Christin története 2.

Újabban egyre többször álmodott. Ezzel nem is lett volna baj, ha szépek lettek volna, de sokszor úgy ébredt föl, mintha valami (vagy valaki) meg akarná fojtani. Izzadva, kimerülten riadt fel – a héten már negyedik alkalommal.

- Mi van velem? – gondolkozni kezdett, hogy vajon melyik ügy viselhette meg így, de egyet sem talált. – Ez képtelenség! Lassan bevonulhatok egy idegosztályra – jegyezte meg mosolyogva.

Mivel egyébként sem tudott már aludni, felkelt és kiment a konyhába. Amíg fel nem forrt a teának szánt víz, bement a fürdőbe és megmosta az arcát, majd a tükörbe nézett. Világos kék szem, barna haj, szépen ívelt száj, de mégis újabban, mintha zaklatott lenne. Már a kollégái is felfigyeltek arra a néha tétova tekintetre, ami most farkasszemet nézett a tükörképével. Ő már tudta. Az apja közeledik. Érezte a zsigereiben, mint minden egyes alkalommal, ha az haza akart jönni. Sokszor még iskolában volt és már akkor tudta, Ő otthon van. És veri az anyját - ahogy azt már megszokták. Szegény anyám! - gondolta. - Vajon most mit csinálhat? Talán alszik, ha apa egy lebujban szórakozik. De ha nem, akkor...

- Ó, felforrt! - és már rohant is, örülve annak, hogy nem kell tovább gondolkozni a sokszor sötét múlton - ami azzá tette, ami most.

A tea kicsit égette a nyelvét, de Chris így szerette. Bekapcsolta a számítógépet, majd lehívta az e-mailt. Ha nem ült volna, bizonyára leesik a székről. Az apja egyik ügyvédje - egy bizonyos Mr. Pittsburg - írt.

"Kedves Christin!

Azért írok, mert figyelmeztetni akarom. Az apja nagy erőkkel keresteti - úgyhogy jobb, ha felkészül, hogy bármikor(!) megtalálhatja. Nagyon ideges, és bármire képes, hogy megtorolja a sérelmét - ugye érti, mire gondolok?

Mégegyszer, nagyon kérem - legyen óvatos. Annyit már tud, hogy nem ment ki az országból. Innentől pedig már csak napok kérdése.

Legyen nagyon óvatos.

Tisztelettel

Mr. Pittsburg"

Dermedten ült a székében. Egy gondolat járt folyton a fejében: beszélnie kell valakivel. Méghozzá most rögtön. Fogta a kocsikulcsát és kirohant az ajtón.


- Mi van?! Mi ilyen sürgős ... hajnali 4-kor?
- Beszélnünk kell, Daniel! Kérem! Nagy bajban vagyok.
Ezt látta is a szemeit meresztő főnök. Álmos volt, a haja kócosan meredt az ég felé, és elképzelni sem tudta, hogy mi lehet olyan egetverően fontos, ami miatt kirángatták az ágyából.
- Na, gyere be. Kérsz innivalót?
- Nem, kösz.
- Akkor dobd le magad valahova.

Chris óvatosan körülnézett és meglepte az az elegancia, ami ezt a lakást jellemezte. Nem is gondolta volna. A nappali kényelmeses és otthonosan volt berendezve, de ugyanakkor igen tágasnak is hatott. Kanapé, kandalló, dohányzóasztal, TV...

- Akkor mi is a te nagy problémád? - kérdezte kissé gúnyosan Forest.
- Kérlek, Dan, meg kell értened, hogy nem zavartalak volna, ha tényleg nem az életemről lenne szó.
- Na, kezdd el.
- Az apám. David Parker. Bizonyára hallottál már róla.
- Aaa ... nem, ezt ugye nem ... hát ... Ne, ez hihetetlen. Ő az apád. A Number One?
- Igen. A Nagy. - húzta el a száját a lány.
- Mi van vele?
- Megszöktem.
- Hogy mi? Hát nem azt mondtam, hogy...
- Amit mondtam, azt azért, mert kellett a munka. Nem akartam, hogy azért alkalmazz vagy ne alkalmazz, mert az apám olyan befolyásos. Érted, miért kínos ez nekem?
- Persze. Semmi gond. Csak mondd tovább.
- A gyerekkorom elég ... hmm ... félresikerült. Hogy is mondjam ... szóval utáltam apám; menekültem, ha láttam; anyámat és engem sokszor megvert, szegény anyát... nem elég, hogy csalta, de valamivel még zsarolta is. Erre még nem jöttem rá, hogy mi lehetett. - Ahogy a lány visszaesett a múltba a szemei a láthatatlan távolba meredtek, arcára kiült a nagyfokú kétségbeesés és kezeit esetlenül tördelni kezdte.

- A lényeg az, hogy mindkettőnkket uralt. Bármit tettünk Ő tudta. Egyszer például kölcsönkértem az egyik osztálytársamtól 2 dolcsit, hazamentem, apa meg addig vert, amíg csak el nem ájultam a fájdalomtól. Mondván, hogy egy Parker soha nem vesz fel kölcsönt. Anyának meg mindezt végig kellett néznie. - Szájából akaratlanul is utálkozva buggyantak ki a szavak... - Karácsony, születésnap, névnap soha nem volt. Néha hiányoltam, aztán hozzászoktam. De mindig vártam valami csodára...
- Aztán?
- Elküldött egy egyetemre, ahol jogot tanultam. Ott meg, amilyen szerencsés vagyok beleszerettem az egyik tanáromba.
- Hogy hívták?
- Jack Roberts.
- Még most is szereted? - Dan a lélezetét is visszafojtotva várta a választ, ami eléggé lelombozta.

- Igen, Dan. Ő volt az első ember, aki anélkül szeretett, hogy megkérdezte volna: a te apád az a híres ügyvéd? Kedves volt, okos, udvarias és a többi, és a többi... Te is tudod, hogy folytatódik az ilyen sztori. Soha nem mondtuk ki, de tudtuk: a mi szerelmünk nem lehetséges, az tönkre tenné mindkettőnk életét... Tudod, az apám. Ő még oda is elért. Persze később elmondtam neki, mi közöm van nekem Mr. Parker-hez, de megnyugtatott, nem akar kihasználni. És betartotta a szavát.
- Én meg soha nem tudtam elképzelni, hogy miért utasítod vissza sorra férfiak közeledéseit! - mindketten nevettek.

- Aztán pedig már ismered a sztorit. Eljöttem Los Angelesbe, hogy új életet kezdhessek, de ahogy most állnak a dolgok ez nem fog sikerülni.
- Hogyhogy?
- Írt apám egyik ügyvédje. John volt az egyetlen, akiben bíztam az ügyvédek közül. Megadtam neki az e-mail címem és ő megigérte, hogy ha apám keresne, majd ír. Hát írt. Annyit már tud apa, hogy nem vagyok külföldön. Innentől kezdve pedig már nem nehéz megtalálnia.
- És én hogy segíthetek?
- Nem tudom. Csak muszáj volt elmondanom valakinek, hogy ég a valagam. Ne haragudj, hogy rád zúdítok mindent, de te egyrészt a barátom vagy, másrészt meg a főnököm. Úgyhogy azt kérem, hogy kevésbé fontos ügyeket adj, nem akarom felhívni magamra a figyelmet. Ugye megérted?
- Hát persze. Majd utánanézünk a dolgoknak, ok? Ne izgulj...
- Csak ezt ne mondd! - a férfi arcát látva visszakozni kezdett - Jaj, bocs ne haragudj, nem akartalak leordítani. Csak ismerem az apám. Tönkreteszi a karrierem, ha megtalál.

Egy ideig még beszélgettek, majd - mivel már kora reggel volt - Chris búcsúzkodni kényszerült.
- Akkor én megyek is. Ó, és még valami, amit ne felejts el: soha, de soha nem próbálj meg védeni előtte! Megértetted? Téged is tönkretesz, úgyhogy jól vigyázz. És köszi a beszélgetést.
- Szívesen. Viszlát!
- Szia.


Chris míg hazafelé hajtott ráébredt arra, hogy egyáltalán nem könnyebbült meg. Valami balsejtelem nem engedte, hogy lazítson. Tudta, hogy közeleg az óra, mikor apja eljön érte...

Márpedig annál rosszabbat elképzelni sem tudott.