Történetek

Péter bácsi közben óvatosan kiemelte az ernyedt, puha rongycsomóként heverő macskát a hordozóból, és a hálószoba felé indult vele. A besötétített helyiség félhomályában tompán sejlettek az ágy körvonalai, arrafelé indult terhével. Odaérve óvatos mozdulattal a fekvő alak mellé helyezte a macskát, miközben fennhangon elbúcsúzott tőle.
- Szervusz, Csizmás, kiscicám. Meglátod, nagyon fognak itt szeretni téged, jó dolgod lesz...

Hosszan elnyúlt tekintete a horizonton, egy galamb röptét követve egészen egy párkányig, ahol két lelógó lábat lát meg hirtelen. A láb láttán izgatottság fogta el. A járdáról kiváltott az utcára, hogy lássa. És látta. Egy alak ül a párkányon a lábát lógatva komor arccal erősen töprengve...

Hirtelen minden szétesett. Fekete körbenézett, szerelmét viszont sehol sem látta. Ráébredt az igazságra. Ő egy kéjgyilkos. Tudta, hogy szerelme örökké benne él. Irtózatos fájdalom hasított a szívébe. Egy nászéjszaka után sem érzett ilyet. Szemeiben könny csillogott...

A Teremtő mosolyogva konstatálta, hogy az intelligencia ez esetben jó helyre került, és örömmel teljesítette a macska kérését, majd meglepődve észlelte, hogy bizony ebből a senkinek sem kellő tulajdonságból is csak egy adag maradt...

Ő szerencsésebb volt, mint Norbi, mert nem terült el, csupán a falnak tántorodott, de aki nekiesett, megfordult, és ökölbe szorított kézzel arcon vágta a meghökkent srácot. Norbi ekkor – kissé meglepődve hirtelen jött bátorságától-, odaugrott, és a nyakánál fogva elrántotta onnan a nála véznább fiút. Az a lendülettől nem tudott védekezni, és pont úgy pördült, hogy arccal Norbert felé fordult, aki egy villámgyors jobbegyenest vitt be az amúgy is részeg balhézónak...

- Agytumor - szólt gyászos hangon az orvos.
A fiú megbabonázva lépett ki a rendelőből. Langyos szellő kapott barna hajába, de ő jéghidegnek érezte. Zöld szeme könnytől csillogott. Megnyalta száját. Kiszáradt. Gondolataiba temetkezve vágott neki a hazaútnak...

Ujjai szorosan kulcsolódtak a rozsdás rudakra, ujjpercei kifehéredtek az erőlködéstől. Ám a vastag rácsok nem engedtek, így lassan feladta a kilátástalan küzdelmet és hátrébb húzódott, hátra, egészen az átlátszatlan sötétségbe burkolózó nyirkos cellafalig...

Ez itt fog kifeküdni magától és én nem így akartam. Francba. Körbejárom a lakását, minden szabályos benne és jó szagú. Sehol egy ölésre szánt fegyver, a kezében is konyhakés volt. A nappaliban kartondobozban szaloncukor és egy üvegcsillag. Ha jól meggondolom, sehogy sem tudom bizonyítani, hogy ő az. Ez csak a lakása, nem a búvóhelye...

Rohanni kezdtem a kijáratnak vélt ajtó felé, de az emberek elém álltak. A bűztől, ami a teremben terjengett, hányingerem lett. Összerogytam, és öklendezni kezdtem. Éreztem a Halál tekintetét magamon. Mikor ránéztem, az édesapám arcával nézett reám. Leguggolt mellém és megölelt. Belesúgtam a fülébe: Örökké szeretni foglak...

Nem szóltak a telefonba, s ez megerősítette a gyanúmat a telefonáló kilétében. Pár másodperc múlva lélegzés, lihegés hallatszott, mintha az illető futott volna - vagy éppen most tanulna lélegezni; mint akit még az is megerőltet, ha levegőt kell vennie...