Fáj már a boldogság (3.részecske)

Fáj már a boldogság (3. részecske)

„A küldetés” 2012. augusztus 7.
A sötétség leple már 2 órája uralta Bostont és környékét…

A bostoni elmegyógyintézet épülete előtt megállt egy 7 méteres limuzin. Az őr unottan nézett rá a járműre. -Hmm…ez meg a mi a faszra vár?- gondolta magában. Újra ellazította nyakizmait és lenézett a betonra meg a ruhájára. Ekkor meglátta azt, amitől rettegett. Azt, amivel mindig lealacsonyodott a többi osztálytársától. Félt a piros fénytől. És ez olyannyira idegesítő volt számára, hogy már egyszer meg akarta ölni magát. Ilyen volt Goerge Welter.
S most ettől a fénytől nem idegesedett fel. Nem tudott már felidegesedni. Mert fejbe lőtte egy gazember, akit zsoldosnak is neveznek. És hát hogy tudom, hogy fejbe lőtték? Hát ez elgondolkodtató lehet…

Az éjszaka minden kívül őrködő munkást legyilkolta könnyedén az ismeretlen csapat, akik végig a limuzinban ültek.
Az fekete ajtóablak leemelkedett, és egy kis valami repült ki rajta a bejárati ajtó felé. Hirtelen a gránát fölrobbant. Az események felgyorsultak. A jármű mindegyik ajtajából tódultak ki a zsoldosok.

John Gargento még csak pár perce mondta el magában a vészjósló vizióját, amit oly tisztán látott zavaros agyában. Sokszor látott már ilyen víziót és mindig a végén belenyomta a fejét a párnába, de ez más volt… Ez olyan erősségű vízió lehetett,hogy nem látta a végét
Megnyugodott fejjel vette le fejéről ismét a pánát és visszafeküdt ágyára. Mostmár el is vigyorodott.-„Hehe úgyse engednek innen ki soha, de regalább így nem sokáig unatkoztam!”-gondolta. Elkezdett fütyörészett . Hirtelen egy halk robbanást hallott meg. Felpattant ágyáról és nekitámaszkodott az ajtónak, hogy jobban hallja a furcsaságot. Nem képzelődött. Valóban megtörtént a régenvárt dolog,amire már nagyon régen vágyott.
- Iggeeen!- órdította A szoba visszhangzott erős hangjától
- Kuss legyen, Gargento!- Válaszolta a kétméteres, nagyhangú őr, aki az ajtójánál üldögélt. De most idegesen felállva rezgett a félelemtől. Kezében az AK44-es fegyver.- Ez bizonyára csak üzemzava…-Itt abbahagyta. John csak elvigyorodott, hiszen tudta mit jelent ez. Azt, hogy az idegesítő őr, aki 2 évig szemétkedett vele hülye beszédével, most szépen kinyúvadt.
Így is történt. Szépen, a vérében fuldokolva összeesett. És így vége lett Derren Castar-nak.


Meghallatszódott a kulcs-csörgés. Csörgések a zárban. A fémajtó nyikorogva kinyílt. Az ajtó kinyitása felkapart némi port. Így nem látta meg John a megmentője arcát. De a porfelhőn átlépett az őr és meglátta. Egy idegen férfi volt. Kommandós ruhában. John meglepődött egy kicsit. „Ezeket küldték volna megmentésemre?”- gondolta magában.

A kommandós felemelte fegyverét. John-ban „megfagyott a vér”. ”Uramisten! Ez le akar lőni!”- mondta csöndesen.
És a kommandó-fegyver megszólalt. Néhány kiáltás és John Gargento élete véget ért. 20 másodpercig volt aktiválva a lőszer kiadagolása. A kommandós cafatokká lőtte célpontját.

Kifújta magát és ránézett John megmaradt szemgolyójára. Elővette rádiókészülékét és elkezdte mondani a hírét.

- A küldetés teljesítve. Visszatérek a bázisra.- mondta hangosan. Szeme végig John megmaradt szemét figyelte.
- Rendben tizedes. Jó munkát végzett. Visszatérhet.- A katona még egyszer kifújta magát és kisétált a véres folyosón. Szomorúan nézett a sok áldozatra, melyet ő és kint, a rá váró bajtársai öltek meg. És csak most mondom el, hogy ez az épület, vagyis elmegyógyintézet csak álca volt. Igaziból egy megerősített épület volt, mely egy ember életét védte. Ő most halt meg ezekben a véres percekben…


Valahol az Antarktiszon egy kicsi fúróbázisban a műszerek remegni kezdtek. Amitől az emberiség eddig folyamatosan rettegett, most eljött…
„Az általunk ismert világ a végéhez közelít”