Evangeline Von Richter

1. Így kezdődött.

Ez a történet egy Evangeline nevű lányról szól, akinek nem éppen szokványos az élete. Egy nyaraláson változott meg minden. Elvesztette az anyát, és ő sem olyan többé, mint amilyen régen. Ha kíváncsi vagy mi történt vele, akkor, hajrá olvasd el. És ha végeztél, akkor légyszi írj kritikát. Nem kell sok, kicsivel is beérem, de legalább egy -"Jó-t", vagy egy " Rossz-at" írjál. A történetet folytatom, de csak akkor, ha kapok kritikát. Előre is köszönöm.

Egy újabb csodás nap kezdődik, és mint mindegyiket ezt is nagyon várom. Na igen, ezt is mondhatnám, de akkor nagyot hazudnék. Iszonyat nagyot. Mert nem várom ezt a napot sem, és közlöm, hogy utálom azt a nagy fényes korongot, ott az égen, és azt, ha világos van. Ki nem állhatom. A sötétség az én világom, azt szeretem, az, az igazi.

De most itt ülök, én Evangeline Von Richter a kúriám hatalmas konyhájában, az a rohadt nap besüt az ablakokon, és a teámat iszogatom. Közlöm, hogy a kávét, ki nem állhatom. Keserű, és mindig rosszul leszek tőle. Nem tudom, hogy egyesek hogy tudják meginni, ezt a lötyit. Apám, Desmond Von Richter velem szemben, ül, olvassa az aznapi újságot, és a pirítósát eszi. Ő egész jó fej, néha nagyon bírom, és segít, ha kel, bár ez ritka eset, hogy megkérem rá. Általában jól el vagyunk, ő nem avatkozik az én dolgaimba, és én sem övébe. Az anyám, hát igen ő nincs velünk. Meghalt, és nem egy szép emlék, ahogyan történt. Ez egy borzalmas, de izgis történet, ja és egy kicsit hosszú is. Na de megpróbálom tömören elregélni.

Két évvel ezelőtt elmentünk nyaralni a hawaii szigetekre. Ja igen nem említettem még hogy, minden év nyarán elmegyünk valami egzotikus helyre, 1 hónapra? Jó mi? Én nagyon bírom. Szóval egyik este kiszöktem a szállodából, és lementem a tengerpartra, ahol szerencsére senki sem mászkál. Bár ez nem csoda mivel hajnali 3 óra volt. Ilyenkor minden józan ember alszik a puha ágyikójában. De kimondta, hogy én józan eszű lány vagyok? Na ez az, senki. Így hát leültem a homokba, hátra dőltem, és a teliholdat néztem. Egyszer csak ott termett anyám, nem szólt semmit, csak leült és ő is az eget bámulta. Sokszor ültünk csak így, egymás mellett szótlanul. Majd hittelen megjelent egy leopárd. Igen, egy nagy büdös leopárd. Most kérdezhetnétek, hogy került oda a hawaii szigetekre egy vadmacska, de majd mindjárt rájöttök. Először csak figyelt minket, mi meg a meglepetéstől meg sem bírtunk mozdulni csak ott ültünk. Ekkor ráugrott anyámra, és széttépte. Ezt most nem részletezném, mert nem volt egy szép látvány. Aztán én következtem, rám vetette magát, de csak megkarmolni tudott, a karomon, mert megzavarta valaki. Nem tudom ki volt, csak, azt hogy megmentette, az én drágalátos életemet. Így csak egy hosszú karmolás nyom virított a karomon, aminek nyomait még a mai napig viselem. Ettől kezdve minden megváltozott az életemben, vége lett a nyugis napjaimnak. Mert az a vadállat nem egy szokványos leopárd volt. Hanem egy VÉRLEOPÁRD, és ezt most csupa nagybetűvel. Így került a szigetekre egy vadmacska. Hát igen én is az, lettem. Egy leopárd ember vagyok. Na ez az én kis történetem. Mondtam, hogy izgi lesz.

Mondhatnátok, hogy furcsa, hogy csak így beszélek róla, hogy nem bőgöm el magam, hogy anyám meghalt, hogy csak így fél várról beszélek erről az egészről. De tudjátok, az hogy vérleopárd vagyok, megváltoztatott. Keményebb lettem, sokkal keményebb, megedzet, testileg és lelkileg is. Szóval, nem vagyok az a szokványos liba, mint a korombeli csajok. Akik mindenért sírnak, és nyafognak. Én már hozzá szoktam ehhez az élethez. Havonta egyszer bezárkózom a pincébe, és ott vészelem át az átváltozást. Így senki nem zavar meg, és én sem tudok senkit széttépni. Na jó kivéve a hülye patkányokat, akik a pincében laknak. Mert ha előbújnak, akkor általában nem élik túl a találkozást velem. De amint visszaváltozom, összeszedem őket, és eltemetem a mellettünk lévő kis erdőben a tetemeket. Apám is elfogadta már, hogy mi vagyok. Beletörődött, hisz nem tud mit tenni ellene, örül hogy legalább túléltem.

18 éves vagyok, vérleopárd, és egy ősi, gazdag, nemesi család sarja -aminek nem mondom, néha van jó oldala is. Mire vágyhat még egy lány? Mondjuk egy normális élete. Családra. Ja és egy srácra, akivel eljárhat moziba, vagy vacsorázni. Na de ezeket már elbuktam. Bár a srác még összejöhet, bár kételkedem hogy minden pasinak az, az álma hogy egy ilyen lány, mint én, legyen a barátnője. Na de hogy is tartják? A remény hal meg utoljára? Na én bízom benne, hogy ez igaz. Mert nagyon reménykedem.