Ha a sors megérint (2. fejezet) 1.rész

- Lassítanom kell és lehiggadni.- motyogta Shannon. Mély levegőt vett, hasztalanul.- Istenem miért büntetsz!- tépelődött. Kicsi a világ. De ennyire?!
Gépiesen fékezett a zebránál, befordult a sarkon a parkolóházba. Intett az őrnek, még egy mosolyt is kipréselt magából, végül fékezett, leállította a motort, kinyitotta a kocsi ajtaját és kiszállt. Jól becsapta az ajtót, utána bűntudatosan, kirohanása miatt megsimogatta a kissé már kopottas motorháztetőt. Lelkiismeretfurdalása enyhültével elindult a modern üvegkalitka felé.
Még mindig nem szokta meg igazán. Egy emlék mosolyt csalt az arcára. Akkor költöztek ide, amikor nyereségessé vált az üzlet.. Az anyaotthon egy régi bérház negyedik emeletén volt. A lift- inkább felvonó - javította ki magát, mindig elromlott. Egyszer három órát bent töltött, mire sikerült annyira helyrehozni, hogy kijöhessen..

Felért. Kilépett a liftből, végigment a tágas előtéren, ahol a recepció és a telefonközpont kapott helyet. Köszönt a recepciónál ülő lánynak, de az meg sem hallotta, mert telefonon beszélt, közben a számítógépben adatokat keresett. Ügyes volt. Átsétált az otthonosan berendezett várószobán és belépett az irodájába. Az ajkán játszó félmosoly lehervadt arcáról, ahogy meglátta vőlegényét, amint kényelmesen hátradőlve a székében a napi sajtót lapozgatja.
Mi a fenét keres itt? Már csak ő hiányzott az életemből!- sóhajtotta fáradtan.
- Mi szél hozott erre?
- Csak azt akartam mondani, hogy elutazom egy ügyfelem kérésére. Mivel nem tudtalak elérni telefonon...- nézett rá szemrehányóan Jack-.. kénytelen voltam bejönni.
- Ó, a drága idődből szántál rám húsz percet!- gúnyolódott a nő magában, de nem tette szóvá.
- Mennyi időre?- kérdezte unottan.
- Két- három hét.
- Van Isten!- emelte égnek a szemét Shannon, majd elindult a minibár felé.
- Kérsz valamit?- fordult vissza.
- Nem, megyek.- pillantott jelentőségteljesen Rolex órájára a férfi és felállt.
- Csak nehogy búcsúpuszit kérjen!- imádkozott. Nem akarta, de a bűntudat hulláma elöntötte, ahogy egy másik csókra gondolt.

Kinyitotta az ajtót vőlegénye előtt és jó messzire állt, hogy még véletlenül se érhesse el. Intett a távolodó alak után, becsukta az ajtót és leroskadt a székébe.
Lüktető halántékára tette kezét, magányra vágyott. Sok volt ez neki mára.
Diszkréten kopogtak.
- Tessék! - szólt ki.
- Ne haragudj, hogy zavarlak!- viharzott be Kenneth McGregor és lehuppant a vele szemben levő székre, már amennyire ez egy két méter magas, jól megtermett férfitól tellett. Shannon igyekezett nem kuncogni a látványtól. Igyekezett nagyon. Tényleg.
Sikertelenül.
- Mit keresett itt ez a pojáca?- nézett rá Kenneth acélszürke, kíváncsi szemekkel.
- Engem. -jött a szűkszavú válasz.
- Tényleg?!.. Miért nem dobod már ki? Nem hozzád való.
- Ne firtasd kérlek! Én sem vájkálok a magánéletedben.. bár az a kis bögyös szőke..- villant gonoszkodva a lány szeme- ha már itt tartunk.
- Nem rólam beszélgetünk.. próbált kitérni a válasz alól Kenneth.
- Nem?...
Megsajnálta a láthatóan zavarban levő férfit, úgyhogy a faggatózást későbbre halasztotta.
- Minek köszönhetem?...
- Hallottam az új megbízásunkról hugi. Ma volt a találkozó nem, ezzel a... Hogy is hívják? Nortl..
- Norton. Daniel Norton.
- Igen tényleg. És?
- Mit és?
- Mi volt?
- Mi lett volna? Megkötöttük az üzletet...
- De?
- Semmi de.
- Valamit titkolsz. Érzem a hangodból. Túl jól ismerlek. Mi a baj?- nézte kérlelőn. Nekem elmondhatod.
- Megcsókolt.
- És?- vigyorodott el Kenneth.
- Ő az.
- Ő?! Nagy Ő- vel?
Shannon bólintott.
- Megverem, jó?- lett hirtelen harcias barátja.

Együtt nőttek fel, együtt vették végül nyakukba a világot. Három éves volt, amikor az otthonba került, Kenneth pedig hét. Ott találkoztak. Nem sokra emlékezett, a szüleire sem. A múlt attól a pillanattól fogva kezdődött, hogy belépett a lelencház kapuján.
Az épület a templom mellett állt, régen apácák laktak benne. Kívülről szépen be volt vakolva, de belül minden egyes zugot a szegénység lengett körül. Nagyon sokan voltak a hely pedig kevés. Az épület öt szobából állt, egy fürdőből- szép karmos lábú káddal, bár a zománc már pattogzott róla, az igazgatói irodából és a konyhából.. Ennyi. A szobákban akár hatan - heten is laktak, attól függően hány új gyerek jött, vagy ki volt annyira szerencsés, hogy nevelőszülőkhöz került.
Neki a padlásszoba jutott, ami levegőtlennek bizonyult, de szerette. Másnak még ennyi sem volt.

Kenneth a konyha melletti szobában lakott. Igazi mázlista. Éjszakánként a többi fiúval kaját csentek a kamrából, amit persze borsos összegért adtak tovább, de vele ingyen megosztotta a legfinomabb falatokat.
Lehetett neki ellenállni? Dehogy. Mindenhová együtt mentek, és mindent együtt csináltak. Shannon a bátyjának tekintette őt, és úgy is szerette. Persze a többiek viccelődtek, még a konyhás néni is azt mondta, hogy szerelem lesz belőle. Tévedtek. Életre szóló barátság fűzte össze őket- végérvényesen.
Minden apró titkukat megosztották egymással...
Legjobban az éjszakákat szerette, a nyáréjszakákat, amikor megszöktek az intézetből, ki a város szélén elterülő rétre. Ott nézték a csillagokat és elsuttogták az álmaikat. Szép volt.
- Shanny!- szólongatta Kenneth bizonytalanul.
- Csak kísért a múlt.- nézett rá mosolyogva a lány.
- Mit értessz ezalatt?.. -követelőzött a férfi.
- Hát.. mi jut eszedbe a kamra szó hallatán?
- Emlékszel még rá?..- nevetett Kenneth.
- Igen. És te..
- Mindenre.

Megfogta a lány kezét és megsimogatta. Emlékezett arra az éjszakára is, amikor Shannon bőrig ázva jött haza és zokogott. Egy fiú miatt, akinek a nevét sem tudta. Meg akarta ölni akkor, hogy ilyen fájdalmat okozott az ő gyönyörű húgocskájának. Tehetetlennek érezte magát akkor is és most is.
Érezte a nőben a kimondatlan háború dúl, és a kemény munkával felépített védőbástyái romokban hevernek.
- Lekevertem neki egyet.- találta ki barátja gondolatát.
- Megérdemelte.
- Lehet, de az is megeshet, hogy ezért visszavonja megállapodásunkat!- aggodalmaskodott.
- Nem hiszem, Shanny.- bátorította, de belül maga sem volt olyan biztos benne. Beszéljek vele?- kérdezte, de a választ az ajtó nyílása zavarta meg.

Az ajtóban állt, már átöltözött- nyugtázta Shannon megkönnyebbülten. Dühös, pokolian dühös.- jött az újabb megállapítás.
- Igazán nem akarok... zavarni.- hangja metszően éles és hideg volt, akárcsak a tekintete.