Változás

Egy fiatal fiú feküdt az általa Új Otthon névre keresztelt bolygó vörös porában. Nem valami fantáziadús név, de ez is megteszi.
Ahogy ott feküdt, gondolkodott. Gondolkodott a régi életén, az új életén, gondolkodott, hogy jó ötlet volt-e, hogy az Új Otthonra utazott. Hallotta, hogy valaki felé tart, így lassan fölült, majd hátra nézett. Egy kék, 5 lábú valami volt, hosszúkás fejjel és nagy, krumpli orral. A teste viszonylag kicsi volt.
- Hello. – köszönt neki a fiú.
- Szia. Zeprek vagyok. – nyújtotta oda az egyik kezét a 4 közül a lény.
- Én meg Tamás. – mondta.
Gábor fölállt a földről, nem akart illetlen lenni.
- Hogy kerülsz ide? – kérdezte Zeprek.
- Hát, otthon rossz volt, úgyhogy inkább eljöttem ide. Talán nyugodt életem lehet itt az Új Otthonon.
- Új Otthon? – vonta föl a szemöldökét Zeprek.
- Ja igen, így neveztem el ezt a helyet. – válaszolt Gábor.
- Ó, én Változásnak hívom. – mosolygott a kék teremtmény.

- Változás? Talán nekem is úgy kéne.
- Attól függ, mit keresel az életedben. – mondta Zeprek – Én meg akarom változtatni. Ezek szerint te abszolút újat akarsz kezdeni?
- Hát, igen. El akartam menekülni a régi bolygómról.
- Melyikről?
- Föld. Ismered?
- Aha, már hallottam róla, állítólag szép hely. – magyarázott Zeprek.
- Szép, szép, persze… ez csak külsőség. – panaszkodott Tomi.
- Hogyhogy?
- Hát… nem olyan könnyű a Földön élni. Sőt, egyenesen szörnyű. Nem véletlenül húztam el onnan.
- Miért, mi történt? – kérdezte a kék lény.
- Szerelmes voltam. – válaszolt a fiú.
- Sze-re… mi? – értetlenkedett Zeprek.
- Szerelmes… te nem tudod, mi az? – csodálkozott Tomi.
- Sze-rel-mes. Nem, mi az?
- Jézusom, azt hittem, ezt mindenki ismeri. Ez egy érzés, szóval… amikor valakit nagyon szeretsz. Úgy érzed, hogy… hogy vele akarod leélni az életed, meg hogy… szóval, hogy nagyon szereted.
- Ezt nem értem. – mondta Zeprek.
- Mit?
- Hát, most ettől nem lettem okosabb. Valakit nagyon szeretsz?
- Igen. Ezt nem lehet jobban elmondani. Tudod egyáltalán, mi az, hogy szeretni valakit? – kérdezte Tomi.

- Hm, nem igazán. Sejtem, de nem vagyok benne biztos. – válaszolt Zeprek.
- Jézusom… - rázta a fejét a fiú.
- Jézusom?
- Igen, Jézusom. – mondta Tomi.
- Mi az, hogy Jézusom? – kérdezett ismét Zeprek.
- Hát… az emberek ezt szokták mondani, ha valamin meglepődnek. Jézus egyébként egy pali volt, aki… hát, szóval „megváltoztatta a világot”.
- Na, ez érdekes. – mosolygott Zeprek – Mesélj még Jézusról!
- Dehogy mesélek, nem vagyok hívő.
- Hívő?
- Egyáltalán van olyan szó, amit ismersz? – emelte fel a hangját Tomi.
- Jó, jó, jó, hát eddig csak ez a harmadik. Végülis nem jöttünk ugyanarról a helyről. De akkor ne mesélj Jézusról, hanem mondjuk erről a szerelem-dologról. Szóval valakit nagyon szerettél?
- Igen. De ő engem nem.
- És az baj? – kérdezte Zeprek.
- Pf, hát persze, hogy az! Elég szar érzés, ha te szeretsz valakit, ő viszont téged nem. Ráadásul én még rontottam is az egész helyzeten…
- Hogyan?
- Nos, a barátja lettem.
- Na, ezt legalább tudom, hogy mi. Vagy legalábbis már hallottam róla. – nevetett Zeprek.
- Legalább nem kell folyton magyarázni neked. – gúnyolódott Tomi – Szóval a barátja lettem. És ez elég rossz döntés volt, mert így, szóval… ő tudta, hogy szerelmes vagyok belé, de azért engedte, hogy összebarátkozzunk. Így viszont nem nagyon tudtam magamat adni.

- Hogyhogy?
- Hát… nem ő volt az egyetlen barátom, úgy értem egyetlen lány barátom, de mondjuk azzal a másik lány barátommal sokszor volt, hogy megöleltük egymást, meg ilyesmi, de vele, mármint a szerelmemmel ezt nem tehettem meg. Féltem, hogy félreérti, mármint hogy azt hiszi, hogy szerelemből teszem. Mondta is egyszer, hogy nekem is jobb lenne, ha nem ölelgetném, meg ilyesmi. De hogyha nem érhettem hozzá sosem… folyton rosszul voltam e miatt. Nagyon hiányzott.
- Miért, hol voltál? – kérdezte Zeprek.
- Hogyhogy hol voltam? – vonta föl a szemöldökét Tomi.
- Hát, hogy hiányzott. Hova mentél?
- Jaj, nem úgy… nagyon sokszor voltam vele, de vele nem csinálhattam azt, mint más lány barátaimmal, és így szinte nem tudtam megmutatni neki, hogy mennyire szeretem, és ő sem nekem, szóval lelkileg hiányzott, vagy hogy mondjam…

- Azt hiszem, értem. – mondta a kék teremtmény – De fiú és lány között lehet barátság? Az én világomban nem hiszem, hogy ilyen lehet.
- Nálunk viszont igen. – folytatta Tomi – Vagyis szerintem. Végülis volt 3 lány barátom is.
- De nem lehet, hogy amelyikbe szerelmes voltál, az nem is volt barátod, csak szerelemből voltál vele? – kérdezte Zeprek.
- Nem, dehogy, ő is a barátom volt… vagyis… hát…
- Szerintem csak azért mondtad, hogy a barátod, hogy ebből az apropóból vele lehess bármikor.
- Ez nem igaz! – tört ki a fiú – Igenis, a barátja voltam! Emellett persze szerelmes is voltam belé, de ezt ki tudtam zárni, és el tudtam különíteni a barátság érzésétől!
- Biztos?
- Biztos… - válaszolt Tomi – Én nagyon szerettem őt, és mivel ő nem volt szerelmes belém, tudtam csak a barátja lenni… és mivel rájöttem, hogy nem akarok belé szerelmes lenni, mert hát így nincs sok értelme, megpróbáltam legyőzni ezt az érzést.
- És sikerült?
- Sikerült, de megint belészerettem… összejött valakivel, és ekkor meggyengült az iránta érzett szerelmem, de aztán…
- Összejött? Az mi? Bocs, ha sokat kérdezek. – mentegetőzött Zeprek.
- Semmi gond… - sóhajtott Tomi – Szerelmes lett valaki olyanba, aki szintén szerelmes volt belé.
- Ezek szerint az jó?
- Hát, nekik biztos, nekem kevésbé, de így legalább kicsit elfelejtettem a lányt.
- Értem. És utána?
- Utána szakí… szóval kicsit durván fogalmazva megutálták egymást, ezt a Földön úgy hívják, hogy szakítás. Szakítottak, tehát többé nem szerették egymást. Viszont amikor ez megtörtént, én megint beleszerettem ebbe a lányba…

- Hú, jó kis bonyolult élet lehet ott nálatok! – mondta Zeprek.
- Az, hidd el, még bonyolultabb, mint amilyennek hangzik. Szóval beleszerettem, pedig ő úgy tudta, hogy már nem vagyok belé szerelmes. Bántott, hogy most megint így érzek iránta, mert úgy éreztem, hazudok neki, amikor szóba került, hogy már nem szeretem úgy, ahogy. És most még jobban féltem, hogy esetleg félreérti bizonyos cselekedeteim. Teljesen kétségbe estem.
- És miért menekültél el otthonról?
- Hát ezért. Vagy ez nem elég?
- Ennyi?! – lepődött meg Zeprek.
- Mi az, hogy ennyi?
- Azt hittem, valami nyomósabb indok.
- Nyomósabb?! Mi az, hogy nyomósabb? Ez nem elég nyomós ok? Hogy az életem teljesen zátonyra fut amiatt, mert a szerelmem a legjobb barátom, így két számomra fontos személyt is elveszíthetek egy rossz mozdulat miatt? Hát, szerintem ennél nyomósabb indok nem kell…

- Nos, ahogy gondolod, végül is a mi bolygónkon nincs szerelem, szóval nem tudhatom, hogy ez mennyit változtat az életeden.
- Igenis sokat… miért, te hol élsz, ha már itt tartunk? – kérdezte kicsit lenyugodva Tomi.
- A Jupiteren. – válaszolt Zeprek – Az persze túlzás, hogy élek.
- Miért? – a fiú most már teljesen nyugodt volt.
- Nos… a Jupiteren is elég kemény az élet. Körülbelül 18-19 másodpercig élsz, aztán meghalsz.
- Miért?! – döbbent le Tomi.
- A Jupiteren élők a légkör felső rétegeiben születnek szinte egy pillanat alatt, aztán, mivel nincs szilárd talaja a bolygónak, elkezdenek a mag felé zuhanni. A bolygó mérete miatt a gravitáció rettentő erős, és olyan 18-19 másodperc, mire olyan rétegekbe érsz, ahol már képtelenség életben maradni.
- Úristen… és akkor hogyan születtek?
- Hát, a zuhanó jupiteriek, hogy boldogan haljanak meg, elkapják a hozzájuk legközelebb zuhanó nőnemű jupiterlakót, és közösülnek vele. Ő 2 másodperc alatt terhes lesz, további 3 másodperc alatt kihordja a csecsemőt, majd azonnal megszüli, aki, mivel kisebb a mérete és a súlya, lassabban zuhan, plusz különböző légáramlatok miatt visszakerül a légkör felsőbb rétegébe, aztán durván háromnegyed másodperc alatt kész jupiterlakóvá fejlődik ki, és ő is elkezd zuhanni.

- Te jó ég… ez nem valami bíztató!
- Hát nem… én rájöttem, hogy így nem élet az élet, ezért ahelyett, hogy én is közösültem volna valakivel, hát inkább idejöttem. Idejöttem, hogy változtassak a jupiteri életemen. Azt hiszem, talán én vagyok a jupiterlakók rekordere, már vagy egy órája itt vagyok, ilyen sokáig még senki sem élt közülünk. Vagyis én nem ismerek olyat.
Tomi elgondolkodott. Összevetette az ő problémáját Zeprek problémájával, és arra jutott, hogy az övé eltörpül Zeprekéhez képest. Nevetni kezdett.
- Most mi van? – kérdezte a kék lény.
- Tudod, ez elég vicces… - kezdte Tomi – Neked kellett volna Új Otthonnak nevezni ezt a bolygót, nekem pedig Változásnak. Hisz én tudnék változtatni a dolgokon, te viszont nem. Nem te irányítod az életed, hanem a fizika törvényei, meg az, hogy egyáltalán oda születtél, ahova, tehát a Jupiterre. Erről nem te tehetsz. Én viszont simán tudnék változtatni az életemen, hisz én irányítom. Jogtalannak érzem, hogy idejöttem új otthont keresni.

- Ezzel mit akarsz mondani?
- Visszamegyek a Földre, és rendbe teszem az életem. Te meg maradj itt, és népesítsd be a bolygót. Talán más valakinek is eszébe jut, hogy nincs értelme a zuhanó életének, és ő is idejön. Téged illet meg ez a hely.
Zeprek elmosolyodott.
- Akkor hát, viszlát, földlakó! Remélem rendbe jön minden, én pedig reménykedek, hogy találkozom egy csinos jupiterivel.
Tomi intett egyet Zepreknek, majd nevetve eltávozott a bolygóról, s visszatért a Földre.