Der Krieg an der Donau II. – Az árulás

A Newpad-Rémai birodalom liberális államszervezete a társadalmat évekig lassez fair módon vezette, a kifejezés lehető legtágabb értelmében – ebből következett az állam nagyszerűsége s egyben végtelen gyengesége. A polgárok a lehető legnagyobb szabadságot élvezték - főleg szexuális vonatkozásban. Mindez azonban nem jelentette azt, hogy erre a közösségre ne vonatkoztak volna éppúgy a darwini tanok – a jó minőségű génállomány itt rengeteget közösült, a kevésbé jó kevesebbet, de az abszolút élhetetlenek itt éppolyan keservesen jutottak nemi örömökhöz, mint bárhol másutt a világon. A kormányzat pedig még itt sem volt annyira jófej, hogy törvényben írta volna elő polgárainak kötelező, rendszeres keféltetését.
Egyszóval, a lúzerek itt is keserűséggel és haraggal a szívükben tengették napjaikat. És senki nem gondolta volna, hogy ez egyszer nagyon súlyos helyzetet fog teremteni a Birodalom számára. Pedig így történt.


****

A barbár támadás előtti éjszakán, miután leszállt a holdvilágtalan sötétség, egy árny lopakodott ki a bogdányi főutca egyik házának ajtaján. Végigsettenkedett a kihalt falun, és a főhadiszállás épületét maga mögött hagyva elérte a bányahídat, ami átívelt a 11-es út felett, és amin a Szarvas-vonal gerincét képező bányaút haladt. A 11-es utat a híd alatt már eltorlaszolták, védekezésül a másnapra várt támadás ellen.
A titokzatos alak felballagott a hídra, és most, hogy már itt volt, már otthonosabban mozgott. Munkásruhát viselt, ha valaki megállítja, majd azt mondja, a töltést ellenőrzi. Persze nem szándékozott hosszú időt tölteni itt: csak vetni akart egy utolsó pillantást a falura, ami sok-sok évig az otthona volt. A sötétség ugyan csaknem teljes volt (nem csak a hold nem sütött, de Schwiebus Konrád parancsára a falut is elsötétítették), és így szart sem látott, de nem is volt rá szükség. Ott volt Bogdány képe a szívében.
Az ember, akiről most szó esik, és akit amúgy Gergőkének hívtak faluszerte, 2000-ben költözött ide, 18 évesen, miután kibukott a középiskolából. Bogdányról a Fókuszból szerzett tudomást, ahol úgy mutatták be a települést, mint ahol örökké tart a fesztivál, nemcsak egy hétig, mint a Szigeten. Ez megragadta a képzeletét. Azt is hallotta, hogy „big nagy” szexorgiákat rendeznek itt, és mindenki nőhöz jut, aki csak akar. Ez szintén felfokozta várakozását, mivel 18 évesen még csak egyszer csókolódzott, de akkor is tök részegen egy ronda csajjal, akinek a végén majdnem összehányta a száját.

Így aztán Gergőke meglovasított némi zsetont a családi kasszából, és elindult szerencsét próbálni. Bogdány végül is befogadta, még munkát is kapott – mosogatói állást az egyik kupi bárjában -, és eleinte elégedett volt. Csakhogy a nőknél továbbra sem ért el sikereket, talán mert alacsony volt és girhes, vagy mert mindössze 12 centis volt a farka, esetleg, mert büdös volt a szája. Talán mindhárom ok közrejátszott a dologban – de akkor még senki nem sejthette, hogy ezen tényezők okozzák majd Bogdány vesztét.
Most, a hídon állva, végigtekintett a falun. Szerette ezt a helyet. Ez a hely, ez a közösség mindent megadott neki – kivéve a legfontosabbat. A szerelmet, a szexet, ami nélkül úgy érezte, nem tud tovább létezni.
Keserűen megfordult – a bogdányi Nagy Síkság felé, ami a tahisi határ és a falu közt terült el. Valójában egy hatalmas szántóföld volt ez, amelyet északkeletről a Duna kanyarulata, a délnyugatról pedig a 11-es országút határolt. A síkságtól nyugatra Gergőke a Csódi-hegyet, a híres kőbányát látta, megerődített katlanaival és a tetejére emelt félelmetes várral. Az ellenségnek ott nehéz dolga lesz, gondolta. A síkságon viszont úgy kelnek majd át a barbár tankok, mint egykor Hitler tankjai az ukrán pusztákon.

Feltéve persze, hogy a bogdányi csapatok nem kapnak elegendő fegyverutánpótlást.
És ez már rajta múlik, hogy így történjen.
Hirtelen heves utálatot érzett saját maga iránt. Elárulod őket! Elárulod a barátaidat!
Keserűen sóhajtott. Nem tehetett mást.
Ismét a síkságra pillantott. Át kell kelnie rajta. Ágyékában kellemes bizsergést érzett. Igen. Megteszi! Francba az összes bogdányival! Hat évig kellett néznie, ahogyan körülötte mindenki kefél mindenkivel, mindenhol, csak ő nem vehetett részt a jóban. Betelt a pohár. Dögöljenek meg!
Gergőke nekivágott a síkságnak.

Több mint egy óráig tartott, mire átkelt rajta. A határ közelében már laposkúszásban haladt. A Duna mentén egy zöldövezet húzódott, egy mintegy húsz méter széles fás-bokros terep, ahol Gergőke annak idején sokat bújócskázott egymagában, és aminek partján nyaranta titokban homokozott (felépítette többek között az ókori Babilont és Rómát). Szóval szeretett is játszani – s időnként recskázni is, természetesen.
Gergőke nagy nehezen átvágott a sűrű bokrok között. Picit félt a sötétben, de már látta a Duna csillogó tükrét. Hamarosan leért a partra. A barbár csatacirkáló már várt rá. Sötét sziluettje fenyegetően magasodott a víztükör felé, pedig csak egy átalakított, 400-as sorszámot viselő Z-hajtású önjáróhajó volt, amely 1961-ben épült a MAHART tápéi Hajójavító üzemében (lásd a legkevésbé sem idevonatkozó irodalmat: BURGONYA: Az összeomlás felé, mellesleg, megj:; 2006 02.20.). A fedélzetén egy sötét alak állt. Gergőke tudta, csak egyvalaki lehet az: Nagy Herold legfélelmetesebb embere, aki egy személyben volt a szigeti Haynau és a kisoroszi Rommel; tekintetes Schifferer Ádám.

Schifferer sváb volt, de nem bogdányi származású – Pilisvörösvárról érkezett Nagy Herold szolgálatába. Ő foglalta el tavaly év végén Kisoroszit és a sziget déli partján fekvő Newpad-Rémai gyarmatokat – tehetséges hadvezér volt, de a megszálló erők parancsnokaként hamarosan hírhedtté vált. 2006 januárjában egy razzia során begyűjtötték a legszebb kisoroszi lányokat, és a barbár kán udvarába internálták őket, ahol Nagy Herold ágyasai lettek. Mikor ezt Simon császár megtudta, dühödt proklamációt tett közzé, hogy „teljes mértékben elítéli” a történteket, Schifferert, Nagy Heroldot, és az egész primitív szigeti tahó csordát, amiért így viselkednek a nőkkel. Az igaz, hogy miközben a proklamációt fogalmazta, tekintélyes erekciója nőtt. Akárcsak a bogdányi fiúknak, akik az utcákon kiplakátolva olvasták a fogalmazványt. El is határozták, hogy amint lehet, egy kommandós akcióval „felszabadítják” a lányokat.

Gergőke, aki akkor magasra szart az egészre – neki sok haszna nem lett volna azokból lányokból, akármi is történik – most itt állt tekintetes Schifferer Ádám, Kisoroszi gauleiter, barbár tábornagy előtt. És Schifferer rámosolygott, és Gergőke nem félt csöppet sem.
- Hát eljöttél – suttogta Schifferer. – Gyere fel a hajóra.
Gergőke észrevette a pallót, amin át feljutott a fedélzetre. Megállt Schifferer előtt, aki kinyújtotta a kezét. Gergőke tenyere alig izzadt, amikor megrázta.
- Itt vagyok. Az is itt van… amit kértem?
Schifferer vigyorgott, fogai fehéren vakítottak a sötétben. Aztán intett az egyik matróznak. A matróz felvezetett egy gyönyörű szőke lányt a kabinból. Gergőke nyeldekelve figyelte.
- Megfelel? – kérdezte Schifferer, és Gergőke vállára tette a kezét.
Gergőke bólintott.
- Nos, akkor csak egy dolgot kell elárulnod. Figyelsz?
Gergőke ismét bólintott.
- Hol van Bogdányban a fegyvergyár? Hol vannak a lőszerraktárak? Tudod?
Gergőke harmadszor is bólintott.
- Akkor ki vele.
Az áruló azonban nem felelt azonnal. Kedvére gusztálgatta a szőke lányt, aki buja tekintettel nézet őt. Gyanította, hogy egy ez a bujaság megjátszott, de nem érdekelte. Még a félszegsége is megszűnt. Úgy érezte, életében először hatalom van a kezében. És végre, ennyi hiábavaló év után… le fogják szopni.
- Előbb a lányt akarom – mondta Gergőke kemény tekintettel Schiffererre nézve.
Schifferer ismét elmosolyodott.
- No jó. Tessék – hátralépett a lányhoz, és megsimogatta a szőke haját. - Menjetek le a kabinba. Fél órátok van.
Gergőkét ismét elkapta a félénkség, de a barbár maca (akit Nagy Herold szemelt ki erre a célra, és aki egy igazi gátlástalan, tótfalusi ribanc volt) már simult is hozzá, nadrágján át markolászta a farkát, és vonszolta le a kabinba. Schifferer röhincsélve intett a matróznak, aki rájuk zárta a kabint.
- Oké – mondta a tábornagy, és az órájára pillantott. – Lássunk hozzá.

Elővette zsebéből Siemens ME75 típusú ütésálló mobiltelefonját, és felhívta a barbár légierő főparancsnokságát.
- Halló? Erdész? Igen. Itt Schifferer. Hamarosan megkapjuk az infót. A cél koordinátáit sms-ben küldöm. A madárkánkat már cibálják, fél órán belül tejel. Amint pirkadat, indulhatnak a vadászbombázók. Még jelentkezem. Vétel.
Schifferer bontotta a vonalat, büszkén kihúzta magát, és megigazította nyakában az alumínium vaskeresztet, amit még 14 éves korában lopott egy árustól az ecseri piacon.
Hamarosan eljön a nagy óra.