Történetek

- Én viszont azt nem szeretem, hogy ilyen későn érsz haza… - keresett menedéket Mia a gitáros kulcscsontjában, miközben a forró mellkas simogatását élvezte. Ugyanaz a régi illat és régi álmok köszöntötték, mint annak idején, amikor megismerkedtek. Akkor is valahogyan így érezte magát. Mérges volt a gitárosra, mert kislánynak nézte, a fiú pedig ahelyett hogy megharagudott volna rá, egy gyönyörű szép éjszakát ajándékozott neki, valamint egy újabb kis életet...

- A magamfajtáknak nincs sem erkölcsük, sem pedig büszkeségük… Számunkra ezek ismeretlen fogalmak, csakúgy, mint az elfogadás és a megértés másoknak velünk szemben… - Mondta mérhetetlen keserűséggel a hangjában. – De nem mindegyünk olyan, mint a nők többsége… Nem tudjuk olyan egyszerűen széttenni a lábunkat, mint ahogyan azt ők teszik…

2006 januárjában egy razzia során begyűjtötték a legszebb kisoroszi lányokat, és a barbár kán udvarába internálták őket, ahol Nagy Herold ágyasai lettek. Mikor ezt Simon császár megtudta, dühödt proklamációt tett közzé, hogy „teljes mértékben elítéli” a történteket, Schifferert, Nagy Heroldot, és az egész primitív szigeti tahó csordát, amiért így viselkednek a nőkkel...

Képzeletükben a tűz mellé lépdelt a hatalmas tauren, kezében irdatlan fejszéjével, hogy megvívjon egy falucskát fenyegető szörnyeteggel. Látták a királyok fényes koronáit, tündöklő palotáit és az egyszerű emberekből lett hősök vászonruháit. Együtt sírt a jó hű társának elvesztésén, együtt nevetett a kalandélet tréfáin és együtt ünnepelt a jó végleges győzelmén gyerek és felnőtt, férfi és nő...

A nővérke megvonta a vállát, és kiment... Igen, már tudom, mi történt... Tegnap elég csúnyán váltunk el, és úgy döntöttünk (leginkább ő), hogy abbahagyjuk. És én hülye, én, én, én, ezt nem tudtam elviselni. Hát ezért lennék itt? Ha megtettem, minek hoztak be? ...

Együtt nőttek fel, együtt vették végül nyakukba a világot. Három éves volt, amikor az otthonba került, Kenneth pedig hét. Ott találkoztak. Nem sokra emlékezett, a szüleire sem. A múlt attól a pillanattól fogva kezdődött, hogy belépett a lelencház kapuján.

Eljött az államvizsgám ideje. Sikerült, kiváló eredménnyel. Elkezdődött a pályakezdő korszakom. Közben már azon vettem észre magam, hogy senkit nem érdekel az esküvő, a szüleit sem. Csak az építkezés, más téma nem volt. És én kezdtem szenvedni...

- Mit keresek én itt? – kérdezem hangosan, de senki nem felel. Ki lenne olyan hülye, hogy utánam mászna… A hídon állandó a forgalom, bár nem vagyok magasan, mégse hallom az elsuhanó autók zaját. Nem félek, egyáltalán, csak ülök és lógatom le a lábam, a híd boltozatáról. Csak a felhők, azok teszik tönkre az egész képet. Sokszor vágytam magányra, most szavam se lehet, megkaptam, de hogy? ...

A helyzet ennek ellenére válságos maradt. A minisztertanács úgy döntött, nem választanak újabb Newpad-Rémai császárt, ehelyett kormányzót választottak Schwiebus Konrád személyében. Ez az ambiciózus, 24 éves fiatalember rendkívül gyorsan meghozott néhány alapvető döntést. Mivel a határon már gyülekeztek a barbár csapatok, így úgy döntött, ideiglenesen a hadsereg kezébe teszi le a hatalmat....

Vajon ha valaki eléri a csúcsot, akar utána zuhanni? Hiszen alulról mindig újabbak és újabbak törik az utat felfelé, és a csúcson nem marad senki örökké. Mikor érem el a tetőpontot? Lehet-e egy élet végén sikerről beszélni, és van-e értelme halhatatlanságnak? ...