Történetek

Végigbeszéltük az egész napot és megállapítottad, hogy jó velem beszélgetni. 4 órán keresztül csak beszélgettünk, és azt mondtad, hogy most el kell menned. Kimentünk az utcára, és eszedbe jutott, hogy nem tudjuk egymás nevét. Bemutatkoztunk egymásnak, kezet fogtunk, megszorítottad a kezemet, és olyan érzés volt, mintha nem akarnád elengedni. Elbúcsúztunk. Én gyalog mentem haza, Te pedig lassan követtél a kocsiddal, amíg le nem kanyarodtam a mostani házhoz. Elmentél. Megígérted, hogy másnap...

- Te tudod... Én nem szólhatok bele a véleményedbe. Nem is lenne helyes. Nem tehetem meg, mert ártana...
-...az épülésemnek? Meg a lelki fejlődésemnek...? – kérdezte Lilith fogcsikorgatva, lassan ökölbe szoruló kézzel. – Én elhiszem, hogy Te a lehető legideálisabb nevelő lehetnél, akár a Holdfény-szentélyben is, pedig az egy nagyszerű hely...volt, amíg bele nem gázoltak...ugyanis türelmed az egeket kocogtatja, végtelen bölcsességed előtt meghajolnak a fák is, élettapasztalatoddal...

Sajnos, amilyen gyorsan elterjedt a híre a falunak, amelyet „mágia övez”, ugyanígy tudomást szereztek az emberek a csodás kis falu hanyatlásáról. Valamilyen oknál fogva a föld nem termett már búzát, minden növény kiszáradt, az állatok nem voltak hajlandóak enni és az iskola alapítása is kudarcba fulladt. Hiába kértek segítséget, mindenki elfordult tőlük, rontást híreszteltek a környékbeliek...

Kimeresztette a szemét és próbált a sötétben tájékozódni, ehhez a magával vitt gyertya és néhány gyufaszál volt minden eszköze. Egy kicsit megijedt, amikor a gyufát rejtő rongydarab nedvese került elő zsebéből, de amint kihajtogatta, látta, hogy épek a fejek. Teste melege a nyirkosságtól távol tartotta. Kezét a gyufaláng köré tartotta, így óva, hogy az ellebbenjen, majd meggyújtotta a gyertyát, mely csak a közvetlen környezetét világította meg...

- Chris figyelj, én egyáltalán nem akarok veled szakítani, mert szeretlek, érted? – eléggé kétségbeesetten kérdeztem tőle
- Ahogy gondolod. – nem válaszolt valami túl nagy kedvvel.
- Mondd, hogyan bizonyíthatnám be neked azt, hogy szeretlek?
- Amy... ne haragudj – sóhajtott egyet...

A férfi, aki a székben ül alacsony, kopaszodó, fején hámlik a bőr, vékony ing lóg ráncos testén. A farmer, melyet még fiatal korában vásárolt, még mindig hordja. Szeme vörösen lüktet, már jó pár napja nem alszik, csupán egy köteg papír fölé hajolva ír, és ír keservesen. Tollából már jó néhányszor kifogyott volna a tinta, de valahogy mindig volt benne, akármennyit írt. Afféle csodapenna volt, ha úgy tetszik...

Kicsi porszem a felnőtté válás küszöbén állt. Készült, hogy belevegyüljön a sivatag homokszőnyegébe, a többi porszem közé. De ő mindig más volt, mint a többiek. Lázadozott, ki-kivált társai közül. Kicsi porszem beleszállt az emberek szemébe és bosszantotta őket. Pedig nem akart ő rosszat! Csak szeretetre vágyott és törődésre...

A lány előtte állott, s Ő illendően bemutatkozott. Majd ismét barátaihoz fordult, de szíve már ekkor megkondult. És a csevegés közben észre sem vette, de megint a lányt nézte. Ő még nem sejtett semmit, hallgatásba burkolózott megint. A fiú akkor eldöntötte, levelet ír a lánynak, szívét a melegség elöntötte, s búsan köszönt a violának...

Rádióhír:
Eddig ismeretlen elkövetők lelőttek egy férfit ma 10 óra 7 perckor a Benjamin Parkban a szökőkút mellett. Mint kiderült az azonosítás során, a férfivel egy katonasági mesterlövész puska végzett és azonnal meghalt. Személyazonossága eddig tisztázatlan...

Egy átlátszó könnycsepp gördült végig kínzó lassúsággal az arcán. Szülei korán elhagyták őket – szinte nem is emlékezett már rájuk – így bátyával tanultak meg élni, egyedül, egymásra utalva. 18 éve küzdöttek együtt, s most elvette tőle a sors - a tegnapelőtt...