A szerelem rémálom...

Azon a rendkívül, fagyos, hideg… vacak télen kezdődött az egész. Thomas - aki nekem egyáltalán nem jött be, mivel ósdi nagy kerek szemüvege volt és mögüle nagy kerek szemek figyeltek-beszélgettünk.
- Hallod mondanom kell valamit… - kezdte Thomas-ööö… szóval, hogy nekem te tetszel és… JÁRNÁL VELEM? - és kissé megszeppenve észrevette, hogy sikerült úgy rámijesztenie, hogy lesüllyedtem a pad alá. Szerintem nagyon zavarban volt, mert miközben bámult, Mrs. Stalnatz a kémia tanárnő feltett neki egy kérdést.
- Mr. Reegen! Mondja, meg nekem mit nevezünk oxidációnak!
- Hááát… öö… nem is tudom…
- Rendben Reegen, tanítás után találkozunk!
Aztán meg sem szólaltunk. Egész szünetben felváltva azon gondolkoztam, mi lehet

Thomassal és főképpen, hogy mondjam meg neki, hogy egyáltalán nem szimpi…
A gondolataim ide-oda ugráltak és akkor megjelent Grapen Benjamin, égszép színű szemével, izmos testével és a csúcsszupi bőrdzsekijében. Azt hittem ott olvadok el… és őőő… pont őőő… keresztül nézett rajtam… Mire észbe kaptam már az órám elkezdődött és pechemre éppen Thomas mellé voltam beosztva. Szóval túlestem rajta. Belaharaptam a szám szélébe és elmondtam neki mit érzek. Szinte látszott rajta, hogy bármelyik pillanatban elsírja magát, mi több, elordibálja magát… de nem!!! Thomas egy szót nem szólt, csak ült és nézett maga elé. Majd egy kis idő után megszólalt:
-És megtudhatom, hogy miért? Vagy kitaláljam? Tudom ám, hogy nem buksz az olyan stréberekre, mint én…
Ekkor Mr. Pentom felfigyelt és rászólt Thomra, hogy ne beszélgessen, de őt már nem érdekelte, egyszerűen megállás nélkül, kifordulva magából mondta a magáét és meg nem ált míg szembesített az összes „rossz” tulajdonságommal. Valahogy így:
- De, ezt nem gondoltam, te kis menőmanó, akit csak az ilyen izompacsirta, hóhányó, kis hagynemondjam kik érdekelnek..leírtad magad előttem, te ki számító tyúk, nem is tudom, hogy szerethettelek!!!
- De, de Thomas, ugyan mit tettem én ellened??!! Egyáltalán kimondta, hogy nekem te bejössz? Ugyan már ne nevetess, egy ilyen…ilyen..
- Be se fejezd, nem érdekel…

És akkor kicsöngettek. Az 1-es, amit órai munkára kaptam nem is érdekelt. Lélegzetvisszafojtva kiindultam a teremből… haza… el ebből az ócska „suli”-nak nevezett világból… el innen, ahol nem ismert a barát szó, ahol senki sem egyenrangú, ahol egyre több a kalamajka…