Történetek

Minden elkezdődik és véget ér valahol. Az én életem akkor kezdődött el. Közöltem Vele, hogy nem szeretném tovább folytatni. Ő mosolygott. Nekem fájt, mégis cinikus voltam. Kis szikrák futottak az agyamban, a szívem felé indultak el. Végigvágtattak a torkomon, úgy, hogy a lehető legjobban fájjon, mégis a leggonoszabb pillantás üljön ki az arcomra...

A fiú megbabonázva állt, s az utolsó zsebében maradt mécsest meggyújtotta s a sírkő elé helyezte, az elhunyt lány képe alá, majd leült a sír melletti padra és elgondolkodott.
Vajon mi történhetett ezzel a lánnyal? Fiatal volt és gyönyörű… Sugárzik arcáról a jóság… Miért kellett meghalnia? Miért pont ő? ...

Mindketten álltak, mozdulatlanul. Féltek, a pillanat szertefoszlik és az édes vágy helyébe a jól ismert kínzó gyötrelem lép. Örültek, mosolyogtak, elvégre biztosak voltak magukban – végre révbe értek. Nincs mitől félni – Ő itt van. Ez így van rendjén...

Tompa puffanás hangzott a hátuk mögött, és mikor már kissé ijedten odapillantottak, egy talpig feketébe öltözött lényt láttak maguk előtt felegyenesedni. A fejét beborító fekete álarc mögül veszélyesen izzó szempár meredt rájuk. Teljesen fegyvertelennek látszott. Egyetlen furcsaság az egész alkarját védő két csuklópántszerű tárgy, melyeken három-három kiálló, hátrafele görbülő hegyes karomszerű képződmény látszódott...

A gonosz banya (Jancsi és Juliska; Csipkerózsika) és az ordasfarkas (Piroska és a farkas) mostanában kevésbé tud örülni filmes sikereinek. Pedig a fizetés jó, van tehetségük - nagyszerűen játszanak -, és élvezik, ha szerepelhetnek. Csak a külső... az bizony szomorú dolog...

Már épp indultam volna, amikor a hátulról egy zaj ütötte meg a fülemet. Mintha egy súlyos lépés alatt elroppant volna egy kukoricaszár. Túlságosan súlyos volt ahhoz, hogy egy állattól származzon. Volt valaki a kukoricásban. Megpördültem és elcsigázott szemeimet a suhogó sötétségre szegeztem. Semmi nem mozdult. Szívem majd kiugrott a helyéről...

Most is, ahogy a lány mögé lépett, kezét lassan végighúzta a hátán, nyakszirtjétől a derekáig. A fogoly teste ösztönösen ívbe feszült, így próbálva elkerülni az érintését. Nem léphetett arrébb, annak beláthatatlan következményei lettek volna. A férfi pontosan tudatában volt eme aprócska lépéselőnyének, vagyis annak, hogy a lány tartott a haragjától, és ez az érzés erősebb volt minden ellenszenvnél...

Éreztem a hideg fémet, melynek vége a bőrömet hűtötte. Nem kés volt... pisztoly...
- Mit...mit akarsz azzal? - hangom már annyira reszketett, hogy beszélni alig tudtam.
- Áh semmit, ne izgulj... – közömbösködött és erősen hozzányomta hasamhoz a fegyvert.
- Szabad választásod van... – kezdte - Vagy az enyém leszel, vagy senkié...

Az éjszaka minden kívül őrködő munkást legyilkolta könnyedén az ismeretlen csapat, akik végig a limuzinban ültek.
Az fekete ajtóablak leemelkedett, és egy kis valami repült ki rajta a bejárati ajtó felé. Hirtelen a gránát fölrobbant. Az események felgyorsultak. A jármű mindegyik ajtajából tódultak ki a zsoldosok...

- Tudd meg, előbb látlak halva, mint más karjaiban!
A hideg rémület végig futott a testemen, de erőt véve magamon ellöktem Nathaniel-t, s kirohantam a szobából. Úgy becsaptam magam után az ajtót, hogy valósággal megremegtek a falak. Hátrálni kezdtem, mint aki fél az ajtótól, s szinte ziháltam idegességemben...