In memoriam

Ébredés
A reggeli napfény beszűrődik a hajnali homályba a redőnyön át, különös, aranyárnyas mintákat rajzol a szemközti falra… Igen, hallom, csörög a vekker, „kelj már fel”, de még „csak öt perc”… És a mellkasodra hajtom a fejem. Hallom megnyugtató szívdobogásod, érzem az illatod, arcomon párás szuszogásod, érzem, h te vagy az. Még feldereng néhány álomfoszlány, még most is az édes áramos bizsergést érzem futkározni a hátamon, ha az éjjeli csókodra gondolok…
A konyhában új sláger szól a rádióból, valahol együtt kortyolgatjuk a forró, illatos kávét, majd felfrissít a narancsvirág illatú sárga-hangulatú fürdő. A víz csobogásától, a hajszárító zúgásától távolról hallom átszűrődni ismerős hangod „szia Édes, Szeretlek!” És halk nyikorgással csukódik az ajtó, kattan zár…
És újra új nap van már, a másik dimenzió, a konkrét, a teendőkkel… az egyetem, vizsgák, a fodrász, az edzőterem, és a tanulás megint, még mindig… a találkozás a barátnőkkel, a bevásárlás…És körvonalazódik a „ma”.

Megnyugvás
Utolsó busz, csak most tudtam hazaszabadulni. Halkan bíbelődök a kulcsokkal, ha netán itt vagy, nehogy felébresszelek. Meleg, párás a levegő. Kinyitom az ablakot, friss, balzsamos levegő csap meg…
Az ablakon át messze felnézek rád, a fekete égbolton a csillagokhoz, hátha észreveszlek… és érzem a sós ízt az ajkaimon legördülni… Egy pillanat s már látlak is! Én tudom ott vagy valahol… ott jobbra, egy pislákoló égi tünemény.
És most onnan te is ugyanúgy nevetsz rám csillogó tekintettel, mint szoktál: „S a mérhetetlen messzeségen át szemembe gyűjtöm össze egy szelíd távol csillag remegő sugarát.” „Égi üzenet”, mi a szívemben egy roppant üstökös, s mi köré lángcsóvaként gyúlt a szeretet…

In memoriam