A stoppos

Már megint az autóban ült. Úgy érezte hogy élete felét egy autóban élte le, mindig csak az az átkozott jövés-menés. „Menj ide! Menj oda! Menj! Menj! Menj!” Utálta ezt a szót. Eleinte szerette a jövés-menést. Beült a kocsiba és megszűnt számára az egész világ, csak gyűrte a kilométereket, és nem kellett ennél több. Aztán mind ez elszállt, mint egy apró madárka mikor megzavarják a nyugalmát. Ilyen hülye munkát, meg kell őrülni. Igaza volt az anyjának. Az öreg lány megmondta, hogy ne vállalja ezt a munkát, mert egy hangú, meg… meg… meg még valami, nem jutott eszébe. Persze ő mit sem törődött ezzel, neki kellett ez a munka, és tessék most az öreg lánynak lett igaza. Mindig igaza van. Nem is emlékszik, hogy lett volna pillanat, amikor az anyjának ne lett volna igaza. Az anyáknak mindig igaza van. Hm elég hülyén hangzik így elsőre, de kétségkívül igaz.

Érezte, hogy elálmosodik, szemét láthatatlan súlyként húzta le az álmosság. Bár az elmúlt évek során ezt is megszokta, de mit tehet az ember, ha egyszer éjszaka kell vezetni akkor, akkor kell vezetni, punktum. Oké, nem feltétlen kellett volna éjszaka, de régen szeretett éjszaka vezetni. Az utak szinte teljesen kihaltak voltak és ilyenkor úgy érezte, hogy ő az utak királya. Most egyáltalán nem volt ilyen érzése. Bánta, hogy ilyen későn indult el, meg azt is hogy egyáltalán elindult, meg hogy megszületett, meg hogy… szóval mindent.
Picit lassított és benyúlt a kesztyűtartóba. Egy kazettát keresett, valami zenét akart hallgatni, az majd jót tesz az álmosság ellen, ha már nem volt képes meginni egy pohár kávét mielőtt elindult.

Nem volt kazetta. Kurva jó. Mindig tömve van kazettával az a szar kesztyűtartó, de mikor kellene akkor persze, hogy nincs kéznél egy se. Éljen!
Bekapcsolta a rádiót. Ezt csak végső esetbe szokta megtenni, nem szerette hallgatni. Az egyik ok, mert amit ő szeretett, azt szinte soha nem adták, a másik meg a hülye műsorok, tele azzal a sok idiótával, akik össze-vissza beszélnek. Fúj!
Most persze nem voltak hülye műsorok, tele idiótákkal, se olyan számok amiket utált, nem volt semmi, az ég világon semmi. Valami adást akart találni, mindegy mit, csak nem bírta már a csöndet, ami körülvette. Illetve a kocsi duruzsolását hallotta, de unta azt is. Nem járt sikerrel, csak valami orosz adást talált, vagy tudta is milyet, de egy kurva szót se értett abból, amit makogtak.
Letett arról, hogy hallgat valamit. Sebaj, majd énekel ő maga. Nincs olyan hangja, mint egy profinak, de annyit tud, mint azok a tizenéves picsák, akiket néha hallani a rádióban. Dudorászni kezdett.

Egyszer csak út szélén észrevett valamit. Picit közelebb érve látta, hogy egy ember, egy stoppos áll az út mentén. Utálta a stopposokat. Nem értette, hogy süllyedhet valaki ideáig. Nincs annyi eszük, hogy vegyenek egy kibaszott busz jegyet, vagy vonat jegyet, vagy valamit. De nem, ezek nem olyanok, inkább stoppolnak. Egyébként is mi a fenét csinál ilyen későn? Stoppolni az éjszaka közepén, hát ez aztán a fantasztikus ötlet, ekkora barmot, az lenne a legjobb ha elütné ezt a seggfejt, és akkor valaki felvenné, legfeljebb egy mentőautó.
Elmosolyodott.

Ahogy egyre közelebb ért a stopposhoz, az hüvelykujját kitartva próbált jelezni: Vegyél fel! Ja, még csak az kéne! Feleségül ne vegyelek? Seggfej!
Egy férfi volt. Mondjuk gondolhatta volna a nők ilyen késő éjszaka nem mernek kiállni az útszélére, na jó kivétel ha erre specializálódtak.
Megint elmosolyodott.
Amint elhaladt a férfi mellett, valamiért, maga se tudta miért lassítani kezdett, majd megállt. Szinte egy pillanat alatt elfelejtette, hogy utálja a stopposokat, meg hogy az anyja és mindig azt mondta: Soha ne vegyél fel idegent! Pedig az öreg lánynak mindig igaza van, na mindegy.
A stoppos férfi, gyors léptekkel indult a kocsi felé. Odaérve, kinyitotta az anyós ülés ajtaját.
- Hé! Kösz haver! Rendes vagy! – mondta.
Neked is jó reggelt! – akarta mondani a sofőr, de ehelyett mást mondott:
- Kösz az elismerést! Ugorj be!
A stoppos így tett. Baseball sapka volt a fején, farmerben és egy foci mezben volt. Argentin mezben, amelyen egy 11-es szám jelezte, hogy kit is rejt a mez. Ha jól emlékezett az Tévez száma.
Téveznél egy hatalmas hátizsák is volt. Remek, kár hogy nem nagyobb.
- Hé haver, ezt bedobom hátra, oksza? – kérdezte a hátizsákot fogva Tévez.
- Oksza! – ilyen hülye szót! Sose gondolta volna, hogy ezt a büdös életbe is ki mondja.
Tévez hátra tette a zsákot, és a hátán lévő felirat alapján bebizonyosodott, hogy tényleg Tévezről van szó. Egyszer vesz fel stoppost, és az is egyből egy világsztár. Ismét elmosolyodott, ez igazán vicces dolog.

Nem is olyan rossz, hogy felvette, ezt a féleszűt, legalább nincs egyedül és nem fog unatkozni, bár az igazat megvallva nem sok kedve volt dumálni, de a srác foci drukker, ez jó. Ő is szerette a focit, igaz nem argentin drukker volt, sőt! De sebaj, majd kibírja.
- Látom te is vébé lázban égsz! – szólt oda Téveznek.
- Aha! Szóval te is! Helyes haver, nagyon helyes! Kinek szurkolsz? – kérdezett vissza amaz.
- Brazília! – hangzott a válasz.
- Hát nem akarlak elszomorítani haver, de az argentinok nyernek. – mondta vigyorogva a stoppos.
Idióta, kis okos tojás. Nem akarlak elszomorítani haver, de tévedsz! Felveszi ezt az embert, és akkor itt játssza neki az eszét, ekkora pofátlanságot. Kinek képzeli ez magát, az atya-úristennek? Egyébként is, hogy nyernének az argentinok? Mindenki tudja, hogy a brazilok nyernek, már előre, megkaphatnánk a vébé aranyat, mert úgyis ők nyernek. Argentína? Hát persze, ők maximum tapasztalatot nyernek. Az argentinok, csak azokról a szar sorozatokról híresek, amikben minden kibaszott szereplő csak ordibál, és mindegyik kurva félre kavar valamelyik stricivel, és…

- Hé haver! Merre tartasz? – vágott a gondolat menetbe az argentin.
Haver? Mi az hogy haver? Egy ilyen féleszűnek? Miért nem egyből a testvére, mint azok a hülyék akik testvérezik egymást, de közben legszívesebben a másik hátába mártanának egy kést.
- Pestre! Arra jó lesz?
- Aha. Én is arra tartok. Hú addig még sok idő van, haver!
- Zsolt! – mondta megelégelve az örökös haverozást.
- Persze haver! Én meg Tamás vagyok, de a haverok csak Tomnak hívnak.
Tom és Jerry, mint abban a mesében. Biztos onnan kapta ezt a nevet.
Egyszer csak orrfacsaró bűz csapta meg az orrát, egy pillanatra a gyomra is összerándult. Mi a franc ebből az idiótából jön!? Nem ez a táska volt. Legszívesebben elhányta volna magát. Fogalma nem volt, mit rejt a táska, de tuti hogy rohad benne valami.
- Tamás mi van a… - kezdett bele a kérdésbe.
- Tom. Haveroknak csak Tom!
Utálta ha a szavába vágnak. Aki a másik szavába vág az bunkó, és Tom Tévez most ezt tette.
- Tom. Mi van a hátizsákban?
Tom Zsoltra nézett, és halálos komolysággal a következőt mondta:
- Ha elmondanám, meg kéne hogy öljelek!
Zsolt akaratlanul is összerezzent. Volt valami a srác szemében, amitől ez a dolog teljesen komolyan hangzott. Ez a mondat, még sokáig visszhangzott a fejében.
- Hé haver! Nyugi csak vicceltem. A szag miatt kérdezed, mi? Tudom rettenetes, de tudod az a helyzet, hogy egy hulla van benne. Segítesz megszabadulni tőle? – kérdezte Tom.
Zsolt beletaposott a fékbe, és a srácra nézett.
- Haver! Csak viccelek, nem kell mindent olyan komolyan venni. – mondta nevetve Tom.
Kurva anyáddal szórakozz, te bunkó! – villant át Zsolt agyán. Ez már tényleg pofátlanság volt a sráctól. Elege van ebből a pasasból, a legközelebbi városba, vagy faluba, vagy akárhol kiteszi, és csináljon amit akar.
- Hehe! Jó a humorod, nagyon jó.
- Oké, bocsi! Na de komolyra fordítva a szót. Tényleg egy hulla van a zsákba.
Zsolt ismét a srácra nézett, aki most nem kezdett el nevetni, se pedig mosolyogni. Vagy nagyon jó színész, vagy igazat mond. Jól van, nyugalom, a hosszú élet titka, vagy ha hulla van a táskába akkor ritka. Bár most nem volt kedve mosolyogni, a saját hülyeségein.
- Mit beszélsz? – kérdezte.
- Haver, mit nem értesz? Egy hulla van a zsákban. Ennyi.
Zsolt megrökönyödve ült az ülésben, nem tudta mit csináljon.
- Mi? Mi a francról beszélsz? – mondta, miközben a biztonsági övét próbálta meg kikapcsolni, hogy ha netán futni kell, akkor ne akadályozza semmi.

Váratlan dolog történt, Tom Tévez egy pisztolyt, vett elő a zsebéből. Fogalma nem volt milyen típusú, nem izgatták az ilyen dolgok, hm, hát most már igen. A fenébe is.
- Felejtsd el! Megmondtam, ha elmondom mi van a zsákba, akkor meg kell, hogy öljelek. Na jól van essünk túl az egészen. Szállj ki, de csak szépen nyugodtan, nem hajt a tatár. Hehe. Na azért úgy mintha élnél, haver.
- Viccelsz!? – mást nem is tudott volna most mondani. Közben pedig az anyja szavai hallotta a fejében: Soha ne vegyél fel idegent! A kurva életbe az öreg lánynak megint igaza lett. Tud valamit az hétszentség!
- Bazd meg, szerinted viccelek!? Ne kúrd fel az agyamat, oksza? Húzzá’ kifelé, de nagyon gyorsan! – Tomon látszott, hogy kezd ideges lenni.

Ideges ember egy pisztollyal a kezében, ennél jobbat el se tudott volna képzelni, ja dehogy nem, ott van még a meglepetés zsák is. Bassza meg! Ő nem akarja egy zsákban végezni, főleg nem most! Persze néha gondolt rá, hogy jó lenne elpatkolni, nem lenne több gond, csak a nyugalom, de hát azért ez túlzás. Nem így gondolta.
Óvatosan kiszállt az autóból. Az anyós ülés felőli oldalon Tom is kiszállt, a pisztolyt végig Zsoltra szegezve.
- Hé Tamás… izé… Tom! Beszéljük meg! – ennél jobb nem jutott az eszébe.
- Mi a fasz van veletek? Mindig ez a duma! – majd a hangját picit elváltoztatva folytatta – „Beszéljük meg! Jaj, ne báncson!, Vigye a kocsimat, csak hagyjon életbe!” – fújt egyet.
- Mindig az a sok süket duma! Nem kell a kibaszott kocsi, nem akarok beszélni, csak azt akarom hogy az agyvelőd az aszfalton legyen, oksza? Ez olyan kurva nagy kérés??? – majd pedig elindult Zsolt felé.

Zsolt meg se mert moccanni. Kész, vége, the end! Itt a… basszus még azt se nagyon tudta hol a picsában van, az az itt. El kell valahogy menekülni, legrosszabb esetben is meghal, ami ha azt nézzük így is, úgy is valószínű. Az akció film hősöknek mindig sikerül, egy rúgás aztán a támadó fegyvere a földön van, és mindenki meg menekült, happy end. Jól van, megpróbálja, abból baj nem lehet, illetve dehogy nem lehet, de ennél nagyobb nem igen. Tom még pár lépést tesz felé, és akkor már rúgótávon belül van. Hú, most aztán hasznát veheti a Steven Segaltól ellesett trükköknek.
Tom a ravaszra tette az ujját, de még nem volt elég közel, a fenébe!
Oké, nyugalom a hosszú élet titka.
- Miért pont én? – kérdezte Tomot.
- Ja télleg! A másik kedvenc mondatom! Haver, szerinted mennyi autós jön ezen az átkozott úton ilyenkor! Elárulom: nem sok. Te jöttél, te nyertél. De elhiheted élvezni fogom, ahogy szét szedlek, bezony ám, mert az vár rád!
Most vagy soha.

Zsolt felemelte jobb lábát, és rúgott. Nem úgy sikerült a rúgás, ahogy Segalnak szokott. Nem rúgta ki a fegyvert Tom kezéből, csak a hason rúgta, amitől Tom a földre került, de az a kurva pisztoly még a kezében volt, és lőtt. Zsolt megpróbált ugrani, a filmekbe is ezt csinálják, meg ösztönösen is ezt tette. Sikerült az autó mögé ugrani anélkül hogy eltalálta volna a golyó.
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!! MI A FASZT CSINÁLSZ??? Nem szoktátok ezt csinálni! Hogy volt hozzá pofád!? – ordított Tom, és próbált fel kelni – Bazd meg! BAZD MEG! Gyere ide, de kurva gyorsan, és essünk túl rajta!
Zsolt a kocsi mögött lapult. Na most légy okos, homokos… izé… Domokos.
Remegni kezdett. Milyen jó amikor a filmekbe ilyet lát az ember, hú de nagyon izgalmas, aztán most mikor vele történik ez az egész, már nem izgalmas, inkább félelmetes, rohadtul az.
Megpróbált szétnézni, de nem sokat látott, úgy érezte, hogy a sötétség szinte megfojtja. A távolban egy kisebb erdőt pillantott meg, legalábbis valamit ami úgy nézett ki. Remélte hogy nem a képzelete játszik vele.
Sötét van, és elvileg ez a szemétláda se lát semmit, ha ügyes elfuthat az erdőig.
De mi van ha mégse, ez a buzgómócsing meg utoléri és lelövi. Viszont ha marad ugyan ez vár rá.

Tom lépteit egyre közelebbről hallotta. Futásnak eredt. Futott, ahogy csak a lába bírta. A háta mögött pedig hallotta Tom pokolinak tetsző nevetését.
- Haver! Neked már annyi! – ordította utána.
Aztán három lövést hallott. A földre hasalt, és várta, hogy érezze a fájdalmat. De nem érzett semmit. Hurrá, nem találták el a golyók. Hurrá! Felemelkedett és tovább futott.
Hallotta, ahogy Tom jön a háta mögött, és közben fütyörészik. Ez egy elmebeteg – villant át Zsolt agyán.
Aztán újabb lövés dörrent. Zsolt szinte érezte, ahogy mellette a földbe csapódik a golyó. Aztán ismét egy lövés, és Zsolt lábába óriási fájdalom hasított, amely egészen az agyáig hatolt.
Felordított.

Meglőtték. Vége! VÉGE! Idejön és lepuffantja. Megpróbált kúszva haladni, de nem sok sikerrel. Pár pillanat múlva meglátta Tom cipőit maga előtt. A jobb cipő hátra lendült, majd előre, egyenesen Zsolt arcába. A rúgás olyan erejű volt, hogy Zsolt a hátára fordult, felordított ismét.
- Mondtam, hogy neked annyi! Haver hát komolyan az ’itted hogy megúszod? Pff! Pancser! – szólt neki Tom, most teljesen nyugodtan.
Zsolt orrából a vér egy kisebb patakként folyt, a férfi a kezével próbálta meg elállítani a vérzést. Nem sok sikerrel. Mikor kinyitotta a szemeit, Tom pisztolya megint rászegeződött. Pedig már azt hitte, hogy nem lesz ilyen többet. Bár tudta hogy ez az utolsó ilyen alkalom.
Nem. Nem adhatja fel. Minden erejét összeszedte. Az ép lábát meglendítette, és igen, igen! Sikerült a pisztolyt kirúgni Tom kezéből.
Tom megrándult, majd leköpte Zsoltot, és indult a pisztolyért.
Zsolt megpróbálta elkapni a lábát. Elsőre sikertelenül, mert Tom kiszúrta a próbálkozást, és ismét az arcába rúgott. Zsolt orra eltört, legalábbis biztosra vette, mert kurvára fájt.
Tom újra fütyörészni kezdett közben szép lassan lehajolt a pisztolyért. Aztán megfordult és lőtt. A golyó Zsolt feje mellett csapódott a földbe.
- Háááháááháááháááá! Beszartál mi? Hé nagy fiú nem kell beijedni, nem fog fájni. Jó hát ugye kinek hogy, de csak nyugi! – mondta Tom azzal megindult Zsolt felé.
Ismét lendítette a lábát és hason rúgta a földön fekvő Zsoltot, aki már vért köpött. Nem tudta mit csináljon mindene fájt, szédült és kurvára elege volt már az egészből.
- Lőjj le, bazd meg! Essünk túl rajta!
- Szeretnéd mi? De akkor hol marad az élvezet? He? – újabb rúgás.
Oké, hát akkor itt és most ennyi volt, ez a kis buzi addig fogja rugdosni míg nem belehal. Végülis van ennél csúnyább halál is.
Ismét egy rúgás. Zsolt tehetetlenül fordult ismét a hátára, ám ekkor jobb kezével egy nagyobb darab követ tapintott ki a talajon. Hmm miért ne, próbáljuk meg. Maradék erejét összeszedve, gyorsan – már amilyen gyors volt most – felemelte a követ és Tom felé dobta, amilyen erővel csak tudta.

A kő fejen találta, Tom felordított majd a fejéhez kapott, megszédült egy kis időre. Zsolt eközben igyekezett talpra állni, a bal lába, amit eltalált a golyó szörnyen fájt, de megpróbált nem rá nehezedni. Nagy nehezen felállt, majd neki szaladt, na jó nem szaladt, inkább csak neki borult Tomnak. Mindketten a földre zuhantak. A pisztoly kiesett Tom kezéből, a férfi értetlenül pislogott, ennek nem így kellett volna történnie, de rohadtul nem így.
Zsolt újra megpróbálta felkapni a követ, és Tom fejéhez csapta. Majd újra és újra. Tom eleinte ordított, majd kiáltása elhalt az éjszakába. Zsolt viszont továbbra is ütlegelte még vagy 10 percen keresztül, közben pedig vadul zihált és ordított.
Mikor befejezte rettenetes művét az arca és a ruhája véres volt. Felállt már nem fájt a seb, az adrenalin mindet elnyomott benne. Leköpte Tom holttestét, aminek a fejét a felismerhetetlenségig összezúzta.

Elindult a kocsi felé. Mikor odaért kinyitotta az ajtót, majd a hátsó ülésről kivette a hátizsákot, már nem zavarta az orrfacsaró bűz sem. A hátára dobta és elindult az útmentén fújtatva, mint egy vadállat, mert ez lett belőle ezen az éjszakán.
Nem tudni meddig gyalogolt az útmentén, még sötét volt mikor egy autó fénye tűnt fel a látóhatáron. Ahogy közelebb ért Zsolt kinyújtotta kezét és stoppolni kezdett.
Az autó lassított, majd megállt mellette. Egy idős úr vezette.
- Aggyon Isten jó estét! Szájjon be nyugottan! – mondta majd kinyitotta az anyós ülés felőli ajtót.
- Hé! Kösz haver rendes vagy! – mondta Zsolt majd beült az autóba.
Ekkor az öreg észrevette, hogy Zsolt véres.
- Jézusom mi történt veled fijam? Baleseted vót? Mi a nyavalya?
- Ha elmondanám meg kéne, hogy öljem!

VÉGE