Ujjai szorosan kulcsolódtak a rozsdás rudakra, ujjpercei kifehéredtek az erőlködéstől. Ám a vastag rácsok nem engedtek, így lassan feladta a kilátástalan küzdelmet és hátrébb húzódott, hátra, egészen az átlátszatlan sötétségbe burkolózó nyirkos cellafalig.
A folyó lágyan csobogva hullámzott lábai előtt, csacsogva, a nap fényét ezüst szikrákká szétszórva, felidézve a szabadság ősi érzését. A homokban ülve gyönyörködött a túlparton háborítatlanul növő fák zöldjében, közben arra gondolt, ha egy tündér egyetlen kívánságot ajánlana, ő időutazó lenne. Mert a folyó közelsége mindig megajándékozta azzal a semmivel sem fogható érzéssel, hogy egyedül van. Egyedül egy hatalmas planétán – egy átutazó, akinek az idő forgásában semmi szerepe nincs, csak nézelődik, csodál, meg nem változtat semmit, ám mégis része annak a hatalmas megnevezhetetlen csodának, amelyet fantáziátlanul csak világegyetemnek szokás nevezni. Vagy Univerzumnak…
Hangokat hallott, ám nem látott senkit – a sötétség egyaránt elszigetelte a halk sikolyok, kegyetlen kacajok és a zokogás forrását is. Bár elméje tudta: nincs egyedül, a sötétség az ellenkezőjéről győzködte, s bár mindennél jobban vágyott társaságra, egy idő után megadta magát és elhitte: a hangokat csak képzeli, és egyedül van. Segített ebben, hogy az övéhez hasonló cellák végtelen sorát nem láthatta.
Szomorúan búcsúzott a folyótól. Kiszakadt a csodából, és újra belekerült abba, amit mindennapi életnek hívnak. Nemsokára emberek vették körül, magányérzete mégis határtalanná duzzadt. Ott – gondolta -, a folyónál nem voltam egyedül. És szinte öntudatlanul elindult visszafelé. Lábai vakon vitték, érzékszervei számára megszűnt minden: a másik világ ellenállhatatlan erővel hívta magához.
A csobbanást senki nem hallotta a néptelen parton, testét befogadták a csacsogó, szikrázó hullámok. Eggyé vált az ősivel, az időtlennel, a csodával.
A cella zárában hirtelen kulcs nyikordult. Az ajtó szélesre tárult, és ő ott állt, szemben a szabadság kápráztató fényével.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-07-26
|
Történetek
Tavaly megtörtént lánybúcsú ami életem legextrémebb orgiájává vált.<br />
Néhany helyen kiszínezve,...
2025-07-24
|
Történetek
Sokáig szótlanul mentünk, miközben a kamion falta a kilométereket. Addi provákáltam egy isőután,...
2025-07-20
|
Fantasy
A fekete hosszú hajú nő felrakott egy fekete kávét és leült a konyhaasztal mellé. Az űrhajó...
2025-07-16
|
Történetek
Egy fiatal lány, aki keresi mitől lesz igazán jó neki.
2025-07-06
|
Fantasy
A világ titkai sokszor sötétben rejtőznek, és a legnagyobb titok, amit az emberiség valaha...
Friss hozzászólások
rpeter:
Köszönöm a segítséget, ehhez m...
2025-07-17 15:01
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
De mi a célom… Magam sem tudom már, csak utazok, hogy eljussak egy olyan helyre, ami nem létezik. Nem létezhet, míg az ember, az egész emberi faj fel nem épül ebből a hihetetlen szellemi leépülésből, amin most keresztül megy…
Utazok…
Utazok…
Beküldte: Anonymous ,
2004-06-05 00:00:00
|
Novella
Felnéztem, ott ültek, csalódottan egy felhőn és engem néztek. Én meg a tájat. Ameddig elláttam, csodálatos rét terült el. Semmi más nem volt látható csak a tiszta és makulátlan égbolt és a ringatózó zöld fű tengere. Meztelen talpamat nyaldosták a fűszálak, melye felkúsztak lábamon és körbeöleltek gyengéden. Én sétáltam tovább, mit sem törődve semmivel, csak a látványra koncentráltam...
Hozzászólások