Ön(-)gyilkos?

Délután 4 óra, a megint kint ül a párkányon. A város zaját nézi az elnyúló délutáni félhomályban. Csak ül és élvezi az alatta lévő nyüzsgést. Úgy érzi, mintha mikroszkópon nézné a szorgos hangyabolyt.
Hogy miért ül itt fent? Semmi különösebb oka sincs rá. Egyszerűen csak élvezi a napsütést, minden hátsó szándék nélkül. Ez lett a hobbyja. Nincs is jobb, mint a megerőltető napi munka után lazítani. Elvonulni egy olyan helyre ahol nincs más senki, legfeljebb néhány galamb. Átfutja az aznapi eseményeket, majd levonja a tanulságot. S új tapasztalatokkal térhet vissza a mindennapi szürkeségbe az ablakon át.

Délután fél öt, egy járókelő sétál a Pacsirta utcában. Élvezi a délutáni félhomály és a napsütés együttes hatását. Mélyeket szippant a friss levegőből, ezzel tisztítja a tüdejét.
Lassan lépked, s eközben az eget kémleli:”Vajon lesz - e eső?”. Hosszan elnyúlt tekintete a horizonton, egy galamb röptét követve egészen egy párkányig, ahol két lelógó lábat lát meg hirtelen. A láb láttán izgatottság fogta el. A járdáról kiváltott az utcára, hogy lássa. És látta. Egy alak ül a párkányon a lábát lógatva komor arccal erősen töprengve.
- Csak nem? – hasított bele a gondolat
- Mit csináljak? Hívjak rendőrt, lehet megijedne. Magam hozom le!
Míg ezeket végigpörgette gondolatban, nem vette észre, hogy megállt a zebra közepén, s a lámpa ismét piros. Kétségbeesett gondolataiból egy hangos duda és gazdája zökkentette ki:
- Hé, mit állsz ott, mint szamár a hegyen! Nem tudok tőled haladni!
Zavartan visszabotorkált a járdára. Mély levegőt vett, majd benyitott a bérház ajtaján.

Délután 4óra 37 perc. A napsütés és a délutáni félhomály elegye egyre világosabb lett. Tekintete az alatta lévő járdára terelődött. Egyetlenegy embert látott az utcán, aki az eget bámulta. Lassan lépkedett. A kilátást csak egy a párkányon landoló galamb zavarta meg. Az alant sétáló férfi elég furán viselkedett. Elindult a zebrán, majd a közepén megállt. Csak akkor mozdult el onnan, amikor rádudált egy kocsi.
- Csak nem? Öngyilkos akar lenni?

A férfi berontott a bérház ajtaján. Ilyenkor még mindenki dolgozik így üres a ház.
A lifthez sietett, megmarkolta a kilincsét, nagyot rántott rajta, de az meg se mozdult. A lift ajtaján papír fecni lógott: „A lift nem üzemel”
- Hát akkor gyalog!
A lépcsőházban fel a harmadikra. A lépcsőfordulókban pihennie kellet, már nem fiatal és erősen lihegett.
Végül felért!
- De melyik lakás az? Egy férfit láttam.
Végig futotta a névtáblákat. Szerencsére csak egy férfi lakott az emeleten. Odament az ajtajához. Zárva. Teljes erejével nekirugaszkodott: betörte.

Délután 4 óra 43 perc. Hirtelen zajt hall bentről. Mintha valaki betörte volna az ajtót. Elfogta a félelem. Innen nem tud sehova sem menekülni. Hátha csak az értékei kellenek nekik, aztán elmennek. Egyre idegesebb lett. Pár centivel odébb húzódott a párkányon. Egyre közelebbről hallotta a motoszkálást. Elkezdett remegni, s egyre bizonytalanabbá vált alatta a talaj. Amikor lenézett szédülni kezdett. Mereven egy pontra nézett, s hospitált. A zajok kezdtek halkulni. Amikor épp egy nagy levegőt vett volna, egy férfi feje tűnt fel az ablakában. Ettől annyira megijedt, hogy egyensúlyát teljesen elvesztve lezuhant.

Amikor a férfi az ablakhoz ért, a párkányon lévő személy leugrott. Elszomorította, hogy nem tudott segíteni.
Azonnal felhívta a rendőrséget:
- Halló Rendőrség! Kérem, jöjjenek a Pacsirta utca 10 3/2 lakásba egy férfi öngyilkos lett!
A rendőrök hamar kiértek. Lehelyszíneltél a hullát, majd bevitték a férfit kihallgatni.

Délután 5 óra 17 perc. Egy kihallgató szobában ül egy rendőrrel, s folyamatosan beszél:
- … mikor felértem a lépcsőn, először nem tudtam, hogy melyik lakás. De szerencsére csak ő lakott férfiként egyedül az emeleten. Az ajtó zárva volt. Betörtem, de olyan szerencsétlenül sikerült, hogy beesetem az ajtón hasra. Több dolgot levertem és egy kisebb komódot is felborítottam. Elég nagy zajt csaptam. Mikor az ablakhoz értem, épp mikor kinéztem leugrott. ÖNGYILKOS lett!
- Ön gyilkos lett? Kérdezett vissza a rendőr megnyomva a hangsúlyt.