Történetek

Az üvegállványra helyezett kis magocska lassan felemelkedett a levegőben, majd megállt egy ponton, és lebegni kezdett. Körülbelül fél percig a levegőben maradt, majd elkezdett nőni, a tér minden irányába. Mint egy lufi, amit fújnak. Egészen szabályos labdaalakot vett föl ez a most már fekete „dolog”, és egy körülbelül fél méter átmérőjű gömbbé vált. Itt megállt a növekedésben. Ahogy megállt – és persze továbbra is lebegett -, még 1 percig körülbelül így maradt, majd zsugorodásba kezdett......

Shannon sóhajtva megadta magát a sorsnak és lehunyta a szemét. Érezte, ahogy a lágy, puhatolózó ajak birtokba veszi az övét. Lassú, édes kínzás volt ez.
Maga sem tudta mikor indult felfedezőútra a keze a férfi hátán, mikor túrt bele selymes, erős szálú hajába, hogy még közelebb húzza magához. A nevét suttogta követelőzve és egyre többet akart. Egyre többet, mint akkor azon a nyáron...

Egy, ha van eszed, beszervezed Siriust és Remust, kettő, csak addig kell egyedül csinálnod, míg ekkora por van. Utána már segítek – mondta Lily, majd megsimogatta, már igencsak kigömbölyödő pocakját. Már a hatodik hónapban volt, mivel a tavasz eljött, és az április is. A két terhes nő egészen február végéig, orvosi engedéllyel, dolgozott, Mordon legnagyobb örömére. Azután Tea végleg eltiltotta őket a munkától...

Újból rám néz, és mosolyog. Most először. Sosem láttam még őt mosolyogni. Nem egy boldog ember, rossz családi körülmények közt nőtt fel és nem is egy olyan, aki bármilyen érzelmét is kivetíti a világnak. De most nevet, és mosolyog rám. Szeretem őt, és ő is szeret engem. Nagyon rég nem érezte már ő ezt. Őt nem szerette senki, nem számított az eddigi életében csak a pénz és az érdekek. A legszebb nyár, legszebb és legrövidebb éjszakája volt a mai. A mi búcsú éjszakánk. Ma vége. Mindennek....

- Mi történik velünk, uram? Mi ez az egész? - mondta elfúló hangon.
- Nem tudom pontosan kisasszony, de ne féljen, én vigyázok önre. - feleltem, és igyekeztem hangomra határozott hangszínt erőltetni, hitem szerint sikerrel, mivel Janet kissé megnyugodni látszott. Úgy gondoltam, az lesz a legjobb, ha beszélek hozzá, és tudatom vele, amit eddig megfigyeltem.
- Úgy tűnik, valami különös oknál fogva, egyre rövidülő időközönként kiesünk az időből. Vagy a többi utas számára áll meg...

Magányos- volt az első gondolata. Körbenézett. A nappalit egy fekete bőrkanapé uralta, előtte üvegasztal állt, azon pedig hegyikristályszobor pegazust formázva, mellette kulcscsomó hanyagul ledobva. Az ágy mögött hatalmas könyvespolc húzódott. Vele szemben tévé és hifitorony, mellettük virágálványon minipálma. Ahogy közelebb lépett lába belesüppedt a puha hófehér szőnyegbe...

- Fú, még jó, hogy időben ébredtem különben..., mit akartál tenni? - még mindig a hátam mögött állt.
Nagy nehezen én is szóhoz jutottam:
- Semmi..., semmit – mentegetőztem - csak egy kis friss levegőt akartam szívni, semmi rosszat nem akartam tenni, különben is túl gyáva lennék az.... arra, hogy netalán kiugorjak - még mindig úgy álltunk...

Most pedig itt áll, kezében egy késsel, melyre a vörös vér már rászáradt. Arcáról semmiféle érzelmet nem lehetett leolvasni. Csak szemében csillantak meg a téboly első jelei. Vissza akarta idézni az elmúlt egy napot, de az agya, mintha valami falat épített volna köré. Próbált visszagondolni, mi is történt az elmúlt két napban, de nem sokra jutott. Mikor becsukta a szemeit, halvány emlékképek villantak fel előtte, de többre nem futotta...

Ránézett a nőre, aki láthatóan kellemetlenül érezte magát, talán a tétlenségtől, de inkább remélte, hogy miatta. Persze jó értelemben. Szerette volna hinni, hogy a lányban is megmagyarázhatatlan érzések kavarognak, azt, hogy ő is érzi ezt a megfoghatatlan, de igenis valóságos szikrát. Nem tudja a nevét - döbbent rá hirtelen...

Miután Velence kiharcolta függetlenségét és a visegrádi békében elfogadták független királyságnak, a király, és mögötte a tanács, hozzáláthatott a belügyek tisztázásába. Itália az idő tájt a bűnözés melegágya volt. Ezért a félsziget vezetői együttesen hoztak létre egy egységes törvénykönyvet. Ám a törvények itt már nem segítettek. Így hát IV. Hugo király megépítette az Undeverde szigetet egy az Adria fenekéből kimagasló hátságra...