Történetek

A Teremtő mosolyogva konstatálta, hogy az intelligencia ez esetben jó helyre került, és örömmel teljesítette a macska kérését, majd meglepődve észlelte, hogy bizony ebből a senkinek sem kellő tulajdonságból is csak egy adag maradt...

Ő szerencsésebb volt, mint Norbi, mert nem terült el, csupán a falnak tántorodott, de aki nekiesett, megfordult, és ökölbe szorított kézzel arcon vágta a meghökkent srácot. Norbi ekkor – kissé meglepődve hirtelen jött bátorságától-, odaugrott, és a nyakánál fogva elrántotta onnan a nála véznább fiút. Az a lendülettől nem tudott védekezni, és pont úgy pördült, hogy arccal Norbert felé fordult, aki egy villámgyors jobbegyenest vitt be az amúgy is részeg balhézónak...

- Agytumor - szólt gyászos hangon az orvos.
A fiú megbabonázva lépett ki a rendelőből. Langyos szellő kapott barna hajába, de ő jéghidegnek érezte. Zöld szeme könnytől csillogott. Megnyalta száját. Kiszáradt. Gondolataiba temetkezve vágott neki a hazaútnak...

Ujjai szorosan kulcsolódtak a rozsdás rudakra, ujjpercei kifehéredtek az erőlködéstől. Ám a vastag rácsok nem engedtek, így lassan feladta a kilátástalan küzdelmet és hátrébb húzódott, hátra, egészen az átlátszatlan sötétségbe burkolózó nyirkos cellafalig...

Ez itt fog kifeküdni magától és én nem így akartam. Francba. Körbejárom a lakását, minden szabályos benne és jó szagú. Sehol egy ölésre szánt fegyver, a kezében is konyhakés volt. A nappaliban kartondobozban szaloncukor és egy üvegcsillag. Ha jól meggondolom, sehogy sem tudom bizonyítani, hogy ő az. Ez csak a lakása, nem a búvóhelye...

Rohanni kezdtem a kijáratnak vélt ajtó felé, de az emberek elém álltak. A bűztől, ami a teremben terjengett, hányingerem lett. Összerogytam, és öklendezni kezdtem. Éreztem a Halál tekintetét magamon. Mikor ránéztem, az édesapám arcával nézett reám. Leguggolt mellém és megölelt. Belesúgtam a fülébe: Örökké szeretni foglak...

Nem szóltak a telefonba, s ez megerősítette a gyanúmat a telefonáló kilétében. Pár másodperc múlva lélegzés, lihegés hallatszott, mintha az illető futott volna - vagy éppen most tanulna lélegezni; mint akit még az is megerőltet, ha levegőt kell vennie...

Tom lépteit egyre közelebbről hallotta. Futásnak eredt. Futott, ahogy csak a lába bírta. A háta mögött pedig hallotta Tom pokolinak tetsző nevetését.
- Haver! Neked már annyi! – ordította utána.
Aztán három lövést hallott. A földre hasalt, és várta, hogy érezze a fájdalmat...

Pajtása nem akadt, kevés barátja elmaradt, midőn felesége elvesztését feldolgozni képtelen édesapja hazatérve a kocsmából, ahol egyre több időt töltött, tombolni kezdett – az ital mindig agresszívvé tette. Egy alkalommal a régi tévét is lerúgta helyéből, az azóta nem működött – igaz, míg funkcióját rendesen ellátta, sem gyakran volt bekapcsolva: a férfi nem bírta a zajokat...

Feleszméltem, kezemre néztem, ami csorgott a vértől, aztán a lény csonkított maradványára pillantottam és elfogott a rosszullét. Egyenesen a földre zuhantam, majd sötétség...