Történetek

- De hogy érted, hogy kiképezte? Megtanította lőni, vagy mi?
- Ja… vicces, de a fiú már 5 évesen is elbírt egy pisztolyt, és úgy állt a kezében, mint ha csak te vagy én fognám, sőt, lehet, hogy biztosabban. Pedig csak 5 éves volt. Ölni ugyan nem ölt meg még senkit akkoriban, de a kihelyezett célokat egy lövésből eltalálta, sohasem lőtt ismét. Csakúgy, mint az apja.
- És az anyja mit szólt?
- Tudod jól, hogy ő mindig a férje mellett állt, így azzal sem ellenkezett, hogy...

Érzékien, a hátadat homorítva hátrébb csúsztatod a feneked, hopp megakadt valamiben. Kicsit felemeled, közben a melleid pont az én mellbimbóimhoz dörzsölődnek. Lassú, minden pillanatát élvező mozdulattal rácsúszol.
Egyre hatalmasabb lökésekkel néha körbe mozduló csípővel, de nagyokat lökve rajtad, csak ki-be mozgunk...

A két barbár szemeiből meglepő, de félelem sugárzott, ahogyan Homlen lábai mellé szegezett tekintetükkel megbabonázva néztek egy pontra. Az elöljáró földig érő, szürke köpenyt viselt. Ősz szakálla és fehér haja azt sugallta, hogy egy öreg ember áll a terem közepén, tettei pedig azt, hogy egy igazi harcos...

Jó néhány éve történt. Munkából hazafelé mindig útba ejtettem egy kis piacot, néha vásároltam is valamit. Egy alkalommal ott tébláboló idősebb úr szólított meg. Valaha kifinomult ízléssel összeállított öltözéke már kissé gyűrött volt. Rémlett, hogy valahonnan a távoli múltból ismerős, de sehogyan sem tudtam hova tenni. Kávéra hívott a közeli presszóba, hogy beszélgessünk...

Amikor már jobban magához tért, erős köhögő roham rázta meg az egész testét. Közben éles késként vágta a torkát a fájdalom. Megfázott, tudatosodott benne ez a szörnyű gondolat. Nagyon utált beteg lenni, de ha nem húzzák ki valahogy, akkor rosszabb is történhet a betegségnél. Ekkor már érezte az éhség párját is, a jó öreg szomjúságot. Kiszáradt ajakkal vette a levegőt, és közben furcsa hangja volt a légzésének. Akadozós, reszelős. Eszébe jutott, amikor még kicsi volt, az apja elvitte a...

1930, ősz. Mint minden reggel, ez is álmosan és rossz hangulatban kezdődik. William- nak, az átlagos hétköznapi embernek, kinek munkája a más városban elhelyezkedő exportcégekkel való üzletkötés, ismét egy félelemmel teli napnak kell elébe néznie. El is indul, el fojtva magában azt az érzést, amivel nap, mint nap megküzd. Amint kilép az utcára egy rettegés hatol bele mélyen a lelkébe, keze pedig akár egy parkinson kórosnak, sebes remegésbe kezdett. De nincs más választása, mennie kell......

Majdnem kétszer akkora volt, mint egy farkas, de ezek öten voltak. Elkezdték körbe fogni, és ezt nem hagyhatta. A főordas szeme egyértelműen fenyegető volt. Úgy látszott őt veszélyesebb ellenségnek látták, mint a gazdáját, ezért csak rá figyeltek. Nem hagyhatja, hogy valami baja essen az Embernek. Ekkor egy hatalmas üvöltést hallatott, és nekitámadt a vezérnek...

De hát... itt volt az idő! Ugrani, ugrani, ugrani! Mély levegőt vettem. Nekifutottam. Éreztem, ahogy a levegő karistolja az arcom. Ahogy a hideg belehasít a szememben. És éreztem, ahogy eltűnik a lábam alól a talaj. És akkor már éreztem, tudtam a végzetem...

Van, hogy nincs munka és nincs barátság, és nincsenek státuszok. Csak férfi és nő.
Mikor találkoztak először? Már egyikük sem tudja. Mikor fontak hidat a tekintetükből? Nem emlékszenek. Az egész csak úgy jött. Olyan természetességgel és intenzitással, hogy maguk is meglepődtek rajta...

Nem tudta pontosan, hogy mennyi ideig tartott, amíg megnyugodott, de lassan kezdett magához térni. Az arca koszos volt a rászáradt földtől, és a könnyei barázdákat vágtak benne. Megpróbálta kitapasztalni, hogy mire képes ebben a szorult helyzetben. Sorban megmozgatta a jobb kezét, majd a balt. A keze legalább nem sérült...