Történetek

- Szóval, bővebben. A földönkívüliek küldtek egy üzenetet, amit mi megfejtettünk. Az állt benne, hogy el akarnak látogatni hozzánk. Azt sajnos nem tudjuk, hogy békés szándékkal jönnek-e. Azt viszont igen, hogy ezt a bázist a világ megvédésére hoztuk létre, és még négyet a világ négy táján. A feladata mindössze annyi lesz, hogy egy gombot kell megnyomnia. Ha elfelejti, vagy nem ér oda időben, a világ öt kontinensén megindul egy önmegsemmisítő láncreakció, ami egy halálos vírust szabadít...

Álmomban a száradó fű közt fekszem, hallom finom zizegését, ahogy a hűvös őszi szél fújja, látom vízhez hasonló hullámzását.

Álmomban látom a testemről felszáradó vízcseppeket, és látom apró hófelhővé rendeződni őket, majd semmivé válni a magas légben.

Álmomban hullok az alászálló hóval, táncolok a könnyed, díszes pelyhekkel...

Beszélgetünk, elmondtam neki, hogy a fiú, akivel látott szombat este elhagyott, és látta rajtam, hogy igazán bánom. Mikor kibeszélgettük magunkat, felhozódtak a régi emlékek, és ahogy beszélgetünk a múltról, rájöttem, hogy én most is szeretném elölről kezdeni a dolgot. De ezt én nem mertem neki mondani, mivel féltem a visszautasítástól. A beszélgetés akarva akaratlanul elérkezet egy olyan ponthoz, ahol mind a ketten tudtuk, mire gondol a másik...

Az ajtó egyenesen a konyhába vezetett, ahol a mosogató fiú, éppen az előbb borított ki, egy tányér levest a földre, és még nem volt módja feltörölni. A szakács a túloldali asztalnál, egy adag velőrózsával volt elfoglalva, amikor hirtelen, meghallotta az ajtó felől, azt a félelmetes, hörgő, éles torokhangot, és rémülten hátrafordult...

Ment is minden, mint a karikacsapás. Tényleg nem számítottak ránk, és tíz perccel a kezdés után már bent voltunk, a foglyokat bezártuk és elkezdtük az anyagok felpakolását. Ekkor csesződtek el a dolgok véglegesen. A levegő megremegett, és ahol eddig csak a puszta volt, most három céges csapat vette körül a bázist. Az egész bázis csak csali volt és tudták, hogy rá fogunk harapni...

Szerintem valaki odafent nagyon összeveszhetett régen halott nagyanyámmal, mert folyamatosan rám járt a rúd. Vagy valami ellophatatlan erődítményt mutattak, vagy olyan helyen parkolt az ipse, hogy esélyem se volt, egyszer meg amikor odaléptem az ajtóhoz, akkor láttam, hogy a kocsi fél eleje le van bontva, szinte kilóg a motor belőle. Én meg kifogástalan autóra kaptam megbízást...

Thomassal és főképpen, hogy mondjam meg neki, hogy egyáltalán nem szimpi…
A gondolataim ide-oda ugráltak és akkor megjelent Grapen Benjamin, égszép színű szemével, izmos testével és a csúcsszupi bőrdzsekijében. Azt hittem ott olvadok el… és őőő… pont őőő… keresztül nézett rajtam…

- És pontosan miért is követik magát? - kérdezte végül.
- Mert a Central Parkban álló tölgyön is segítettem. Ők meg meglátták és hát egy ilyen "szenzációt" nem lehet kihagyni... De maguk ezt úgysem értik...
- Ó már hogyne értenénk. Ha valaki, akkor mi nagyra tudjuk értékelni az ön képességét. - válaszolta a napszemüveges férfi, és hátradőlt a nyúzott ülésen. Linda nem értette, miért mondta ezt a férfi...

Így történt meg, hogy Fibi végül mozdonyvezető lett, meg önkéntes tűzoltó, mert gyenge tüdeje miatt nem vették fel hivatásosnak. Apja végül beletörődött a fia sorsába, főként azután, hogy elment Fibivel egy-egy útra, és együtt nézték, ahogy a sínek a távolban összeérnek, ahogy az utasokat várja a család a peronon, és összeölelkeznek...

Hát véget ért és elkezdődött! Már nem tudtam, hogy milyen nap van, csak az órámat bámultam, ami 18 óra 18 percet mutatott. Az ég szikrázó kék volt, a nap is melegen sütött. A kék mélységet hirtelen több száz fehér csík hálózta be, miközben halk, ütemes mormogás töltötte be a teret. Emberek millióinak tekintete szegeződött a magasba...