Vampire Heart - VI. rész Első vadászatom

A vihar már eloszlott, friss szagot hagyva maga után. Már rég a levegőeget szeltük, és ezúttal nem mentem neki semminek.
- Hova megyünk ma este? – kérdeztem.
- A főtéren lesz egy kis összejövetel. Ott senkinek nem tűnik majd fel áldatlan tevékenységünk.
Valami kis irtott területen szálltunk le, amibe több út is beletorkollott.
- Ööö...
- Ez a tér.
- Huh...nem lehet valami jól tejelő falu. Hogy bírtatok itt megélni?
- Az ember sok.
- Aha.
Elég sokat kérdeztem még a faluról, és Dan készségesen válaszolt minden kis hülye kérdésemre. Az emberek lassan kezdtek gyűlni. Már izgatottan toporogtam, de Drac nyugalomra intett.
- Még kevesen vannak.
- Laknak itt egyáltalán többen?
- Persze! Csak figyelj! – és én figyeltem. És tényleg, az emberek ötvenfős csoportokban kezdtek gyülekezni, és eléggé benépesült a térnek nevezett kis irtás.
- Oszolj! – mondta Drac. Dan és Dave elindultak, és azonnal el is vegyültek a tömegben. Én is elindultam, de ”jótevőm” a vállamra tette a kezét;
- Te inkább maradj velem! Csak az első hetekben.
Felőlem. Belevetettük magunkat az embertömegbe. Drac könnyedén közlekedett, úgy tűnik, őt már ismerték. Engem viszont lökdöstek és folyton lekiabáltak;
- Hé, taknyos! Belehalnál, ha udvariasabb lennél!
- Ez nem neked való!
Ó, ha...legszívesebben a torkuknak ugrottam volna. Drac valószínűleg érezte ezt.
- Nyugi. Gyere.

Mentem. Néhány fiatalabb közé vezetett…
- Na…
- Na?
- Hogy tetszik?
- Jah…hát…elsőnek megteszi (=
Úgy vigyorgott azt hittem, kiesik a fogsora.
- Hát akkor kezdd.
’mennél el papnak.
Odaléptem az egyikükhöz. Magas volt, erős és…nem utolsósorban, jó fogás. Erősen gondolkoztam milyen ürüggyel szólítsam meg. De aztán a segítségemre sietett.
- Üdv, hölgyem.
Óh, hölgy? És nem taknyos!
Haladunk.
- Üdv.
- Mit keres itt egy ilyen helyen egy ilyen hölgy?
- Unatkoztam otthon…és elszöktem.
- És itt nem unatkozik?
- Kissé…
- Körbevezessem?
- Óh, az nagyszerű lenne.
- Rendben, de előtte meghívom egy italra.
Kétkedő arckifejezésre váltottam.
- Ne tessék aggódni, nem itatom le! Csak meghívom, hogy jobban érezze magát!
- Nos…rendben.
Kocsmába akar vezetni. Finom és nőies.
Berántottam egy sikátorba.
- Huh, micsoda erő lakozik benned.
- Ohh, még nem is tudod! – vigyorogtam kajánul. Ekkor villant ki két, porcelánfehér, hegyes szemfogam.
- Mi…mi vagy te? – rebegte.
- Még nem jöttél rá?
Halk nyelés volt a válasz. Odahajoltam a füléhez, és rekedtesen belesuttogtam;
- Had mutassam meg…

Kis puszikkal borítottam a bőrét a fülétől az eréig tartó úton. Amikor ajkaimon megéreztem az ér lüktetését, nem tudtam tovább várni, beleharaptam. A fiú kéjes szuszogását elcsuklott hörgés váltotta föl. Egy darabig még villództak az izmok a nyakán, és a testén, de aztán elhalt a mozgás…a vére kihűlt, és nem volt a régi többé.
Elvettem a szám. Csak néztem őt. Mit tettem? És hogy?
- De…kár érte – suttogtam.
- Érted nem, pokolfajzat!!! – üvöltötte valaki. Megpördültem, és egy 50- es éveit taposó férfit láttam, üveggel a kezében, felém rohantában.
Nem gondolkoztam.
A falhoz csaptam. Betört fejéből vér szivárgott. Még jólesett volna…beleharaptam a nyakába, és hatalmasat kortyoltam a véréből.
Megpördülve az egészet a kőre köptem. Egy darabig köpködtem, az ízét teljesen ki akartam űzni a számból.
Vére keserű volt, émelyítő ízű. Körbenéztem. A vér szinte tejesen beborította a sikátort. Az öreg férfi üvege széttört a földön. Felvettem egy nagyobb szilánkot, és néhány vágást ejtettem mindkettejük nyakán. Aztán kihátráltam. Amikor megfordultam, hogy elfussak, valaki az utamat állta. Megragadtam a nyakát, de Drac erősebbnek bizonyult…

- Megijesztettél – engedtem el a nyakát.
- Egyről volt szó…
- Tudom! – csattantam fel – az öreg rohant nekem! Sörösüveggel!
- Meg se kottyant volna neked… látom, ízlett – nézett végig a kiköpködött részleteken.
- Rosszul látod. Dan és Dave?
- Vadásznak.
- Még mindig?
- Igen.
- Most haragszol rám?
Elképedve nézett rám.
- Nem… miért?
- Csak mert olyan kimérten válaszolgatsz…egyébként hogy kerültél ide?
- Követtelek, természetesen. Nem is hagylak magadra elsőre. Akadnak ebből néha gondok…
- Hogy követsz?
- Hogyha NEM követi valaki a tanítványát.
- Látom, az évek alatt megtanultad…
- Egyetlen tanítványom volt eddig. Ő sem élt sokáig. Az első vadászatán megölték…mert nem követtem. Elkapták… sokat ügyetlenkedett. Utána hosszú időkre elmentem a kedvem a tanítványoktól. Téged viszont… szinte tökéletesnek láttalak. Emberként is gyorsan tanultál, és leleményes voltál…
- Jézusom, te… mióta… tudod.
- Pár éve...8- 10?
- Az pár év?
- Nekünk igen.
- Jó, hát… jó.
- Lennél szíves letörölni a vért a szádról? – nyújtott egy zsebkendőt.
- Öhm… rám se néztél.
- Az embereket nézem. És ők nagyon néznek téged. Vigyázz magadra nagyon – és eltűnt. Én meg álltam ott zsebkendővel a számon. Amit aztán majdnem rendeltetésszerűen használtam, majd elindultam Drac után. Valamerre.

De végül ő talált meg. Szokásához híven, megijesztett.
- Hova kóvályogsz?
- Nem kóvályogtam. Te tűntél el.
- Na persze…
- Drac, egy helyben álltam és…
- Ne ácsorogj!
- Hmrm.
- És ne morogj.
Találkoztunk Dannel és Dave- vel. Ők közös megegyezés alapján mentünk a kocsmába. Diktatúra…

- Menni kéne – dünnyögte a teljesen kiütött Drac.
- Ühm… - bólintottam. Egész idő alatt meg sem mukkantam, a népeket figyeltem. Hikk…
- De előbb el kell intézni valamit… - lecsusszant a székről, és intett, hogy kövessük. Bedűlöngélt egy kis hátsó helységbe. Az ott ülő, aszott öregúr úgy tűnt, koporsókat árul.
- Melyiket tetszik? – nyekeregte. Drac rámnézett.
- Én…?
Bólintott.
Egyik szúrt szemet. Szinte teljesen fekete volt, a fa erezete a lakkréteg alatt gyönyörűen kivehető volt. Drac már fizette is. Nem lehetett olcsó…
- Egy hét múlva szállítjuk.
Drac csak bólintott, és kimentünk. Ők rögtön felszálltak, én azonban még elbattyogtam egy sikátorig.

Hazaérve fürdés után rögtön elvonultam, alvási szándékokkal. Most már kezdtem sejteni, mire való az ágy melletti állvány a napsohasemérte sarokban.
Leültem a tükör elé. Megfésülködtem. Szinte nincs is miért. A hajam teljesen ugyanolyan, mint reggel. Egyenes. És nem kócos.
Csak bámultam magam. Ez az egész nem lehet. Kizárt, hogy igaz legyen… egyszerűen kizárt, ILYEN NINCS!
- De van… - guggolt le mellém Drac.
- Jézus… miért ijesztesz meg folyton?
- Ne mondd már ezt a nevet folyton… zavar.
- Ne haragudj. De akkor mit mondjak.
- Ne ijedj meg. Nincs mitől.
- Öhm… honnan tudod, mit gondolok?
- Évek tapasztalata. Te is megtanulhatod. Ha van hozzá képességed.
- És ez mikor derül ki?
- Menet közben.
- Oh.
Guggolt még egy darabig mellettem, csendben. Így is olyan magas volt, mint én ülve.
Aztán hirtelen fölállt, lehelt egy csókot a homlokomra.
- Vigyázz magadra, nagyon! – azzal kiment.
Én jobbnak láttam elmenni aludni. Amint az ágyra dőltem, álomba merültem.