Hogyan veszítsük el életünk szerelmét egy anyós miatt

Nagyon fáj, ami velem történt, de úgy érzem, megosztom másokkal is, talán okulhatnak belőle. Tavaly májusban megismertem egy srácot. Különleges volt. Chateltünk, aztán ő kórházba került, én meglátogattam, az volt az első randink. Elbűvölt gyönyörű kék szeme, finom illata. Rögtön beleszerettem. Volt akkor egy végét járó kapcsolatom, és ez a srác segített a döntésben, hogy lépjek. Összejöttünk, szerettük egymást, őrülten. Neki volt előttem egy hosszú kapcsolata, és a volt csaja eléggé tönkretette az önértékelését. Én meg akartam mindazt a szeretet adni, amit tőle nem kapott meg. Nagyon szerettük egymást. A tavalyi nyár volt életem legszebb nyara. Annyi mindent együtt csináltunk. És a legszebb dolog augusztus 20-án történt.

A tűzijáték alatt letérdelt elém egy gyűrűvel, és megkérte a kezem. Azt hittem szétvet a boldogság. Én voltam a legboldogabb ember a világon. Mindenki örült, és mi elkezdtük tervezni az esküvőt. Összeköltöztünk, és imádtuk egymást. Bíztam benne és halálosan beleszerettem még jobban. Napról napra jobban. Decemberben elhatároztuk, hogy építünk egy kis házat. Közben kitűztük az esküvő napját, 2006 augusztus 19-re. Sikerült venni egy telket, és elkezdtünk tervezgetni. Ez a telek indította el a lavinát. A páromat ezentúl már nem érdekelte más csak a ház felépítése. Én közben kiválasztottam a legszebb menyasszonyi ruhát, és kiválasztottuk az éttermet, ami csoda volt. Boldog voltam. Utolsó éves voltam a főiskolán ekkor. Tudtam, hogy állást kell keresnem, életrajzokat írtam, adogattam ide-oda, őt, pedig lekötötte az építkezés. Ezen a tavaszon már nem volt minden olyan szép, de ha rosszat tett, mindig újra elcsábított a szemeivel. És mindig megbocsátottam.

Eljött az államvizsgám ideje. Sikerült, kiváló eredménnyel. Elkezdődött a pályakezdő korszakom. Közben már azon vettem észre magam, hogy senkit nem érdekel az esküvő, a szüleit sem. Csak az építkezés, más téma nem volt. És én kezdtem szenvedni. De még mindig halálos volt a szerelmem iránta. Sajnos nem sikerült állást találnom, minden igyekezetem ellenére. Amit most mesélek, kb. 1 hete történt. Vasárnap délután a drága anyósom a fejemhez vágta, hogy nem akarok dolgozni, így látja. Köpni, nyelni nem tudtam. Erre kedden bejelentette a párom, hogy halasszuk el az esküvőt, mivel nem találtam munkát, és így nem költözhetek hozzá, mert nem tart el. Az anyósom ennyire manipulálja őt. Felajánlottam költözzünk össze albérletbe, de nem jön velem. Lemondták az éttermet, mindent. Én csak nézek. És már nem is hív, nem is keres. Most készülök visszaadni számomra a világ legszebb jegygyűrűjét. Majd meghalok, nyugtatón élek 1 hete, mert csak sírok. Tönkrement az életem, a legszebb álmom. Vele akartam leélni az életem. Ő az életem szerelme, és senkit nem szerettem így, és nem is fogok. Még így is szeretem és hiányzik, becsapva és megalázva. Nem tudom mikor heverem ki. Folyton azt kérdezem miértpont én, mit követtem el. De talán egy jel volt Istentől, hogy nem lett volna jó vele. Főleg most. Azt mondta kövér vagyok (165 magas, 57 kg), és nem érdekel a ház, amiről engem nem is tájékoztatott és nem is akartam igazán építeni.

Valahogy túlélem, remélem, de ez egy örök tüske marad. Próbálok felejteni, de nem megy. Hiányzik, pokolian. Ezt az élményt nem kívánom senkinek. Ellenségnek sem. Próbálok kezdeni magammal valamit. Társat találni majd, de bízni nem tudom, fogok-e benne. Tönkretettek, megaláztak, 2 héttel esküvő előtt.