Történetek

- Sajnálom, de nekem ez a festmény semmi sem ér. - Mondta, és egy könnycsepp gördült le az arcán.
- No de miért? - Állt döbbenten a festő.
- Nézzen ki az ablakon uram! Látja ott azt a fecskefészket?
- Igen.
- Nos, - mondta szomorkásan a lány - amikor abból a fészekből a fecskék délre repülnek, az én napom végleg lenyugszik. Akkor én is elmegyek, de nem jövök vissza. Soha... Látja, ezért nem fogadom el az ön féltett kincsét...

A bal keze természetellenes helyzetben hevert mellette. Érezte, hogy valami lehetetlen módon ki van facsarodva. A bal válla száznyolcvan fokos szögben kifordult. A hónalja az ég felé mered, és az állánál van. A karja több helyen eltört. Szinte biztos volt benne, hogy könyökcsontja átszúrta a bőrét. Ahogy ezt végiggondolta úgy érezte, elájul. Az egyetlen pozitívum az volt, hogy a kezeit legalább érezte...

Ismét kikerült az utcára, de most nem a koldulással folytatta. Kisebb üzletekből „vette kölcsön” a fölösleget. Természetesen ezt sem lehet a végtelenségig csinálni, a rendőrség pár héten belül elfogta, és pár hónapra le is csukták, hogy elmenjen a kedve a további lopásoktól...

Röpke megjegyzések, kibukkanó kérdések… elárulják… azért ismer. Azért tud rólam dolgokat. Jó hogy tudja őket, jól esnek. Szeretem. Igen. Tudom. És talán egyszer ő is megtudja. Akkor vetek véget mindennek, ami az életemmel kapcsolatos...

Ugornyán ért az első meglepetés. A városban általában olyan ruhát vett fel, amely eltakarta az alakját, haját két copfba fonta, szemüvege SZTK keretes volt, egyszóval lehetőleg úgy nézet ki, hogy a fiúk csak végső elkeseredésükben akarjanak vele beszélgetni. Randizni pedig még úgy sem! A vásárosnaményi állomásra jött elém kerékpárral. Alig ismertem meg, a laza nyári ruháján átsütő napfény megmutatta karcsú, de megfelelő helyen gömbölyded alakját...

Ülök a sötétségben egy elhagyatott szoba sarkában. Csend van, csak saját mély sóhajaim hallom. Érzem az egy perccel ezelőtt elfújt gyertya illatát. Szinte a tüdőm mélyére beszívom meleg illatát. Hirtelen szemem előtt elvillan egy gyors fénysugár. A villám...

Néhány hét múlva első helyen hozták a megyei és az országos lapok, hogy fel adta magát az egyik 56-os tetteiért keresett személy, akit távollétében halálra ítéltek. A név megegyezett Piroska családnevével. Újabb néhány hét után megtudtuk, a kalapkirályt zsarolásért elítélték. Az újságcikkekből megtudtuk, hogy Piroska édesapját „ellenforradalmi bűnei” miatt keresték, de ő az udvaron rejtőzött egy veremben. Ezzel zsarolta a gonosz törpe Piroskát, ő pedig apja védelmében mindent megtett......

Hazasietett, hogy figyelmeztesse anyját. Az almafán pedig meglátta azt a hollót, ami elől a lány elmenekült. Nem közönséges madár volt, ezt bárki láthatta. Olyan hangot adott ki, mintha kacagna, majd elrepült. András belépett és ágyban fekve találta édesanyját lázasan, betegen. Elmesélte fiának a jövendőmondóval való találkozást és arra kérte, teljesítse be a jóslatot...

Halottak napja! Vagy talán az élők napja, akik ilyenkor emlékeznek, és tiszteletüket teszik a múlt szeretett személyei előtt? Bárhogyan is van, élők és halottak közötti kapocsként áll díszes sorban minden sír. Némán vár, renditlenül állja az idő próbáját, hogy aztán szótlanul tekintsen vissza az emlékezőre, aki lelki békéjét találja meg, míg lesepregeti, virágot ültet fölé, mécsest gyújt, vagy egy imát mond...

Fekszem az ágyban. Őt hallom neszezni. Minden hanghoz tudok képet társítani. Az Ő hangjai, az Ő képei. És az enyémek is. A Mieink... A másik szobából áthallatszik, ahogy kikapcsolja a számítógépet. Befejezte mára a munkát. Magam előtt látom: Beleszív egy utolsót cigijébe, majd sietve elnyomja. Feláll, a széket nem tolja vissza. Kelekótya... Kéjesen nyújtózik egyet, majd átsétál a fürdőbe: Leveszi a fürdőköpenyét, viseltes pólóját, és a bugyit. Kilép papucsából, s megnyitja a csapot......