Darven VI.fejezet : Az utolsó álmodó

VI. fejezet
Az utolsó álmodó

Az új jövevénnyel egymást néztük egy ideig gondolkodóan és együttes megegyezéssel a terem elhagyásában döntöttünk. Mondván elég kérdőjelünk van, most már választ is akarunk. Igaz elég sok minden kiderült, de a legfontosabbak nem:
- Hol tartózkodik az Irányító?
- Ki az öreg?
- Hol van és micsoda a Dominata?
- Kijutunk-e innen egyszer élve?

Ezek a kérdések fogalmazódtak meg bennem és szerintem a társam is hasonlókra gondolt. Viszont amikor rámnézett a terembe akkor nagyon furcsa dolgot vettem észre a szemében. Mintha félt volna valamitől, aminek nem szabad kiderülnie, mintha rejtegetne valamit, de ugyanakkor a nagy kőszikla zuhanását is meghallottam, ami a szívéről esett le, amikor kijöttünk a teremből, mintha attól félt volna, nehogy kiderüljön valami róla a könyvekből.

Az viszont biztossá vált számomra, hogy ez a tekintet semmi jót nem jelent és óvatosságra intett bármivel kapcsolatban, amiből esetleg kiderülhet, hogy ki ő valójában. Viszont ez még egy jó pár fejfájást fog nekem okozni, hogy kiderítsem az ő tudta nélkül, hogy ki is ő valóban és még több rejtélyt kell megfejtenem. Nem szerettem ezt a sok rejtélyt, mert sokat kellett gondolkoznom rajtuk és elterelte a figyelmemet a legfontosabb dologról, hogy megsemmisítsem a Dominatát egy bizonyos időn belül, ha nem akarok itt meghalni, a fejfájásról, amit a sok gondolkozás okozott már ne is beszéljünk.

Mindenesetre az óvatosságom nem volt hiába való, mert a "társam" is gyanakvó lett velem kapcsolatba, ami tulajdonképpen nem volt jó, de legalább kimutatta a foga fehérjét és most már biztos voltam benne, hogy vagy ellenem van, vagy magányos farkasként mellémszegődött, hogy ne unatkozzon vagy, hogy védje magát valamitől. Mindenesetre sok volt a "vagy", de mennem kellett vagy vele, vagy nélküle.
- Velem jössz? – kérdeztem, és mintha megrándult volna a szemöldöke, amikor a kérdés föltettem és apró mosoly látszódott a szája szélén, mintha valamit tervezne és tudná, hogy senki és semmi nem akadályozhatná meg terve végrehajtásában, a szemében nyugalom lett úrrá és eltűnt az a gyanakvó tekintete valahol a sötét végtelenben.

Most már csak azt kellet eldöntenünk, hogy merre menjünk, nekem viszont máson járt az eszem, egyre jobban kezdtem félni, hogy valami olyas valami birtokában van a "társam", hogy ennek a valaminek az ereje megakadályoztathat a végcélom beteljesítésében. A társamnak szokatlanul jó volt a kedve már majdnem megkérdeztem, hogy mit?l van ilyen jó kedve, amikor ez a megtörhetetlen arc formát váltott. Félelem égett megint a szemében és ez a láng nem akart kigyulladni, hanem egyre erőssebbé vált, azt hittem, hogy szénné ég a fejéve együtt. Az arcán kiduzzadtak az erek szinte kiszakadtak a helyükről és egyre nagyobbnak és nagyobbnak látszódtak.

Az egész teste úgy remegett mintha 100 km-es óránkénti sebességű szél fújta volna. Csorgadozott egész testéről a víz patakokba, mintha dézsából öntötték volna. És amikor ez az állapot megszűnni látszott, akkor jött a végítélet. A szeme cafatokra robbant az orrával együtt. Teste térdre rogyott és ebben a pillanatban már a feje is elhagyta a nyakát. Spriccelt a vér és a fal megint vérrel volt lefestve, borzalmas volt a látvány, szinte már kikívánkozott belőlem a hányadék, amikor megint elvesztettem az eszméletemet.

Amikor felébredtem ismét az öreg kunyhójában találtam magam. A szúk megint csak hangosan rágták a falat. Mozdulni akartam, de nem volt elég erőm és azt hittem most már tényleg végem lesz, amikor belépett az ajtón egy fekete csuklyás alak.
Kezében kés volt és vér csorgott le róla a nyirkos, koszos padlóra. A fekete csuklyás alak letette a kést egy asztalra. Egy ideig mozdulatlanul állt aztán lassan közeledni kezdett hozzám. Amint odaért hozzám csak ennyit mondott:
- Segíteni akarok neked!
A további mondandót azonban belefojtotta az ajtón hallatszó kopogás. A fekete csuklyás alak nyugtalankodni kezdett és fel-alá járkált. Odament az ajtóhoz és némi tétovázás után kinyitotta azt. Abban a pillanatban amint kinyitotta az ajtót egy kést láttam végigsuhanni a nyakán. A teste a földre rogyott és a csuklya alól kibámult egy titokzatos női arc. A gyilkos belépett az ajtón és én megszeppenve láttam, hogy az öreg volt az. Az öreg arcán sátáni mosoly jelent meg és egyre közelebb jött hozzám, végül csak ennyit mondott:
- Lehet, hogy a múltkor megúsztad, de most itt a halál ideje!
Ebben a pillanatban a kést a magasba emelte és elsötétült minden.

*

Amikor felébredtem egy számomra eddig ismeretlen táj tárult elém. Mielőtt azonban elkezdtem vizsgálni a tájat, gyorsan átvizsgáltam magam, hogy meggyőződjek róla, hogy nem haltam meg. Végre megnyugodtam és feltápászkodtam, hogy még jobban szemügyre vegyem a területet. Egy sötét erdőt láttam én pedig egy patak partján ébredtem fel. Ez a dolog egyre zavarosabb, hova tűnt az a hátborzongató, gyomorforgató hely, amit Darvennek ismertem meg? Hol van a torony?

Hol van az a sötét, rideg égbolt? Hol van minden, amiről Darvent megismertem? Hol vagyok? Ezek a kérdések zavarták meg az amúgy is zavaros elmémet. Ez a táj úgy néz ki, mintha nem is ebbe a regénybe illene. Emberi kíváncsiságom révén lassan elindultam egy zsák új kérdéssel a hátamon egy újabb ismeretlen világba. Közben a társaimra gondoltam, akik odavesztek a nagy küzdelmek során, hogy ők mért nem élhették át ennek a nyugodt helynek az atmoszféráját. Mert bizony mióta Darvenbe voltam egyszer sem találkoztam ilyen nyugtató hellyel, amilyennek ez az erdő tűnik. A madarak vidáman zengették az egek hangját és semmi nyoma nem volt a képzeletszakító rothadt borzalomnak, amivel Darvenben találkoztam. Közbe az is feltűnt, hogy sötétedik.

Mert míg Darvenben állandó sötétség volt, addig itt rendesen változtak a napszakok. Ahogy viszont egyre jobban bekebelezett az erdő, érezni kezdtem azt, amit Darvenben még sose éreztem. Azt éreztem, hogy éhes vagyok és szomjas, na meg persze fáradt. Már majdnem teljes sötétség borította az eget, amikor egy fényt láttam tőlem nem olyan messze. Úgy gondoltam megnézem mi az, hátha találok valami ehetőt arra.

Ahogy viszont egyre közelebbre kerültem a fényhez, kirajzolódni látszottak előttem egy ház körvonalai. És bármilyen hihetetlen, egy békés kis faház terült el a sötét erdő mélyében. Úgy véltem, mégse kellene bekopogni, hátha már alszanak. Á ez butaság, milyen idióta aludna ennyi világítás mellett? Hát rajtam kívül biztos senki más. Mert én egy ideig,ha kikerülök Darvenból biztosan egy ideig nem fogok sötétbe aludni.

Mire oda jutottam, hogy kopogni kellene, már emeltem a kezem, amikor kinyílt az ajtó. Egy nő nyitott nekem ajtót és kedvesen marasztalni akar vacsorára. Még jó, hogy nem ellenkeztem, azt hiszem soha nem voltam még ilyen éhes. Olyan jól esett az étel, meg a bor, amit kaptam hozzá, hogy teljesen elfeledkeztem arról, hogy ez a nő nekem valahonnan nagyon ismerősnek tűnt. És akármennyire erőltettem az agyam, nem jutott eszembe, hogy honnan ez az ismerős arc. Egy pillanatig úgy éreztem, hogy ez a hely is mintha ismerős lenne, de mintha kitöröltek volna az emlékezetemből mindent. Illetve majdnem mindent. Azért a borzalmakra még emlékszek, mint például arra a lógóbelű monstrumra. Meg arra, hogy van valami Dominata, amit el kell pusztítani, meg a társaimra, hogy hogyan vesztek oda. De az egész olyan homályos és zavaros. A mostani helyzetemet se nagyon értem, hogy hogy kerültem ide. Egészen belegabalyodtam a gondolataimba amint a válaszok után kutattam, és nem vettem észre, hogy az a nő szól hozzám.
- Hahó! Érted, amit mondok? - aztán elkezdett mutogatni, mire észheztértem és vissza kellett kérdeznem.
- Hogyan? - visszakérdeztem.
- Na végre, hol jártál? Nem tévedek, ha azt gondolom valami nagyon elterelte a figyelmedet?
- Ő.. Az a helyzet, hogy semmire sem emlékszek. Jó formán azt se tudom, ki vagyok és azt se, hogy hol vagyok, istenem nem emlékszek semmire és minden olyan zavaros..
- Kérlek, nyugodj le! Jó helyen vagy. Nem tudom, hogy kerültél ide, de segíteni szeretnék!

Az utolsó két szó úgy hatolt belém, mintha egy lándzsát szúrtak volna belém. „Segíteni szeretnék”, most már tudom, honnan ilyen ismerős ez a nő, de.. egy pillanat.. hogyan? Hiszen ezt a nőt megölte az öreg.. vagy nem? Lehet, hogy az csak álom volt? Mi van, ha ez is csak egy álom? Úgy gondoltam, ha már itt vagyok jogomban áll kérdezősködni. Így hát kérdezősködtem, és azt hiszem nem volt értelmetlen.

- Kérlek… ő… Nem tudsz valamit egy Darven nevű helyről? Hol vagyok most? Ha segíteni akarsz, mondd meg kérlek!
- Jól figyelj rám! Darven nagyon veszélyes hely, és ne akard megtudni milyen! Amúgy pedig ez a hely a második olyan hely, ami Darvennel párhuzamos létsíkon van.
- Egy pillanat! Én úgy tudtam, hogy Darvennek csak egy párhuzamos világa van. Hogyan lehetséges ez?
- Ez tévedés! Darvennek két párhuzamos világa van, egészen azóta, mióta egy bizonyos Irányító, megnyitotta a pokoli Darven kapuját. És ezzel a régi Darven középre került és másik kettő világ jött létre vele párhuzamosan. A régi Darvent megszállták a pokol erői és ahol most vagy az a felső létsík. És hogy mégis hogyan lehetséges? Ez a véletlen műve volt. Egészen pontosan akkor álmodta meg az Irányító a pokoli Darvent, amikor én is megálmodtam a felső létsíkot. Így lett a két létsíkból három. Pokol eddig is létezett, csak nem Darven volt a neve és nem a középső létsíkon volt, hanem az alsón. Az Irányító viszont megcserélte a középső és az alsó létsíkot. Így felborítva minden egyensúlyt, ami létezett. Ezért nem vagy a pokoli Darvenben éhes és szomjas, csupán fáradt. Az időrend is felborult, ezért történhetett meg az, hogy jóval nagyobb technológiai fejlettségű katonák próbálták meg elpusztítani a Dominatát, viszont mivel az idő ellenük dolgozott a technológia semmit sem ért.

- Várj csak!... hogy lehet? Azt olvastam, hogy az Irányító volt az utolsó, aki megálmodta Darvent.
- Az én álmom előbb kezdődött el pár másodperccel és később ért véget így még létrejöhetett a felső létsík mielőtt a pokoli Darven megszületett volna. Az írások szerint valóban az Irányító volt az utolsó álmodó, de a való életben, vagyis mielőtt ide kerültem volna, én nem voltam író. És Darvent már itt álmodtam meg, még azelőtt, hogy az Irányító megnyitotta volna a pokol kapuját. Most már elhiheted, hogy segíteni akarok neked!
De mondd, csak akkor mihez kell a Dominata?
- A Dominatát azért hozta létre az Irányító, hogy a régi egyensúly ne jöhessen többé létre és, hogy el tudja foglalni mind a három létsíkot, így a Földön élő embereknek nem lesz semmi esélyük vele szemben. Ezért hívtalak ide Darvenbe és azért, hogy segíts megsemmisíteni a Dominatát. Mert egyedül csak te tudsz segíteni. Arra viszont még én sem jöttem rá hogyan. De együtt meg fogjuk menteni Darvent és a Földet.
Nagyon sokat segítettél máris, de még mindig nem tudom, hogy én miben tudnék segíteni. Voltak rémálmaim itt Darvenben és sokukban láttalak! Azt is láttam, hogy meghaltál. És az öreg..
Az öreg a másik problémánk. Egyelőre róla nem mesélhetek. Az álmokat viszont én küldtem, hogy megmentselek. Ez a világ nagyon bonyolultan működik ahogy gondolom már rájöhettél. Most viszont itt az ideje indulnunk. Neked vissza kell menned a pokoli Darvenbe és további információkat kell gyűjtened, hogy eltudjuk pusztítani a Dominatát. Majd jelentkezem, ha szükséges lesz. Na légy jó és vigyázz magadra, nem mindig leszek ott, hogy segítsek, nekem is van dolgom. Viszlát!

Ebben a pillanatban fölvette a sötét köpenyét és kilépett az ajtón. Utána akartam futni, de az ajtó már zárva volt. Leültem az asztalhoz és nyomban el is aludtam.