni a cigarettát. Azon törte a fejét: van e értelme ennek az egésznek?
Talán az asszony nem akar emlékezni, ami teljesen érthető. Nem kéne csak békében hagynia, felejteni? Ez már úgysem változtat semmin…
De, ahogy a sarokról figyelte a házat, és átérezte a múltkori találkozásból eredő fájdalmat, amit akkor és ott mindketten éreztek, tudta, hogy bármennyire is fáj, le kell zárnia. Ha hazament volna, talán éppen otthon találja a volt barátnőjét, amint tévét néz, és a karjaiba ugrik a boldogságtól, talán előrukkolnak volt munkahelyén egy hatalmas ajánlattal… esetleg megnyeri a lottót.
Sok mindent kell még rendbe hoznia az életében. De most ezt.


Hank tizenhárom éves volt, amikor a nyári vakációt kutyatenyésztő nagynénjénél tölthette. Ez azért volt jó, mert ott sokat lehetett játszani, és nem volt ott az apja, aki folyton megverje, vagy alkoholista anyja, akivel egy jó szót nem tudott beszélgetni. Pudli kutyák. A nagynénje díjnyertes pudlijai egy külön szobában sorakoztak, díszpárnákon. Amikor Hank-et a szülők lepakolták a nagynéninél, aki egy kedves, szeretetre méltó idősödő asszony volt, a kisgyerek eléggé szótlan volt, erőltetett mosolyt tudott csak az arcára csalni. Aztán beszáguldott a lakásba, és a hatalmas, gyümölcsöskertbe, és egész nap játszott, és jól érezte magát. Étkezéseknél szintén csendes volt, nem igazán beszélgetett, a családról, és az otthoni dolgokról meg főleg nem. Akkor volt hetedikes, és kitűnően tanult, a tanárok rengetegszer jelölték osztályelsőnek. Persze… nem volt más választása. Ami a rossz jegyeknél jött volna, az valami egészen borzasztó, belegondolni is rossz. Igen. Az ilyen lurkókból egyszer vagy neves orvosok, ügyvédek, bankárok lesznek, vagy már általánosban fejbe lövik magukat, az első év végi rossz jegynél.

A kis Hank valahol a kettő között ér majd földet. Az ebéd végeztével, nagynénje elment hazulról a szomszédokhoz, ő pedig visszavonult a vendégszobába, és bekapcsolta a rádiót. A Three Dog Night – Easy to be hard c. akkori slágere szólt benne. Hanyatt vágódott az ágyon, és a plafont bámulva megint eszébe jutott az apja. Az apja, akit mindenki jópofa és nagyszerű embernek tartott, csak, mert nem voltak vele tíz percnél tovább. De akinek együtt kell élnie vele, annak egészen máshogy áll össze a kép. És vajon kinek lehet igaza? Amikor már a szám a végéhez közeledett, kis lépések hangja ütötte fej a fejét. Felült, és meglátta az egyik kutyát.
- Kifelé! Takarodj! – szólt rá ingerülten.
A kutya nem takarodott ki. Közelebb ment.
Hank ekkor leköpte. A kutya vakkantott.
A gyerek tekintete kitisztult. Felkelt ültéből, és odasétált hozzá, majd leguggolt. Közelebbről meg akarta nézni. A kutya még játékos kedvében volt, csóválta a farkát, és többször is felvakkantott. Hank könnyeden felállt, és agyonrugdosta az állatot.


- Nyugi Dan! Hallod, nyugodj meg. Idd a kávét, és ne is gondolj erre a hülyeségre. Érted? – hajtogatta a kövérebb, borostás pasi a kis út menti étteremben egy kollegájának, aki látszólag nagyon maga alatt volt.
Többen felfigyeltek már rájuk. De aztán jobbnak látták ők is visszatérni a vacsorájukhoz, és az italukhoz.
- Te nem láttad a szemét. Te nem…
- De igen, Dan. Láttam már több száz ilyen szemet. Nagyon jól tudom, hogy mi volt beléjük írva. Miért? azt kérdezték mind. Az öregebbekébe néha megnyugvást, beletörődést láttam, de erre alig volt példa.
- Ez nekem nem megy. Én ezt nem tudom csinálni.
- De csinálnod kell, mert nincs miből megélnetek Susan-al, és mi lesz a lányotokkal? Valamiből el kell tartanod, és légy erős: nincs más. – mondta Craig, aki már öt éve dolgozott a cégnél.

Daniel már egyáltalán nem fázott, de a keze még mindig remegett. A kávéba is csak akkor kortyolt bele, amikor munkatársa célzóan a csészére pillantott. A szendvicshez még hozzá se nyúlt.
- Amikor lelőttem… egy pillanatig én sem tudtam, hogy miért is csinálom. Nem kellett volna. Hiszen nem volt veszett.
- Figyelj. Vagy nem kellett volna várnod a két lövés között, vagy mindenkinek várnia kellene, hátha megváltozik a közízlés. Ez háború, Dan. Itt csak áldozatok vannak. Gondolj arra, hogy mit tett ez a dög.
- Nem akarom meggyűlölni a szeretteimet. Nem akarom azért, mert ők nem így gondolnák, ahogy én. Ez nekem nagyon nehéz, én sosem tudnék ártani egy állatnak, de most megöltem egyet, mert ez a munkám. Egyfajta kötelesség.
- Ha nem akarod meggyűlölni őket, ne mondd el nekik. Velem mindent megbeszélhetsz. Én itt vagyok, kitartás.
Daniel belekortyolt még egyet a kávéba, és már azon gondolkozott: még hány ilyenen kell túlesnie, ahhoz, hogy közömbössé váljon. Még Craig sem teljesen közömbös, pedig ő évek óta csinálja. Ez háború. – kúszott be ismét az agyába.
Itt csak áldozatok vannak.


- Igen? – nézett ki a nyitott ajtó mögül Rose Michaels.
- Üdvözlöm. Én… Tim Boyle vagyok. Kérem, hallgasson meg. Engem látott múlthéten a temetőben a lánya sírjánál.
- Mit akar maga? Mit akar tőlem? – kérdezte zaklatottan.
- Azért jöttem, hogy a bocsánatát kérjem. Én… én voltam az, aki eladta a kutyát annak az embernek, aki…
A nő könnye eleredt. Érezte, hogy idegei nem bírják sokáig. Mindketten érezték.
- Aki miatt…
Rose közbevágott, mielőtt kitör belőle a sírás.
- Maga rohadék! Van pofája idejönni, és meggyalázni ezt a házat?! Miért nem érzi jól magát a rohadt pénzével, és szórja el mindenre?! Takarodjon innen! – üvöltötte, és bevágta az ajtót.
Tim nem mondhatott semmit. Esélye sem volt befejezni. Bocsásson meg. Nagyon sajnálom. – hallatszódott még halkan. Elment hát, többet nem jött vissza.
Rose az ajtónak dőlve rogyott le a földig, zokogva, közben a lánya nevét ismételgetve. Néhány nap múlva tisztábban tudott gondolkozni. A látogatóra visszaemlékezve csak annyira telt a szívéből, hogy nem az ő hibája volt. És, hogy képes lenne megbocsátani neki, ha megint látná. De Tim-et attól a naptól kezdve senki sem látta.


A kigyúrt, harmincas férfi a kertjében üldögélt, és a mellette heverő, üres sörös dobozokat gyarapította. A ház előtt, a kerítésen túl látott több szomszédot is elmenni. Rájuk köszönt, ők pedig megszokásból vissza. Nem igazán néztek rá jó szemmel a tárgyalás óta. Egyetlen barátja hátul van, a házban keres még piát. Azaz már nem. Visszajött, kezében két újabb karton sörrel. Nem ünnepeltek. Csak úgy iszogattak. Néha valamelyikük megszólalt, és pár mondatos beszélgetésbe kezdtek. De ez is ritka volt.
- És mihez kezdesz most? – kérdezte a barát.
- Honnan a faszból tudjam? Talán elköltözöm. – nézett szét. Magába szívta a vidék friss levegőjét. Még egyszer.
- Hova mennél?
- Városba. Nem tudom.
Nem is ez járt most a fejében. Arra gondolt, hogy felmentették. A nőre gondolt, aki a tárgyalás végén sírásban tört ki, az ítélethozatalkor. Arra, hogy az ügyvéd fellebbezni akart. Na és arra, amit látott. Jól látta, mi történt, bár ezt nem mondta el.

Látta a játszadozó kislányt, ahogy kijön az egyik kertes házból, az utcára, ahová vendégségbe mentek. Látta a pitbullját, amint felfigyelt az éppen megbotlott kislányra. Látta, amint a dög odaszalad, és több helyen harapja, és cibálja a gyereket. Hallotta a sikoltozást, jobban, mint a többi ember, akik odagyűltek, és a látványtól ledöbbenve pár másodpercig semmit nem tudtak csinálni. Igen. Ő is le volt döbbenve, de már látott hasonlót. Nem kavarta fel nagyon a dolog. A gyerek nem élte túl, túl sok helyen megcsonkolódott, és még a mentőben elvérzett. A kutya nem szaladt el, és nem támadt senki másra, csak vicsorgott. Végül a sintérek és a rendőrök közös megállapodása alapján lelőtték. A vizsgálatok kiderítették, hogy a kutyát rendszeresen éheztették, kínozták, és kutyaviadalokra járatták. Több állatot nem találtak a környéken, amik hasonló dolgokon mentek volna keresztül, és hosszú tárgyalás után felmentették őt bizonyíték hiányában. Habár a kutya az övé volt, végül tudta igazolni, hogy jó időre el volt utazva, és a rács ki lett rágva, azért kószált szabadon a kutya. Az ítélet pénzbírság lett, állatkínzásért.
- Hank. Hé, Hank! Figyelsz? – kérdezte barátja.
- Igen, csak elbambultam egy percre. Mi van?
- El van baszva ez az egész, nem?
- De. Minden el van baszva. Minden.
Azzal lehúzta a maradék sört, és egy újabb összenyomott dobozt hajított a kupac tetejére.

VÉGE!