Der Krieg an der Donau I. – A kezdet

2006 nyarára a Newpad-Rémai Birodalom, amely tizenhárom esztendeje indult virágzásnak a Dunakanyarban fekvő Bogdány falu melletti erdőkben, súlyos válságba jutott. Persze ez már nem az a jelentéktelen, embergyerekek fantáziájára épülő kis országocska volt, mint hajdanán, azokban az időkben, amikor Antall József jobblétre szenderült, a Dave Gahan pedig heroinnal a vérében a Walking in my Shoes-t énekelte. Nem, a kis köztársaság azóta birodalommá nőtte ki magát: nemcsak a teljes Visegrádi-hegység felett uralkodtak immár Newpad és Réma időközben felnőtt lakosai, hanem Dunabogdány község felett is átvették a hatalmat. A svábokat elűzték, és 1999 tájékán Doors-fanatikus félhosszú-hajú buzigyerekekkel és mindenre kapható lányokkal népesítette be a falut.

Pár évnyi anarchia után és brutalitásba torkolló orgiapartik után az ősközösség úgy döntött, rendet teremt: császárt választottak I. Simon személyében. 2005 végén megalakult a Newpad-Rémai Császárság (Newpad és Réma addigra persze már csak gyommal benőtt, pusztuló erődök voltak a Visegrádi-rengeteg mélyén – bár Simon császár tervei közt szerepelt műemléki védelem alá helyezésük, hogy megóvják őket a történelemnek). A császár rendőrséget és hadsereget állított fel – a hajnalig tartó buliknak, csoportos keféléseknek befellegzett. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy erre szükségből került sor: a Birodalom felett 2006 tavaszára elborult a politikai látóhatár.

A fenyegetés délről jött: a Tahiban és Tótfaluban garázdálkodó barbár hordák még 2003-ban megalapították a Nagy Barbár Kánságot, és néhány év alatt országuk annyira megszedte magát az epertermesztésből, hogy korszerű hadfelszerereléssel ellátott, jól kiképzett hadsereget tudott kiállítani. 2005 végén a Kánság annektálta Kisoroszit (ahol csapatai lefoglalták havas Henrik nyaralóját, magát a Tanár urat pedig internálták), és mohó szemeit máris a bogdányiak birodalmára függesztette.
Télvíz idején azonban még nem támadhattak. Nagy Herold, a barbár kán áprilisra tűzte ki az offenzíva időpontját, de különböző okokból az időpontot újra és újra későbbre halasztották. A bogdányiak sem töltötték tétlenül az időt: kiépítettek egy védelmi rendszert a község határában (az ún. Szarvas-vonalat), valamint páncélos, és légierőt állítottak fel (ez utóbbi néhány mezőgazdaságban használatos szovjet Kamov-Ka 26 típusú, elavult helikopterből állt, a páncélosokhoz szükséges acélt pedig az egykori TSZ traktorainak roncsából nyerték ki). 2006 nyarára erőik ugyan még messze elmaradtak a barbárokétól, mégis volt némi remény, hogy elég ideig feltartóztathatják őket, addig, amíg el nem készül egy mindent elsöprő, titkos fegyver, melynek titkát Bogdányban csupán néhány ember ismerte…

Aztán eljött a június, és Simon császár váratlanul és meglepő módon elhalálozott (horgászás közben berúgott, és a nyáron teljesen száraz Csódi-patakba fulladt. A baleset körülményeit igyekeztek eltusolni – egyesek szerint egy barbár merénylő végzett vele).
Akárhogy is, a június villongásokkal telt Bogdányban, júliusban pedig puccs tört ki, aminek hátterében a Fröccsözz, ne háborúzz! jelszóval operáló földalatti szervezet, a Pogdane Puve állt. Az alkeszekből álló csoportosulás megrohanta a községházát, ám egy rögtönzött partival sikerült leszerelni a nem is olyan elszánt csürhét.

A helyzet ennek ellenére válságos maradt. A minisztertanács úgy döntött, nem választanak újabb Newpad-Rémai császárt, ehelyett kormányzót választottak Schwiebus Konrád személyében. Ez az ambiciózus, 24 éves fiatalember rendkívül gyorsan meghozott néhány alapvető döntést. Mivel a határon már gyülekeztek a barbár csapatok, így úgy döntött, ideiglenesen a hadsereg kezébe teszi le a hatalmat. A vezérkar élére kinevezte Vendel Károlyt, ezt a tehetséges, fiatal katonát, aki azonnal a Kalicsához utazott (a Kalicsa patak képezte a határt Bogdány és Barbária között). Ekkor már augusztus elejét írtak, és Vendel rossz hírekkel tért vissza a faluba. A barbár hadsereg, mondotta egy meghallgatáson, már felvonult a támadásra, ami egy, legfeljebb két héten belül bekövetkezik. Kiadta a parancsot a bogdányi hadosztályok mozgósítására, a József Attila utcai fegyvergyár termelésének fokozására, és a Kalicsa síksági, alsó folyásának megerősítésére (a patak felső szakasza viszonylag könnyen védhető volt, mivel ott az erdőben, egy mély völgyben folydogált). Az előkészületeket augusztus 20-ára befejezték.

A huszadikai tűzijátékot megtartották ugyan, de az éjszakai bulizást a haditanács már megtiltotta. „Észnél kell lennünk!” – mondta Vendel, és másnap reggel már érezhető volt a faluban a feszültség. Huszonkettedike éjszakája nagyon sötét volt – és a haditanács tudta, másnap Újhold lesz, ami alkalmat ad a barbároknak egy sikeres éjszakai átkelésre a Kalicsán. Huszonharmadikán, szerda délután Vendel maga köré gyűjtötte legtehetségesebb katonáit: Kinizsit, Dantont, Ludovicsot. Ők együtt megérleltek bizonyos döntéseket. Kiküldtek egy páncéloshadosztályt a 11-es út védelmére, egy másikat pedig az egykori római erődhöz, az Ulcisia Castrához. A légierő felderítő repülést végzett – a helikopterpilóta szerint a határ túloldalán legalább 1500 katona sorakozott fel.
Vendel tudta, ő legfeljebb ha hétszázat tud harcba vetni, annak jelentős része is alacsony harcértékű, reménytelen alkoholista.

De hát nem volt mit tenni – eljött huszonharmadika holdvilágtalan éjszakája, és este tíz után a bogdányi csapatok már hallhatták, ahogyan a barbárok tankjaik motorját járatják a Kalicsa túloldalán, az általuk mélységesen megvetett Tahi földjén.