Félpercesek: A végzet angyala

...Mikor meglátta tudta, hogy ő kell neki. Sok szerelme volt már, de Ő mindennél kívánatosabb és szebb volt. Szemeiben huncut csillogás, mit fekete tincsei takartak. -Fiatal még- gondolta Fekete. Beleszeretett, első látásra. Fekete nagyságát nagy tiszteletben tartotta társa.
Megölelték egymást és násztáncot kezdtek. Fekete szépsége és illata elvakította a szerelmét. Belé akart hatolni... benne akart lenni. Nem volt szükség semmilyen más kommunikációra. Minden tökéletes volt, de aztán Fekete meglátta a párja szemében a félelmet. Nem törődött vele, hisz akkor élvezet volt eggyé olvadni.
Hirtelen minden szétesett. Fekete körbenézett, szerelmét viszont sehol sem látta. Ráébredt az igazságra. Ő egy kéjgyilkos. Tudta, hogy szerelme örökké benne él. Irtózatos fájdalom hasított a szívébe. Egy nászéjszaka után sem érzett ilyet. Szemeiben könny csillogott.
A távolban meglátta a tengert. Már tudta mit kellett tennie. Minden lépés fájdalmas volt. Visszagondolt gyermekkorára és szenvedett.
- Nem szabadott volna megszületnem. Apámat sosem ismerhettem meg, anyám eldobott magától. Gonosz vagyok. Miért? Nem kell nekem ez az élet.
Felmászott egy sziklára és le akart ugrani. Megijedt a haláltól. Gyorsan el akart menni, de egy hullám felcsapott a szikláig és magával sodorta. Menten megfulladt.
A kislány kiugrott a vízből, odaszaladt édesapjához és sikítozott - Egy pók a kádban!