Történetek

. Elbeszélgettem a fiúval, eléggé beindult és valahogy kikerültünk a kocsma melletti kis erdőbe. Se percbe tellett és én már a fiú nyakát szívtam. Majd hirtelen eszembe jutott nem ölhetem meg, gyorsan visszarohantam a Hotel felé. Armel már ott volt és a szobában várt.
- Látom, már vacsoráztál, elég jót fogtál ki. - szemügyre vettem Armelt, a sötét haját és szemét, a fehér arcát az egész lényét szinte már, a lelkét is láttam...

Látjátok a folyosón, amint jön felétek a híd által odavetett sötétség. Pillanatokkal később már ott volt mögöttetek. Ismét egy ember veszett el, de most már nyitva volt a szemetek, láttátok; helyesbítés: nem láttátok amint elmegy. Pánik tör ki köztetek, egyikőtök odafut a kocsi ajtajához, feltépi. És kiveti magát rajta. Dermedten álltok. Alig hisztek a szemeteknek. Elmétek kezd megbomlani; a sötétség nyeli közöttetek az életet, társatok pedig minden bizonnyal szörnyethalt...

Izmai hatalmasak voltak, sokan már természetellenesnek mondták. A biológiai érdeklődés és a tervezett orvosi karrier testépítői pályának adták át helyüket. Már rendszeresen járt profi versenyekre, és az élvonalba küzdötte föl magát. Életmódja megváltozott, olyan dolgokért aggódott, amiért régebben eszébe sem jutott volna. Éjjel is négy óránként fölkelt, hogy megfelelően táplálkozhasson, új konditerembe kezdett járni, mert a régit nem találta elég felszereltnek. Nemzetközi karrierje azonban...

- Mit akarsz tőlem?!
- Hát nem tudod? Csupán csak az elemi erődet kedvesem. – Ezzel a tűz és a levegő uralmára célzott, ami Nóra kezeiben van.
- Mit kezdesz vele? Az enyém nem elég, amíg a másik fele nincs meg! És a hordozóját sosem találod meg!
- Ellenkeznem kell, már meg is találtam.
Nórát közvetlenül a folyadék fölé engedte, amiben egy félig levájt csontváz úszott.

Felébredtem azon az ismerős utcasarkon, pedig már korábban kinyílt a szemem az ilyen dolgokra, és nem is járt túl későre, hogy álmos lehettem volna. Nem egészen ilyen célzattal mentem oda aznap, és amit aggodalom nélkül megtettem volna korábban, most hirtelen elviselhetetlen, bugyborékoló keserűséggel töltött el, és kikívánkozott a torkomon...

Vámpír vagyok. Úgy gondoltam ezt mindenkinek tudnia kell. A nevem Drago és közel 340 éve lettem az éjszaka vándora. Egy Rogam nevű vámpír ragadott el az otthonomból, mikor 23 éves voltam. Az egész azzal kezdődött, hogy meg akart ölni. De az események különös fordulatot vettek...

Hollófekete hajfürtök megtörten hullnak alá a nyak vonaláig, míg az egykor a világra csodálkozó jégkék szempár, sötét, komor szomorú lélektükrökké vált. Beesett porcelánfehér arc, mely kitudja, mikor látott utoljára napfényt. A vértelen ajkak lefelé görbülnek. Nincs élet a nő közelében, olyan, mintha egy halott lenne, aki felébredt ezeréves álmából, hogy végignézzen a gyarló emberiségen, mit tettek a világukkal...

Aztán beálltam a Sötét Nagyúr csatlósai közé, hogy annyi sárvérűt tiporjak el, ahányat csak tudok. Pettigrew persze követett abban a reményben, hogy így mindig az övé leszek, de csalódnia kellett. Közöltem vele, hogy csak szórakoztam. Persze nem csak vele. Csillapíthatatlan vágyat éreztem arra, hogy mindenkitől elvegyem azt, amit tőlem is ellopott az az átkozott James Potter...

- Értem. Vajon ki lehetett a célpont?
- Nem tudom, de ha rosszul lettem ettől a táblától, akkor még most is benne vannak a démonok, és hamarosan elkezdik keresni az áldozatot. Biztos, hogy az áll rajta, hogy gyötörjék meg a célszemély utódjait is.
- Lehetséges. Mondd csak, mindig ennyire rosszul voltál, ha érezted a gonoszságot?
- Ez nekem is új volt, mert régebben nem viselt meg sose, mert hidegen hagytak az emberi érzések. Bár az is lehet, hogy valamelyik rúna az oka...

Elolvasom »