Történetek

Nem szóltak a telefonba, s ez megerősítette a gyanúmat a telefonáló kilétében. Pár másodperc múlva lélegzés, lihegés hallatszott, mintha az illető futott volna - vagy éppen most tanulna lélegezni; mint akit még az is megerőltet, ha levegőt kell vennie...

Tom lépteit egyre közelebbről hallotta. Futásnak eredt. Futott, ahogy csak a lába bírta. A háta mögött pedig hallotta Tom pokolinak tetsző nevetését.
- Haver! Neked már annyi! – ordította utána.
Aztán három lövést hallott. A földre hasalt, és várta, hogy érezze a fájdalmat...

Pajtása nem akadt, kevés barátja elmaradt, midőn felesége elvesztését feldolgozni képtelen édesapja hazatérve a kocsmából, ahol egyre több időt töltött, tombolni kezdett – az ital mindig agresszívvé tette. Egy alkalommal a régi tévét is lerúgta helyéből, az azóta nem működött – igaz, míg funkcióját rendesen ellátta, sem gyakran volt bekapcsolva: a férfi nem bírta a zajokat...

Feleszméltem, kezemre néztem, ami csorgott a vértől, aztán a lény csonkított maradványára pillantottam és elfogott a rosszullét. Egyenesen a földre zuhantam, majd sötétség...

Amúgy most csomó világmegváltó gondolatom van, szerintem szükségem lesz egy jellemfejlesztő utazásra szerte az országban, de nem máskor, hanem most azonnal: kihez mehetek a hétvégén? ...

És újra új nap van már, a másik dimenzió, a konkrét, a teendőkkel… az egyetem, vizsgák, a fodrász, az edzőterem, és a tanulás megint, még mindig… a találkozás a barátnőkkel, a bevásárlás…És körvonalazódik a „ma”...

- Terri, szeretnék többet tudni arról a támadássorozatról, amelyben az utóbbi hónapok során megsérültél – szándékosan nem használta az „állítólagos” kifejezést, amely pedig a lány orvosi jelentéseiben rendszerint felbukkant. – Mesélnél nekem erről, hogy hogyan kerültél az utcára, ki és miért támadott meg? ...

Lábdobogást hallottam. Szapora léptek zaja verte fel a békét, s mint mikor a sima tükrű tóba kavicsot dobunk, úgy változott meg hirtelen minden. Hallottam, ahogy a tündérek pisszegni kezdenek virág-lakásaikban, és a szirmok közül lesik az eseményeket. A manók a fűbe lapulva sugdolóztak, és az erdő felé néztek...

A pasas meglendítette a baltát, hogy lesújtson. Zoli azonnal lebukott, a fejsze a bal válla mellett hasított a levegőbe, kis híján elkapta a bal karját. Amint félreugrott, a férfi bal marka megragadta a nyakát, és keményen nekicsapta az ajtónak. Zoli köhögve, kapálózva próbált kiszabadulni a szorításából, de hiába csépelte a kezet, tulajdonosa vigyorogva zárta összébb az ujjait a nyakán...

Az ötvenes férfiak sosem haza mennek, ha így sietnek – jut eszembe, ahogy utána eredek. A nő és ő valami régi kapcsolatban lehetnek, talán az ürge tanította, éreztem benne valami hasonlót. Viszont a fáradtságnak hála, talán innom sem kell. Útközben rágyújtok, aztán a második szívás után eldobom. Az az érzésem, még így okádás előtt, hogy nem csak ketten megyünk ugyanoda, hogy nem csak én követem őt...