Az angyalok sosem sírnak... ...3...

III.

Az idő vészesen közeledett a 10 óra felé, Roya pedig már közel 15 perce állt a megbeszélt helyen. A felzselézett barna haj, a laza öltözet arról árulkodott hogy alaposan felkészült az interjúra, - habár ha megkérdezték volna tőle biztos letagadta volna - arca viszont tökéletesen tanácstalanul tükröződött vissza a kávézó ablaküvegéről. Emlékei olyanok voltak akárcsak egy felzavart tó, tekintete pedig hosszan a semmibe meredt. Szinte biztos volt benne hogy Richka hazudott neki és saját magát átkozta amiért ilyen helyzetbe került.
De akkor miért áll itt? Miért tekintget öt percente körül, hogy hátha jön e a szőkeség?
Szinte példamutató volt zavarodottsága, egyszerűen nem tudta mi folyik a lelkében, csupán kötelességének érezte hogy még egyszer láthassa a fiút. A fiút aki olyan gyönyörűen játszott és elkápráztatta a tehetségével is többek között.

Roya folyamatosan az óráját leste és megehetősen fesztült hangulatban volt.
„Így kijátszani engem… Beszarás…” – Morgott magában, miközben fel alá járkált a kávézó előtt, egy járókelő azt hihette volna hogy a barátnőjét várja. Roya hamar feladta a várakozást, negyed óra múlva már szinte fuldoklott a dühtől, és a keserűségtől. Megbízott egy emberben csak azért mert vonzónak tartotta és találkozni akart vele, de az mocsok módon kijátszotta, és ezen felül még ki is rúgják.
„Ezt kiírom a naptáromba… Ennél rosszabb napom már nem lehet…”- Rúgott bele mérgesen az először elé kerülő kukába. A fém tengely behorpadva borult fel, és szinte csorgott belőle a szemét. Az újságíró látva nem éppen környezetbarát művét szabályosan hisztizni kezdett. Legszívesebben többször beleverte volna fejét egy kemény falba amíg el nem ájul. Ó az édes tudatlanság, mennyire hiányzott neki ez az érzés.
- A fenébe! – Kurjantotta el magát a férfi tehetetlen dühébe, majd hirtelen észrevette magát és körülnézett. Már csak pár ember volt az utcán, azok is nagyobbrészt utcalányok vagy hajléktalanok voltak, de ugyanolyan lenézően és megvetően tekintettek rá mint bárki más. Roya fújtatni kezdett és mérgesen visszadőlt a kávéház falának, lehajtott fejjel marcangolni kezdte így is vulkánhoz hasonló lelkületét.
„Mire várok még?! Haza kéne mennem, és lefeküdni, holnap pedig hozzálátni az álláskereséshez…”- Dohogott tovább, mikor fejét felemelve megpillantott egy az utcán jövő vánszorgó alakot. Először azt hitte hogy egy részeges figura közeledig a többi felé, ám amikor az illető elhaladt a lámpa mellett, Roya rögtön felismerte a szikrázó szőke hajat.
- Richk…? – Súgta a nevet meglepve, és azonnal odarohant a rogyadozó alakhoz, aki majdnem összeesett. A férfi elkapta a testet, és erősen tartotta. Most volt ideje komolyabban megfigyelni kit is tart a karjaiban. A fiú akit elkapott, árnyéka volt hajdani önmagának. A kora este még rendkívül íveltnek tűnő szemöldöke csúnyán felrepedt, arca pedig tele volt zúzódásokkal, szájából és orrából is egyaránt ömlött a vér. Az újságíró persze elsiklott ezeken, ami legjobban megrémisztette, az a könnyes tekintet volt, ami most olyan könyörgően nézett rá, mintha ő lenne megváltó. Roya nyelt egy nagyot, és gyorsan egy közeli padhoz vezette ügyfelét, majd gondosan leültette, és letérdelt vele szemben, mint egy zokogó kisfiúhoz az apja. Rémült homokbarna tekintete legmélyén egy örömteli lángocska villant fel, és a férfi majdnem úgy érezte hogy madarat lehetne fogadni vele. Hát eljött, hát nem csapta be…És biztosan nem önszántából késett…
„Késni…” – Nézett fel újra az összevert angyalra, aki szótlanul meglehetősen hanyatló figyelemmel övezte megmentőjét. „Pont olyan mint egy szárnyaszegett édes angyal…” – Tört elő Royából a gondolat akárcsak egy forrás, miközben elidőzött a fiú arcán. Hiába a sebek, hiába a vér, a gitáros még mindig eszméletlenül vonzó volt számára, akárcsak egy mágnes. Mit tett volna ha nem jön el hozzá? Bizonyára beleőrült volna. Most már azt sem tudta hogy bírta ki eddig a aranyhajszálak, és a hófehér ártatlan babaarc látványa nélkül. Aztán erőt kellett vennie magán. Lenézett a földre, összeszedte parlagon heverő gondolatait, majd újra Richkára emelte a tekintetét.

- Veled mi történt…? – Kotorászott elő pár zsebkendőt, majd a fiú felé nyújtotta őket. – Richka megvertek? – Tette fel az újabb kérdést miközben észrevétlenül a zenész csupasz térdére csúsztatta a kezét. A fiú testét fedő ruha szabályosan szét volt tépve, alig fedte valami az édes testet, amitől a férfinak szabályosan összeszorult a szíve, de saját maga se tudta volna megmondani miért.
„Hogy neked milyen sima bőröd van…” – Pillantott egy ideig a horzsolásos selymes térdre majd megköszörülte a torkát. „Mi a franc van velem… Ha Richk itt van a közelemben szabályosan úgy érzem magam mint aki újjászületik… Szinte forrok belülről..” – Vallotta be magának végre, közben pedig egyre jobban zavarta a csönd. „Szólalj meg kérlek…” – Temette el tenyerében a finom térdet.
Richka csöndben hüppögött egy sort, majd remegő tagokkal ugyan de elvette a zsebkendőt, és letörölte szemeiben fodrozódó könnycseppeket, a következő adag zsebkendővel pedig sérüléseit kezdte törölgetni. Hosszú percekig nem szólt semmit, és ez egyre jobban megrémisztette Royát.
„Talán valami komolyabb baja eshetett…” –Csillant fel a férfi szeme óvóan, és továbbra is rendületlenül a fiút bámulta, aki csak a véres és könnyes zsepik gondos összegyűrése után volt hajlandó csak beszélni.

- Elvertek… - Sóhajtotta remegve, és elszontyolodva végignézett magán. Ruhája rendkívül tépett volt, vékony bal térde kilógott a farmernadrág repedéséből, és amikor az újságíró alaposan végignézett rajta tekintete megmerevedett egy pillanatra. Richka ugyanazt a ruhát viselte mint amit az a srác, aki az öregúrral játszadozott.
„Ő lenne az…?”- Nézett fel újra a két halvány tenger mosta homokszínű tekintetbe, és újra leállt. Azok a finom mégis fájdalmas csillanások a zenész gyönyörű szemein kinyitották előtte az őrültek kapuját. Egyszerűen belebolondult a két szempárba, ami most kissé hálásan, kissé pedig bánkódva nézett rá.
- Sajnálom, hogy késtem… - Prüszkölte Richka őszinte megbánással a hangjában, mire Roya gyorsan elküldte magát a búsba. Biztosan nem Richk volt az a srác. Ennek a fiúnak olyan ártatlan tekintete van, szinte le merné fogadni hogy még nővel sem volt dolga.
- Semmi baj.. – Mosolyodott el az újságíró, és megveregette a Richka térdét majd felállt és melléült. – Akkor azt hiszem hogy az állapotod miatt jobb lenne ha elhalasztanánk a… -

Folytatta volna, és egyáltalán nem bánta hogy elhalasztják. Kit érdekel az állása ha egy ilyen édes angyalka bajban van?
- Nem szó sem lehet róla! – Vágott közbe gyorsan a zenész, és szomorúan ránézett. – Nem akarom hogy miattam veszélyeztesd az állásodat… - Nyöszörögte fáradtan, mire Roya szemei elkerekedtek. – Elvégre biztosan fontos lehet neked ez az interjú ha már egyszer úgy rám törtél késő délután…
- Az állásom? – Roya kissé meglepetten nézett vissza a gyönyörűséges szempárba, majd akaratlanul is mosoly húzódott az arcára. - Oh ne foglakozz te csak velem… De mondd csak, nem kéne orvoshoz menned? – Tette fel a kérdést, miközben a közöttük lévő zsebkendőket sorban hajította ki a nem messze lévő kukába. – Jah és sajnálom ha délután olyan illemtelenül rád törtem… Valamilyen oknál fogva szükségét éreztem…hogy… hogy… Beszéljek veled… - Bökte ki kissé szaggatottan, miközben Richk elgondolkozva hallgatta. – Tehetséges vagy… - Tette hozzá gyorsan, miközben újra elhelyezkedett a padon.
- Nem, már sokkal jobban vagyok hála neked… - Válaszolta a gitáros, miközben a hold fényénél is haloványabb mosoly futott végig az arcán. - Köszönöm a bókot… - Köhintett egyet halkan , és hátradőlt a padon. Roya érezte hogy akaratlanul is elfogja testét a meleg tűz, és szinte látta maga előtt ahogyan pillanatokon belül elvörösödik, interjúalanya szeme láttára. Richka hosszú percekig nézte a lángban égő arcot majd hirtelen felkacagott. Göndör kacagása úgy süvített végig az utcán akárcsak Roya szívén, ami egyre gyorsabban kezdett verni a fehér fogsor láttán.
- Hmmm… elvörösödtél… - Kacsintott egy kaján mosollyal a férfira, aki továbbra is azzal volt elfoglalva hogy fokozza egyre gyorsabban zakatoló szívverését. – Valami rosszat mondtam volna Roya? – Kérdezte utólag még mindig mosolyogva. Látszólag megtört a jég, már sokkal közvetlenebb volt az újságíróval mint első találkozásukkor.
- Nem dehogy… - Válaszolta egy sóhajjal kipréselve a férfi, miközben azon keserű megállapításra jutott hogy előtte ül a világ leggyönyörűbb daloló hímje, aki amellett hogy mindent kifejező, rabul ejtő szivárványszemekkel rendelkezik, rendkívül érzékborzoló mosolya van. Túlságosan is hosszú ideje és túl vágyakozva nézte Richka arcát, aminek az lett a következménye hogy a gitáros is elmosolyodott.
- Esetleg mi lenne, ha bemennénk? Vagy ha nem akarsz velem mutatkozni azt is megértem.. Nem vagyok éppen egy szívderítő látvány… - Motyogta kicsit szégyenlősen Richk, miközben felhúzta lábát a padra. Látszólag sokkal jobban volt, mint mikor idejött. Ennek az újságíró őszintén örült, habár erősen magában fojtotta apró felvillanó derültségét. Ehelyett próbált kemény jéghideg arcot vágni
- Persze, ahogyan akarod… - Bólogatott a férfi, és felállt. –De megtudhatnám mégis miért hagytak így helyben? Itt mindennek meg van az oka… - Nézett rá érdeklődve a zenészre, aki ugyanúgy felpattant a padról és kissé idegesen ment távolabb. Szőke kócos haja ruganyosan libbent meg miközben lépkedett, ezzel még vonzóbbá téve gitárost. Pár a háttérben hallgató örömlány kissé vágyakozva és reménykedve emelte fel a fejét hogy valamelyik férfi egyedül marad a sötétben velük, de ők egy csöppet sem zavartatták magukat.
- Igen, ahogy mondod, mindennek megvan az oka… - Tekintett Richk egy kissé ridegebben vissza Royára. A férfi rögtön érezte eléggé kényes témához érkeztek, és látszólag Richka nem óhajt erről többet megosztani vele, pedig kifejezetten érdekelte hogy miért verték össze az éneklő angyalt.
„Bizonyára meglehetett az oka…Talán rosszalkodott? Vagy…” A férfi gondolataiban újra felvillant az a kép amit bárból való távozása előtt látott. Nem tudott tőle nyugodni, a ruha ami interjúalanya testét fedte megszólalásig hasonlított arra amit bent látott. De még mindig nem hitte el, még mindig badarságnak tartotta azt a gondolatot hogy az előtte lévő férfiasságát meghazudtolóan kecsesen lépkedő alak lett volna a mocskos pásztoróra főszereplője. Még mielőtt újabb mondattal beinvitálta volna a fiút a kávézóba, az megindult, és mint a szélvész csörtetett be a lámpafénnyel teli helyiségbe. Roya szótlanul figyelte a vékony vállak mozgását a megtépázott ruha alatt, majd ő is bement az ajtón.

Az újságíró nem tűnt óriási szenzációnak a kávézóban lévőknek, a zenészfiú viszont annál inkább felkeltette az érdeklődésüket. A szét szaggatott, sebes arcú fiatalember látványa többeket is fura grimaszra bírt, Richk ennek ellenére úgy tett mint aki nem venné észre az őrá szegeződő kutakodó szemeket, és meglehetősen természetes, kissé unott arccal bicegett oda az egyik kétszemélyes asztalhoz. Ott helyet foglalt, és türelmesen megvárta míg Roya leül vele szemben, és szinte reflexszerűen elveszi az itallapot. Richka komolytalan tekintettel nézte az étlap hátulját, amit az újságíró bújt. Sajátja két puha tenyere alatt pihent, furcsa színű szemében pedig visszatükröződtek az italok nevei, valamint nagy fokú érdeklődés az előtte ülő ember iránt. A férfi hosszú percekig tett úgy mint akit lekötnek az étlapban szereplő ínyencségek nevei, aztán hirtelen gyorsassággal emelte fel mélybarna tekintetét, és Richka sziluettjét kezdte méregetni.
- Neked is van… - Motyogta csöndes lehangoltsággal, mire a gitáros megrántotta a vállát. Szőke fürjei kegyetlen gyönyörűséggel rebbentek meg a neonfényben, és ezt Roya is észrevette. Torkát valami fojtogatni kezdte, ezért gyorsan lesütötte szemeit. – Kérsz valamit? – Kérdezte hangtalanul társától mire az bólintott.
- Lustaság fél egészség… - Nevetett fel jóízűen Richk, le sem tagadva azt hogy az újságírón nevet.
- Nagyon nevetséges… - Roya elhúzta a száját és visszamerült az étlapba. Egyre jobban zavarta az hogy a zenésznek is feltűnt zavarodottsága, és a fiú habár nem tette szóvá igyekezett kihasználni a helyzetet. Láthatóan élvezte hogy hordozza a férfi tekintetét, miközben kényelmesen hátradől a széken, és nyújtózik egyet már csak illetlenségből is. Démonian csillanó szeme lazán végig futott az asztalon, majd felkapaszkodott Roya karjain keresztül a férfi szépségesen barna tekintetéhez, melyben most megszámlálhatatlan érzés keringett.
- Nem akartam csorbát ejteni a büszkeségeden … - Dőlt vissza könyökével hosszú percek után az asztalra, majd felsóhajtott. Hangja kissé gúnyosan mégis őszintén csengett, és ez még Roya érdeklődését is egyre jobban ingerelte. Az újságíró dacos arccal nézte a fiút, majd erőltetetten elmosolyodott.
„Az állásom múlik ezen a kis hülyén…” – Bíztatta magát mintha Richka csak a terhére lenne. Igazából édes kínzás volt a tény hogy egy angyallal van együtt, aki szinte az első percben átlátott rajta, és nem is rejtegeti el egy percig sem győzelmét. A férfi úgy érezte hogy ezt a találkozást nem bírja ki józanul, tehát kinézte a számára egyik legfinomabbnak, és legerősebbnek tűnő italt, majd megköszörülte a torkát.

- Nem történt semmi… - Válaszolta, majd a levegőben meglendítette a kezét mire egy pincérnő sietett oda hozzájuk egy kis jegyzettel a kezében, és még mielőtt kinyithatta volna a száját Roya már hadarta is hogy mit kér.
- Egy kisebb pohár Chivas Regal lesz jéggel, és… - Kíváncsiskodva a gitárosra nézett, aki egy udvarias mosoly kíséretében válaszolt.
- És egy pohár narancsos Ice Teat kérnénk… - Fejezte be a rendelést Richka, miközben egyik gyönyörű szemét az újságíró arcára pecsételte, a másikkal pedig a rendelést felíró nőre figyelt.
- Más valamit? – Nézett rá a hölgy, látszólag jól esett neki a finomabb hangnem, mivel teljesen hátat fordított Royának, eltakarva ezzel annak arcát.
- Mást nem kérünk köszönjük szépen… - Bólintott a fiú,mire a lány megbabonázott pillantással távozott az asztaluktól. A zenész egy futó pillantást vetett a hölgyemény elillanó alakjára majd visszafordult.
- Ice Tea, mi? – Nézett rá letaglózva a férfi. – Most ki előtt akarsz színleli? Előttem vagy a felszolgáló előtt? – Kérdezte kissé cinikusan, mire Richka értetlenkedve ránézett, majd elfojtott egy gúnyos nevetést.
- Nekem nincs szükségem nagyobb alkoholtartalom bevitelére hogy elviseljem a fájdalmat… Már hozzászoktam… - Válaszolta csöndesen. Hangja feltűnően egyhangúan csengett, mint akinek semmi véleménye nincs a világról. – Vagy pedig az zavar hogy te egy végtelenül erős italt kértél, én meg csak teát?
- Dehogy zavar csak egyáltalán nem úgy nézel ki, mint aki megveti a sötét élvezeteket… - Csúszott ki hirtelen a férfi száján, de már túlságosan is késő volt visszafognia magát. Voltaképen azt se tudta miért derengett fel fejében újra és újra az a kép amit a bárban látott. Szinte kísértette és kínozta, mint valami rémálom. Akaratlanul is kibukott a megjegyezés a szájából, és ez mintha egy visszafordíthatatlan lavinát indított volna el kettejük között.
„Hol az az ital!?” –Kezdett el mocorogni Roya, miközben idegesen forgatta szemeit a pult felé. Igen, most már biztosan nem fogja józanul kibírni ezt a beszélgetést. Ez egyszerűen olyan lehetetlen mint fél napot egy levegővel a víz alatt tölteni… Fullasztó, és végtelenül kellemetlen. Az ital még váratott magára az újságíró pedig zavart tekintettel fordult vissza interjúalanya felé.

- Ezt most, hogy érted? – Kérdezte a szőkeség továbbra is végtelenül rideg nyugodtsággal ami egyre jobban elbizonytalanította Royát, sőt egyenesen kételkedett benne hogy az előtte ülő angyalkülsejű fiúnak bármifajta rejtegetnivalója lenne.
- Háttö… - Kezdett neki a mondatnak, de minden szónál megragadt a nyelve, és alig bírt tovagördülni a betűkön. – Egy srácot láttam a bárban enyelegni egy vénemberrel, és teljesen olyan ruhába volt mint amibe most te… - Nézett rá a fiú szakadt gúnyájára, miközben érezte egyre nagyobb melege lesz. – Persze nem ilyen széttépett állapotban… - Tette hozzá hangtalanul. Úgy érezte magát mint aki öklendezne, mintha valami ismeretlen erő összeszorítaná a torkát és lassan kipréselni az összes levegőjét. – De gondolom nem te voltál… - Fűzte hozzá hosszú csönd után, és végre Richka szemeibe nézett. Azok a gyönyörűséges szemek most olyan meglepetten és őszinte koromsággal ragyogtak rá, hogy az újságíró legszívesebben elásta volna magát a föld alá. „Mégis hogy van képem ilyeneket feltételezni róla, hiszen még nem is ismerem!?” Kezdte el magát mérgesen korholni, ekkor hirtelen megpillantotta a whiskyt az orra előtt. Felemelte kezét és remegő ujjait ráfonta a jéghidegnek érződő pohár falára. Behunyta a szemét és egy szempillantás alatt behúzta az italt. Az erős alkoholtól eltüsszentette magát, de már érezte a kellő hatást, agyában úgy áradt szét a nyugalom és a semmittevés érzése akárcsak aszály után a hűsítő eső.
Mikor visszatette a aprócska poharat az asztalra annak talpa erőteljesen koppanva jelezte földet érését mire mind a két férfinak odatévedt a pillantása. Hosszan nézték a kiürült poharat, majd Roya arra lett figyelmes hogy Richka rendelése is kint hever az asztalon. Bódultan bambulta a barna narancssárgás folyadékot, majd felnézett Richk arcára és szórakozottan elmosolyodott.

- Miből gondolod azt, hogy nem én voltam? – Kérdezte a zenész a szokásosabbnál is csöndesebb hangon, mire Roya megrántotta a vállát.
- Talán, mert undorító hogy ennyi idősen áruld a testedet, amikor tehetséges vagy, és sokkal jobban kereshetnél egy elfogadhatóbb munkával… - Válaszolta, és szinte ömlött belőle az őszinteség, ám amikor újra a gitáros arcát kezdte fürkészni elakadt a lélegzete.
- Tudod… - Kezdte el Richka komoran. Hangja szaggatott volt és csalódottság csengett benne. – Ha azt csinálom amit most csinálok akkor a testemet adom el egy pár órára… Ha zenélek akkor mindenemet odaadom egy életre… Mindkettőnek halál a vége… - Emelte fel a teás poharat és lassan belekortyolt. Tekintete mintha megtört volna, az eddigi rideg teher alatt, és most kissé vizesen nézett Royára aki szóhoz sem jutott.
„Nem tévedtem.. Ő volt az…” A férfi úgy érezte lassan lefő, teste minden pontja nyirkossá válik, és mintha csak a tagjaira szorult képzelt bilincsek gátolnák meg abban hogy ne hagyja itt ezt a fiút. „ Egy prostituált…Egy ringyó…Egy kurva…Egy…Egy..” –Hiába öntötte el gyűlölet és csalódottság a szívét, még mindig nem volt képes elhinni. Egyszerűen túl gyönyörű volt a szemében Richka ahhoz hogy egy ilyen alantas munkát végezzen. Simán elmehetett volna modellnek énekesnek, de nem...
„Az az ápolt selymesen csillogó szőke haj, azok a kifejezéssel teli gyönyörűen csillanó szemek, a fitos kis orr, és a babarc mind a Ördög egyik legsötétebb gyermekéhez tartoznak…” Futott át Royán fájdalmasan a tudat, majd megrázta magát mint akin végigfutott volna a hideg. „ De hisz mit emésztem magam miatta?! Az ő dolga! Az ő élete… Nekem ő nem jelent semmit! Egyszerűen semmit…” Ismételgette magában a szavakat, hogy legyűrje azt a valamit, ami most egyre jobban markolta a szívét. Maga sem tudta volna megmondani miért van ennyire Richk munkája ellen, hogy miért nem tud egyszerűen elsiklani felette, mint ahogyan bármely más ember esetében tenné, egyszerűen lehetetlen volt, képtelen rá.
- Te vagy a férfiasság szégyene… - Jelentette ki hosszú percek után keményen, mire csak egy halvány mosoly volt válasz. – Mondd büszke vagy magadra!? – Emelte fel hangját, majd gyorsan körülnézett.

Alig voltak a kávézóban de most minden szempár rájuk vetült. A férfit ekkor elöntötte a tehetetlen méreg. Nem elég hogy elcsábult egy démonangyal láttán, aki nap mint nap áruba bocsátja magát még azt is el kell tűrnie hogy ismeretlenek hallgatják őket! Mégis hogy jönnek ahhoz az emberek hogy kihallgassák őket!? Mégis hogy van bátorságuk más szavát fülelni, mikor semmi közük sincs hozzá!?
Roya elfintorodott arccal felpattant, és elővette a pénztárcáját. Kihalászott belőle pár dollárt, és az asztalra csapta majd csuklón ragadta a szőke zenészt és felrántotta a székről. Hosszú percekig szótlanul mesélt egymásnak a két férfiszempár, majd Roya azt sem tudván mit csinál kirángatta magával a gitárost, és meg sem állt, egyenesen belegázolt a fiúval a sötét semmibe. Remélte hogy a feketeség lemossa Richkről a mocskot, remélte hogy elfelejti ezt az egészet, és hogy újra úgy nézhet a zenészre mint a vallomás előtt. „Mégis miért kellett felhoznom ezt a baromságot?! Mégis miért!” Csörtetett végig az egész városon, de már saját maga sem tudta hol járnak csak arra lett figyelmes hogy Richka feljajdul a fájdalomtól. Ijedten eresztette el a vékony csuklót, mire az a gazdájával együtt a földre hanyatlott.

Az újságíró rémülten térdelt le az elbukott zenészhez, aki meg se szólalt. Roya most érezte meg először a hideg szellő simogatását. Ahogyan a fagyos szél táncot járt a tarkóján valahogy minden olyan tisztának, és nyugodtnak tűnt. Mikor körülnézett egy meglepő csöndességű zsákutcát talált, tele kukával, és elkóborolt állatokkal. Azoktól nem volt félnivalójuk, mindegyikük rémülten tekintett a két alak felé, akik most eléggé meglepő pózban voltak láthatóak. Mégsem érdekelte egyiket sem hogy más esetleg mit gondol róluk.
- Richka jól vagy? – Kérdezte remegő hangon Roya, már szívből röstellte hogy így bánt a gitárossal. Bizonyára nem maga miatt vállalta el a munkát, bizonyára nem volt más esélye az életben maradásra. – Sajnálom… Nem akartam neked fájdalmat okozni… - Kavargó barna tekintettel csúsztatta kezeit társa köré majd finoman felemelte. „Hogy milyen vékony ez a fiú…” – Állapította meg csodálkozva mikor észrevette hogy a szőkeség testtömegének a felét még mindig a rongyossá vált ruha teszi ki. –Richk… - Ismételte meg a nevet, bágyadtan, mire végre Richka felemelte szőke kócokkal körültáncolt fejét, és szemtelen tekintettel ránézett. Kitépte magát a segítő karok közül, és bár szédelegve de megállt a férfi előtt.

- A magamfajtáknak nincs sem erkölcsük, sem pedig büszkeségük… Számunkra ezek ismeretlen fogalmak, csakúgy, mint az elfogadás és a megértés másoknak velünk szemben… - Mondta mérhetetlen keserűséggel a hangjában. – De nem mindegyünk olyan, mint a nők többsége… Nem tudjuk olyan egyszerűen széttenni a lábunkat, mint ahogyan azt ők teszik… - Nevetett fel csöppnyi gúnnyal a hangjában, majd elkomorult, mint egy gyorsan elvirágzó sötét rózsaszál. - Az emberek egész életükben keresik a másik felüket… és ha nem találják meg valakinek ki kell hogy tárulkozzanak, ki kell hogy öntsék a szívüket, egy olyasvalakinek akivel soha a büdös életbe nem fognak találkozni és soha nem fogja elmondani a titkaikat… Mert minek? Nyer valaki ezzel valamit vagy talán veszít? Nem… Látod minket ezért tartanak… - Feszítette ki lábait még jobban Richka, és kissé lenéző pillantást vetett Roya felé. Az újságíró még mindig a földön térdelt és nem tudta levenni pillantását az angyala arcáról. Egyszerre találta varázslatosnak, szomorúnak, és gyönyörűnek is egyben. - Lehetséges hogy igazad van… - Folytatta Richk, miközben hátrasöpörte szőke haját a vállához, majd lazán nekidőlt a falnak. Arcára rávetültek a hold árnyai és apró ráncokat varázsoltak fénylő szeme köré. – De azt hiszed képesek az emberek idáig süllyedni csak a gyönyör kedvéért? Ennyire hülyék lennénk? – Finom akcentusban fürdő szavai úgy rejtették béklyóba az előtte lévő férfi szívét mint még soha senki más. - Tény és való hogy ez egy szar munka, nem becsülnek meg, nem fogod megkapni az év dolgozója címet, ha netalántán nagy rád a kereslet és szétdugatod az agyadat… Persze ha színpadon csinálom az persze más… Vetkőzök és táncolok a lányok előtt és már kész, meg van az aranylemez, istenként tisztelnek még akkor is ha olyan vagy mint egy igazi ringyó a reflektorfényben, és szart sem ér a hangod. Csak riszálnod kell a csípődet kábítani a rajongókat… Ennyiről szól az egész… - Fejezte be egy mélységes sóhajjal, majd mint aki rosszul felelt hajtotta le a fejét, és a másik fal felé kezdett sétálni. – Nem azért csinálom, mert nekem ez élvezetet jelent, hanem mert nincs más lehetőségem… Próbálkozok, ezért léptem fel most is… Hidd el már régóta próbálok kitörni de nem sikerült. Egyszerűen olyan, mint egy ördögi kör… Aztán megszokod, később pedig gyűlölve szereted…Mert van benne valami undorító, és mégis bájos… Valahol… - Bökte ki őszintén, közben pedig homlokát a rideg falnak támasztotta. Szinte égett az arca az elmondhatatlan szégyentől és a megfoghatatlan csillapíthatatlan rajta elhatalmasodó kíntól szinte sírni tudott volna. Teli torokból üvölteni amíg az utolsó hang el nem hagyja a torkát. Kissé fél oldalra fordítva szőke fejét nézett kifejezéstelen arcával Roya felé, aki megértő tekintettel figyelte őt. A barna szemek együttérzést, és sajnálatot igéztek a szíve mélyén, ami még jobban megfájdította lelkét.
- Ne nézz így rám… Nem szeretem hogyha sajnálnak! Ezért nem beszélek senkinek sem arról mi is vagyok valójában. Mert mindenki így reagál ahogyan te is… Mindenki megvet, mindenki azt hiszi okosabb mint én… - Mondta Richk bánattól rekedtes hangon, és lehunyta szemeit.

Úgy sírt volna… Úgy akart könnyezni, mint még sohasem, de egy csepp se jött ki a szemeiből belül pedig egyre jobban fájt a szíve. A megváltás helyett el kellett viselnie a rá meredő gyönyörű tekintet, ami oly fájón nézett rá.
Roya még hosszú órákig nézte volna a zenész gyönyörűséges gyöngyházfényű bőrét, és a gondterhelt csillanásokba burkolózott szemeit, de rá kellett jönnie, hogy amit a fiú most elmondott neki, az nem csupán egy jól megírható történet, hanem maga a rideg valóság. Valahogyan mégis olyan hihetetlen dolog volt a szeme előtt látnia az angyalt aki ilyen szörnyűségekbe kényszerült. Ahogyan a fiatal alak ott állt előtte, és a hold körbeölelte vékonyka alakját úgy tűnt mintha tényleg szárnyai lennének. Richka holdszőke hajszálai megrezdültek az esős illatot hozó szélben, ami hirtelen olyan ártatlanná és védtelenné tette a fiút, hogy az újságírónak megesett rajta a szíve. Lassan felállt, megnyújtóztatta elgémberedett tagjait, majd a gitáros mögé lépett. Finom illat csapta meg az orrát, amitől majdnem megtántorodva esett hátra, ehelyett vágyakozó barna pillantásokat vetett a szabadon hűsölő hófehér tarkóra, majd halkan megszólalt.

- Richk… Van valami normális hely, ahol meghúzhatod magad? – Forró lehelete felborzolta a gitáros tarkóján lévő pihéket, mire a fiú rémült pillantással szembe fordult bele. A barnazöld remegő tekintet, olyan félénken, és bizalmatlanul vetült rá, hogy a férfiból kezdett teljesen eltűnni a méreg.
- Miért akarod tudni? –Csendült fel a kérdés csöndesen reménytelenül vékony hangon. Royában hirtelen megmozdult valami. Olvadozni kezdett belülről a rózsaszínes telt ajkak láttán, amelyek kissé remegve csábosan néztek felé.
- Mert van egy kanapém a számodra amin aránylag kényelmesen lehet aludni, csönd van és nyugalom… Ha akarod meghúzhatod nálam magad pár napig. Persze csak ha azok után képes vagy elviselni amilyen modortalanul veled bántam… - Tette hozzá halkan, mire a két fura színű szem még tágabbra nyílt a mondata hallatán.
- Miért akarsz nekem segíteni? Mit fog szólni a barátnőd ha odaviszel? – Ömlöttek az újságíró tudatára a kérdések százai, mire felnevetett.
- Már miért ne segíthetnék neked Richk? Elvégre arra szorulsz nem igaz? – Kissé nyugodt pillantással nyugtázta ahogyan a gitáros dacosan megrázta szőke fejét, élvezve azt hogy rövid szőke fürjei ide oda csapódnak a sötétben. Roya még közelebb lépett a fiúhoz, ezzel teljesen belelapítva őt a falba. – A barátnőm pedig egyáltalán nem bánja ha néhány napig lakótársam leszel. Nem lakunk együtt, és semmi köze hozzá.. – Füllentette nevetve miközben azon gondolkozott hogy lehet valaki férfi létére ennyire aranyosan mókás és önzetlen…és… „Vonzó…” Nyalta meg a száját hirtelen, a Richka arcán átfutó mosoly láttán. Térdük egymásnak ért, mire mindkettejük részéről csak egy apró ártatlan mosoly volt a válasz. A közelség viszont minden mást elárult. Ajkaik szinte már egy csak arasznyi távolságban voltak egymástól, egészen addig amíg Richka mocorogni nem kezdett.
- Akkor nem gond ha… - Kezdett újra bele, látszott hogy még mindig nem bízik meg teljesen a férfiban, de Roya szokásához híven stílusosan a szavába vágott.
- Abszolúte nem…! – Lépett hátrébb a gitárostól, majd lassan visszacammogott az utcára. Az a két gyönyörű szép nagy szem, szinte felhúzta a pírt az arcára, és alig bírt levegőt venni. A nyílt utcán persze sokkal jobban járt a levegő, ezért menekült ki oda. Richka is követte és megállt pontosan mellette. Roya maga mellé nézett a szőke hajszállakra, és újra érezte, hogy elkezd bukfencet vetni a gyomra. „Mégis mi történik velem?” Futott át rajta sebesen a gondolat, de nem tudott rá válaszolni. Nem tudott, csak azt tudta hogy valamiért reménytelenül vonzódik a gitároshoz, és hogy szeretne mindent megtudni róla. Az állás elvesztésének gondja elhomályosult gondnak tűnt elméjében, most csak az volt a fontos hogy Richkkel legyen.
- Mi lenne, ha akkor a beígért beszélgetést, mondjuk nálam folytatnánk egy kis borral, egy zuhany után és pár ragasztóval az arcodon? – Szinte érezte, hogy saját kérdése hallatán még vörösebb lesz, de nem tudta magát visszafogni. Hangja körülbelül olyan volt, mint egy gimnazista kamaszfiúé, aki most kézül az első randevújára élete szerelmével. Végül is elég információt gyűjtött ahhoz megírjon egy cikket, de valahogyan saját maga miatt is el akarta invitálni

A zenészfiú a kérdés hallatán hirtelen felnevetett. Ez a nevetés olyan őszintének, és hálálkodónak hatott, hogy az újságíró úgy érezte, mentem összerogyik a földön. Fejében végigrezdült minden idegszál elindítva legmocskosabb fantáziáinak egyikét, amit igyekezett gyorsan újra eltemetni, de ahányszor ránézett Richkára, olyan fura lángolás jött rá, hogy majdnem megőrült. Legnagyobb meglepetése ez a meleg nem volt már kellemetlen, nagyon kellemesen csiklandozta gyomra minden szegletét, de lassacskán kezdett beleőrülni. Érezte, hogy a kulcs ami elmulaszthatja ezt az érzést a fiúnál van, de nem tudta mi…
- Hát ha nem vagyok a terhedre… - Válaszolt fölöttébb barátságosan mintha a percekkel ezelőtt zajlott beszélgetésük meg se történt volna. A keservében fulladozó fiú arca eltűnt helyette egy őszintén mosolygó fiatalember állt az újságíró mögött.
- Akkor jobb is lesz, ha elindulunk… Későre jár… - Búgta Roya, és lassan komótos lépteivel hazafelé vette az irányt. Álmában sem gondolta volna, hogy lakótársa lesz, de őszintén szólva valahol élvezte, hogy nem kell ezt az éjjelt is kettesben a macskával töltenie. A gitárosban kellemes, és őszinte társaságot vélt felfedezni és már előre várta az éjjelt, amit egy beszélgetésekkel és ivászattal teli éjszakának tervezett, fogalma sem volt hogy esetleg más is kisülhet belőle…