Az elveszett emlékek

" Az emlékek formáznak meg minket. Az emlékek által lettünk olyanok, amilyenek vagyunk. Emlékek nélkül senkik vagyunk."

"Minden elmúlik, mint az álom Elröpül, mint a vándormadár, Csak az emlék marad meg a szívben, Halványan, mint a holdsugár."

1.

Sora, a 17 éves fiú álmos szemei kinyíltak. Egy réten volt, körötte hegyek, erdők. A fű zöldellett. A fiú felkelt, körbenézett, majd megszólalt:
- Hol vagyok? És egyáltalán mit keresek én itt?
Sora körülbelül 175 cm magas volt. Lábán fehér Nike cipő volt. Rövid, kék nadrágot viselt. Felül piros pólót hordott.
Soea barna haját a szél erősen fújta. Feje mellett elszállt egy zöld falevél.
- Nem emlékszem semmire. - mondta zavarodottan.
A legény elindult gyalog az erdő felé...


2.

Két fehér csuklyás alak beszélgetett:
- Megvannak? - kérdezte az egyik mély hangon.
- Persze, uram. Hamarosan elkezdődhet a terv "A" része.
- Remek, hamarosan minden úgy lesz, ahogy terveztük...


3.

Marktown. Egy város, ahol a kereskedelem virágzik. Itt élt Voda, aki nem nagyon emlékezett semmire. Két hete került a városba. Pont ekkor vesztették el az emberek a memóriájukat. Voda beilleszkedett, majd az egyik leghíresebb kereskedő lett. Ám egy nap megelégelte, hogy semmire sem emlékszik.
- Miért nem jut eszembe semmi? - kérdezte Voda egyik kereskedőtársát, Ralphot.
- Fogalmam sincs. - mondta bánatosan. - Énse emlékszem semmire.
- Választ kell találni arra a kérdésre, hogy miért nem emlékszik itt senki semmire! - kiáltott Voda. - És a választ az az ismeretlen eredetű torony fogja megadni. - mutatott a távolban lévő fekete toronyra.
- Megeshet... - jegyezte meg Ralph.
- Holnap útra kelek! Nem tartasz velem? - kérdezte.
- Kösz, ezt inkább kihagynám. Lehet, hogy jobb is, hogy nem emlékszünk semmire, meg aztán kitudja milyen veszély leselkedik ránk az úton. Most viszont mennem kell, vár az asszony. Viszlát és jó utat!
- Viszlát! - mondta, majd elindult ő is haza.


4.

Sora az erdőben bandukolt. Egy kitaposott ösvényt követett. Mikor kiért az erdőből, egy kis tanyasi házhoz ért. Nem élt itt már rég senki. Sora belépet a házba, ám ekkor a fejéhez kapott, majd hirtelen elájult.


5.

"- Te hazug!
- Sora, gyere, mutatok valamit, de el ne mond senkinek!
- Örökké barátok! - kiáltották mind a 11-en.
- NEEEEEEEEE! - kiáltotta Sora, miközben a szakadék felé nyújtotta kezét, hogy elkapja a barátját."


6.

Voda reggel korán útnak indult. Minnél hamarabb választ akart kapni a kérdések kérdésére: - Miért nem emlékszik senki semmire?
Voda a hegy tetejére tartott, amior is megjelent 3 vörös szemű Gyűlölködő. Voda elővette kardját, majd megszólalt:
- Három egy ellen? Akkor ezekszerint előnyben vagyok. - mondta, majd lekaszabolta a 3 Gyűlölködőt. Miután megölte őket, a testükből fejár lángcsóva csapódott ki a levegőbe.
- Ez meg mi volt? - kérdezte megdöbbenve, majd hosszas nézés után továbbment.


7.

Sora nagy nehezen magához tért.
- E-e-ezek az én e-e-emlékeim. - mondta zavarodottan.
Miután felkellt, észrevette az azstal mögött álló Gyülölködőt. Sora előkapta kardját, majd gyorsan elintézte. A szörnyből kicsapódott egy fehér szikra.
- Ez meg mi volt? - kérdezte.
Kiment a házból, majd megpillantott egy óriás tornyot, majd afelé vette az utat.


8.

Voda egy sűrű erdőbe ért. Ez volt az Átok Erdő. Itt összefutott Raikuval. Raiku volt az erdő ura.
- Állj! Ki vagy? - kérdezte mérgesen Raiku.
- Üdvözlet! A nevem Voda. A toronyba megyek, de sietnem kell, szóval mennem kell. - mondta, ám ekkor megállította Raiku.
- Állj! Nem mész te sehova! Sajnálom, de el kell, hogy pusztítsalak!
- Rendben, de nem lesz könnyű dolgod! - kiáltott Voda, majd elkezdődött a harc.
Raiku baltával indított támadást Voda ellen. Voda ügyesen hárított. Ekkor Voda a kardjával ketté akarta vágni Raikut, de ő gyorsan arrébb ugrott...


9.

A fehér köppenyes fickó egy gömböt nézett.
- Hmmmm, kezd szép lassan mindene visszaemlékezni. Ez veszélyes lehet.
Ekkor belépett egy kék csuklyás fickó.
- Axel! Az A.M.G.-be* kezd gyűlni a Gyűlölködőkből kiáramló fehér láng.
- Nagyszerű, eddig minden a terv szerint halad, egyedül egy gond van, hogy kezd visszaemlékezni... - mondta Axel, majd kiment a szobából.

* AgyMosóGép


10.

"- Mi szeretünk téged!
- Hogy tehetted ezt???
- A barátod voltam?!
- Attól, hogy velünk, a barátaiddal összeveszel, az nem jelenti, hogy utálunk!
- Ez lesz életünk legnagyobb kalandja!
- Ha tehetném, mindent máshogy tennék."

Sora újabb emlékekre kezdett emlékezni.
- De... de... mi történt? - kérdezte zavarodottan, ám ekkor egy újabb emlék ugrott be neki:
" Amy, igen, Amy. Ő az egyetlenem. Ő az egyik legfontosabb dolog az életemben. Valami fontosat akart mondani, ezért kérte, hogy menjek az Alom nevezetű faluba. Oda indultam el... "
- Akkor nincs más hátra, mint Alomba menni. - mondta, elindult Alom falú felé.


11.

Voda eltalálta Raikut, aki ettől a földre esett, de hirtelen el is tünt.
- Ho-ho-hova lett?
Voda körülnézett, de nem látta sehol. Elindult kifelé az erdőből. Az erdő sötét volt és rideg. Mikor kiért az erdőből, a toronyba vezető útra tért rá. Az úton észrevett egy fényképet, amin 4 gyerek volt.
- De... hisz... az egyik én vagyok! - kiáltott fel meglepetten.
Rajtakívül 3 ember volt rajta. Két ismeretlen és a negyedik meg...
- Raiku! De mit keresek vele együtt a képen? - furcsállotta Voda. - Életemben most láttam elösszőr... vagy mégsem?


12.

Sora elérte Alom falu kapuját.
- Hát itt volnánk. - jegyezte meg, majd bement a faluba.
Odabent épp egy horda furcsa lény ( nevük: Druidák) terrorizálta anépet.
- ÁÁÁÁÁÁÁ! - sikított egy nő, mielőtt elkapták volna.
Sora nem habozott, elővette kardját, majd kimentette a Druida kezéből a nőt. Ezután 6 Druida állt elé. Sora nekik ugrott. Hárman egyből meghaltak, a maradék három megsérült. Ekkor elkezdtek torkuk szakadtából üvölteni, majd elmenekültek.
- Éljen! Megmenekültünk! - kiáltották az emberek.
Sorát hősként ünnepelték Alom lakosai.
- Igazán nincs mit, de egyet mondjatok meg. Kik voltak ezek? - kérdezte Sora.
- Hogy ők? Ők a Druidák, akik az Emlék csoportnak engedelmeskednek. - mondta az egyik falusi.
- És mi az az Emlék csoport? Kik vannak benne és hol vannak?
- Azt nem tudni, hogy mik a céljuk és hogy kik tartoznak bele. Viszont azt megtudom mutatni, hogy hol vannak. - mondta, majd a toronyra mutatott.
Sora sokáig nézte a magasló építményt, majd megköszönte a segítséget. Elindult a Nefelejts utcába. Még sokáig hallotta a falusiak hangos éljenzését...


13.

Este volt. A hideg esti szellő hűtötte le az amúgysem meleg hőmérsékletet.
Voda az általa csinált tábortűz mellett ült és nézte a lángokat.
- Mez a kép? Mit keresek rajta? Nem is emlékszem arra, hogy lett volna csinálva egy csoportkép. És kik vannak rajta? - tette fel magában ezeket a kérdéseket.
A tűz halkan pattogott. Voda épp aludni készült, mikor előtte megjelent egy zöld csuklyás fickó.
- Tényleg nem tudod, hogy kik vannak a képen? - kérdezte.
- Te- te kivagy? - kérdezte dadogva Voda.
Ekkor a fickó levette a zöld csuklyát magáról.
- AZ én nevem Koni. És ha szeretnél a kérdéseidre választ kapni, akkor köves! - szólította fel, majd megnyitott egy átjárót.
Voda kicsit nézett maga elé, nem értett semmi, de válaszokat akart, ezért bevetette magát az átjáróba.


14.

Sora megtalálta. Nefelejts utca 23. Amy címe volt. Megállt a kapu előtt, egy kicsit szétnézett, majd bekopogott az ajtón. Nem telt bele sok idő, mire kinyitotta egy lány az ajtót. Barna hajú és szemű, vékony, formás testalkatú volt.
- Végre ittvagy! - kiáltott fel. - Gyere be.
Sora belépett az ajtón. A szoba zöldes színű volt, a bútorzat kicsit idős volt, de jól mutatott a szobában.
- Ülj le, addig hozok egy kis sütit és teát. - mondta Amy.
- Köszönöm.
Nem telt sok időbe, mire visszatért Amy. Ettek, ittak, beszélgettek. Majd egyszercsak így szólt:
- Térjünk rá arra, amiért hívtalak. Mimár több éve vagyunk együtt, igaz?
- Ihaz. - mondta Sora, miközben előtörtek belőle az Amys emlékek.
- Elkell neked mondanom vmit. Én téged... - mondta, de befejezni nem tudta, mert a föld hirtelen megremegett.


15.

- Hol vagyok? - kérdezte idegesen Voda.
- Ez egy átjáró. Az egyik kapu például a városba vezet, a másik meg az erdőbe.
- Mit akarsz? Válaszokat akarok!
- Megmutatom neked az igazat... - kezdte el, majd a kezét Voda fejáre tette.
Ebben a pillanatban Voda elájult, majd egy látomása lett.

"Hol vagyok? És mi történt? De... szép ez a táj... Gyönyörű... De mi az ott? Négy gyerek van ott és ... fényképeket csinálnak... de hisz az egyik én vagyok!
- Srácok, kész a kép. Nagyon jó lett! Ittvan mind a négyünknek egy - egy kép. Én, Voda megígérem, hogy soha nem hagylak el benneteket.
- Énse.
- Persze Raiku... el is hidjük?
- Nem hiszel a Raiku esküben, Lee?
- De... na mindegy, én is megígérem, hogy veletek maradok!
- Én is mindig veletek leszek!
- Úgy legyen Sora, úgy legyen..
Akkor... ezekszerint ők a ... barátaim, de mégsem emléksem rájuk. És raiku se emlékszik rám... vagy valamiért megutált?"

Voda hirtelen felébredt.
- Mi... mi volt ez?
- Ez az emléked, csak nem emlékszel rá.
- És miért nem?
- Ez egy hosszú történet, úgyhogy minnél hamarabb elkezdem...


16.

Sora kirohant a házból.
- Mi a... ?
100 méterre egy robotember állt, aki rakétákat lőtt az épületekre, emberekre.
- Ki vagy te? - kérdezte Sora.
- Nightmare a nevem, Sora.
- Honnan tudod a nevemet?
- Én sok mindent tudok rólad te áruló! - kiáltott fel mérgesen, majd rakétát lőtt Sora felé.
Sora gyorsan elugrott a rakéták útjából, majd a kardjával neki ugrott a robotnak.
- ÁÁÁÁ! - üvöltött fel a gépember.
Sora folytatta a támadást, ám Nightamre elkapta, majd a földhöz vágta.
- AÚ!
Ekkor a félig robot, félig ember ütni kezdte Sorát, ám az ifjú a kardjával kivédte az ütéseket, majd beleszúrta a robot mellkasába a kardot.
- NEEEEEEEE! - kiáltott fel fájdalmában, majd a földre rogyott.
- Honna ismersz engem? - kérdezte Sora.
- Nem emlékszel semmire, te szánalmas áruló?
Sorának ekkor eszébe jutott valami. Volt egy barátja, Lee, akit nagyon szeretett. Ám egy nap, mikor a Halhatatlanok vezérével harcolt, véletlenül, a lövések kivédése közben egy golyót véletlenül Lee felé irányított, aki sólyosan megsebesült. Mikor segíteni akart Leenek, csak ennyit mondott Sorának.
- Te tehetsz mindenről! Te miattad nincsenek köztünk a barátaink! És még meg is ölsz! Gyűlöllek téged! Ezért meg fogsz lakolni!
Sora visszatért a valóságba.
- ... Lee?
- Igen.
- Mi történt veled?
- Mit érdekel az téged? Bosszút jöttem állni mindenért.
- De te meghalltál!
- Igen, csakhogy az Emlék csoport segített nekem. És parancsot kaptam, hogy öljelek meg, amit szívesen meg is teszek! - mondta, majd beindította az önmegsemmisítőt.
- NE! - kiáltott fel Sora, majd gyorsan elindult fedezékbe.
Aztán a visszaszámláló nullára ért...


17.

- És nekik ez miért jó? - kérdezte Voda.
- Azt pontosan nemtudom, de annyit tudok, hogy az emlékek kell nekik, mert ezzel tudják megcsinálni a tökéletes birodalmat. És ehhez még szükségük van a fehér lángra, amik a Gyűlölködőkben található. Az Emlék csoport harcosai a Druidák.
- És ez a bizonyos Emlék csoport a toronyban lakik?
- Pontosan. Most viszont nincs veszteni való időnk. Menj arra, ott a kapu, az a torony közelébe juttat.
- Rendben, kösz.
Voda futott az átjáró fel, majd beugrott.
- Sok sikert... barátom. - mondta Koni, majd hirtelen eltünt...


18.

Sora a nagy robbanás után magához tért. Szomorú volt, mert meghalt egy barátja. Ám ekkor eszébe jutott, hogy Amy mondani akart neki valamit, csak a földrengés megzavarta és megkérte barátnőjét, hogy maradjon a házba, ő majd kinéz, hogy mi is történt. Felkellt, majd elindult Amy otthonába. Bement, de csak egy üzenetet talált, melyben ez állt:

Kedves Sora!

Sajnálom, hogy így kellett megtudnod, de én soha nem szerettelek. Csak kihasználtaka. Raiku miatt jártam veled. Őt szerettem, de csak rajtad keresztül kerülhettem a közelébe. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de soha nem járnék veled. Mivel nem szerettelek, így sokszor meg csaltalak. Mégegyszer sajnálom.

Üdvözlettel:
Amy

Sora lehajtotta a fejét. Kiment az utcába, ahol füst volt és hamu. Keze ökölbe szorult, szeméből könny csurdult ki, majd a fejét az égnek emelete és felkiáltott:
- NEEEEEEEEE!

19.

A fehér csuklyás alak mosolygott, miközben a varázsgömbét nézte.
- Igen... igen... hahaha, látod Sora, ne bízz meg senkiben. Nincs igazam Fekete özvegy, vagy ahogy hajdanán hívtak, Amy?
- De. - lépett ki a sötétségből egy sárga csuklyás alak.
- Kítűnő. Most pedig gyere tanítványom, bemutatom a testvéreidet neked. - mondta, majd elindulta a Gyülekező terembe...


20.

Este volt. A környezet nyugodt volt. Talán túlságosan is. A Hold erősen fénylett. Ám a levegőben veszély volt érezhető. A Holdnak szokatlan formája volt. Egy koponyára hasonlított, mintha figyelmeztetne valamire...


21.

Az idő kellemes volt. A nap épp kellt fel. A nap első sugarai Alom falu házainak ablakán besütött. Még az emberek aludtak, de voltak, akik már fentvoltak. Azok a reggeli kávéjukat itták, hogy eltüntessék az álmosságot az arcukról.
Sora könnyes szemmel hagyta el a falvat. Tudta, hogy nem fogja soha elfelejteni Amyt.
Egy erdő mellett ment el. A fény a leveleken átszűrődött. A torony felé vezető úton ment tovább. Naphosszat sétált, miközben gondolkodott:
"- Miért nem emlékszem semmire? Miért vagyok ilyen szerencsétlen?"
Estére elérte a tornyot. Csak egyetlen egy ajtó volt ott, amin bemehetett. Sora szomorúan, de kinyitotta, majd belépett az ismeretlenbe...


22.

Éjfél felé lehetett, mikor Voda kilépett az átjáróból. Körbenézett, majd meglátta a tornyot 100 méterre. Gyorsan odarohant. Az ajtó már nyitvavolt.
- Mintha járt volna itt valaki. - jegyezte meg, majd gyorsan előkapta fegyverét, hogy ha esetleg támadás érné, gyorsan reagálhasson rá.
Belépett az ajtón. Egy fehér színű terembe érkezett, ahol három ajtó volt. Az egyiken jött be. A maradék kettő kék és piros színű volt. Kicsit töprengett, majd a piros ajtót nyitotta ki...


23.

- Végre megjött a 2 barát! - mondta Axel.
A gömbjében mindent látott. Sora a kék ajtót, Voda meg a pirosat választotta.
- Tökéletes. Hamarosan meglesz a Birodalmam! - kiáltott fel, majd elindult a csarnok felé.


24.

Sora lépcsőn ment felfelé. Körülbelűl a százhuszonnegyedik emeletnél járt, mikor egy ajtó került elé. Sora elővette fegyverét, majd benyitott.
Egy téglalap alakú terembe került, ami tele volt Gyűlölködőkkel.
- Na már csak ti hiányoztatok...
Sora több ezer Gyűlölködőt ölt meg.
Eközben Voda, aki a piros ajtót választotta, összeakadt egy kék csuklyás alakkal.
- Áh, végre ittvagy Voda! - kiáltott fel.
- Ki vagy? Honnan tudod a nevemet?
Az alak levette a csuklyáját.
- Szia! Nem emlékszel rám? Én vagyok az, Rea. - mondta mosolyogva.
- Rea? De te meghaltál! - nézett nagy szemekkel Voda, miközben Rea ruháját nézte és látta, hogy valóban nő.
- Mikor leestem és nem ért el Sora, akkor azt hittem, hogy végem van. De ekkor nyílt egy átjáró alattam, amit egy piros csuklyás nő nyitott, aki nem más, mint Manó.
- Szóval ő is életben van? Ez jó hír!
- Aha, viszont van egy rossz hírem. Rodót és Orcit elkapták.
- Akkor meg kell őket mentenünk ... Hé! Emlékszem rád és a többiekre! Ezekszerint a torony van kapcsolatban az emlékek elvesztésével.
- Pontosan. De most siessünk! Még dolgunk van!


25.

- Nagyszerű. Összegyűlt az összes fehér láng, ami kellett! Mostmár indulhat a rituálé! Hahahahahahaha! - nevetett gonosz kacajjal Axel.
Ekkor kinyílt a kék ajtó és kilépett Sora.
- Hol vannak az emlékeim? - kérdezte dühösen.
- Hol lennének? Nézd meg az elveszett tárgyak osztályán!
- Nagyon vicces! Utoljára kérdezem: HOL VANNAK AZ EMLÉKEIM?!
- Nálam vannak, ha ennyire kiváncsi vagy, de ne feledd, aki kiváncsi, hamar megöregszik. - poénkodott Axel.
Sora mondani akart valamit, ám ekkor kinyílt a piros ajtó is és kilépett belőle Rea és Voda.
- Kik vagytok? - kérdezte Sora, miközben elővette kardját.
- Ő Sora! - mondta halkan Vodánal Rea.
Ekkor Axel csettintett, mire Voda és Sora egymást ellenségnek hitték.
- Egy kis bűbáj. - mondta nevetve Axel.
- Jaj ne! - kiáltott Rea.
Sora elindult Voda felé és támadt. Voda gyorsan elugrott, majd elővette a kardját és támadásba lendült...


26.

A fehér csuklyás alak, meg Feketeözvegy gyorsan a csarnokba sietett, ahol Soráék harcoltak.
- Ittvagyunk Axel! - szólaltak meg egyszerre.
Sora ekkor leütötte Vodát a földre. Ebben a pillanatban elszállt az átok és Sorának ezsébe jutott: Voda a barátja.
- Te jó ég! Mit tettem?!
- Hahaha! Igen! Az utolsó láncszem: A Barátság Lángja. - nevetett fel Axel.
Vodából kék láng jött ki, ami az A.M.G.-be szállt.
Ekkor a fehér csuklyás alak és a sárga csuklyás, Feketeözvegy odaállt Soráék elé.
- Amy?
- A nevem Feketeözvegy!
A fehérköppenyes alak levette a csuklyáját.
- Mivan Sora? Emlékszel rám? - kérdezte Raiku, majd megfogta Amy kezét.
- Ra-ra-ra-ra-raiku? Te-te-te voltál, aki elcsábította Amy-t?
- Én nem csábítottam el. Ő jött magától hozzám. - nevetett fel, majd előrántotta a kardját és támadásba lendült.
Sora elugrott a csapás elől, majd ő is támadott.
- Miért tetted ezt, Raiku?
- Hogy miért? Azért, mert soha nem voltál a barátom és gyűlöltelek.
Amy is beszállt a párbajba.


27.

Voda felkellt nagy nehez a földről.
- Jól vagy? - kérdezte Rea.
- Jól. Segítenem kell Sorának!
Voda elindult a három harcoló alakhoz, majd ellökte Raikut, aki le akarta döfni Sorát.
- Sora! Kapd el Axelt! Addig Rea és én feltartjuk őket! - kiáltott Sorára Voda.
Sora bólintott, majd Axel szobája felé vette az irányt...


28.

Sora bement a szobába, ahol Axel volt az A.M.G.-el.
- Mire volt jó ez az egész? – kérdezte dühösen Sora.
- Hogy mire? Nos elmagyarázom. Az emlékeket azért vettem el, hogy senki ne emlékezzen semmire. Az emlékek új élőlényeket fogok létrehozni a világomban. Ugyanis az élethez elengedhetetlenek, az emlékek. Ezenfelül a saját ízlésem szerint formálhatom őket és engem fognak szolgálni. De az emlékek miatt mindenre emlékezhetnének az új lények, ezért az A.M.G. kimossa az emlékeket,így semmire nem fognak emlékezni és tökéletes lesz minden. Az A.M.G. viszont csak fehér lánggal működik, ami a Gyűlölködőkben van és azokat csak te és Voda tudjátok megölni, mert ti vagytok a kiválasztottak.
- És mire volt jó, hoyg egymásnak uszítottál minket?
- Bennetek erős barátság va és ha az egyikőtökből ki tudom nyerni a kék lángot, akkor megszerzem a Barátság Lángját, ami fontos alkotó eleme a Birodalmamnak. És mivel már minden megvan, így rátok már nincs is szükségem, szóval... Druidák! Támadás! - kiáltotta.
Sorára Druida hadsereg támadott. Sora könnyedén elintézte őket.
- Hmm, úgy látom magamnak lkell ezt elintézni. - mondta Axel, majd előkapott két kardot.
Sora elindult Axel felé, majd támadásba lendült...


29.

Voda leterítette Raikut, Rea meg sarok szorította Amyt. Épp a végső döfésre készült Voda, mikor Rea megszólalt:
- Várj! Az A.M.G.-et állítsuk le, akkor mindenki visszakapja a memóriáját és Raikuék normálisak lesznek.
Voda elengedte Raikut, majd elindult, de ekkor elgáncsolta Raiku.
Rea ment tovább, ám ekkor Amy az útjába állt:
- Hova-hova kislány? - kérdezte, majd ellökte Rea-t a földre.
Eközben Sora és Axel a tető felé haladva harcolt. Egy átjáró nyílt az A.M.G szobájában előtt. Két alak lépett ki: egy női és egy férfi. Az egyik Manó volt, a másik Koni, akin zöld csuklya volt. Ahogy kiléptek az átjáróból, Koni levette a csuklyáját, majd a géphez lépett. Elővette kardját, majd szétütötte a gépet. A gépből a fehér lángok szétszóródtak a levegőben. Amy és Raiku zavarodottan eszméltek fel:
- Ho-hol vagyok? Mit keresek itt?
- Ez egy hosszú történet... - kezdte el a mesélést Voda.


30.

Axel és Sora a torony tetején harcolt, mikor az épületből fehér lángok szálltak szanaszét.
- NEEEEEEEEEEEEE! - kiáltott dühösen Axel.
- Vége a játéknak!
- Soha! - üvöltötte torkaszakadtából, majd megfogta Sorát és magával rántotta a mélybe.
- Te szemét! - mondta mérgesen Sora, majd ütni kezdte Axelt.
Ütötték, rúgták egymást. Már a föld felé közeledtek, amikor megnyílt a semmiből egy átjáró. Kiugrott két árny, Rodó és Orci, majd elkapták Sorát. Ekkor egy másik átjáró nyílt, amibe belezuhantak. Az átjráó bezárult, Axel tovább zuhant.
- NEEEEEEEE! - kiáltott Axel, majd földet érve...


31.

Sora, Orci és Rodó az átjáró segítségével a földön voltak Axel hideg, mozdulatlan testénél.
- Kösz, hogy megmentettetek.
- Nincs mit.
Ekkor az épületből a többiek rohantak ki.
- Futás! - kiáltották.
Mögöttük Druidák jöttek ezresével és különböző színű csuklyások.
- Akkor harcra fel! - mondta Sora, ám ebben a pillanatban a föld remegni kezdett, majd a torony elkezdett omlani.
- FUTÁS! - üvöltötte Sora, majd futni kezdett.
A torony omlása betakarta a Druidákat és a csuklyás alakokat.
Zíz percel később már csak a romok maradtak a toronyból.
- Megúsztuk! - kiáltották örömükben.
- Ja, most viszont menjünk haza, Gyöngyös városba.


32.

Mofi és Reni otthon pihentek. Rég volt, mikor elmentek a barátaik. Várták, hogy mikor térnek vissza.
- Kezdem azt hidni, hogy többet nem látjuk őket. - jegyezte meg Reni.
- Ne mondj ilyeneket! Visszafognak térni.
A távolban kilenc alak jelent meg.
- Visszatértek! - kiáltották, majd eléjük rohantak.
Mikor odaértek, egyből letámadták őket.
- Mi történt? Meséljetek!
- Mindjárt, de előtte megakarom tudni, hogy Orci és Rodó hogy lettek szabadok, mikor elrabolták őket és nem mentettük meg őket. - mondta Rea.
- Úgy, hogy Koni nyitott nekünk átjárót, és azon keresztül menekültünk meg.
- Értem. Na akkor menjünk be a házba és elmesélünk mindent. - mondta Voda, majd elindultak a házba.


33.

- Sora.
- Igen, Amy?
- Én... én szeretlek és nem gondoltam komolyan, amit...
- Tudom... és én is szeretlek. - mondta, majd megfogta Amy kezét...


34.

A nap magasan sütött, a madarak csicseregtek, az erdő zöldellett, mindenki boldog volt. A 11 barát asztal köré ült és elmesélték, amit átéltek. A szeretet és a barátság árasztotta el őket. A barátságuk erős volt, amit soha senkinek nem sikerült szétszakítani.
A torony, ami összedőlt, sokáig ott volt, már ami megmaradt belőle. Ez emlékeztet mindenkit arra, hogy a barátság erős és legyőz mindent...