Történetek

Ez a történet egy Evangeline nevű lányról szól, akinek nem éppen szokványos az élete. Egy nyaraláson változott meg minden. Elvesztette az anyát, és ő sem olyan többé, mint amilyen régen. Ha kíváncsi vagy mi történt vele, akkor, hajrá olvasd el...

- Angel, a hátad mögött! - kiáltott Buffy.
Angel hátrafordult és egy gyors mozdulattal, pontosan támadója szívébe döfött egy karót. A vámpír felordított és azonnal porrá lett...

- Évszázadokkal ezelőtt, a katasztrófát követően eljött erre a kontinensre, összegyűjtötte az elvadult népeket és megalkotta Cherubiont.
- A bolygón Cherubion az egyetlen kontinens, ahol emberek élnek.
- Kevanaar isteni erejével megtörte a nyugati mágusok hatalmát, és maga mellé állította a letűnt kultúra maradványaiból táplálkozó technokatákat a messzi keleten...

Viszketni kezdett a füle. Elkezdte vakarni. Elállt a viszketés. Visszatette a „ravaszra”
A gépek csak nézték tovább. Furcsállta, hogy még nem ölték meg. Valami lefolyt a nyakán. Odakapott. Vér! Megfogta a fülét. Nem érezte, csak egy sebet érzett a füle helyén, amiből ömlött a vér. Kitört belőle a sírás. A gépekből ekkor indák jöttek ki. Felé csaptak...

Egyszer volt, hol nem volt, míg be nem vágták a zaciba, volt egyszer egy üveghegy. A kurtafarkú malacot addigra megsütötték az amazonok, mert mint a neve is mutatja, nem rendelkezett a nőket kielégítő méretekkel, és az óperenciás tenger is kiszáradt, miután a halak meghaltak a románok ciánszennyezésétől. Ennek ez üveghegynek a belsejében volt egy üvegváros, üvegváros közepén üvegpalota, üvegpalotában üvegkirály, testében aranyérrel...

Tudtok úszni? Ajánlatos, ugyanis az Óperenciás tengeren is túlra meggyünk. Nyugi, nem kell vízum, csak úszni kell. Aki útközben megfullad, az nem jöhet velünk az üvegvisszaváltóba, ahol szép kis summát fogunk összeszedni, miután elhordtuk az üveghegyet. De az nem is fontos, mert most mesélni fogok...

Laus soha nem látott ennyi elszántságot Soulnessben. A fiú majd felrobbant az akarattól, és szinte megrohamozták a Moila lakásában kialakított csöppnyi kis stúdiót. Az ugyan kérdéses volt hogy ki vállalja fel az énekes szerepét, de némi unszolás és egy kis ragasztó segítségével sikerült Soulnesst és a mikrofont elválaszthatatlan társsá avatni. Megállás nélkül gyakoroltak, Soulness, ha egy kicsit is lankadt a csapat kedve valami hülyeséggel mindig felpörgette a társaságot...

A Hold, mikor csillagokkal kisérve feljön az égre, mikor szabadon engedi a képzeletet, a kusza, varázsos világot, finoman felsóhajt. Fájdalmasan ringatja magát a tavon, mi ezer karátra szabdalja ezüst fényét, tékozlón szórva szerteszét. Boldogan mutatja sápatag arcát a kevesek felé. Azon kevesek felé, akik őt keresik, őt szeretik. Szelíd öröm...

Este felé furcsa, halk sípolásra ébredt. Ő ezt úgy hívta: a csend hangja. Ha nagyon csend volt, egy idő után mindig ezt hallotta. Érdekes volt, hogy most erre a hangra ébredt fel, hiszen ez nem is valódi hang, hanem valami, ami talán csak az ő fejében van...

A nap már régen lement a házak mögött. A sötét utcákat megvilágítják a házakból kiszűrődő fények. A kihalt utcán csak valaki siet, összehúzott kabáttal. Egy lány, aki egy levelet szorongat jéghideg kezében. Hátát egy hatalmas hátizsák díszeleg, zsebeiben egy vonatjegy, ki tudja hová, csak el a városból...