Történetek

Végre érezhettem játékosan ügyes nyelvét... Először csak lassan nyalogatta már lucskos puncimat... Finoman szívogatta és harapdálta kisajkaimat, majd édes kis nyelve csiklóm felé vette útját, egyre gyorsuló tempóval segített a csúcshoz közel. Megérezte, hogy közeledik a végem, elkezdett dugni a nyelvével és egyik ujját érzékien bedugta a popsimba. Abban a pillanatban robbantam...

- Milyen kocsik ezek? - tettem fel a kérdést. Robi rögtön rávágta a választ.
- Itt a Cassiopeián már évek óta vízhajtásos autókat gyártanak. A víz bontásából nyeri az energiát és a végtermék oxigén, ami a környezetbe távozik és hidrogén, amit pedig egy tartályba gyűjt össze. Tankolásnál ezt a tartályt is ki lehet üríteni, és pénzt kapsz a hidrogénért...

- De hát miért, mi volt az ok - kérdezte és erősen rám nézett.
- Tippelj szerinted? – kérdeztem – hát, mert nem szeretem, rájöttem, hogy nem vagyok bele szerelmes.
- Kemény okok - mormolta.
- Még szép, hogy kemény okok. Minek járjak vele, ha nem szeretem - mondtam.
- Ha van egy kis cash, akkor nem csak a szerelem számít, általában ilyenek a mai csajok - kacagott egyet...

- Mire volt jó ez az egész? – kérdezte dühösen Sora.
- Hogy mire? Nos elmagyarázom. Az emlékeket azért vettem el, hogy senki ne emlékezzen semmire. Az emlékek új élőlényeket fogok létrehozni a világomban. Ugyanis az élethez elengedhetetlenek, az emlékek. Ezenfelül a saját ízlésem szerint formálhatom őket és engem fognak szolgálni. De az emlékek miatt mindenre emlékezhetnének az új lények, ezért az A.M.G. kimossa az emlékeket,így semmire nem fognak emlékezni és tökéletes lesz minden......

- Tehát akkor hol is vagyok? - tettem fel a kérdést. Örültem, hogy nem egy szófukar tahó buszsofőrt fogtam ki.
- Hát a Cassiopeián - mondta - Magyarul nem a Földön. Az a kő, amire valami úton módon rákerültél, az hozott ide. Ja és egy kis víz is volt a dologban - hadarta. Most kicsit sem tűnt mókásnak. Inkább komoly hangvételű volt és szemét egy másodpercre sem vette le az útról - Tudod háromféle képpen lehet idejutni...

- Faragatlan bunkó! – rivallt rá a lány
- Elnézést, csak nagyon siettem. Jól vagy? – kérdezte egy lágy, mégis férfias hang.
- Ehhez a hanghoz nyilván megnyerő külső is párosul… - gondolta magában Gina, mikor feleszmélt saját megjegyzésére, pirulva tekintett a férfira, aki csak vigyorgott a hirtelen őszinteségen.
- Ha így gondolod, nem mondhatok ellent. Amúgy Steve vagyok, de hívhatsz Steewonak is, amelyik jobban tetszik. – szédítően mosolyogva hadarta mindezt...

- Azért hívtalak téged, mert már elegem van a cicababákból és mert ők nem mernek eljönni a Kör 2-re. Meg már régóta figyellek, bejössz nekem és nyugi nem fogadás tárgya vagy és nincs szándékomban, hogy kihasználjalak.
Tényleg el is felejtettem, hogy mostanában elég gyakran szoktunk szemezni. Jó, hogy ezt így megtudtuk beszélni...

Végül Gergőke már ájultan hevert a hajópadlón, és Schifferer egyre lanyhuló indulattal rugdosta. Végül feladta. Az órájára pillantott. Már hajnali egy óra volt. Négy órája maradt a légierő bevetéséig. Mit tegyen? Kérje a hadművelet elhalasztását? Lehetetlen. Nagy Herold elevenen megnyúzná...

...Mi ez a fal körülöttem? Nem látok semmit. Pedig a szobámban vagyok, tudom jól, és látom is, hogy a lámpa ég. De mégis úgy érzem, mintha itt se volnék. Mintha csak ezt látnám, de nem ez volna a valóság. Látom, érzem, de nem hiszem el...

Hát, mindenesetre ez a nap nem úgy kezdődött Michael Stalker mesterdetektív számára, ahogyan várta volna. És ez a flúgos, őrült kötélhúzás a neurózisban szenvedő, kibeszélőshowkon és vérgőzös tinihorrorokon edződött, hígagyú szomszédokkal, a magányos agglegényélet kényelmi nehézségei, valamint a mély, érző lelkületéből fakadó természetes rezignáltsága egyre inkább nyomasztotta hősünk gyomrát...